Pars decima
(Tizedik ének)

                    5.
Bátor szüvel szokott szerencse játszani,
De bátor õnéki nem szokott engedni.
Valamint Kormányos habbal tusakodni
Tud, ugy kell bátor szüvnek evvel küszködni.

                    6.
Kissebbedik s lágyul szüve félénkeknek
Gonosz szerencsében, de nem, jó Zrininek;
Sõt, nõ bátorsága, ha veszedelemnek
Látja öregbülését, s rossz szerencsének.

                    7.
Látja, hogy megégett Szigetnek városa,
Ágyuk miát ledült várnak egy bástyája,
Készül már ostromhoz sok jancsár s gyumlia,
Sok százezer ember veszélyére látja.

                    8.
Mint sivó ördögök, ostromnak idejét
Várják vitéz törökök, az harcnak jelét;
Kivánják, szomjuhozzák jó Zrini vérét,
S õ vérével együtt az több keresztyénét.

                    9.
Külsõ s belsõ váras már töröknél vala,
Mellyet Zrini jó esszel maga elhagya,
Mert minden erejét az várban behozza,
Azt feje álltáig tartani akará.

                    10.
Megzöndült azonban sok dob és trombita,
Sok kevert népet ütközetre indita;
Sok lovast bátor szüv néki bátorita:
Elhagyván jó lovát, gyalog harcra futa.

                    11.
Az ledült bástyára jün vitéz Demirhám,
Utánna hatezer jancsár és szpahoglán,
Megy kapura erõs s nagyszüvü Delimán,
Utánna nyolcezer tatár és musulmán.

                    12.
Háromezer arnaut, kétezer karamán,
Háromezer cirkas Aigas basa után
Visz harmadik felõl lajtorjákat hátán;
Ott van Singir zagatar, szerecsen Kénán.

                    13.
Az várban peniglen piacon áll vala
Zrini bán, kezében van aranyas dárda,
Utánna az sereg áll vala csoportba,
Urának szép biztató szavát hallgatja.

                    14.
Henyei bástyáján, az mely volt leromlott,
Radován Andrián száz gyaloggal állott.
Az kaput õrzötte száz karddal Péter Bot;
Mindennek maga rendi illyen helyt osztott:

                    15.
Az hova Aigas basa készit lajtorját,
Deli Vid száz karddal õrzi azt az bástyát;
Novakovics Iván mellette másikat,
Minden készen várja ellensége kardját.

                    16.
No, kiomlik sáncbul török sok számtalan,
Nem jütt ennyi ki trójai ló oldalán;
Ki csákánt, ki baltát, ki szablyát oldalán,
Ki hirtelen halált, puskát viszen hátán.

                    17.
Viz árokja térdig ér az törököknek,
Mert az több vizet elõbb kieresztették;
De erre is szalmát és vesszõt vittenek,
Hogy könnyebben ostromnak õk mehessenek.

                    18.
Visz legelöl Demirhám dárdát kezében,
Paizst az másikban, ráró-toll fejében.
Mellyén van kuracély; s maga jün elsõben,
Hoz halált, hoz veszélyt ez vitéz Szigetben.

                    19.
Bátran neki indult az vár árokjának,
Nem gondol semmit is, hogy társai hullnak,
Mellette s fölötte ónok sürün járnak,
Sokak közép mellyén az vasban akadnak.

                    20.
Õ kézzel, õ szemmel, õ bátor járással
Biztatja társait haragos torkával,
Mikor oda érkezik, hon megnyitott fal
Radovánt mutatja száz vitéz szablyával.

                    21.
Mint az mérgös sárkány, közel látván prédát,
Késziti mérgös körmét s vérszopó torkát,
Dühösséggel éleséti horgas fogát,
Méregben usz, méreggel felfujja magát:

                    22.
Ugy Demirhám ballag s kegyetlenül hallgat,
Méreg nem ereszti torkábul az szavát,
Csak bömböl magában s tartja nehéz dárdát,
Pokinak általveri széles oldalát.

                    23.
Ledül Poki Gergely, s bõven hányja vérét,
Vérrel kibocsátja õ magábul lölkét,
De mindjárt megtalálta ott temetését,
Mert kétszáz megholt török befödé testét:

                    24.
Mert Radován maga kezével két huszat
Rá halomba raka, vitéz jancsárokat.
Medvei Benedek Testoglint s Operkát
Megöl õ fölötte, és más tiz muszurmánt.

