|
Azhol egy vadász Violának
kegyetlenségérõl panaszolkodik
1.
Egy megbusúlt vadász kikelet idején
Egykoron könnyü nyilat kezében vévén,
Egy sebes szarvasgémnek nyomát keresvén,
Sokat, de hiában, járt Dráva erdején.
2.
Végre fáradságát hogy heában látta,
Egy nagy jegenye dült fát nem messzi láta,
Az hol fáradtságát leülve mulatá,
Gondolván, bánatját hogy evel mulatná.
3.
De nem nyugodhaték itt Cupido miát,
Mely néki igy monda: „Keresd meg Indiát,
Kelj szárnyadra, járd meg az vadon Libyát,
Mindenütt ott látod erõs kezem iját.
4.
Tule s Islandia, Tanais el nem röjt,
Ha megnyilik Atlas, s maga gyomrában röjt;
Valamint az a’ gém bõr alatt sebet röjt,
Ugy tégedet nyilam mindenütt öl és fojt.”
5.
Igy monda Cupido; és ugyan igaz lén,
Mert mindenkor benne ujult az égõ szén;
Vagy vólt az esztendõ ifiu, avagy vén,
Mindenkor û szive háboruságban lén.
6.
Az szép Violának nagy kegyetlenségét,
Magas kõszikláknak engedetlenségét,
Sokszor könyveivel irá keménységét,
Az dûlt fárol mostan igy kezdé el versét:
7.
„Oh te szép Viola, te két szemed mely szép,
Annyira kegyetlen hozzám, mint márvány kép,
Mast vigaszik minden az kikeleti nép,
Csak az én örömöm te miáttad nem ép.
8.
Mast sivó oroszlány letészi haragját,
Mast erdei kan nem köszörüli fogát:
Te kegyetlenségednek nem látom módját;
Örökkén rám gyujtod szüvednek haragját.
9.
Mit használ, ha szüvem olthatatlanúl ég,
Ha kemény szüvedben van olvadhatlan jég?
Mast im jómra vagyon szépen megderült ég,
Ha szemem essõjének nem szakadhat vég.
10.
Mit örülök rajta, ha hegyrül lement hó?
Ha bánat ugy hordoz, mint erõs szájú ló,
Ha az én sok könyvem árvizhez hasonló,
Ha búm örökké nõ, mint fára az komló.
11.
Az én könyvem árviz, és tenger bánatom;
Immár csak aliglan magamat állatom,
Mert több bú engem vér, azt igazán látom,
Hogysem hab kûsziklát, vagy szél nagy fát parton.
12.
Az Helka tüzei nékem kegyelmessek,
Nékem Késmárk kövei engedelmessek,
Az Dráva vizei nékem nem sebessek:
Csak az te szép szemeid nem kegyelmessek.
13.
Az tigris nem örül ugy véres prédában,
Mint te, oh kegyetlen, lölköm fájdalmában,
Gyönyörködöl szüvem szaggattatásában:
O, te vadnál vadabb s kegyetlenb magadban!
14.
O, hányszor kivánom: Mongibél esnék rám,
Életemmel eggyütt mulnék el bús órám!
Ha oly igen gyülölsz, ölj meg te violám!
Mondhassam: miáttad fogy el végsõ órám.
15.
De te irgalmatlan örülsz én kínomnak,
Örülsz s nem kivánod, hogy egyszer meghaljak;
Hanem véghetetlen nehéz bánatomnak,
Bõvited örökkén forrását kínomnak.
16.
Ha oroszlány anyád is lett volna néked,
Scitiai medve ha szoptatott téged,
Mégis nem kellene igy kegyetlenködnöd,
Igy kínban örülnöd s vérszopóvá lenned.
17.
Acél meglágyulhat tüzzel, mesterséggel;
Hangya-nyom kûsziklán esmerszik üdõvel:
Heában tégedet apolgatni verssel,
Tüzzel, mesterséggel, s nem hajolsz üdõvel.
18.
