1-500 | 501-1000 | 1001-1130
Rész
1 1| füstölt a mazsolás puncs...~Az öreg Taroczkay Gergely gróf
2 1| befelé Perei Krisztinát, az ősz dáma helyet foglalt,
3 1| tartotta. A dámák, a leányok, az urak betolulván, mélyen
4 1| s talált mind a tizszer.~Az asszonyok beszélgettek ezalatt.
5 1| kicsiny homlokán megdagadtak az erek, verességet árasztva
6 1| Gógé, a czigány peczér állt az ajtóban, kitátott szájjal,
7 1| nevű - holttestét hozták be az udvarra. Medvére lesett
8 1| mint a szeptemberi éjjel és az urnak minden kérdésére csak
9 1| Tor lesz? - kérdezte az egyik.~- Hozzátok be, erre! -
10 1| Ott letették a középre, az ur viaszgyertyákat állíttatott
11 1| elhozatta mind:~- Huzzátok ki az ágyából, a melyik nem akar.~
12 1| czitromvizet ittak, a dámák meg az urak csendesen szörpölgették
13 1| volt, hatkor kelni kell, az urak nem tartották érdemesnek
14 1| aczélkaczagása nagy visszhangot vert az elcsendesedett szálában.
15 1| Egy pár percz mulva indult az egész társaság, hajtóstul,
16 1| vadászkürtből, forrásvizzel öntözte. Az óriás mell párolgott, tüzelt,
17 1| környöskörűl dér feküdt az avaron, a tölgyek lombjai
18 1| paripák vidáman nyerítettek. Az erdőmester egy sziklahasadékból
19 1| sziklahasadékból jelölte a helyeket... az első igazi kürtszó remegtette
20 1| barna tömeg volt körülötte az egész világ, a piros arczú
21 1| világon, s mindaz, a mi az övé volt, azokkal nem bírt,
22 1| el sok álmatlan éjszakát. Az idős dáma leült öcscse ágyának
23 1| szakasztott olyan volt, mint az Ábrámé. Elbeszélte neki
24 1| kicsiny, gála kardját fogván az alispánékra... Elregélte
25 1| arcza kiveresedett, a mint az apjától ötven esztendők
26 1| rajta a hollandus vászon. És az egész várban nem emlékezett
27 1| is abban kellett hagynia, az ital nem bírt többé vele,
28 1| világos, csendes éjszaka volt az, a mi leszállt reájuk. A
29 1| verebek potyogtak lefelé az ereszről, a komondorok behúzódtak
30 1| sehol senki.~Ábrám kiült az erkélyre és belémeredt a
31 1| kiabált a puskája után. Virág, az egyik czigánypeczér kihozta
32 1| hamarabb szabaditott föl az általános fölszabaditás
33 1| jobbágyainak nézett. Kik még mind az ő földjét szántották, erdejét
34 1| kivájni, mert nem tudott az meglátni még csak egy pusztát
35 1| lett. A hó megfagyott, még az árkokban is úgy összeállott,
36 1| Jöttek a kis-páli várhoz az urak, régi czimborák. De
37 1| ezzel együtt költötték el az estebédet, szótlanul, komoran.
38 1| olyan formájú volt, mint az övé. De a gyerek, a mikor
39 1| vonszolván maga után ki az udvarba.~Összetörte egészen.
40 1| Penészvirágot lehivatták, az etette. Egészen ellágyult
41 1| szomoru?~- Nem, miért lennék az?~- Mert itt nincsenek férfiak?~-
42 1| itt... hát itt maradt... Az apja egyszer másszor még
43 1| Reggel kezdte és hullt az egész éjszakán át. Ábrám
44 1| fölkelt és kezét kidugta az ablakon.~Nem is pelyhek,
45 1| világon sehol, csak erre az erdélyi havasok fölött.
46 1| is havazás ez többé, mert az egész levegő-ég egy hó,
47 1| egy hó, a föld felett s az ég között egy fehér, puha,
48 1| magában a vak ur és odaült az ablakhoz, hogy jobban hallja,
49 1| jobban hallja, mint muzsikál az éjben neki egész operákat,
50 1| gyönyör hallgatni is ezt az ezüst éjszakát, hát még
51 1| Kidőlt mellőle mindenki, az urak a hidegtől feketére
52 1| olyan ábrázattal, mint az ében, visszatért a harminczegyedik
53 1| Megborzongott, a hó befujt az ablakon. Meghalni, nem.
