|
31.
Szent Iván havának tizedik napián
Konstantinápolybul megindúlt Szulimán,
Avval az sok haddal vizeket szárasztván,
Nagy hegyeket bontván, várasokat rontván.
32.
Egy fekete szerecsen ló volt alatta,
De képiró falra szebbet nem irhatna;
Nem vélnéd, hogy éri földet száraz lába,
Oly szépen egyeránt s halkal változtatja.
33.
Véres nagy szemei ugyan kidültenek,
Száraz fejecskéjén van helye üstöknek,
Az orra likjain lángos szellők mennek,
Szája tajtékot vér, mint vizi istennek.
34.
Magassan költ nyakán fejét alá hajtja,
Szálos rövid serényét szél hajtogatja,
Széles mellyel elefántot hasomlitja,
Körmmel, száraz innal szarvast meghaladja.
35.
Jámborúl csendeszen császár alatt jára,
De hogyha az ember fogdosni akará,
Mint az sebes sólyom, mikor kél szárnyára,
Vagy ha könnyü evét ugrik fárul fára.
36.
Ülj vala merevén nagy császár nyeregben,
Fejér vékony patyolat vagyon fejében,
Két csoport kócsagtoll alá áll széltében,
Szakálla merő ősz, halvány személyében.
37.
Szép arany hazdia függ alá vállárol,
Az dolmánnya is szintén ollyan kaftánbol,
Kemény misziri kard függ le óldalárol,
Mellyet szultán Musa nyert görög császártol.
38.
Szörnyü méltósággal kétfelé tekinget,
Könnyen esmerhetni, hogy nagy gondja lehet;
Ez viszen nagy szüvében lángot és fegyvert,
Ez keresztény világnak nagy veszedelmet.
39.
Az sok sürü kopja utánna s előtte
Sok földet rettenetességgel befödte;
Azt tudnád, hogy nagy erdő jár körülötte,
Jancsár, mint az hangya, az földet ellepte.
40.
Számtalan sok ágyu, az ki kűfalt tör, ront,
Vonyatik utánna, kivel sereget bont;
Sok tarack pattantyu, ki keresztény vért ont,
Golyóbis, puskapor, mindenféle profont.
41.
Minden ács-szerszámok, nagy erős kötelek,
Deszkák és vasmacskák, kikbül hidat vernek;
Tudós Ali Portu parancsol ezeknek,
Ágyuknak, szekereknek, minden mesternek.
42.
Sok szekszénás lovak ezek után jünnek,
Hosszu nyaku tevék és erős öszvérek,
Bialok, szamárok és ökörszekerek;
Hat elefánt is jün, kiken sok emberek.
43.
Megyen császár előtt messzi két mérfölddel
Hozsa hatvanhárom, pénzt osztnak mind széllel
Minden nyomorultnak, hogy ezek Istennél
Szerezzenek szerencsét könyörgésekkel.
44.
Igazat kell irnom, halljátok meg mastan,
Noha ellenségünk volt szultán Szulimán,
Csak aztot kivészem, hogy hiti volt pogán,
Soha nem volt ily ur törökök közt talán.
45.
De talán nelkül is bátran azt mondhatom,
Pogányok közt soha nem volt ez földháton
Illyen vitéz és bölcs, ki ennyi harcokon
Lett volna győzödelmes, és sok országon.
46.
Vitézség s okosság egyaránt volt benne,
Hadbéli szorgosság nagy szorult ü benne;
Ha kegyetlenség szüvében jelt nem tenne,
Talán keresztyén közt is legnagyobb lenne.
47.
De fiát, Musztafát mikor megöleté,
Akkor felettébb magát megesmérteté,
Sőt, maga nemzetivel meggyülölteté,
Roxa szerelméjért eztet cselekedé.
48.
Szerencse űvéle nem játszott, mint mással:
Ha ijeszteni is akarta csapással,
Vagy had veszésével, vagy más kárvallással,
Mindenkor állandó volt okosságával;
49.
