1-500 | 501-1000 | 1001-1130
Rész
501 8| ellenére borral is élt és az a lábába ment, úgy érezte.
502 8| tudta kinyögni:~- Benedek, az ágyam!~Az inas félve nyúlt
503 8| kinyögni:~- Benedek, az ágyam!~Az inas félve nyúlt az ágyhoz.
504 8| ágyam!~Az inas félve nyúlt az ágyhoz. Megvetette mégis,
505 8| Megvetette mégis, és belefektette az urát, a ki egyre nyögött,
506 8| éjfél felé hallgatott el. Az inas ott virrasztott mellette.~
507 8| kissé ezt a vén «méhet», ezt az ősz «kutyát», a hogy néha,
508 8| jószágon nincsen áldás, annak az ára elmegy... Aztán mit
509 8| kinél gyermekkorában lakott. Az mondta neki egyszer: «Tudod-e,
510 8| neki egyszer: «Tudod-e, ki az apád?»~Ha csakugyan ez az
511 8| az apád?»~Ha csakugyan ez az ember volna az apja!? Ez
512 8| csakugyan ez az ember volna az apja!? Ez az iszonyú gazdag,
513 8| ember volna az apja!? Ez az iszonyú gazdag, ez a sírja
514 8| volt rá szükség, fölrezzent az magától. Fölébredt, haldokolni.
515 8| orvost? Nem mert elmozdulni az ágy mellől, várta, hogy
516 8| megkérdezhesse tőle...~Hiába várta. Az nem ocsudott föl többé bár
517 8| hiába kérdezték, késztették. Az utolsó negyedórákat élte,
518 8| hangosabban:~- Egy váltó... az asztalomon... ovatolni...
519 9| zenei lexikonban.~És mielőtt az öt órai teát felszolgálták
520 9| pillanatra csend lőn a szalonban. Az asszonyok mindjárt az első
521 9| szalonban. Az asszonyok mindjárt az első ütemeknél halkan, sugva,
522 9| affektált elragadtatással.~- Az ajtókat be kellene zárni! -
523 9| érzékenyen hat a férfiakra. Az egyik leány is egészen olyan
524 9| egészen olyan már, mint az asszonyok, csak szemének
525 9| határozottabb kontur, a mit az önállóság érzése, a férj
526 9| megváltozott. Öt óra volt, az ouverture vége felé járt,
527 9| szalonban sötétedett lassanként, az utczán már gyujtogatták
528 9| A gyertyák világítása, az árnyék, mintha egészen megváltoztatta
529 9| egészen megváltoztatta volna az alakokat. Legelőbb is két
530 9| csoport vált el egymástól, az egyik, melyben egyszerre
531 9| meg. Valami tűz, élénkség, az élni vágyás némi nyugtalansága,
532 9| háziasszony és fivére játékát; az egyik közbekiáltott olaszul -
533 9| nagyon keveset beszéltek.~Az egyik szólt:~- A mi papánk
534 9| hogy férjhez menünk. Ez az egész.~Kettő mosolygott
535 9| mellette.~- Most szép! - mondá az egyik.~- Ha nekem volna
536 9| valamelyikök, (Talán a lány, vagy az asszony testvér volt. Hátul,
537 9| megváltoztatták a helyeiket. Nyilt az ajtó is, megjelent az inas,
538 9| Nyilt az ajtó is, megjelent az inas, hogy mielőtt felszolgálná
539 9| háziasszony. És mindannyian az ablakhoz mentek.~Öt nagy
540 9| üveges ablak, első emeleten az utczára, nagyon szépen nézhetett
541 9| kevés dolgu ur meg is állt az utcza ellenkező oldalán
542 9| Különben is rendes élet folyt az utczán, melynek kocsijárója
543 9| aszfalttal volt burkolva. Az ablakból be lehetett látni
544 9| adok önnek egyet, ha idejön az én macskaasztalomhoz! -
545 9| macskaasztalomhoz! - szólt az egyik kisasszony, a ki -
546 9| A fiatal ember kivette az eléje nyujtott tenyérből
547 9| eléje nyujtott tenyérből az egy szem epret és halkan
548 9| egy huszonkét éves lány az én fajtámból.~- A ki beleunt
549 9| tánczot, mert olyan erős volt az öntudatossága, hogy mindig
550 9| leány egy kis sandvicht kért az inastól. Szép, széles fehér
551 9| ilyenkor egy kissé.~- Enni, az nem rosz! - mondá s nyelvének
552 9| szelt kenyérdarabról lekapta az egyetlen kaviár-pettyet.