54 1| ellen. Fogait csikorgatta az éjben és szerette volna
55 1| hogy fölötte összerogyjék az, és vele eltemessen mindent.~
56 1| át a kis Penészvirágnak, az asszonynak egészséges, édesded
57 1| vizslát a vadtól «csiba te!»~«Az éjjelt érzi!» - susogta
58 1| gondolva valamit, rányitotta az ajtót. A gyerek nyomban
59 1| tudja. Valósággal szöktek, s az úgy tetszett a gyereknek,
60 1| még inkább lova tudta erre az utat. Ritkás erdőkön mentek
61 1| olyan éhséggel, hogy ettől az érzéstől alig tudott lélekzeni
62 1| jól kellett lakniok ezzel az élettel itt, csak azután
63 1| luczfenyők alatt világított a hó. Az erdő mélyében végig-végig
64 1| Elhullajtott aranyszögek ebben az óriási kriptában, holott
65 1| forte, szinte beleszakadt az ég.~- Megfuladok, vágd szét
66 1| kórus fölött diadalmaskodott az élet. Mindenfelé megmozdultak
67 1| A bölény, ez a bölény!~Az utolsó bölény, melyet negyven
68 1| itt lesz a királyi vad, az első, a legnemesebb, a legerősebb,
69 1| nincs már talán csak egy, az utolsó...~- Hallod, a bölény! -
70 1| másik láz kerekedett föléje. Az a vad tűz, melyet egy házasságot
71 1| házasságot törő nagy ur lopott be az ő paraszti vérébe. A pusztitás,
72 1| paraszti vérébe. A pusztitás, az öldöklés, a hősiesség, az
73 1| az öldöklés, a hősiesség, az akarat, a vér után való
74 2| melyek legtöbbén csak ez az irás állott: «... elbeszélés,
75 2| napszámoslányokról történetek jártak az eszembe. Nagy szerelmek,
76 2| szenvedélyek, a mint mozgatják az embereket: világosan láttam.
77 2| közül.~De hová? Ezen a napon az élet és annak tükrözése:
78 2| és érdektelen füstfelleg az én elkínzott agyamnak. Élet,
79 2| a mely rámborúl, elfogja az én látóhatáromat, alakul,
80 2| szakadoz, eltűnik.~Semmi az egész. Valami ismeretlen
81 2| hogy nekem kellemesek, az én édes lányomra, anyámra,
82 2| hogy van valami szerencsém az életben, mely épp a válságos
83 2| órai vonattal. Egy barátom, az aszódi javítóintézet első
84 2| Juhász Istvánnak hivták, s az első pillanatban sehogysem
85 2| még érdeklik a bűnök és az emberi szenvedések, még
86 2| milliószor ismétlődnek és ő épp az ezredik millió, aki elég
87 2| érdekes pszihologiai kérdések az ő szemében, voltaképen pedig
88 2| gondolatmenetbe:~- Vigye az ördög az ilyen avangeállást,
89 2| gondolatmenetbe:~- Vigye az ördög az ilyen avangeállást, jobb
90 2| Kidoblak, ha te is beállsz az újkori haruspexek közé.
91 2| Nem olyan nagy dolog az egész, egy fiúról van szó,
92 2| elviselhetetlen számára az élet, mert tudja, hogy anyja
93 2| tudja, hogy anyja megcsalja az apját.~- Hát ez az egész?
94 2| megcsalja az apját.~- Hát ez az egész? Egy közönséges házasságtörés,
95 2| lehetett rábírni, hogy vele az utczára menjen. Ha anyja
96 2| olykor meg elcsavarogta az iskolát.~Egyszer minden
97 2| nem leltek rá, végre is az utczán fogták el. Ütötték,
98 2| teherpályaudvar környékére az árúraktárak közé, leginkább
99 2| romlott nagyúri gyerek.~Az első héten, a mikor megjön
100 2| házi-rend. Itt megkapja az egyptomi szembetegséget
101 2| és a lelkét megvizsgálja az igazgató, ha a konyhakertészet
102 2| nemhogy a rosszaságra.~A fiút az igazgató helyett én vettem
103 2| szabályellenesen - bevettem az első családba, a hol én
104 2| egy szobában hált velem, az ágya közel volt az én függönyös
105 2| velem, az ágya közel volt az én függönyös ágyamhoz; a
106 2| a honnan láthattam őt és az egész családot folyton.~
107 2| senki. Sem a Kunság, sem az egész ország nem vállalta.
108 2| Sem a születési helye, sem az illetőségi helye nem volt
109 2| helye nem volt kitöltve az intézet főkönyvében. Nevet
110 2| hóstyai iskolából elcsalta az egyik első eminenst - a
111 2| megverte a finánczokat...~Ezzel az én uri gyerekem bizonynyal
112 2| te? szólalt meg susogva az úri fiu.~A kunok ivadéka
113 2| durván azt mondta:~- Tudja az Isten.~- Hát nincs anyád?~-
114 2| gyönyörű lakás esik ott. Az erdőben ennivaló mogyoró
115 2| nevetett. - Hát maga?~- Beadott az anyám.~- Miért?~Hosszú szünet
116 2| csendesen:~- Mert megcsalja az apámat.~Hajnal felé volt,
117 2| II.~- Az úri fiú szorgalmas volt,
118 2| többet tud, mint a többi - az asztalosmesterségre fogtam,
119 2| ügyeskedett, mégis egyre fogyott.~Az első negyedév végén olyan
120 2| se lehetett reménykedni: az igazgató kiadta Budapestre
121 2| fegyverkovácshoz inasnak. Mikor elment az intézetből, nem is engedtem,
122 2| engedtem, hogy búcsúzkodjék az önfeláldozó pajtástól.~Egyszerre
123 2| csak nem látták egymást. Az úri fiú bizonynyal azt hitte:
124 2| megkérdtem nehányszor.~- Beadott az anyám - mindig ezt felelte:
125 2| anyám - mindig ezt felelte: az anyám adott be, mert rossz
126 2| voltam vele. Nem leszek többé az, soha többé, megcsókolom
127 2| belátja: ilyen a világ...~Az igazgató irt a fiú apjának,
128 2| igazgató irt a fiú apjának, az eljött érte, hazavitte.~...