Nem hajlott mint az ág, mint kőszikla állott
Tenger habjai közt, mert magában szállott,
Ha szerencse neki valami jót adott,
Nem bizta el magát, föl nem fuvalkodott.
50.
Illyen úr s illyen had jüve országunkra,
S ily ártalmas fölyhő szálla le kárunkra,
Mely nemcsak magyarnak elég romlására
Lett volna; de elég világ rontására.
51.
Kissebb haddal Sándor birá meg világot,
Ugy, hogy mind az négy rész hozott néki adót,
Soha rómajaknak ennyi hadok nem volt,
Mindazáltal űk is megbirák világot.
52.
Szorgalmatos vala Szulimán utában,
Hamar Drinápolybul jöve Fejérvárban,
Még Drinápolbul küldé előjáróban
Petrafot, hogy Gyulát szállná meg utjában.
53.
Petraf nénje fia volt török császárnak,
És nagy beglérbégje az Görögországnak;
Szultántól küldetvén négyezer jancsárnak
Parancsola s huszonötezer kopjának.
54.
Harminckétezer török megszállá Gyulát,
Petraf besáncolá az maga táborát,
Negyven ágyuval kezdé törni bástyáját,
És földre rontani szép fejér kűfalát.
55.
Kerecseni László volt benne kapitán,
De kapitán nevet nagy gyalázatossan
Hordozta, Gyula várát hitre megadván,
Magát is, nemzetünket is meggyalázván.
56.
De vette érdemét rossz emberségének.
Meglátá igazságát Petraf hitinek:
Vitézivel együtt fogságban vetteték,
Melybõl szabadságokat soha nem érék.
57.
Esztelen, ki hiszen az török hitinek,
Fõképpen életét ha bizza töröknek:
Török, megállani szavát, tartja bünnek,
Fõképpen hogyha mit igér kereszténnek.
58.
Forgasd föl az egész magyar historiát,
De még az régit is, az görög chronikát:
Meglátod, hogy török ollyat nem fogadhat,
Az kit û tenéked örömest megáll s tart.
59.
Azonban török császár jünni siete,
Nem tudja, keresztyénnek ártson mely felé.
Sokfelé osztatik bölcs s okos elméje,
Mely várat szálljon meg: Egret, Szigetet-é?
60.
Akkor az nagy nevü Zrini Szigetvárban,
Maximiliantul röndölve kapitán
Volt, Horvátországban és többiben is bán, -
Ez az, kirõl szólni fog én historiám.
61.
Ez török erejét nem egyszer próbálta,
És minden harcokban vitézül rontotta.
Egész Törökország jól esmeri vala,
Ez miát volt nékik legnagyobb romlása.
62.
Török táboroknak utólsó romlásra
Elég volt mondani: Zrini vagyon harcban,
Mint fölyhõ szél elõtt siet forgásában:
Ugy sietett futni török hazájában.
63.
Az Isten üneki adott oly hatalmat,
Ellenség elõtte, mint fövény, elomlott,
Jól esmerte Isten, hogy hû szolgája volt,
Azért minden ügyében tûle áldatott.
64.
Zrini egy hajnalban, az mint volt szokása,
Valamikor hajnalnak volt hasadása,
Az szent feszület elõtt térden áll vala,
S igy kezde könyörgeni az û szent szája:
65.
„Véghetetlen irgalmu szentséges Isten,
Az ki engem segitesz minden ügyemben,
Te vagy énnékem gyõzhetetlen fegyverem,
Paizsom, kûfalom, minden reménségem.
66.
Hajts le füleidet az magas kék égbõl,
Halld könyörgésemet kegyelmességedbõl,
És ne csinálj törvént az én érdemembõl,
Hanem véghetetlen irgalmas szüvedbõl,
67.
Nem-é én tetüled csináltattam földbül?
Nem nagy bünnel jüttem-é anyám méhébül?
De te irgalmaddal tisztultam meg ebbül,
S minden világi jómat vettem kezedbül.
68.
Uraságot adtál, kivel én megérem,
S vitéz szüvel áldottál, s van böcsületem
Világ elõtt; nem érhet az én érdemem
Annyit, mennyi sok jókat tetüled vettem.
