Rész

1501    9|           utczákba, ott nem látja senki, a kire ad valamit.~Kis közökbe
1502    9|             valamit.~Kis közökbe tértek, a lány előtt félig ismeretlen
1503    9|                  igazán, igazán! - szólt a lány s belékapaszkodott
1504    9|                  lány s belékapaszkodott a férfi karjába. Az pedig
1505    9|                   Az pedig megszorította a kezét és a szemébe akart
1506    9|                 megszorította a kezét és a szemébe akart nézni, de
1507    9|                  szemébe akart nézni, de a lány félre fordítá fejét:~-
1508    9|              Szeret?~- Nagyon. Nem igaz, a mit mondtam, szeretem. Nincs
1509    9|                 dolgozni, kétségbeejt az a gondolat, hogy most mindjárt
1510    9|               Nem tudom mikor, mondja el a verset!~- Maga kell, maga
1511    9|                  maga és senki semmi más a világon - ez az egész.~-
1512    9|              édes, ha mondja! Ostobaság, a mit fent összebeszéltünk...~-
1513    9|                fent összebeszéltünk...~- A mit én mondtam, azok csak
1514    9|                fénynek, mely olyan, mint a jégvirágé...~Ujra kezdődtek
1515    9|              jégvirágé...~Ujra kezdődtek a szerelmi vallomások. Az
1516    9|                  édesebbet mondani, mint a másik. És bár érezték, hogy
1517    9|                 érezték, hogy mindannak, a mit mondanak, fele hazugság,
1518    9|            szinte hittek is benne már és a heves szavakra a szerelem
1519    9|                  már és a heves szavakra a szerelem édes borzalma futott
1520    9|                 át rajtuk.~- Eh, - szólt a férfi - el fog velem jönni,
1521    9|                El fog velem jönni?~- El.~A lány nem reszketett, még
1522    9|                  jobban belekapaszkodott a férfi karjába s nem tiltakozott,
1523    9|               karjába s nem tiltakozott, a mint meglátta, hogy a vasút
1524    9|       tiltakozott, a mint meglátta, hogy a vasút felé mennek. S kölcsönösen
1525    9|                 S kölcsönösen folytatták a vallomásokat, vegyest igazat,
1526    9|        boldogságuk rendszerét. Különösen a lányt fogta el valami sajátságos
1527    9|               azt forgatá eszében: ebben a sötét közben a férfi meg
1528    9|            eszében: ebben a sötét közben a férfi meg is csókolhatná...
1529    9|                    Hová megyünk? - kérdé a férfi.~Egy hangos kaczaj
1530    9|                Egy hangos kaczaj volt rá a felelet. A lány nevetett
1531    9|                kaczaj volt rá a felelet. A lány nevetett először, aztán
1532    9|                  nevetett először, aztán a férfi:~- Oh, hogy bolondítjuk
1533    9|      megszégyenülve és alig vette észre, a mint a lány kivonta karjából
1534    9|                 alig vette észre, a mint a lány kivonta karjából karját.~-
1535    9|               nekünk találták fel! szólt a leány némi vígsággal, majd
1536    9|                 vígsággal, majd hirtelen a pályaudvar órájára tekintett:
1537    9|            gondolni! mondá aggodalommal.~A férfi beültette egy bérkocsiba.
1538    9|           megszorították egymás kezét.~- A jégre! szólt a férfi a kocsisnak
1539    9|                  kezét.~- A jégre! szólt a férfi a kocsisnak s az lovai
1540    9|                   A jégre! szólt a férfi a kocsisnak s az lovai közé
1541    9|                hirtelen bérkocsiba ült s a lány után vágtatott. Miért?
1542    9|              Miért? maga se tudta.~Kiért a ligetbe, hanem nem ment
1543    9|               ligetbe, hanem nem ment le a korcsolyázók közé. A pavillon
1544    9|                  le a korcsolyázók közé. A pavillon ablakából nézte
1545    9|                 pavillon ablakából nézte a korcsolyázókat, a temérdek
1546    9|                  nézte a korcsolyázókat, a temérdek hölgy-alak között
1547    9|                hölgy-alak között kereste a leányt.~Nem találta, pedig
1548    9|               leányt.~Nem találta, pedig a villamos fényben úgy ragyogott
1549    9|                  egész pálya, mint mikor a lehunyó nap a hegyoldalba
1550    9|                 mint mikor a lehunyó nap a hegyoldalba tűz. Meg sem
1551    9|               Meg sem is érezte hol van, a mint azt boldog, igazi szerelmesek
1552    9|               igazi szerelmesek szokták. A szeme is kifáradt végre
1553    9|                  szeme is kifáradt végre a keresgélésben, egy nagy
1554    9|                 ablak üvegére nézhetett.~A nagy, fényes, drága üvegre,
1555    9|                  még egyszer kitekintett a pályára, melynek feléje
1556    9|       tekintettel, egyedül korcsolyázott a lány.~ ~
1557   10|             vagyok szerelmes?~Alig várom a reggelt, alig várom, hogy
1558   10|                reggelt, alig várom, hogy a bokorról letörjek egy frissen
1559   10|                ilyenkor meglátna valaki, a mint arczomhoz nyomom a
1560   10|                  a mint arczomhoz nyomom a virágos ágat, a mint hizelgő
1561   10|         arczomhoz nyomom a virágos ágat, a mint hizelgő szókat susogok
1562   10|                 Tele volt orgonabokorral a rengeteg nagy, sürü kert. (
1563   10|               későre esett, lombosak már a fák, rejtelmes homály a
1564   10|                  a fák, rejtelmes homály a régi érseki parkban. Pedig
1565   10|               Levele nem is látszott még a temérdek török orgonának,
1566   10|                látszott mindenik.~Elfult a lélekzetünk, nekem és a
1567   10|                  a lélekzetünk, nekem és a kis Borhy Idának, a mint
1568   10|             nekem és a kis Borhy Idának, a mint betévedtünk a kertbe
1569   10|               Idának, a mint betévedtünk a kertbe Ida szinte félve
1570   10|               Ida szinte félve fogta meg a kezemet:~- Csakugyan szabad
1571   10|                 is aggódva néztem körül. A kertben sehol egy lélek,
1572   10|                 nekibátorodva bujkáltunk a lombok között. Elkiáltottam
1573   10|               senki?~- Ott van mindenki, a hol a mamám, a bálban! -
1574   10|                  Ott van mindenki, a hol a mamám, a bálban! - jegyezte
1575   10|                 mindenki, a hol a mamám, a bálban! - jegyezte meg Ida.