129 2| III.~Az elmult héten visszakerült
130 2| Ott van a kufferomban, az irások közt, felül. Mégis
131 2| talán elmondom.~Igy történt:~Az anyja nem győzött betelni
132 2| a fiával, olyan jó volt az. Mintha megbánta volna a
133 2| ugy, hogy erővel kellett az anyának leráznia a nyakáról.~
134 2| Ugyan vidd el! - szólt az apja.~- Marad!~Összeharapta
135 2| tévesztve, folyton követte. És az, mintha csak érezte volna,
136 2| Valamelyik utczasarkon megállt az asszony: valamin gondolkodott,
137 2| mindketten kicsaptak a Dunához. Az anya elől, a fiu hátul.~
138 2| anya elől, a fiu hátul.~Az alsó Dunasor egy kis háza
139 2| találkozott egy ismerőse. Az látta és megjegyezte később,
140 2| volt. A fegyver a Jánosé... Az asszony mindjárt meghalt,
141 2| meghalt, két lövés érte az ajtóból; a szerető egy pár
142 2| se fegyházba, se bitóra. Az apa mégis oda szeretné küldeni.
143 2| mintha foszforeszkált volna, az egész arczuk, sovány, megnyult
144 3| kellett koczogtatni azt az ablakot, melyen - a tábla
145 3| volt, kijelentette; hogy az egész család alszik, holnap
146 3| halotthoz jussak. És ott az öreg virrasztó köhögése
147 3| Egy nagy légy zümmögött az ablaktáblán, ki akart szállani
148 3| ablaktáblán, ki akart szállani az utczára vagy fel akart mászni
149 3| utczára vagy fel akart mászni az üvegen... A halottvirrasztók
150 3| megvannak, de erő nélkül. És ez az érzés jobban átjárt, inkább
151 3| szivembe nyillalott, mint az a tudás, hogy az az ember,
152 3| nyillalott, mint az a tudás, hogy az az ember, a ki velem egy
153 3| mint az a tudás, hogy az az ember, a ki velem egy vér,
154 3| alakja össze van fonódva az én életem és alakommal:
155 3| Úgy vélem, hazudnak azok az emberek, kik megállnak a
156 3| magamat vele. Hiába néztem az arczot, a mely szinte megkövült
157 3| alaktalan masszáival imbolyog az emberek fölött. Imádkozni
158 3| A mit igy elértem, csak az volt, hogy lassan-lassan
159 3| fekszem kiteritve, holtan.~Az élettelen test, az erő nélküli
160 3| holtan.~Az élettelen test, az erő nélküli gondolat, itt
161 3| itt a földön én vagyok. Az én arczom, az én testem,
162 3| én vagyok. Az én arczom, az én testem, egészen én, csakhogy
163 3| de kedves arczukat, a kik az én véremből eredtenek.~A
164 3| hasonlóság, mely bátyám és köztem az életben is nagy volt, most
165 3| mélységbe zuhantam volna alá.~Az egyik öreg zsidó végre megsokalhatta
166 3| végre megsokalhatta ezt az elmerülést és megérinté
167 3| jöjjön imádkozni.~Hanem az öreg még sem igen ragaszkodott
168 3| még sem igen ragaszkodott az imádkoztatáshoz, inkább
169 3| üzlettel kötik össze.~- Az Isten - mondá - gondoskodik
170 3| gondoskodik arról, hogy az özvegyek meg az árvák ne
171 3| arról, hogy az özvegyek meg az árvák ne legyenek koldusok.
172 3| árvák ne legyenek koldusok. Az bűn, nem bizni a Bizodalomban.~
173 3| fatalista - mintha csak az ó-kor valamely feltámadt
174 3| Megpróbálom rendet hozni az elbeszélés kaoszába és leirni
175 3| Két hónapig siratta férjét az asszony, azután szólt:~-
176 3| romlásuk még nem kezdődött.~Az asszony egész világosan
177 3| pompás parthie volnál ujra...~Az asszony méltatlankodva fordult
178 3| amig együtt éltek.~Pedig az ötvenezer forintos biztositás
179 3| viszonyai mindegyre romlottak, az utolsó esztendőben megtörtént
180 3| gyermekeire rá sem mert nézni.~Az utolsó hónapban, isten tudja
181 3| dolog a mi után nézett, az volt, hogy hotelbeli lakásán
182 3| senkinek, nem irta meg sehol. Az okát mégis bizonyosra vette
183 3| mindenki. A törvényszék ép az nap mondta ellene ki a csődöt,
184 3| becstelenül tovább élni.~Az asszony, a mikor az értesitést
185 3| élni.~Az asszony, a mikor az értesitést vette, a férj
186 3| rémülete, fájdalma eltompult, az életre gondolt.~Friss volt
187 3| találta. Ennél jobban zavarta az, hogy még rövidruhás lány
188 3| is szeretett valakit. De az nagyon fiatal volt még.