Sohajtásim annyit lágyitnak te rajtad,
Mint gyönge szél tölgyfán, az mely nem hajolhat;
Az mint nagy kõsziklát tengerhab nem ronthat,
Ugy verseim tégedet nem lágyithatnak.
19.
Miért szépségedben magadat elbiztad?
Mely mint egy szép gyöngyvirág, hamar elrothad;
Mint egy csurgó patak, mely vissza nem folyhat,
Ugy fút el szépséged s változik szép orcád.
20.
Futsz mast én elõttem, mint galamb ölyv elõtt,
De ha szárnyas vagy is, nem éred az üdõt,
Esztendõ is elfút te szépséged elõtt:
Azt tudod-é: szépség hogy néked örököd?
21.
Leszedi orcádról az üdõ szép rózsát,
Sürü barázdákkal megszántja orcádat,
Ezüstté forditja szép arany hajadat;
Bánni, de heában, fogod tett dolgodat.
22.
Akkor fogod mondani: oktalan voltam,
Rózsát virágjában le nem szakasztottam!
Mikor még lehetett, akkor
elmulattam:
Mast, mikor nem lehet, kezdeni akartam.
23.
Ah, ne légy kegyetlen! Végy példát mindenrõl,
Tanúlj és végy példát keserves szivemrõl,
Megesmered kinját bánatos versemrõl;
Talám szerelemtõl ment lészesz egyedül?
24.
Mindenben szerelem nagyon uralkodik;
Ez széles világ is mind néki adózik.
Nézd, szerelem miát madár mint kínlódik;
Nézd szép fülemilét, mely igen aggódik.
25.
Az szerelem miát nem találja helyét,
Gyürürül fenyõre változtatja helyét;
Mindenütt ujitja szép siralmas versét,
Mert bánja társának tûle távul létét.
26.
Hát özvegy gilice, mert elveszté társát,
Mikor száraz ágrol terjeszti panaszát,
Untalan, óránként neveli sirását,
Bánatban nem látni néki lankadását.
27.
Nem szóllok ezekrõl, mert gyönge madarak,
Talám nem csudálod: szerelemtül agnak;
De ki szerelmesebb, mint az fene vadak,
Griffek, oroszlányok s kegyetlen hijennák?
28.
Kegyetlen az erõs és vitéz oroszlány,
De nõstennye elõtt szeléd mint egy bárány,
Ama külömb szõrü, szép mint egy szivárvány,
Vad tigris: társához, mint együgyü bárány.
29.
De mi vagyon fenébb iszonyu medvénél?
Ez is szerelemben nem mint kegyetlen él,
Zöngnek az kõsziklák û bömbölésével,
Társot keres magának sok mesterséggel.
30.
Tudja az szerelmet az szarvas, mit tészen;
Addig nyugodalmat magának nem vészen,
Míg orditásával sok panaszt nem tészen,
Míg kedves társátol örömet nem vészen.
31.
Mit nem csinál az ló, és mit nem fáradoz!
Nyerit, rúg és kapál, míg nem jút társához;
Lángot fuj szájábul, szüvében halált hoz,
Más lovat ha közel lát kedves társához.
32.
Azt tudod-é, az halak tengerben mentek
Szerelemtõl? elhiggyed, azok is égnek,
Balenák, cethalak és görbe delphinek,
Cupidónak harácsot ezek fizetnek.
33.
Mely szépen éneköl tengeri Sirenes!
Û szép gyönge verse oly igen keserves,
Hogy még Pluto elõtt is vólna az kedves,
Hát minden, világon az ki él, szerelmes.
34.
O, tudja Pluto is, mit tészen szerelem!
Noha irgalmatlan s nincs nála kegyelem,
Az a’ rettenetes kevély fejedelem
Nem találja helyét, mert fojtja szerelem.
35.
Nézd, Proserpináért miként szüve szakad,
Mint Cupido miát nyavalyásul lankad.
Nézd, mely igen hajtja tüzhányó lovakat,
Noha érdemetlen éli Proserpinát.
36.
De mit mondjak mindenható Jupiterrõl?