                    25.
Orostoni Péter levágja Saladint,
De Demirhám ütet, erõs Orostonit;
Malkuch Huszárt, Szelim Balázst és Gerdeit,
De Bosnyák Benavirt, Ramadánt, Huszaint.

                    26.
Achmedani aga neki bizta magát,
Megyen Radovánra, s õnéki igy kiált:
„Esmered-é, kaur, az vitéz Achmedánt,
Az ki majd megcselekszi, hogy légy föld alatt?”

                    27.
Mind az két kezével hozzá vág, igy szólván,
De amaz felvészi az csapást paizsán;
Igy az vitéz vajda néki felelt osztán:
„Én pedig vagyok vajda horvát Radován.”

                    28.
Nem szól többet, de csap hozzá kegyetlenül,
Amaz halva az földre eleiben dül,
Lelke testét ott hagyván föld alá röpül,
Vértül s melegségtül egyszersmind teste hül.

                    29.
Legtöbbet Demirhám maga cselekeszik:
Keze miát Haszanovics ott elesik,
Azután Penezics tüle ölettetik,
Hajdu Mátyás, Nagy Máté elõtte fekszik.

                    30.
De Radován elõtt hentereg az vérben
Pirim, Buluk bassa s tíz más török sebben.
Öszvekeveredtek már ebben az helyben
Török és keresztény nagy kegyetlenségben.

                    31.
Ki fél holt eleven, kiáltja az társát,
Ki rettenetesül kemény földön jajgat;
Vér és fegyver között hallik hangos szózat,
Azt tudnád távulrul, hogy az ég leszakadt.

                    32.
Fekszik holtak között, noha még eleven,
Vitéz Szlamenovics (mert lába térdében
Eltörött szegénnek); õ kiált az égben,
Káros puskát átkozza török kezében.

                    33.
De mikor közel megy ehez Terhat aga,
Földrül az töröknek ruháját megkapja,
Más kézzel mellyében dárdáját taszitja,
Halva maga mellé az törököt vonja.

                    34.
Õ Demirhámhoz is üt fáradt erõvel;
Esztelen, nem tudja, hogy nagyobb erõvel
Kell eztet megölni; Demirhám fegyverrel
Felvészi az csapást, és nagy szerénséggel

                    35.
Fejét elválasztja testétül legottan.
De erre érkezék szintén nagy Radován;
Mint az préda fölött két vitéz oroszlán,
Öszvemennek, szüvökben lángot hordozván:

                    36.
Ugy két vitéz megyen öszve bátorsággal.
Legelsõ Demirhám csap ehhez szablyával,
De vajda felveszi erõs paizsával,
Ugyan ez is mindjárt hozzá csap nagy kárral.

                    37.
Hozzá csap, de eltörik szablya kezében
(Áruló, elhagyá urát ily veszélyben);
Fegyvertelen markát hogy nézi keserven,
Demirhám ketté vágja sisakját éppen.

                    38.
Mindazáltal nem ijed az vitéz vajda,
Noha feje ütéstül megszédült vala,
Paizzsal befödvén magát, fut kard alá,
Haragos ellenségét oldalban kapá.

                    39.
Örömest elválnék Demirhám vajdátul,
Mert karddal nem férhet hozzá szorosságtul,
De amaz nem ereszti messzi magátul,
Hát birkodni kezdtek mindketten haragbul.

                    40.
Imide-amoda ûk hányják magokat,
Botlástul, eséstül jól õrzik lábokat;
Szoritja magához szerecsen az vajdát,
Vajda ismég õtet, mint legjobban tudhat.

                    41.
Mikor méz-szag medvének orrában esik,
Utánna mászkálván bükfárul leesik,
Körmével s fogával az fára haragszik,
Szaggatja heában heát gyökeréig:

                    42.
Igy ez mind az kettõ egy másik körül jár,
Egymásnak fejére kárt kivánsággal vár,
Demirhám haragos, mint hótul nõtt viz-ár,
De másik engedni éltéig nem akar.

                    43.
Utolsó fonalát éltének forgatják
Nagy Radován vajdának kegyetlen Párkák,
Mert mihant érkezék háta megé Durak,
Vajdában beveré felét dárdájának.

                    44.
Az fekete földre ledül szegény vajda,
De még is szerecsent maga után vonyá.
Félholtan földön is ellenségét marja,
Mig szegényt tellyességgel lölke elhagyá.

                    45.
Megzördült kemény föld az két vitéz alatt.
Láttad-é ledülni régen nevelt tölgyfát,
Kit erõs kötéssel borostyán lehuzhat?
Igy fekszik Radován holtan pogány alatt.

