|
1.
Elég volt Istennél Ábrahám jó kedve,
Fiának halála mert meg volt engedve:
Másképpen vagyok én Istentől büntetve,
Avagy talán inkább Istentől szeretve.
2.
Meglátá kis Izsákot és megszereté,
Kar-angyalok köziben el is viteté,
Ezt az áldozatot menyben helyhezteté,
Paradicsom kertiben űtet teteté.
3.
Tudom, miért köllött most szintén az Urnak
Paradicsom kertiben kis virág Izsák,
Tavasszal ugyanis virágot plántálják,
Ütet is most ültetik kisded angyalkák.
4.
Virágjában megmarad mindenkor ottan,
Itt penig az földön lett volna hervadtan,
Ottan örök öröme neki az Urban,
Itt búbánat űtet verné világban.
5.
Ebben csak egy ok van,
Az kit én szüvem bán,
Hogy nem élem gyümölcsét;
Urának, hazának
És nagy Jehovának
Had talált volna kedvét.
Mint pálmafa termett,
Ugy ő neki köllött
Elröndölni menését.
6.
De heában sirok,
Utánna ohajtok,
Fatum irigy énnekem;
Hogy ha ember korban
Ő gyuthatott volna,
Azt bizonnyal elhittem,
Ő Zriny jó névvel,
Vitéz magyar kézzel
Kedvet tett volna nékem.
7.
Igy akarta Isten,
Az ember mit tegyen?
Vele nem pörölhetni.
Az mi dolgunk nem más,
Csak mint pironkodás,
Mindent el kell szenvedni;
Mind jóért, körösztért,
És bal szöröncséjért
Az Istent köll áldani.
8.
Im mast ifiadik megvénûlt esztendõ,
Tavaszra fordula téli kemény üdõ,
Ujul föld, frissül víz, vigadik az erdõ,
Teli szép madarakkal magas levegõ.
9.
Az szép fülemile sirással ugy tetszik,
Régi bánatjáért hogy panaszolkodik,
De nem, hanem még inkább û vigadozik,
Hálát Istennek ad, néz fel, imádkozik.
10.
Ah, az én tavaszomat irigy elrontá
Szerencse, sõt még inkább télre forditá;
Derûlt szemeimet essõnek bocsátá,
Jéggel én szüvemet s buval beburitá.
11.
Gyönyörü madárkám, kicsin fülemilém,
Ah, igen hirtelen elröpüle tülem,
Az énnékem vala minden reménségem;
De mint könnyû árnyék, elkele elõlem.
12.
Igy számlálom vala az én jövendõmet,
Hogy sok üdõ mulván ez megvált engemet,
Hogy követi, meg is haladja versemet,
És szegény hazánkért igyekezetemet.
13.
S zengõbb trombitával magyar vitézséget,
Fogja énekleni erõs kar erejét.
És hogy û is osztán érdemeljen illyet,
Kinek énekelhessék cselekedetét.
14.
Ah, szép fülemilét az irigy halál
Lecsapá kebelemben szörnyü kaszával,
Izsákot, mely vala mint egy szép virágszál,
Kertek szépségére mely oly gyönyörün áll.
|