189 3| készen lesz, ő már vén lány. Az is igaz, hogy egy kissé
190 3| Isten tudja, mikor jön az, ha eljön-e, és ha el: hozzáadják-e,
191 3| kissé rosszul érezte magát az esküvőn, de aztán egészen
192 3| évig. Reggel is olvashatott az ágyban - otthon takarítania
193 3| valamire, de maga se tudta, mi az.~Aztán egy kis gyermeke
194 3| Egyszer, kétszer mindösszesen.~Az élet - melybe a szülők juttatták -
195 3| hagyja özvegyen, de gazdagon.~Az özvegy magához vette a kötvényt
196 3| ülve, tavaszszal, a mikor az útat mindenfelé virágzó
197 3| végre is jelentkezett benne az élet friss ösztöne.~- Élni
198 3| élni, élni!~Ott volt végre az intézetben. Némi nehézségek
199 3| egy szegény rokona van itt az Erzsébetvárosban, elmegy,
200 3| látott, a ki hasonlított az elhalt férjre: megdöbbent
201 3| többször gondolt arra, hogy az «jó és derék ember volt».
202 3| titokzatos érzés.~Vágyakozott az új életre.~Egy utczasarokhoz
203 3| ott hirtelen valami jutott az eszébe. Beült egy bérkocsiba
204 3| Beült egy bérkocsiba és az Erzsébetvárossal ellenkező
205 3| megállt egy ház előtt és az ott ácsorgó hordárt beküldte
206 3| házmester megmondta, hol lakik az az orvosnövendék a ki két
207 3| megmondta, hol lakik az az orvosnövendék a ki két évvel
208 3| évvel ezelőtt itt lakott.~Az özvegy nem találta otthon
209 3| felment újra és szemben állott az egyetlen fiatal emberrel,
210 3| némán szorítottak kezet. Az asszony leült az egyetlen
211 3| kezet. Az asszony leült az egyetlen székre és felvette
212 3| sápadt ember - előtte állott az asztalhoz támaszkodva. Tán
213 3| becsületes ember volt! - szólt az asszony, mintha csak egy
214 3| sem. Talán öntudatlanul az elhunyt emlékét akarták
215 3| beszéljenek egymással. Végre is az asszonyban érett meg a sürgető
216 3| elmennek mindjárt most:~- De az asszony szólt: hat hónap
217 3| Hirtelen váltak el egymástól. Az asszonynak csak a lépcsőházban
218 3| csak a lépcsőházban jutott az eszébe:~- Reggel, holnap,
219 3| feküdni, pihenni akart, az izgalom egészen elgyengitette.~
220 3| azzal a megjegyzéssel, hogy az öngyilkos férje asztalán
221 3| hivatalosan «áttétetik».~Az özvegy feltörte a levél
222 3| III.~A levél első hatása az volt, hogy azonnal haza
223 3| ült a kupéban. Megszökvén az elől, a kit önmaga keresett
224 3| erőt és kiejtette kezéből az irást.~Csak most értette
225 3| oszlott fel egész lénye. Az egyik érzés: az a sajátságos
226 3| egész lénye. Az egyik érzés: az a sajátságos imádat, a mely
227 3| sajátságos imádat, a mely az elhalt férj alakja körül
228 3| kelt föl benne. A másik: az utálat magával szemben.
229 3| És ezek között vergődött az egész úton. Ebből keltek
230 3| a holtat és visszasirni az életbe. Kiégetni fejéből
231 3| ha nevettek:~- Meghalt az apátok, sirjatok! - ezt
232 3| háznál.~A nagyobbikat kivette az iskolából, minek tanuljon.
233 3| nagyobbik valamit eltört, az kapott ki, a ki még csak
234 3| kellett védelmébe venni az anyja ellen. Azt elcsapta
235 3| néha. Akkor, ha nem látta az anyja; előtte nem volt szabad,
236 3| kis lány végre megunta ezt az elhagyatottságot, látta,
237 3| nagyon könnyű volt meghalnia.~Az özvegy mégis csak megdöbbent,
238 3| előtte a vézna kis holttest - az ő teste-vére, a tulajdon
239 3| És esténként beszélt neki az apjáról.~Imádattal és úgy,
240 3| Egyszer azt felelte neki az álmos kis leány:~- Nem...~
241 3| milyen nagy, milyen jó volt az, de valamelyik nap magát
242 3| ijedten bámult a rossz anyára.~Az özvegy folytatta:~- Megcsaltam.~
243 3| táplálkoztak mind a ketten. Az asszony nem nyul a véres
244 3| pénzhez, ugy határozta, hogy az egy krajczárig leányáé legyen.
245 3| Ilyenkor kiengedte a kis lányt az udvarra is.~Máskor mind
246 3| Egy asszony-testvére volt az özvegynek, az fölkereste
247 3| asszony-testvére volt az özvegynek, az fölkereste néha, de legutoljára,
248 3| nyult hozzá. Félt tőle; az összegről szóló takarékpénztári
249 3| betegeskedni kezdett.~És az asszony egyedül maradt.