                    46.
Rettenetes Demirhám az földrül felkél,
Megyen több ellenségre, mint az forgószél;
Nem meri megvárni senki õtet, mert fél,
Mert vagyon kezében nagy halál, nagy veszély.

                    47.
Elhagyák az bástyát vajdátlan vitézek,
Futnak ide s tova, mint kicsin gyermekek;
De ihon jün Dandó, hoz gondot töröknek,
Száz vitéz szablyával segét futó népnek.

                    48.
Kevés, Dandó Ferenc, az te segitséged:
Hogyha Zrini maga fejével öregbet
Gyorsan nem hoz, elvesztitek ti Szigetet,
Mert dült bástya bevett kétezer törököt.

                    49.
Mindent, az mi lehet, Dandó maga tészen,
Mert sok ezer ütést paizsán fölvészen:
Számtalan törököt lefektet egy helyben,
Mint óriás, gázol ellenség vérében.

                    50.
Másfelõl Delimán jut immár kapuhoz,
Õ halált, õ veszélyt erõs kezében hoz;
Nagy dárda kezében hasomló tölygyfához,
Avagy rettenetes gállyaárbocfához.

                    51.
Több bátorság esék Bot Péter szüvében,
Hogysem az mi kellött volna ily üdõben,
Mert õ harcra kimegy török eleiben,
Megvetvén törököt, bizik  jó szüvében.

                    52.
Kapuját megnyitja szép Szigetvárának,
Ottan eleiben áll nagy Delimánnak,
De Delimán éltét elveszi két hatnak,
Kik Bot Péter elõtt serényen harcolnak.

                    53.
Péter is másfelõl kárt tészen törökben,
Mert Murtuzán ledûl elõtte nagy sebben,
Sabán is, Bichir is, Pechliván Eöszven,
Sas Fábián elõtt fekszik Nuh Mohacen.

                    54.
Áll vala Embrulah aranyas fegyverben,
Szkofiummal varrott kápa van fejében,
Cifrált jancsárpuska mind az két kezében,
Kemény bagdati kard fütyög hüvelyében.

                    55.
Nezér Cselebinek vala kedves fia,
Minden tudománnyal mert elméje rakva,
Õ Musáknak vala szeretõ szolgája,
Õ kobzot, õ miszkált, õ chingiát tuda.

                    56.
Õ szerecsen tökkel tett szégyent nagy Pánnak,
Énekével penig szép bilbil madárnak,
Erdõknek Orfeus, Arion halaknak,
Második Endimio volt az fényes Holdnak.

                    57.
O, örökké szerencsés, Embrulah, lennél,
Ha hadat s Szigetet te elkerülhetnél!
Erre Badankovics, kegyetlenb medvénél,
Megyen, visz félelmet reá nagy erõvel.

                    58.
Heában Embrulah kilövi puskáját,
Mert meg nem találja az horvát leventát;
Õ penig kikapja sereg közt Embruláht,
Mint nagy saskesellü szép hattyu madarat.

                    59.
Hóna alatt viszi félénk gyönge prédát,
Õ vékony torkával segitséget kiált.
Meglátja Delimán iffiu Embruláht,
Badankovics után fut, mint jobban futhat.

                    60.
Látja Badankovics, nem viszi békével
Az török gyermeket, szablyája élével
Felnyitja szép torkát, mely szép énekével
Erdõt, mezõt töltött sok gyönyörüséggel.

                    61.
Megáll osztán s várja, az ki jün utánna,
Delimán mint villámás de tünik reá,
Mint az sebes menykû, röpül nagy dárdája,
Egy szempillantásban Ivánt elszaggatja.

                    62.
„Te rontád világnak nagy gyönyörüségét,
Én penig érõtte elvettem éltedet.”
Igy Delimán beszél, s lábban nyomja testét,
Testébül dárdáját kihuzza és vérét.

                    63.
Bot Péter megbánta vakmerõ probáját,
Nem meri megvárni Delimán haragját,
Visszafut az várban, visszaviszi hadát,
Vakmerõségének vallja gyalázatját.

                    64.
Nem sokkal azután érkezik kapuhoz
Delimán, hasomló õ viznek árjához,
Mikor fövént, dölt fát, gyökeret bõven hoz,
Mert rettenetességet s kárt markában hoz.

                    65.
Sok számtalan tatár mellette elesik
Puska miát, attul de õ nem rettenik;
Nem tud az õ szüve félni, sõt nevelik
Aztot veszedelmek, s jobban serénkedik.