69.
Mert az én érdemem nálad annyit tészen,
Mennyi vizet kis fecske szájában veszen
Az megmérhetetlen tengermélység ellen,
Annyi én érdemem te kegyelmed ellen.
70.
Mégis én nyomorult háládatlan vagyok.
Ujabb bünre mindennap sok okot adok.
Uram, költs fel, kérlek, én mikor szunnyadok,
Moss meg szent lelkeddel, mert rút, mocskos vagyok.
71.
Atyáink vétkérõl meg ne emlekezzél,
Sõt minden bünökrül, kérlek, feletközzél:
Mert tégedet nem holt, hanem ki mast is él,
Dicsér, és nevedrõl tisztességet beszél.
72.
Uram, azt is látod, az pogány töröknek,
Miként vásik foga az hitetlen ebnek,
Hogy miként árthasson az keresztyéneknek,
Csak az az szándékok, miként törhessenek.
73.
Ne engedd meg uram (noha érdemlenénk),
Hogy haragod miát földig törettetnénk,
Hogy az te szent nevedet õk megnevetnék,
Mitûlünk, te hol vagy? kevélyen kérdeznék.
74.
Mutasd meg õnékik, hogy te vagy nagy Isten,
Hogy te kivülötted máshon Isten nincsen;
Ki megyen utánnad, nem jár setétségben,
Hanem viszi útad az örök örömben.
75.
Nem nékünk, nem nékünk, Uram, tisztességet,
De szent nevednek adj örök böcsületet.
Minket azért áldj meg, hogy hijuk nevedet
Mi segitségünkre, és bizzunk tebenned.
76.
Uram, te Felségedet arra is kérem:
Látod, immár az vénség majd elér engem,
Immár nem lesz oly erõ az én testemben,
Hogy ellenségidet, mint elõbb, törhessem:
77.
Vedd hozzád lelkemet, mely téged alig vár,
Miként segitséget hadtol megszállott vár;
Vedd ki én testembõl, mellyen vagyon nagy zár.
Ne sülessze bünöktül megnevelt víz-ár.”
78.
Igy az Isten elõtt Zrini esedezett;
Azért meghallgatá az õ könyörgését.
Háromszor láttatott Zrininek, feszület
Hogy hozzá le hajlott, felelvén ezeket:
79.
„Im az te könyörgésedet meghallgattam,
Az te buzgó szüvedet mind általláttam,
Atyai kedvemben ügyedet fogadtam,
Ne félj, mert nem héában érted megholtam.
80.
Örûlj, én jó szólgám, mert jól kereskedtél,
Mert öt talentomodra még ötöt nyertél,
Világon magadnak koronát kötöttél,
Mellyet aranyassan Atyámhoz viszed fel.
81.
Ottan az angyalok téged készen várnak,
Rendelt seregekben cherubinok állnak,
Téged jobb kezére Atyámnak állatnak,
Veled eggyütt örökkén vigadni fognak.
82.
Hozzám vészem immár az te szép lelkedet,
Magad is kivánod, s igy jobbnak esmerted;
De hogy még fényessebb korona fejedet
Tisztelje, ím néked adok ily kegyelmet:
83.
Martyromságot fogsz pogántul szenvedni,
Mert az én nevemért fogsz bátran meghalni.
Zrini, hallgasd meg most, mit fogok mondani,
Im te jövendõidet fogom számlálni.
84.
Szulimán haddal jün az Magyarországra,
És legelõször is fog jünni váradra,
Lesni, mint éh farkas, fog te halálodra,
Hatalmát, erejét veszti Szigetvárra.
85.
De õ nem fogja te romlásodat látni,
Mert vitéz kezeid miát fog meghalni,
Sok ezer töröknek kell ottan meghalni,
Akkor az te lelked fog hozzám szállani.
86.
De az te fiad, György, támasztja nemedet,
Felserkenti fénnyel tündöklõ nevedet,
Mint phoenix hamubul költi nemzetségét:
Ugy okossággal ez megtartja hiredet.”
|