1576   10|                kezdtem vele. Azt mondtam a leánynak, hogy tudok gyiknyelven.
1577   10|            csakugyan tudtam is akkor ezt a nehéz nyelvet, de elfeledtem
1578   10|                  előadást tartottam neki a bogarakról, akkor tanultam
1579   10|           bogarakról, akkor tanultam ezt a tudományt éppen. A hősczinczérek,
1580   10|          tanultam ezt a tudományt éppen. A hősczinczérek, amelyek fő
1581   10|                fő katonai rangban vannak a bogarak között, nagyon érdekeltek
1582   10|              nagyon érdekeltek engem is. A bogarakról a lepkékre tértünk
1583   10|        érdekeltek engem is. A bogarakról a lepkékre tértünk át, de
1584   10|                  és tul voltunk már mind a ketten azon a koron, hogy
1585   10|           voltunk már mind a ketten azon a koron, hogy ezeket kergessük,
1586   10|              hogy ezeket kergessük, csak a szinesek érdekeltek már.
1587   10|                nem bibliába valót, hanem a fejére valót, kaczagott,
1588   10|             könyezett, tapsolt örömében, a mint a fekete hajába tüzdelte:~-
1589   10|                 tapsolt örömében, a mint a fekete hajába tüzdelte:~-
1590   10|        tizenkettedik évemben voltam már, a lány is tiz. Sokat tudtunk
1591   10|                  tiz. Sokat tudtunk mind a ketten. Tudtuk, hogy a lányok
1592   10|              mind a ketten. Tudtuk, hogy a lányok őt velem, a fiuk
1593   10|                  hogy a lányok őt velem, a fiuk engem meg vele csufoltak.
1594   10|                 arczát és elfutott.~Azon a napon nem jött át hozzánk,
1595   10|               nem jött át hozzánk, pedig a szomszédban lakott. Másnap
1596   10|        szomszédban lakott. Másnap oszt’, a szokás ellenére én mentem
1597   10|        orgona-koszoru elkészült egészen, a kis Borhy Ida bámultatta
1598   10|               nézni, zavartan játszottam a fűvel, sárga pampuka-virággal.~«
1599   10|              gondoltam magamban és ettől a gondolattól alig mertem
1600   10|             elcsaltam ide, hiszen ez az, a mi a szökés! Mit fognak
1601   10|                  ide, hiszen ez az, a mi a szökés! Mit fognak mondani
1602   10|                 mondani otthon, mi lesz? A szivem elszorult, a szemem
1603   10|                lesz? A szivem elszorult, a szemem könybe lábbadt és
1604   10|                 szemem könybe lábbadt és a kis lány önfeledten, vigan
1605   10|              szerettem volna elfutni, de a másik pillanatban egész
1606   10|               egész erejével elárasztott a boldog érzés, hogy milyen
1607   10|                Kezem egyszerre rásiklott a kis barna, ezüstgyürüs kézre:~-
1608   10|         Megkönnyebbülve lélekzettem föl: a felelet elárulta, hogy nem
1609   10|                   sőt talán büszke rája, a mit rólunk mondanak. És
1610   10|               palotát, patakot, elviszem a tengerre; - selyem-ruhákat
1611   10|                    könyveket, olyanokat, a milyeneket én olvasok titokban,
1612   10|                bántani akarják, megfogom a száguldó paripák kantárszárát,
1613   10|                 kantárszárát, egy rántás a szíjon, egy fölkiáltás és
1614   10|                   karjánál fogva... Mint a hogy olvastam, mint a hogy
1615   10|               Mint a hogy olvastam, mint a hogy elgondoltam volna olvasás
1616   10|            szerettem volna végigsimítani a kezemmel. Vagy megkérni,
1617   10|                megkérni, hogy üssön rám, a hogy tud. Csaknem kimondtam
1618   10|               most? - kérdé csendesen.~- A hova akarja!~Kézen fogtuk
1619   10|             misztikus, vad utakon, arra, a merre egy fehér kőszobor
1620   10|           látszott. Egészen kifáradtunk, a mig odaértünk; szerettünk
1621   10|         szunyókált. Orgona-buga ütögette a piros orczáját, fehér fejét,
1622   10|             megelégedetten. Nem törődött a napsugárral sem, mely erről
1623   10|                mely erről is, arról is - a hogy a virág hajlongott -
1624   10|              erről is, arról is - a hogy a virág hajlongott - végigfutott
1625   10|                  is éppen ott szaladgált a bocskorán, két csikos czinczér
1626   10|                 czinczér mászott fölfelé a fehér övén...~Roppant barátságosnak,
1627   10|              csak egy részére is azoknak a gondolatoknak, melyek akkor
1628   10|                 emlékszem, mint illatára a kertnek. Egyszer igen jól,
1629   10|              arra, hogy meg kell tennem, a mit tettem, mert ha nem,
1630   10|                 mit tettem, mert ha nem, a kis Ida elmegy más városba,
1631   10|                jutott, hogy fölszólítsam a barátot arra: eskessen bennünket
1632   10|           titokban... egyszerüen!~Magára a képre egész rikítóan emlékszem.