                    66.
Egy kis torony vala kapu fölött fábul,
Azt lerontá Ali Kurt mostan ágyubul;
Torony emberestül Delimán elõtt hull,
Ki hanyatt, ki talpra, ki szájára burul;

                    67.
Kit nehéz gerenda holtan lefektetett,
Kit maga fegyvere mellybe sebesitett,
Kit rettenetes esés halálba kevert;
Husz volt, kettõn kivül többi mind ott veszett.

                    68.
Szvilojevics Antal, Klizurics Mikula
Egészségben toronybul leestek vala,
De mikor Klizurics magát közben látja
Sok ezer török közt magát befoglalva,

                    69.
Mint az erdei vad, dühösségben esvén,
Ha történet szerint jün vadász seregben,
Akartva fegyverre kemény szüvel megyen,
Jól tudja halálát, hogy ez helyben légyen:

                    70.
Klizurics szintén ugy, hon sürübb fegyvert lát,
Fejét alá huzza, föltartja paizsát,
Másik kezében penig nehéz pallosát,
Reméntelenül megy, ott látván halálát.

                    71.
Szvilojevics penig bizik gyors lábában,
Török közt s fegyver közt indult nagy futásban,
Kapdos már bástyához, erõködik abban,
Miként fölmászhasson, s lehessen bizvástban;

                    72.
De ott éri szegént kegyetlen Delimán,
Rettenetességgel lábánál megkapván,
Amaz föl erõködik, de csak heában,
Mert lerántja, nagy falt véle leszakasztván.

                    73.
„Vélted-é, elõttem te elszaladhatnál,
Hitetlen eb, és gyorsabb légy Delimánnál?”
Igy mond az kegyetlen néki, és nagy vassal
Megnyitja gégéjét, merre bement halál.

                    74.
Milos Badankovics az kapu mellett áll,
Másfelõl Hervoics, mint két magas töly-szál,
Az mely Dunaparton innen is, tul is áll,
Magasban többinél, s nagyobb hatalommal:

                    75.
Ezek esztelenül kis kaput megnyiták,
Hogy ellenség bejüjön, szübül kivánják,
Mert nem sokat beereszteni gondolnak;
Többit kin szoritván, ezeket benn vágnak.

                    76.
Tódul az sok török, és mász egymás hátán,
Mindenik másik elõtt bemenni kiván,
De Hervoics immár megfélemlett dolgán,
Beteszi az kaput, vállával támasztván.

                    77.
Esztelen, mert bezárta az tatár királyt,
Mint bárányok közé haragos oroszlánt.
Milos Badankovics néki bizta magát,
Megy szüves tatárra, messzirül igy kiált:

                    78.
„Nem Krim ez, Delimán, hazádbeli földed,
Hanem Sziget-vára, az te temetésed;
Halállal megfizeted az én öcsémet,
Ihon ez az dárda mostan légyen tied.”

                    79.
Elugrik Delimán, mint az könnyü evét,
Helyt ád az halálnak, dárda üté mellyét
Nagy Daust basának, elszaggatá szüvét;
De Delimán igy felel, felelvén nevet:

                    80.
„Illendõbb, hogy késérd te öcsédnek lelkét
Feneketlen pokolban, s még utban éred.”
Nagy azimi karddal ily szók után mellyét
Felnyitja, s kibocsátja siralmas lelkét.

                    81.
Hervoics mellette megölt kilenc tatárt,
De élte vesztével õ megvallotta kárt,
Mert heában éltét fegyverderékban zárt,
Mindkettõt elrontá az nagy azimi kard.

                    82.
Egyedül maradott az vitéz Delimán,
Mert mind elvesztenek társai az várban,
Mégis az õ szüve oly bátorságban van,
Mintha volna közép török táborában.

                    83.
Sem szaván, sem kezén, sem bátor személyén
Nem esmerni félelmet: õ jár merevén,
Tiporja, gázolja és öli kegyetlen
Keresztény katonát, ki áll eleiben.

                    84.
Minden fut elõtte, kerüli mint lángot,
Õnéki is akkor eszébe nem jutott,
Hogy várban eresztett volna török hadat,
Csak az futó népre viselt nagyobb gondot.

                    85.
De mikor meghallák ezt az vár piacán,
Hogy várban berekedt haragos Delimán,
S hogy nagy veszélyt tészen egyedül egy szablyán,
Alapi Gáspárral siet vajda Stipán.