Sokszor elfeletközik istenségérõl,
Szálléttotta sokszor szerelem le égbõl,
Sokszor levetközött isteni köntösbõl.
37.
Az szerelem õtet sassá változtatta,
Mikor Ganimedest az égben ragadta;
Danaera magát aranyúl szállatta,
Europa is Jupitert bikávul látta.
38.
O, te kegyetlen érc, egyedül kegyetlen,
Földön, nagy kõsziklákon, mély tengerekben,
Irgalmatlan poklokban, magas egekben
Van szerelem, de nincs csak az te szüvedben!
39.
Mert bizony eddig ennyi könyörgésemre,
Nagy Késmárk is, ily alázatos versemre
Megindúlt vólna sok hullatott könyvemre,
Duna vissza folyna az magas hegyekre.
40.
Az mérgös kígyót is megszelédéthetném,
Basiliscus haragját megenyhithetném,
Sárkánt ennyi üdõre megfékezhetném:
Ihon te kegyelmedre szert nem tehetém!
41.
Talám nem hiheted sok esküvésemet,
Édes szép Violám, s nem hiszed hitemet?
De az én homlokomon látod szüvemet,
Látod bû forrásu nyavalyás szememet.
42.
Bár ne higgy énnékem, kérdezd kõsziklákat,
Kérdezd meg ezeket az nagy álló fákat,
Kérdezd meg ezeket az vad barlangokat,
Az honnan Echo ád sok bús választokat.
43.
Nincs itt oly kis erdõ, sem oly kicsin füzes,
Sem nyár, sem jegenye, sem fenyõs, sem egres,
Az hol az te neved jól nem esmeretes;
Mindenütt nevedrõl zöngött úntalan vers.
44.
Ha téged megcsallak, szerelmes Violám,
Mindjárt nagy Vesuvius szakadjon én rám;
Forduljon rám elsõ szarvasra lûtt nyilam,
Vagy éltömben hollók kákogjanak énrám.
45.
Ixion kereke törje meg csontomat,
Titius kányája rágja meg gyomromat;
Ne légyen, ki szánja én állapatomat,
Nap gonoszra forditsa én minden jómat.
46.
Nálad van én lelkem, hidd meg, nem csalhatlak,
Csak annyi lélek van bennem, hogy ohajtlak;
Holtnak én magamat, téged lángnak tartlak:
Láng égben elröpül, itt holtak maradnak.
47.
De te ohajtásommal könnyebben röpülsz;
Ez az holt test nem mehet oda, az hon ülsz,
Miért hát nyiladdal hóltom utánn is lûsz?
Mért érdemetlenül reám kegyetlenülsz?
48.
Szüvemet elvitted, itt hagytál magamat,
Vagy add meg szüvemet, vagy vigy el magamat;
Vagy minden két résszel együtt ölj magamat;
Ne nézd ily örömmel szörnyü halálomat.
49.
Az vadász nyúl után futtat sok földeken,
Erdõkön, mezõkön, hegyeken, völgyeken;
De ha halva látja függve egy törzsökön,
Nem örül már rajta, mást keres mezõkön.
50.
De te, o, vérszopó, nem elég, megöltél,
Holtom után inkább rajtam gyönyörködtél;
Te sivó oroszlány, igy nem gyönyörködtél
Piramus ruhájában, kit kutnál löltél.
51.
Ne fuss én elõttem, o te gyönge virág,
Ne röpülj el tûlem, o ragyagó csillág,
Nézd én bánatomat, mely belõl engem rág
Üzze el rólam ezt kezedbül egy szép ág.
52.
Lám az vad kerecsent megszelégyithetni,
Lám sebes solymot is kézre süvölthetni,
Pannak nehéz nem volt holdot elhitetni
Hogy égbül leszálljon, s kész légyen szeretni.
53.
De, o, én nyomorúlt bolond, mit csinálok?
Sisiphus kövével nagy hegyet hajgálok;
Azt tudom, kigyónál kegyelmet találok,
Azt tudom, örömre nagy bánatbul szállok.