1633   10|               tudok, de most előttem áll a széles arczu, mosolygó,
1634   10|             mosolygó, vén francziskánus, a mint igy szól:~- Azt akarod,
1635   10|                  meg akartok esküdni? Mi a neved?~Megfogta a kezünket:~-
1636   10|            esküdni? Mi a neved?~Megfogta a kezünket:~- Hol a pénz érte?
1637   10|               Megfogta a kezünket:~- Hol a pénz érte? A nevetek?~Aztán
1638   10|             kezünket:~- Hol a pénz érte? A nevetek?~Aztán a térdei
1639   10|              pénz érte? A nevetek?~Aztán a térdei közé vont mindkettőnket
1640   10|              Igen! - mondá az csendesen.~A barát valami különös nyelven
1641   10|                Aztán egymáshoz dörzsölte a fejünket és mondá:~- Elmehettek,
1642   10|                  már éreztük, hogy elmul a nap, este lesz. Csaknem
1643   10|               lesz. Csaknem futottunk ki a kertből, a mikor kiértünk
1644   10|                  futottunk ki a kertből, a mikor kiértünk az utczára,
1645   10|               orgona-koszorut, én vittem a kezemben.~- Nem szabad megtudni
1646   10|         fiutársaságba kezdtem járni, bár a kis Ida velem akart lenni
1647   10|              Magunk között se emlegettük a dolgot, hanem azért tisztában
1648   10|             szert. Kis kalácsokat hozott a szoknyája zsebében, én csak
1649   10|                 olyan sokáig értünk oda, a mig egyszerre csak nevettünk
1650   10|                az orgonavirág-koszoru...~A többit tetszik is tudni,
1651   10|                   elment, eltűnt.~*~Csak a kis Borhy Ida tünt el; -
1652   10|               tünt el; - az asszonynyal, a ki belőle lett, sokszor
1653   10|               szerettem mást.~De hisz ez a némber csaknem egy azzal,
1654   10|                némber csaknem egy azzal, a kivel tavaszi lombok alatt
1655   10|              ahhoz ennek.~Oh tudom, hogy a kis Ida ebben az orgona-virágban
1656   10|               virágom!~Nem lát-e valaki, a mint csókollak, édes szép
1657   11|            NEGYEDIK FELESÉG.~Azt hitték: a felesége meg fogja mérgezni.~
1658   11|                siratták. Fiai, különösen a két legnagyobb, - mindkettő
1659   11|                 is, megvetőleg is intett a nagy kezével:~- Sohse féltsetek,
1660   11|                 Egészen őszintén beszélt a fiaival. Nem titkolt el
1661   11|           készpénzét. Magában bizott, de a vasszekrényben nem, azt
1662   11|    vasszekrényben nem, azt feltörhették, a mint fel is törték egyszer.
1663   11|               néztek édes anyjuk utódja, a negyedik feleség felé.~Mikor
1664   11|                  hogyha hagynám, kilopná a két szememet, de tudja,
1665   11|               hát békén hagy. Legfeljebb a konyhapénz felét teszi zsebre
1666   11|                és alig főz, éhezünk mind a ketten, de nekem ez jó,
1667   11|                fogy is, majd megúnja!~És a mig ezeket elmondta, úgy
1668   11|           Szeretlek - mondá - nagyon, de a pénzt még jobban.~A negyedik
1669   11|                   de a pénzt még jobban.~A negyedik feleség - egy harminczhét
1670   11|               szeretne, megengedné, hogy a leányom ide jöjjön lakni,
1671   11|              elkomorodott:~- Nem kivánok a lányodnak rosszat, ha már
1672   11|                hidd meg nekem, én volnék a legboldogabb, ha elpusztult
1673   11|                   az Isten verje meg azt a szerelmet! - egyedül.~Az
1674   11|               nem tudott aludni. Harapta a párnát, leánya sorsa miatt
1675   11|           világot, legfőképpen pedig azt a vén, kegyetlen embert, a
1676   11|                 a vén, kegyetlen embert, a ki szelid mosolylyal arczán,
1677   11|             végre is aggastyán már, csak a rövid, erős kezeivel meg
1678   11|           kezeivel meg kellene markolnia a torkát...~Szemei - mint
1679   11|                  torkát...~Szemei - mint a macskáéi - villogtak az
1680   11|                  nem szabad nyulnia. Épp a leányáért. Szent és sérthetetlennek
1681   11|             iszonyú öreg test épségének. A móring-levélben - a melyért
1682   11|           épségének. A móring-levélben - a melyért tulajdonképpen hozzáment -
1683   11|             történnék halálom, feleségem a neki kikötött húszezer forintból
1684   11|                  sem.»~Ha egyedül maradt a negyedik feleség, verte
1685   11|                  negyedik feleség, verte a fehér homlokát, - arcza
1686   11|                 még neki kellett ügyelni a vén Jóbra! De a mikor az
1687   11|                  ügyelni a vén Jóbra! De a mikor az hiába iratott neki
1688   11|           leveleket - ragaszkodott ehhez a passzushoz. Ő pedig sietett
1689   11|                  nem ment és ilyenkor ez a két hatalmas alak, ez a
1690   11|                  a két hatalmas alak, ez a két inkarnált akarat, összecsapott.~
1691   11|                megfizetik. Add nekem ide a felét, annak a pénznek a
1692   11|                 nekem ide a felét, annak a pénznek a felét, a mit igértél