                    86.
Akkor legelsõben vette magát eszben
Delimán, hogy nem jó néki késni itt benn.
Mint szüves oroszlán sok vadászt erõben
Ha lát, nem fut, haraggal elõttök mégyen:

                    87.
Delimán igy ballag karddal kapu felé,
Mert utánna fegyver-árt lát mindenfelé;
Késéri kiáltással nép, ki lû felé,
Ki tüzet, ki vizet föllyül hány fejére.

                    88.
O, hányszor megfordult! szégyenli futását,
Szégyenli mutatni keresztyénnek hátát,
Akar visszamenni, de esz bátorságát
Meggyõzi, kapu felé tartja járását.

                    89.
Az nagy vas lakatot, ki egy lóterh vala,
Leüti ököllel, kaput lábbal rugá;
Igy vitéz Delimán várbul kiindula,
Hid fel vala vonva, árkot általuszá.

                    90.
Okos Aigán basa hadverõ elmével
Lajtorját visz Vidra igen mesterséggel,
Sok ezer jancsár lû partrul sürüséggel,
Bástyán nem hágy állni senkinek lövéssel.

                    91.
De itt sem aluszik az tudós Csontos Pál,
Bõven felel nékik porral és ágyuval,
Szurkos koszorukkal, sok tüzes labdákkal;
Lajtorja-hozóknak áll ellent nagy kárral.

                    92.
És minden szándékjok ugyan semmivé lén,
Aigán csudálkozván maga veszedelmén,
Mert ott háromezer török nélkül el-lén.
Mégis bástya felmenésére szert nem tén.

                    93.
De Demirhám ront, bont, de veszti az népet,
Csaknem maga rontja keresztény sereget.
Rosszul áll elõtte Dandó, s reménségét
Már szüvébül ereszti, s lát kevés népet.

                    94.
Ezt mikor meglátá Szigetnek Hectora,
Két seregét magával gyorsan ragadja;
Vitéz Zrini elõl maga megyen vala,
Tündöklik fegyvere, kezében szép dárda.

                    95.
Röszkettél-é, Demirhám, mikor ezt láttad,
Mint nyárfa levele? magad nem tagadtad,
Mikor az harc után császárnak mondottad
Az harc állapatját, s igazán vallottad.

                    96.
Mert nem volt orcádon akkor igen sok vér,
Mikor bán dárdáját láttad, hogy éppen vér;
Száz törököt kézzel maga Zrini levér,
Mégis reá bátorság mindenkor több tér.

                    97.
Fekszik õelõtte Balbozán és Bilal,
Gyalog Réz, Kurt, Ali, aga Behludi Szal;
Kaszum lelkét fujja, Szulfikár földet fal,
Vitéz Sziaus bék, Pirkuch, Porcha alfal.

                    98.
Mint vizi óriás, bán gázol az vérben,
Henterög sok török az maga sebében;
Más s még más törököt fektet le egy helyben,
Akkor futni indul török nem seregben.

                    99.
Ki utat nem talál, bástyán aláugrik,
Kinek keze, lába, feje öszveromlik,
Kevés az törésre bástyán találkozik;
Heában Demirhám maga tusakodik.

                    100.
Mert az nagy szorosság akaratja nélkül
Kiragadja hirtelen az bástyán kivül.
Õ eleget kiált: „Dur!” de haszon nélkül,
Mert az nép kivivé magát is fal közül.

                    101.
Itt már sok török hull, mint tüz elõtt az nád,
Mellyet pásztor tavasszal gyujtogat, s vigad,
Látván tüznek, szélnek kemény harcolását:
Igy hull az sok török, és szaladton szalad.

                    102.
Nem látnál egyebet pornál s magas füstnél,
Kit kovályogva visz az lengedözõ szél
Jajgatással kevert, jár köztök az veszél,
Omol kémélletlenül pogány török fél.

                    103.
Láttad-é az halált az falon leirva,
Mely rettenetesül kaszáját hordozza?
Bán oly rettenetös az török táborban,
Mint kasza elõtt fû, hull török halomban.

                    104.
Az egész seregnek õ ad bátorságot,
Õ ád erõt szigetieknek s hatalmat,
Mert soha mellette senki kárt nem vallott;
Minden szüvel kiván mellette az harcot.

                    105.
Nagy hosszu harc után megtér szép várában,
Mint az kölykeihez hû nöstény oroszlán
Elüzvén ártóit, megtér barlangjában:
Igy tér meg szolgáihoz Zrini vigságban.

                    106.
Õk penig körüle, mint oroszlánykölkök,
Vigadnak, örülnek, s néki hizelködnek,
Seregek megbontó Istenét dicsérnek,
Vigyáznak, fáradnak és gondot viselnek.