250 3| Akármi», - azt felelte az asszony és gépiesen irta
251 3| asszony és gépiesen irta alá az okmányt, melyet e kijelentésére
252 3| imádkozott és kinyitotta az alaktáblákat, kitárta az
253 3| az alaktáblákat, kitárta az ajtót a hitközségi embereknek.~
254 3| a hitközségi embereknek.~Az udvarban még csak most fürészelték
255 3| most fürészelték a koporsót az egyletbeli szolgák. A mint
256 3| nagy kiváncsisággal nézték az utczáról bekerült keresztyén
257 3| csak egymagam járkáltam az udvar száraz bokrai között.
258 3| granarium előtt. Aztán kimentem az utczára megnézni, jön-e
259 3| utczára megnézni, jön-e kocsi?~Az utcza kihalt volt, alig
260 4| egyetlen egy villanásában az elmult idők egész története
261 4| gyászoló kis leány, a mig az idegen kis fiú csodálkozó
262 4| Egy pillanatig tartott az egész és a két nagy nedves
263 4| együtt.~Ott maradtam állva az út közepén és utána nézve
264 4| pillanatra; melegségét éreztem az egész napon, az egész életen
265 4| éreztem az egész napon, az egész életen át.~Nappal
266 4| kényszerített titokban tartani az egészet. Az utczán mégis
267 4| titokban tartani az egészet. Az utczán mégis öntudatlanul,
268 4| jere... jere...~- Én is az vagyok... ne menj el...
269 4| alóla, a környezet körüle, az útcza, a lég, a világ eltünt.
270 4| kerestem, nem láttam többé. Az első napokban szinte beteggé
271 4| napokban szinte beteggé tett az a gondolat, hogy magamra
272 4| fejecskét, de nemsokára ez az egész arcz elillant emlékezetemből.
273 4| Jól emlékszem, hogy ebben az esztendőben kezdtem igazán
274 4| diákokkal együtt jártam az apáczák templomába, holott
275 4| fehérruhás képe.~A fiúk - tudom - az «ideált» jöttek ide keresni.
276 4| tetszett, meg is leltem. Mintha az orgonavirágok közül ugyanaz
277 4| csakhamar láttam, hogy nem az: egy kis leány kiváncsi
278 4| kiváncsi tekintete, a melylyel az idegen fiút nézi, leányszem,
279 4| szép vagyok, tetszem-e? Az örök kaczérság, az örök
280 4| tetszem-e? Az örök kaczérság, az örök tisztaságban. Minden
281 4| tisztaságban. Minden más, csak nem az.~Minél jobban teltek az
282 4| az.~Minél jobban teltek az évek, annál jobban fájt,
283 4| annál jobban fájt, hogy az eltünt. Sokszor gondoltam
284 4| megnövesztette a képzelődés. Egyszer az jutott eszembe, hogy most
285 4| kivül, álom volt számomra az élet minden jelenése.~És
286 4| életből el akartam menekülni az igazi, sötét semmiségbe.~
287 4| duzzadó akarattal mentem neki az életnek! Láttam a dicsvágy
288 4| utczáin, nem egyszer járt az eszemben ez: ha most megpillantana,
289 4| meg, adta vissza a kedvet az élethez. Idegen földön,
290 4| körülöttem a falak, kinyilt az ég, a sok tornyú város levegője
291 4| Feküdtem halálos betegen, az orvos már egy nap el sem
292 4| Fölépültem és mentem tovább az útamon.~Csak egyre mindig
293 4| belefáradtam ebbe a harczba, az ismeretlen után.~Az apró
294 4| harczba, az ismeretlen után.~Az apró zsörtölések nem mulattattak
295 4| semmit. Napról-napra élve, az élettel való nehéz küzdelemben,
296 4| meg tudott volna váltani az unalomtól! De a spleenes
297 4| együtt kell élni és mulatni az embertársakkal.~Négy-öt
298 4| estén végre elkövetkezett az az óra, a melyben megértettem
299 4| estén végre elkövetkezett az az óra, a melyben megértettem
300 4| óra, a melyben megértettem az öngyilkosság psychologiáját.
301 4| szememmel láthatom azokat az élőket, a kik nem érdekelnek
302 4| érdekelnek jobban, mint az élők?~Czéltalanul bolyongtam
303 4| boldogságnak tetszett nekem az a tudat, hogy csak akarnom
304 4| vagyok itt többé! De ez az öröm sem tudott megvigasztalni.
305 4| hideg volna most,» ez jutott az eszembe, és ezt talán el
306 4| félünnep lehetett, mert az utczák zajosabbak voltak,
307 4| Aztán hét óra felé járhatott az idő és ilyenkor télen az
308 4| az idő és ilyenkor télen az egész élvező és élvezetre
309 4| élvezetre vágyó Budapest kiárad az utczára. A gyönge köd homályossága
310 4| homályossága megsokasítja az alakokat, az ólmos, vizes
311 4| megsokasítja az alakokat, az ólmos, vizes aszfalton,
312 4| fényénél pedig megduplázódik az egész.~Minden csupa élet,
313 4| nagy és boldog szerelem az egész város. Alig van egy-egy
314 4| Általános csalás, hazug mámor az egész - de azért milyen
315 4| varróleányokat megcsókolják az utczán és meg is nagysádolják.