1693   11|                 a felét, annak a pénznek a felét, a mit igértél és
1694   11|                 annak a pénznek a felét, a mit igértél és elmegyek.~-
1695   11|                  de én elmegyek, add ide a negyedrészét.~- Nem adok
1696   11|                 megzavarta egy kissé, ha a halált szóba hozták. De
1697   11|                  De csak egy pillanatra. A halála után való időkről
1698   11|               érni, aztán boldog lehetsz a lányoddal.~- Összetörök
1699   11|           lányoddal.~- Összetörök addig, a leányomat a nyomorult férfiak
1700   11|            Összetörök addig, a leányomat a nyomorult férfiak elrontják,
1701   11|                  irgalmas!~- Semmi közöm a lányodhoz. Nekem családom
1702   11|                egy kissé brutális arczán a jóságnak szinte fényes kifejezése
1703   11|                 kifejezése ömlött el. Ez a patriarcha, a kit a világ
1704   11|              ömlött el. Ez a patriarcha, a kit a világ rossz embernek
1705   11|                   Ez a patriarcha, a kit a világ rossz embernek tartott,
1706   11|            tartott, csodálatosan jó volt a családjához, olyan, mint
1707   11|                 egy hatalmas tölgy, mely a felszivott életerőt önkéntelenül
1708   11|    szerteömleszti ágaiba. Még sem, ebben a szeretetben sok volt az
1709   11|                  fösvénykedett, éhezett; a szerelem örömein kivül megvont
1710   11|                 adott velük, pénzt adott a család minden tagjának.
1711   11|                ágy alá, krajczároskodott a világban, nem bánta, ha
1712   11|                  akár vejének rossz volt a sorsa, hát kikorrigálta
1713   11|                  sorsa, hát kikorrigálta a sorsot, adott pénzt ujra,
1714   11|                sziszszenés nélkül, pedig a pénzt imádta, csókolta,
1715   11|           istenítette, nevetett rá, mint a hogy a szinészek ábrázolják
1716   11|                 nevetett rá, mint a hogy a szinészek ábrázolják a fösvényt.
1717   11|              hogy a szinészek ábrázolják a fösvényt. Familiáját a szivére
1718   11|        ábrázolják a fösvényt. Familiáját a szivére ölelte és mit tehetett
1719   11|                fért oda?! Legfeljebb még a szegények férköztek hozzá
1720   11|                létezését úgy tudta, mint a hogy tudta apját. Talán
1721   11|               szerette volna visszakapni a szent irásokban emlegetett
1722   11|                őket?~Nem fösvénykedett ő a negyedik feleség leányával
1723   11|                   Adott annak is annyit, a mennyit egy más szegénynek.
1724   11|                  egészen elbódította, de a bódulásból akkor józanodott
1725   11|          bódulásból akkor józanodott ki, a mikor akart. Még tréfált
1726   11|                 hideg és gonosz emberré, a ki elfordulva az asszonytól,
1727   11|                urad fölakasztotta magát. A halálba kergetted, mert
1728   11|                 tudott hozományt keresni a lányodnak. Mások még rosszabbat
1729   11|                   én miattam mondhatnak. A mit tettél, tettél, én nem
1730   11|                 egymással, mindig ő volt a győztes, összetörte az asszonyt.
1731   11|               asszonyokat, de bevallotta a fiának is, hogy soha egyetlen-egyet
1732   11|                  egyetlen-egyet sem igy. A lelke is nevetett, a mikor
1733   11|                igy. A lelke is nevetett, a mikor rágondolt és el tudta
1734   11|         keresztül:~- Szeretnéd elküldeni a lányodnak ezeket a szobákat,
1735   11|             elküldeni a lányodnak ezeket a szobákat, szeretnéd odaadni
1736   11|              szobákat, szeretnéd odaadni a szájadból az ételt. Bánt,
1737   11|                fáradt, egészen elfáradt.~A lánya irt neki egy napon:~«
1738   11|               fölkelt, otthagyta, bement a másik szobába és magára
1739   11|          vártatva hazajött, meggyujtotta a lámpát, lefeküdt.~Reggel
1740   11|               Reggel tréfásan szólította a férje. Nem felelt. Amint
1741   11|             látta, hogy meg van halva és a bevett méregtől arcza, meztelen
1742   11|               hogy az éjjel imádkozzanak a halott mellett. Jób átküldte
1743   11|               mellett. Jób átküldte őket a másik szobába; virrasztott,
1744   11|                  is. Hajnalban megjöttek a fiai, sirva fogadta őket:~-
1745   11|                fogadta őket:~- Látjátok, a nyomorult lánya mit tett
1746   11|                  tett vele! - fuldoklott a fájdalomtól, de azért megkérdezte:~-
1747   11|            akartok egy kis szilvóriumot?~A Wertheim-kasszából kihozta
1748   11|               Wertheim-kasszából kihozta a szilvóriumot és töltött
1749   11|                  szilvóriumot és töltött a három fiának. Aztán a legöregebbhez
1750   11|            töltött a három fiának. Aztán a legöregebbhez fordulva,
1751   11|               inkább odaadtam volna neki a pénz felét!~ ~