54.
Szeret az Viola, de jaj, nem engemet!
Szereti Licaont, azt az hamis ebet,
Az ki meg nem gyõzhet semmivel engemet
Annak adja magát, szaggatván szüvemet.
55.
O, haragos Viola, én ellenségem!
Csak azt mondd meg igazán, kérlek, énnékem:
Licaon mivel gyõz, vagy tud gyõzni engem?
Mivel kérködhetik igazán ellenem?
56.
Musáknál laktam én, Apollót szolgáltam,
Versemmel mindenkor nagy fát mozdithattam;
És noha teveled szerencsétlen voltam,
Kegyetlenségednek tulajdonithattam.
57.
Versent verset Licaon ha mond énvelem,
Ugy jár, mint Marsias az Apollo ellen;
Hogyha penig akar versent futni velem,
Ugy jár, mint sok más is Atalanta ellen.
58.
Hogyha kételkedik û az én erõmben,
Ugy jár, mint Acheolus Hercules ellen;
Változzék bár mindenné az én kezemben,
Nem lesz tágossága én erõs öblemben.
59.
És noha ugy gyülölsz, mint sárkánt, engemet,
Nem vagyok én oly rút, hogy sértsem szemedet;
Mert nem régen láttam magam személyemet,
Az sebes Drávában minden termetemet.
60.
Ha engemet nem csal az én hamis képem,
Külömb Licaonnál én deli termetem.
O, hányszor kivánnak az szép Nymphák engem!
Hányszor csókot hánnak rám úton mentemben!
61.
Esküszöm te néked az szüz Diánára,
Esküszöm Cupidóra s az û nyilára,
Hogy mint szalma lángon, ugy ég szép Berleba
Miattam; ugy égett és ég is heába.
62.
Én penig elõtte, mint köd az szél elõtt,
Mint te énelõttem, mint árnyék nap elõtt,
Ugy futok és bujok szép szemei elõtt;
Mégis én rút vagyok az te kedved elõtt.
63.
Szállj le, szép Violám, mint harmat az égbõl,
Vetközzél le immár kegyetlenségedbõl,
Szállj az én kezemre, mint karvoly fölyhõbõl;
Szánd meg ezt az szegényt, kit gyülölsz szüvedbõl.
64.
Én sok mulatságot te néked találok,
Madarat vagy vadat, mindeneket találok;
Madárfogó hálócskát ollyat csinálok,
Hogy láthatatlanak lésznek cérnaszálok.
65.
Hogyha hosszu náddal halat csalni akarsz,
Abban is énnálam mesterséget találsz,
Nálam sikos angvillát, ha akarsz, foghatsz;
Egy szóval mind ugy lész, az mint meggondolhatsz
66.
Szállj le, szép Violám, és szeress engemet!
Néked otthon tartok két szép heuz kölyköt
Minap szerencsédre jártam az erdõket,
Anyjokat megöltem, megfogtam kölyköket.
67.
Ugy megszelédültek, hogy járnak utánnam;
Sok játszásokat nézni ugyan kivánom.
Sokan kérték tûlem, senkinek nem adom:
Néked, édes violám, azokat tartom.
68.
Esztelen, mit beszélsz, hányod panaszodat?
Mast is nem esméred-é bolond voltodat?
Gyülöli Viola te ajándékodat,
Gyülöli verseidet és temagadat.
69.
Az te dolgod nem más, csak panaszolkodjál,
Bánat közt, mint Scilla tengerben, aggódjál:
Neveld az vizeket könyvhullatásiddal,
Sürõsits fölyhõket sok sohajtásiddal.”
70.
Igy végezé versét búsult szerelemben
Az ifiu vadász, és esék kétségben.
Az nevét nem irom ebben az könyvemben,
Mert az Diánátol tilalom van ebben.
71.
Ad jobbat az Isten! Megsárgúl az kalász,
Üdõvel megvídul az megbusúlt vadász,
Valaha megfordúl az rút fekete gyász,
Kit gyülölsz, viola, kedvedben lészen az.
|