|
Homerus 100 esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját;
énnékem is 100 esztendővel az után történt irnom Szigeti veszedelmet.
Virgilius 10 esztendeig irta Aeneidost; énnékem penig egy esztendőben,
sőt egy télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasomlitom
pennámat, de avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én professiom avagy
mesterségem nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál:
az kit irtam, mulatságért irtam, semmi jutalmot nem várok érette. Őnekik
más gondjok nem volt, nékem ez legutolsó volt. Irtam, az mint tudtam, noha
némely helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna
vesztegetni. Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az
napban, kit mi eclipsisnek hivunk. Ha azt mondják: saepe et magnus dormitat Homerus, bizony szégyen nélkül
szemlélhetem csorbáimat, igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam
munkámat, mert üdőm nem volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. És
ha ugyan corrigálnám is ugy sem volna in
perfectione, quia nihil perfectum sub Sole, nam nec chorda sonum dat, quem vult
manus et mens. Fabulákkal kevertem az historiát; de ugy tanultam mind
Homerustul, mind Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az
másiktul. Török, horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is
gondoltam ugy, osztán szegény az magyar nyelv: az ki historiát ir, elhiszi
szómat.
Zrini Miklós
kezének tulajdonitottam Szulimán halálát: horvát és olasz cronikábul tanultam,
az törökök magok is igy beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus
másképpen irja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános való dolgoknak
keresését, mint az országos dolognak historia-folyását. Akarmint volt, ott
veszett Szulimán császár, az bizonyos. Irtam szerelemrül is, de csendessen; nem
tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott; osztán nem egyenetlen az szerelem
vitézséggel, abbul az versbül tanúltam:
In galea Martis nidum fecere columbae,
Apparet Marti quam sit amica Venus.
Isten velünk.
GRÓF ZRINI MIKLÓS
|