1752   12|                  Az állomástól egyenesen a belgyógyászat professzorának
1753   12|          hajtatott. Ott tört németséggel a következőket mondta az orvostanárnak:~-
1754   12|                gyógyulást jöttem keresni a tanár urhoz; hanem nagy
1755   12|                pedig - tudom - nem látok a pénzemből egy krajczárt
1756   12|                  Tavaly ez az ember volt a nagyságos urnál, olyan fajta
1757   12|             véletlenül megkerítettem azt a reczeptet, melyet neki akkoriban
1758   12|           tetszik olvasni, veszendőben-e a pénzem, ha nem pörlök? Szegény,
1759   12|           meghalhat.~- Köszönöm, - szólt a kállói kereskedő. - Egy
1760   12|            összerezzent, aztán kifizette a tanárt, a ki keveselte a
1761   12|                aztán kifizette a tanárt, a ki keveselte a két arany
1762   12|                 a tanárt, a ki keveselte a két arany honoráriumot,
1763   12|            mulván már ismét vasuton ült. A harmadosztályu kupéban találkozott
1764   12|                magyarországi utazójával, a ki nem Karcsainak, hanem
1765   12|               Istvánnak szólította s nem a kállói viszonyokról, hanem
1766   12|               kállói viszonyokról, hanem a nagykárolyi bukásokról beszélgetett
1767   12|      beszélgetett vele. És kifejezte azt a hitét, hogy nem nagy időbe
1768   12|                  megbizonyosodnom arról, a mit ugy is tudtam, hogy
1769   12|                Hazaérkezett, megcsókolta a feleségét, leányát s bezárkózott
1770   12|           irodájába. Előbb megfogalmazta a végrendeletét, aztán hites
1771   12|                magához. Azok hitelesíték a testamentumot, eltették
1772   12|                  testamentumot, eltették a nem nagy tiszteletdíjat
1773   12|            tiszteletdíjat s megkérdezték a végrendelkezőtől:~- Miért
1774   12|             végrendelkezőtől:~- Miért ez a sietség?~- Azt hiszem, még
1775   12|              héten meg fogok halni.~Azon a napon kedd volt, pénteken
1776   12|                  különbség nélkül zúgtak a károlyi harangok, minden
1777   12|                  hagyományokra számított a város leggazdagabb polgára
1778   12|                  Budapestre sürgönyözött a temetés-rendezőért, a munkácsi
1779   12|       sürgönyözött a temetés-rendezőért, a munkácsi görög papot hivatta
1780   12|          munkácsi görög papot hivatta el a gyászos szertartásra.~Csupa
1781   12|                  ragyogás, bőség volt ez a temetés. Utána tor, másnap
1782   12|               temetés. Utána tor, másnap a végrendelet felbontása.~
1783   12|                  végrendelet felbontása.~A tulajdonképpi gyász csak
1784   12|             testvér-bátyám, Gold Péter.»~A végrendeletében csak egy
1785   12|                 jótékony hagyomány volt. A város világításának javára,
1786   12|             árverésen s egy kissé nyomta a lelkiismeret, mert megért
1787   12|                  hónap mulván, mikor már a lakás teljesen ki volt szellőztetve
1788   12|        fájdalmának könyeit mind kisirta, a gyűlölet kezdett meggyülemleni
1789   12|              szivében: Heléna még mindig a divánon feküdt egész napon
1790   12|                  milliója van, ha akarja a főispán fiának felesége
1791   12|                  lehet, pedig az tavaly, a mikor bálozni kezdett, nem
1792   12|                 nem is tánczolt vele. Ez a prófán dolog csak megvillant
1793   12|                 csak megvillant agyában, a mi agyára nehezült, a mi
1794   12|           agyában, a mi agyára nehezült, a mi szivét összecsavarta,
1795   12|                 szivét összecsavarta, az a fájdalom volt apja halála
1796   12|          takarékos még mozdulataiban is. A mikor kiterítve feküdt előtte
1797   12|                  azonban ő is belefáradt a fájdalomba, kimerült az
1798   12|                ismerősök, az élénk élet, a jó levegő visszaszerezték
1799   12|     visszaszerezték életkedvét is. Örült a kirándulásoknak, bár sajnálta
1800   12|               bár sajnálta egy kissé azt a pénzt, a mibe ilyesmi kerül.
1801   12|          sajnálta egy kissé azt a pénzt, a mibe ilyesmi kerül. Végre
1802   12|           győzött, nyárderekán odahagyta a fürdőt.~- Jobban vagyok,
1803   12|                Jobban vagyok, ne költsük a pénzt! - mondá anyjának.
1804   12|                 e stereotyp kifejezéshez a megszokott mondást: szegény
1805   12|               hogy örökké élsz, sajnálod a pénzt.~- Nos igen. Azt sajnálni
1806   12|          egyet-mást, de nem volt pénzük. A gyám csak annyit utalványozott,
1807   12|               csak annyit utalványozott, a mennyit a leány kért, az
1808   12|                 utalványozott, a mennyit a leány kért, az pedig pontosan
1809   12|          Visszavonultan, csendesen éltek a kis városban. Csak a gyászév
1810   12|               éltek a kis városban. Csak a gyászév elmultával tett
1811   12|                tett kisérletet az özvegy a fullasztó csendnek megtörésére.