316 4| meg is nagysádolják. És az új házasok és a leendő hitestársak
317 4| hitestársak tömegében keresem azt az egyet, a ki maga van és
318 4| azokat elkértem és vittem én. Az aszfalt ólmos, csuszamlós
319 4| néni egy úrral jött, és az apa is mosolygott, a mikor
320 4| kis hivatalnok szobája. Az asztal terítve, mindjárt
321 4| Milyen boldogság ilyenkor az otthon, az édes, meleg fészek,
322 4| boldogság ilyenkor az otthon, az édes, meleg fészek, az,
323 4| az édes, meleg fészek, az, a mi az enyém.~Ülök az
324 4| meleg fészek, az, a mi az enyém.~Ülök az asztalnál;
325 4| az, a mi az enyém.~Ülök az asztalnál; egy könyv van
326 4| hadd látom a szemedet!~Az asszonyka int a kezével:~-
327 4| mulatság ez és olyan öröm az asszonynak. Felém fordított
328 4| Felém fordított szemeiből az öröm és boldogság ragyog
329 4| kellett hajtani fejemet az asztalra, hogy meg ne lássa
330 4| A mit világosan látok: az két nagy szürke leányszem
331 5| addig a mig a villamos vasut az akadémiától a szerkesztőségbe
332 5| Összegubbaszkodom a helyemen és várom az ismeretlen asszonyt, a téli
333 5| vaczognak, a hitvány testem, az fázik: de belül át meg át
334 5| tengerhomokon. De én voltam-e az? Én, én! Hisz most is, csak
335 5| látszik a messzeségben, amott az a monte Pellegrinó, ég,
336 5| kinyujtja...~- Kapitány ur, ki az a gyönyörű, szép angol asszony,
337 5| várost csak a tengert?~- Az a magas, a lesimitott szőke
338 5| lesimitott szőke haju?~- Az, a kinek szeme mélyebb kék,
339 5| napfény apró képei a vizen.~- Az, most lehajol, leesik, a
340 5| hullámmal csókolódzik szinte!~- Az, az! Lizzie Barton.~*~Huh,
341 5| csókolódzik szinte!~- Az, az! Lizzie Barton.~*~Huh, be
342 5| valahova. Oly szép volt az angol asszony, és oly fiatal
343 5| Egy esztendeje éppen, épp az nap lett asszony Lizzie
344 5| hidegek már, mint két jégcsap az ablakon, elől. Külön gondolkoznak,
345 5| siettek a nász elé!~Hova lett az a nap, az az érzés? A magyar
346 5| elé!~Hova lett az a nap, az az érzés? A magyar fekete
347 5| Hova lett az a nap, az az érzés? A magyar fekete asszony
348 6| AZ ADÓTISZTNÉ ALBUMA.~Micsoda
349 6| Egyáltalán: mily hasznokat merit az emberi társaság abból, ha
350 6| momentum legnyilvánvalóbb az egész problemában. Négy-öt
351 6| szög kikezdi a talpukat, az egész lábuk merő seb. És
352 6| Iszonyu ilyen négy pár csizma az ajtó előtt, egysorjában,
353 6| egysorjában, hajnalban. Az egyetlen cseléd dühösen,
354 6| egy kissé halzsirral és az valamit még javit is rajtuk.
355 6| nincs cseléd, vagy a mig az adótisztné szoknyát kap
356 6| vagy több pietással lelöki az ajtó elé.~Brr! olyan hideg
357 6| óta tüz nem égett, hideg az ajtó előtt és hideg az ajtón
358 6| hideg az ajtó előtt és hideg az ajtón túl a szobában is,
359 6| néha mind, de leginkább az utolsóelőtti fiu. Verekednie
360 6| fiu. Verekednie kell velök az adótisztnek, ha egy kis
361 6| Tardonnainé, dühösen nézve végig az adótisztet. Az vállat vont:~-
362 6| nézve végig az adótisztet. Az vállat vont:~- Hát én akarok?!~
363 6| nekünk is kell élni! - mondá az asszony.~
364 6| hogy eddig nem élt magának. Az első esztendőben mindjárt
365 6| szoptatásból, már kezdeni kellett az etetést. A mellét odaadta
366 6| és azalatt ételt rágott az utolsóelőttinek. Roppant
367 6| maradt.~- Mama! - mondá az adótiszt - én nem tudom,
368 6| gyüjt pénzt és mihelyest az amerikai fogorvos megérkezik
369 6| valami olcsó regénycsarnokra.~Az adótiszt hivatalban volt
370 6| volt és a gyerekek, a kik az evésen kivül leginkább a
371 6| érdeklődtek, felforgatták az egész szobát és vasuti szerencsétlenséget
372 6| növények csiráztak ki. A buza, az árpa; valószinüleg az egerek
373 6| buza, az árpa; valószinüleg az egerek hozták be. Az egerek,
374 6| valószinüleg az egerek hozták be. Az egerek, a melyek itt egy
375 6| mindig czinczogtak. Sőt az öregebbek sans géne sétáltak
376 6| géne sétáltak föl s alá az egyetlen szőnyeg téglaszinű
377 6| szomorú volt itt minden! Az ablakban muskátlik, elszáradófélben.
