|
Homerus 100
esztendővel az trojai veszedelem után írta historiáját; énnékem is 100
esztendővel az után történt irnom Szigeti veszedelmet. Virgilius 10
esztendeig irta Aeneidost; énnékem penig egy esztendőben, sőt egy
télben történt véghez vinnem munkámat. Eggyikhez is nem hasomlitom pennámat, de
avval ő előttök kérkedhetem, hogy az én professiom avagy mesterségem
nem az poesis, hanem nagyobb s jobb országunk szolgálatjára annál: az kit
irtam, mulatságért irtam, semmi jutalmot nem várok érette. Őnekik más
gondjok nem volt, nékem ez legutolsó volt. Irtam, az mint tudtam, noha némely
helyen jobban is tudtam volna, ha több munkámat nem szántam volna vesztegetni.
Vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az napban, kit
mi eclipsisnek hivunk. Ha azt mondják: saepe
et magnus dormitat Homerus, bizony szégyen nélkül szemlélhetem csorbáimat,
igazsággal mondom, hogy soha meg nem corrigáltam munkámat, mert üdőm nem
volt hozzá, hanem első szülése elmémnek. És ha ugyan corrigálnám is ugy
sem volna in perfectione, quia nihil
perfectum sub Sole, nam nec chorda sonum dat, quem vult manus et mens.
Fabulákkal kevertem az historiát; de ugy tanultam mind Homerustul, mind
Virgiliustul, az ki azokat olvasta, megesmerheti eggyiket az másiktul. Török,
horvát, deák szókat kevertem verseimben, mert szebbnek is gondoltam ugy, osztán
szegény az magyar nyelv: az ki historiát ir, elhiszi szómat. Zrini Miklós
kezének tulajdonitottam Szulimán halálát: horvát és olasz conikábul tanultam,
az törökök magok is igy beszéllik és vallják. Hogy Istvánfi és Sambucus
másképpen irja, oka az, hogy nem ugy nézték az magános való dolgoknak
keresését, mint az országos dolognak historia-folyását. Akarmint volt, ott
veszett Szulimán császár, az bizonyos. Irtam szerelemrül is, de csendessen; nem
tagadhatom, hogy olykor az is nem bántott; osztán nem egyenetlen az szerelem
vitézséggel, abbul az versbül tanúltam:
In galea Martis nidum fecére columbae,
Apparet Marti quam sit amica Venus.
Isten velünk.
GRÓF ZRINI MIKLÓS
|