1812   12|               főhadnagy ezüst portopéja.~A gyám Heléna kérésére sem
1813   12|               kifizetni az összeget, sőt a mikor özvegy Gold Istvánné
1814   12|                vele, elmondta mindennek, a mi nem jó, szemére hányta
1815   12|               sőt olyanokat is érintett, a melyekre fullasztó görcs
1816   12|                  se rezzent össze, mikor a gyám a katonatisztet teljesen
1817   12|              rezzent össze, mikor a gyám a katonatisztet teljesen kiemelte
1818   12|          katonatisztet teljesen kiemelte a homályból. Megtudta, a mit
1819   12|          kiemelte a homályból. Megtudta, a mit régen sejtett már, hogy
1820   12|              kinos vergődésén megenyhült a szive, egészen ellágyult,
1821   12|              lehajolt hozzá.~Gold Péter, a gyám s a halott férfi bátyja,
1822   12|              hozzá.~Gold Péter, a gyám s a halott férfi bátyja, elfojtott
1823   12|             folynak össze könyeik!~Ettől a naptól fogva a leány iránt
1824   12|            könyeik!~Ettől a naptól fogva a leány iránt is csak olyan
1825   12|                kiméletlen volt. Elküldte a nevelőnőjét, leszállitotta
1826   12|               nevelőnőjét, leszállitotta a gombostűpénzt, a zongoraórákról
1827   12|           leszállitotta a gombostűpénzt, a zongoraórákról tudni sem
1828   12|             folyton kérvényekkel kinozta a gyámhatóságot, ez pedig
1829   12|           gyámhatóságot, ez pedig mindig a gyámnak adott igazat, s
1830   12|            igazat, s szó sem volt arról, a mit az özvegy folyton kérelmezett,
1831   12|                 nem lehetett változtatni a dolgokon.~Az özvegy ugyan
1832   12|              másképp. Bányáról elhozatta a javasasszonyt s egy darab
1833   12|                 darab kötelet ásatott el a gyám küszöbe alá. Az még
1834   12|                  éves volt. Szivós, mint a legtöbb román asszony. A
1835   12|                 a legtöbb román asszony. A szeme, mint a kőszén, oly
1836   12|             román asszony. A szeme, mint a kőszén, oly fekete s fényes
1837   12|                fekete s fényes még. Csak a kezein, a kiduzzadt ereken,
1838   12|               fényes még. Csak a kezein, a kiduzzadt ereken, foltokon
1839   12|                   V.~Fel kellett menniök a fővárosba; ez lett a vége
1840   12|             menniök a fővárosba; ez lett a vége a veszekedéseknek.
1841   12|                fővárosba; ez lett a vége a veszekedéseknek. Fel a miniszterhez;
1842   12|              vége a veszekedéseknek. Fel a miniszterhez; ha az sem
1843   12|       miniszterhez; ha az sem segít, fel a királyhoz.~Anya és leánya
1844   12|                 is kinézett rajtuk, mint a hogy vidéken szokás.~Nagyon
1845   12|               szinházba nem igen jártak, a leány félt a tűztől, aztán
1846   12|                igen jártak, a leány félt a tűztől, aztán az idegen
1847   12|                idegen emberek sorsa fent a szinpadon nem is érdekelte
1848   12|               otthon csendesen horgolni, a járókelőket nézve eközben.
1849   12|          minisztertől miniszterhez járt, a kit csak megkaparíthatott,
1850   12|              tanácsot kért: hogy lehetne a gyámját elmozdítani. Sehogy
1851   12|               Sehogy sem lehetett. Pedig a belügyi államtitkár előszobájában
1852   12|            novella alakjában tálalta fel a dolgot. Otthon ez feltűnést
1853   12|                De ha siker nem is támadt a nyomában, szerzett nekik
1854   12|          szerzett nekik egy jó ismerőst, a kivel ezután együtt nézhetett
1855   12|          nézhetett ki az utczára Heléna.~A hirlapiró szidta a léha
1856   12|               Heléna.~A hirlapiró szidta a léha tömeget, a leány csendesen
1857   12|         hirlapiró szidta a léha tömeget, a leány csendesen horgolt
1858   12|                 nem sokat törődött ezzel a sajátságos hosszu fiatal
1859   12|                  hosszu fiatal emberrel, a ki olyan lassan és ünnepélyesen
1860   12|               ünnepélyesen beszélt, mint a hogy a franczia drámákban
1861   12|        ünnepélyesen beszélt, mint a hogy a franczia drámákban azok
1862   12|                  franczia drámákban azok a kiállhatatlan fiatal bölcsek
1863   12|                  fiatal bölcsek szoktak.~A mama készakarva gyakran
1864   12|              rajta, hogy valamit tervel, a mint igy egymás mellett
1865   12|                 egymás mellett ülnek. És a fiatal ember is gondolkozóvá
1866   12|            gondolatuk egy e pillanatban.~A leány pedig nem tervelt
1867   12|              világos barnahajú volt s az a férfi, a ki nem keresi a
1868   12|             barnahajú volt s az a férfi, a ki nem keresi a nőben is
1869   12|                 a férfi, a ki nem keresi a nőben is a raçet, szépnek
1870   12|                 ki nem keresi a nőben is a raçet, szépnek is találhatta.