378 6| kéne ide! gondolta magában az adótisztné. Egy olyan album,
379 6| ajándékba! De kitől? A férjétől? Az tőle kunyorál krajczárokat,
380 6| szivart vehessen! Meg aztán az nem is érne semmit. Valami
381 6| felöltözködve látta, de erről az igen közönséges emberről -
382 6| pipaszárakat tisztított az udvaron - szó sem lehetett.~
383 6| Szégyenkezve jöttek haza, különösen az egyik, a ki - barátjai és
384 6| Boldog volt; fölmelegedett. Az album csaknem tökéletes;
385 6| asztalán, daczára, hogy az ágy benn maradt, nem lehetett
386 6| tenni. Ő jött hát be feküdni az albumhoz.~Nem hiányzott
387 6| semmi, csak a fényképek az albumból. Valamennyi fotografiája
388 6| arczképeire. Azokat helyezte el az albumban és estenden jóleső
389 6| nem kivánt semmit; betelt. Az jól esett volna neki, ha
390 6| neki, ha férje meglátja az albumot és számon kéri tőle,
391 6| kereste. Pedig meglátta az albumot, a gyerekek figyelmeztették
392 6| tőled!~Egy kissé haragudott; az asszony viszonozta haragját
393 6| kibékültek.~Kint vacsoráltak az eperfa alatt: kenyeret májusi
394 6| minéműsége, avagy a snidling, az eperfa, a holdfény ellágyitotta
395 6| ellágyitotta valamennyiüket. Az adótisztné férje vállára
396 6| Emil is.~- Emil! - mondá az adótisztné - ez szép név!~
397 6| adótisztné - ez szép név!~Magát az irnokot se tartotta most
398 6| csunyának. A hold sütött és az irnok nadrágját hamarosan
399 6| vált; sárgás, ritka bajusza az eperfa árnyékában tömött
400 6| oly szelid hatást tett az irnok arcza, így a pipaszár
401 6| asszonyokkal úgyszólván soha. Az adótiszt mesélte a feleségének, ‑
402 6| is kaczagtak rajta - hogy az irnoknak, saját vallomása
403 6| gondolta most magában az adótisztné. Sajnálta; fájdalmas,
404 6| epekedő vonást vett észre az arczán.~«Igy szemben, en
405 6| eszébe, hogy mily közönséges az irnok alakja, amikor hivatalba
406 6| hivatalba megy. Pipával az utczán! A czipője mindig
407 6| öltözködik, de mindegy, az arcza határozottan érdekes!»
408 6| tovább néma megjegyzéseit az adótisztné. Majd megszólalt:~-
409 6| Arra gondolt, hogy jó volna az irnok arczképét betenni
410 6| irnok arczképét betenni az albumba. De csak egyszer
411 6| témával; csendesen élvezték az éjjelt. A gyerekek már lefeküdtek,
412 6| részben aludtak is, részben az ágyban való jobb helyekért
413 6| természet! - mondá Búl Emil.~Az asszony édesdeden sóhajtott:~-
414 6| éjjel is elülnék itt kint!~Az udvar csakugyan igen kedves
415 6| és szines volt ezuttal. Az eperfa lombosodott, két
416 6| szárító-köteleken fehér alsó-ruhák és az udvarbeli cselédek piros,
417 6| esett ide. Onnan békaszó és az asszonyok sulyokjának ritmikus
418 6| nehezkedett, erősen megszorította az irnok kezét. Az ajtóban -
419 6| megszorította az irnok kezét. Az ajtóban - az adótiszt már
420 6| irnok kezét. Az ajtóban - az adótiszt már a czipőit vetette
421 7| hogy nincs itthon senki, de az egyik gyerek elárulta, hogy
422 7| belépett. És alig ültek le, az asszony megszólította:~-
423 7| Leánykérésről beszél most, mikor az újságok tele vannak, hogy
424 7| újságok tele vannak, hogy az apja, egy vidéki telekkönyvvezető,
425 7| I.~Mit tegyen?~Az első pillanatban arra gondolt,
426 7| legelső kötelessége: megölni az apját. De azt védte vele
427 7| szemben a törvény. Aztán az az elhatározás fogamzott
428 7| szemben a törvény. Aztán az az elhatározás fogamzott meg
429 7| fogamzott meg benne, hogy az apját nem ölhetvén meg,
430 7| vérnyomok vezethetik ki ebből az iszonyu labirintusból. Más
431 7| Dim István, a ki gyilkolt, az én apám. De anyám sohasem
432 7| Bizonyithatom ezt a kegyelmes urnak az arczképeinkkel, de bizonyitja
433 7| Hazament, egész napját az ágyban töltötte.~Álmából
434 7| jó arczképet kért tőle, az apjának egy jó arczképét...~
435 7| levette a régit és fölszegezte az újat... Erre valamelyest
436 7| hangját hallania. Kinozta az a némaság, a melybe száműzte
437 7| mosolyogni szoktak ezekre az emberekre - rá is mosolyogtak,
438 7| emberekre - rá is mosolyogtak, az ismerős hordárja csak olyan
439 7| Nem tudják, ki vagyok, az egész város még sem tudja,
440 7| magát viselni, mint a kire az egész «dolog» nem tartozik.
