A KIRÁLY ÉS A HÓHÉR
Űl a király
nagy kevélyen
A fényes királyi széken,
Magas urak (aljas szolgák!)
Körülveszik, kezét nyalják.
De a trónus inogni
kezd...
Földindulás okozza ezt?
Földindulás: néplázadás!
Gyarapodik szemlátomást.
Mint a folyóvíz a
gátot,
Eltépte a nép a láncot,
S békójának töredéke
Fegyver mostan a kezébe’!
Ing a trónus egyre
jobban,
Sompolyognak alattomban,
Sompolyognak el az urak.
A királynál csak egy marad.
Tudjátok-e, ki ez
az egy,
Aki maradt, aki nem megy?
Orcája hó, ruhája vér,
Keze halál, neve hóhér.
Szól a király:
„Mind elhagyott!
Csak másodmagammal vagyok.
Te vagy tehát, te vagy nekem
Egyetlenegy hű emberem!”
„Azért, hogy én
itt maradok,
Híved, király, én sem vagyok,”
Szólt a hóhér előlépve,
„Királyoknak nincsen híve.
Kik a trónus
körül járnak,
Nem egyebek ők, mint árnyak,
Tart az árnyék, míg süt a nap,
Ha ez elmegy, vége annak.
Itt maradtam én
teveled,
Mert nekem te adsz kenyeret,
Együtt lenni kell minekünk,
Egymás nélkül nem élhetünk.”
Pest, 1848. április