1871   12|                  Ezt pedig kevés keresi. A hirlapirónak se jutott még
1872   12|                                      VI.~A milyen egyszerü asszony
1873   12|                Pethes Antal - igy hivták a hirlapirót, - el fogja szöktetni
1874   12|            faluban megesküsznek és ezzel a gyámkodás megszünik, leánya
1875   12|           bizonyos főhadnagyért leteheti a házasságukhoz szükséges
1876   12|               Antallal csinálja ki előre a dolgot. Az irásbelileg kössön
1877   12|                  neki bizonyos összeget, a mely az esküvő után Heléna
1878   12|               minden módon elősegíti azt a házasságot, mely különben
1879   12|                 mely különben sem rossz.~A fiatal ember terve is majdnem
1880   12|    elhatározásukban volt. Az asszonyban, a mint kigondolta, nyomban
1881   12|             nyomban megszilárdult benne. A férfit, azonban gyöngeség
1882   12|              igért egy szegény leánynak, a kihez verseket is irt. Sajnálta
1883   12|               irt. Sajnálta egy kicsinyt a szegény jó leányt, hanem -
1884   12|                 Bizonynyal azt. Nem, nem a vagyon, a gazdagság kápráztatja,
1885   12|                  azt. Nem, nem a vagyon, a gazdagság kápráztatja, hanem
1886   12|             gazdagság kápráztatja, hanem a leány egyedül.~És ez a szerelem
1887   12|             hanem a leány egyedül.~És ez a szerelem döntött. Mindent
1888   12|               döntött. Mindent igazol ez a magasztos modor.~Hamar megegyeztek
1889   12|          kezdetben egy kissé kerülgették a dolgot.~Nem igaz az, hogy
1890   12|              hogy az se maguk előtt, sem a közvetlen szemlélő előtt
1891   12|                     VII.~Kezdődjék tehát a munka!~Munka is az, szerelemre
1892   12|                 fiatal, életerős leányt, a kinek a könyveken s a cselédeken
1893   12|                 életerős leányt, a kinek a könyveken s a cselédeken
1894   12|            leányt, a kinek a könyveken s a cselédeken kivül még senki
1895   12|              fantázia nélkül való leány, a ki az ablakból nézi a világot,
1896   12|             leány, a ki az ablakból nézi a világot, melyről sejtelme
1897   12|                   egy férfi ül mellette, a ki szépen és reszketve beszél
1898   12|                  s pillanatok telnek el, a mig beszélni tud hozzá.
1899   12|                 mond minden szépet, jót.~A leány kiejtette kezéből
1900   12|                  leány kiejtette kezéből a horgolást.~A férfi azt mondá: «
1901   12|           kiejtette kezéből a horgolást.~A férfi azt mondá: «szeretem!»
1902   12|                azt mondá: «szeretem!» és a mint a leány lehajolt kézimunkája
1903   12|             mondá: «szeretem!» és a mint a leány lehajolt kézimunkája
1904   12|           kézimunkája után - megcsókolta a nyakát.~Egy pillanatnyi
1905   12|              érzés remegtette meg. Talán a harag volt, mert a következő
1906   12|                 Talán a harag volt, mert a következő pillanatban rendszerint
1907   12|                lanyha szemei szikráztak.~A férfi megszégyenülve igyekezett
1908   12|                  hirtelen felhallatszott a Heléna hangos, édes sóhajjal
1909   12|                                    VIII.~A kupéban ültek. Már egy félórája
1910   12|     kivánatosabbnak látták egymást ebben a homályban, mint valaha.
1911   12|                  mint valaha. Reszkettek a gyönyörüségtől s a vágytól,
1912   12|            Reszkettek a gyönyörüségtől s a vágytól, de alig érinthették
1913   12|             velük együtt, szíva ugyanazt a villamos levegőt.~Legfeljebb
1914   12|         Legfeljebb csak beszélgethettek. A nyugodt, a szótalan leány
1915   12|              beszélgethettek. A nyugodt, a szótalan leány beszédes
1916   12|            szótalan leány beszédes lett. A férfinek is heves vágya
1917   12|             addig nem vallhatja teljesen a magáénak Helénát: a mig
1918   12|             teljesen a magáénak Helénát: a mig az meg nem ismeri szive
1919   12|      legtitkosabb titkait is. Mint mikor a bűnöst valami mondhatatlan
1920   12|              bevallja annak az embernek, a kivel legelsőbb találkozik,
1921   12|              legelsőbb találkozik, őt is a gyónás vágya sodorta magával.~
1922   12|               városba kellett érkezniök, a hol meg akartak pihenni.~
1923   12|        tizenegyig. Ez alatt az idő alatt a férj mindent elbeszélt a
1924   12|                 a férj mindent elbeszélt a feleségnek. Elmondva, hogyan
1925   12|            anyjával az ő kezére. Vádolta a haszonleső anyát, vádolta
1926   12|            könyörtelenül; gúnynyal szólt a szegény leány történetéről
1927   12|                 sem, hogy tulajdonképpen a munka megunása vezette hozzá,
1928   12|              most! Most szereti, imádja, a mint nem imádtak még leányt.
1929   12|                  nem imádtak még leányt. A leány szó nélkül hallgatta
1930   12|                Valami bajod van? - kérdé a férfi, a mint kiszálltak.~-
1931   12|              bajod van? - kérdé a férfi, a mint kiszálltak.~- Semmi...