441 7| megváltozott jó hangulata. Az jutott eszébe, azzal kellett
442 7| a leány elfordul tőle, az nem megy végig többé vele
443 7| többé vele karonfogvást az utczán, az nem köti hozzá
444 7| karonfogvást az utczán, az nem köti hozzá életét.~A
445 7| udvarol, melyiket vegye el? Az egyik parthie - az anyagiak
446 7| vegye el? Az egyik parthie - az anyagiak tekintetében -
447 7| maga sem, hogy történt, de az utolsó nehéz napokban valósággal
448 7| teszi bizonynyal, ha nem fél az utczától, közellététől a
449 7| nem mert arra nézni. És az ablak vonzotta, egyre vonzotta,
450 7| Felnézett, a lány volt ott, az szólt és intett neki, azt,
451 7| magának.~- Mit tartozik ez az egész dolog magára? Ne törődjék
452 7| magára? Ne törődjék azzal, ha az emberek bolondokat beszélnek
453 7| bolondokat. Aztán, ha elhagyta az egész világ is, én azt szeretném,
454 7| szeretném, hogy hagyja el az egész világ és ne maradjon
455 7| hangtalan sirás elfojtotta az utolsó szót. De bátor és
456 7| elmegyek hozzá feleségül, habár az esküvőről rabságba, börtönbe
457 7| Dim Ferencz a lánynak. És az eltünt mellőle, egy pillanat
458 7| büszkébb volt, mint valaha, az apja «dolgáról» sans gène
459 7| hogy valószínüleg «felkötik az öreget». Dolgozni duplát
460 7| duplát dolgozott, mint eddig, az egész osztályban kétségkivül
461 7| tanácsosához:~- Ennek a fiúnak az apja gyilkos, maga a fiú
462 7| menjenek a pokolba azokkal az öröklési törvényekkel.~(
463 7| Tardos Ferencz tényleg az élő persifleagea volt a
464 7| harmadik héten megtartották az eljegyzést. Az esküvőt maga
465 7| megtartották az eljegyzést. Az esküvőt maga a lány sürgette,
466 7| hirdették ki Dim István előtt az elsőbiróság halálos itéletét:~«
467 7| itéletét:~«Óh mért csak az elsőt, mért nem az utolsót,
468 7| csak az elsőt, mért nem az utolsót, ha csak már vége
469 7| ha csak már vége volna az egésznek!» gondolta magában
470 7| Rehabilitálva van teljesen. Az emberek talán titokban szemére
471 7| várja is. Megváltoztatni az ő becstelen eredetét, elvenni
472 7| Bizonyosság, hogy vére az enyém és nincs hatalom,
473 7| Sikkasztott, megszökött az esküvője előtt négy nappal.
474 7| ácsoltak, de nem ácsok...~És az ezernyi mérföldeken át,
475 7| kopácsolást. Hiába vette körül az Oczeán éjjele, hiába csukta
476 7| vérnyomokat, amelyek követték át az ujvilágba is...~ ~
477 8| melynek egyetlen disze volt, az utcza átellenes oldaláról
478 8| mutogatta:~- Nézze a méh-t, az ám az állat, ezer forintba
479 8| Nézze a méh-t, az ám az állat, ezer forintba került...~-
480 8| és drága. De a kicsi... az istenadtuk! Olyan légy...~
481 8| Mikor minden be volt vakolva az uj palotán s a méh két oldalán
482 8| városban nem beszéltek többé az új palotáról, hanem egy
483 8| És akár ki jött is föl az igazgatósági szobába, nem
484 8| takarékpénztáré volt, de tényleg az övé, a legfőbb részvény
485 8| tulajdonosáé, a főpénztárosé, az igazgatóé, a «méh»-é. Mert
486 8| A fullánk mérges volt, az ember belehalt. De ez csak
487 8| maga ilyen is volt mindig. Az volt mint főpénztáros, a
488 8| ki kieszközölte magánál az igazgatónál a kölcsönt.
489 8| igazgatónál a kölcsönt. Az volt, a mikor a parasztok
490 8| szép asszonyok jöttek föl az igazgatósági szobába, hogy
491 8| ama kerteknek, melyeket az ajándékhozóktól liczitáltatott
492 8| volt hasonlata. A mikor az új palota megevett egy egész
493 8| szegényeket, nem sajnálta az árvákat, hazafisága csak
494 8| annyiban állott, hogy szidta az olcsó külföldi tőkét, melyet
495 8| pazarolnak. Nem törődött az irodalommal, a művészet
496 8| irodalommal, a művészet az ő számára: kulminált egy
497 8| tűt is föllelte azonnal az óriási lomból. Inasa egészen
498 8| is ösmerte e khaoszt. Sőt az értéktelenebb tárgyakhoz,
499 8| nyúlnia, de ágyát mindig az öreg úr vetette meg magának.
500 8| kezdett befelé mohosodni az egész törzse...~Csak egyszer
1-500 | 501-1000 | 1001-1130 |