1932   12|                 sincs... - szólt Heléna.~A férfi kocsi után nézett,
1933   12|                  kocsi után nézett, mely a szállóba vigye őket, az
1934   12|             vigye őket, az asszony addig a váróteremben leült. Egy
1935   12|                alacsony ur ült mellette, a kit egy másik ur ügyvédnek
1936   12|            Heléna, hogy várnak valakire.~A férj késett, hanem bejött
1937   12|                  bejött egy harmadik ur, a ki azt jelentette a másik
1938   12|                  ur, a ki azt jelentette a másik kettőnek, hogy a kire
1939   12|        jelentette a másik kettőnek, hogy a kire vártak, nem jelent
1940   12|            kifelé indultak. Ekkor lépett a terembe a férj. Egy pár
1941   12|                   Ekkor lépett a terembe a férj. Egy pár lépésre Helénától,
1942   12|               Egy pár lépésre Helénától, a ki az ügyvéd mellett állt
1943   12|                 az ügyvéd mellett állt s a mint Heléna megpillantotta
1944   12|               mint Heléna megpillantotta a belépő Pethes Antalt, egy
1945   12|             vezessen el, mentsen meg!~...A két fiatal ember minden
1946   12|               sem nézett vissza férjére, a ki úgy állott ott, mint
1947   12|          elválasztatta magát. De ezekben a kaczérkodásokban nagyon
1948   12|      kaczérkodásokban nagyon is sok volt a kegyetlenségből és nagyon
1949   12|                és amig igy sajnálkozott: a szemei is könybe lábadtak.
1950   12|                is könybe lábadtak. Talán a mások sorsán? Avagy a magáén?~ ~
1951   12|              Talán a mások sorsán? Avagy a magáén?~ ~
1952   13|                képü férfi. Fölvetette rá a szemeit és azt találta,
1953   13|                   olyan titokzatos, mint a milyennek az ördögöt képzelte
1954   13|            szépnek, kedvesnek látta. Még a kopaszodás vidám homloka
1955   13|                 titok előtt állott és ez a titok egyszerre elfogyasztotta
1956   13|            Melancholika vett rajta erőt, a papája, mint orvos, vascseppeket
1957   13|              ebéd alatt is erről folyott a szó, de mintha nem is róla
1958   13|             világos szemeivel elmerengve a levegőben. Arcza oly átlátszó
1959   13|                  hogy szinte világított, a mint estenként elhuzódva
1960   13|                 mint estenként elhuzódva a lámpástól, megbujt az ebédlő
1961   13|             Bizonyára csudálkozott, hogy a kedves szőke fejre nem volt
1962   13|                fejre nem volt irva semmi a titokzatos valamiből. Hogy
1963   13|               Hogy édesgetően, szeliden, a szivéből szivesen beszélt
1964   13|                kis testvérét. Hol vannak a hitszegés fekete jelei?
1965   13|              vakmerőn, mig előtte állott a tény, mindenki másnak föltétlen
1966   13|           mindent!» Csaknem elájult ebbe a gondolatba.~Tisztában volt
1967   13|               kis, sovány, fekete leány, a többiek valamennyien az
1968   13|                szemeit, nézte az utczát, a várost, melyből csak néhány
1969   13|                  dolgokkal lehet teli ez a hely, mely hullámzik zúgva
1970   13|                  hasonlatot olvasott. Ez a hasonlat elevenedett meg
1971   13|               minduntalan. Anyját látta, a mint rohan lefelé valamely
1972   13|          Álmodozásai közben szinte látta a meredeken növő sárga, aszufüvet
1973   13|                 növő sárga, aszufüvet és a nagy, éles köveket is. Föl-fölsikoltott
1974   13|             Andrássy-útra képeket nézni. A kis leány torkát fájtatta,
1975   13|                Leült az iróasztal mellé, a fekete, mégis oly kaczér
1976   13|               kaczér kis székre. Bámulta a butorokat, mint valami idegen
1977   13|                  tintacsepp. Nem-e abból a tollból hullott ki, a melylyel
1978   13|              abból a tollból hullott ki, a melylyel irt annak? Lehajtott
1979   13|                 szőke haján át nézte ezt a cseppet és dús fantáziája,
1980   13|              előtt megint megelevenedett a könyvből vett hasonlat,
1981   13|                  vette, hogy háta mögött a szobalány meggyujtotta a
1982   13|                 a szobalány meggyujtotta a lusztert és hogy utána belépett
1983   13|          lusztert és hogy utána belépett a nagy, fekete arczu férfi
1984   13|                el és fölugorva székéről, a mig két kezével elfödte
1985   13|                                      IV.~A kép ez volt: a leány karjait
1986   13|                       IV.~A kép ez volt: a leány karjait leeresztve,
1987   13|                leány karjait leeresztve, a sirást leküzdve magában,
1988   13|                szikrázó szemekkel nézett a férfira. Az, elhalványodva,
1989   13|            mosolyogva állt vele szemben. A kalapját forgatta kezében,
1990   13|                 magának?~- Látom - szólt a kis leány alig hallhatólag -
1991   13|                    De miért, mit tettem?~A leány nem mondott többet,
1992   13|                mondott többet, elöntötte a sirás. A férfi odament hozzá
1993   13|               többet, elöntötte a sirás. A férfi odament hozzá és csitította:~-
1994   13|                  micsoda csunya gondolat a mamájáról, szégyelje; ki
1995   13|           mamájáról, szégyelje; ki verte a fejébe? Ezek a nyomorult
1996   13|                  ki verte a fejébe? Ezek a nyomorult cselédek! No,
1997   13|                 sirjon, minden úgy lesz, a mint maga akarja, nem jövök
1998   13|              akarja, nem jövök többet...~A kis leány fölemelte fejét,
1999   13|                  bűvös tekintettel, hogy a férfi nem tudta kiállani.
2000   13|                tudta kiállani. Lesütötte a szemeit, zavartan mosolygott