553 9| tetszik, hogy jobb volna az ön feleségévé lenni, mint
554 9| követi egy másik.~- Tudom. Az, hogy eszébe jut: ezermillió
555 9| bosszut elkövetni - fuj, az ellen tiltakozik az izlésem.~
556 9| fuj, az ellen tiltakozik az izlésem.~A szerelmi vallomástól
557 9| szerelmi vallomástól eljutottak az izlésig. És ha csak az izlés
558 9| eljutottak az izlésig. És ha csak az izlés határozna a szerelemben,
559 9| lehetetlenség, a veszély, a pletyka az, a mi magához köt engem,
560 9| van még több is, például az is, hogy tudom: a mely perczben
561 9| tudom: a mely perczben maga az enyém, nem kell többé ezernyolczszáz
562 9| győződve, hogy mi leszünk az egyetlen pár a világon,
563 9| lány gyengén nevetett.~- Az én gondolataim. Plágiumok.
564 9| rossz, a mikor hátba üti az embert józansága, a fertelmes
565 9| józansága, a fertelmes analysis, az előttünk kitárt élet józanságai,
566 9| sötét, talán nem is illik.~- Az igaz, hogy ön velem akar
567 9| mert nem illik. Jőjjön. Az anyámnak füllenteni fogok,
568 9| könyvekben szokás. Csak az egyik lány nézett úgy utánuk,
569 9| valami édest, drágát, a mi az övé...~Kint voltak az utczán,
570 9| mi az övé...~Kint voltak az utczán, mely a száraz, tiszta,
571 9| fekete forgóját.~Kiértek az utcza sarkára s ott már
572 9| a férfi gesztenyét vett az asszonynak.~- Vegyen nekem
573 9| lehet belőle ennem, itt az utczán!~- Jerünk kicsiny,
574 9| belékapaszkodott a férfi karjába. Az pedig megszorította a kezét
575 9| Nincs más vágyam, csakhogy az enyém legyen. Szeretnék
576 9| érte dolgozni, kétségbeejt az a gondolat, hogy most mindjárt
577 9| plágium, ez: Tibbij Dunbar, az irója Burns, skót volt és
578 9| semmi más a világon - ez az egész.~- Szép, édes, ha
579 9| kezdődtek a szerelmi vallomások. Az egyik igyekezett hevesebbet,
580 9| megyünk, egymáséi leszünk. Az önéi úgy sem akarnák soha,
581 9| lenni.~Nem lehetett többé. Az indulóház facadeja, mint
582 9| robogott, lóvasút fütyült, bent az udvarban az indulásra készen
583 9| fütyült, bent az udvarban az indulásra készen álló gépek
584 9| szólt a férfi a kocsisnak s az lovai közé csapva elvágtatott.
585 9| villamos fényben úgy ragyogott az egész pálya, mint mikor
586 9| nagy parázzsá vált előtte az egész jég közönségestől
587 9| venni szemeit, s már csak az ablak üvegére nézhetett.~
588 10| ORGONA-VIRÁG.~Szerelmes vagyok az orgona-virágba. Talán betegség
589 10| Talán betegség is ez, hogy az orgona-virágba vagyok szerelmes?~
590 10| lett.) Husvét után volt, az ünnep is jó későre esett,
591 10| régi érseki parkban. Pedig az utak szegélye mindenütt
592 10| érdekeltek már. Abbahagytuk az egész tudományt és leültünk
593 10| csak mosolygott, elrejtette az arczát és elfutott.~Azon
594 10| dolgot követtünk volna el!~*~Az orgona-koszoru elkészült
595 10| elcsaltam ide, hiszen ez az, a mi a szökés! Mit fognak
596 10| vigan dudorászott magában.~Az egyik pillanatban szerettem
597 10| fantaszta, különös fejemmel, az örök lázra örökké hajlandó
598 10| örökké hajlandó szivemmel.~Az - emlékszem világosan -
599 10| leülni, de nem volt hová.~Az egyetlen padon egy kövér,
600 10| gyermekinél gyermekibb fejemet. Az érzésre is csak ugy emlékszem,
601 10| felesége lenni?~- Igen! - mondá az csendesen.~A barát valami
602 10| Elégedett kaczagása volt az áldás, melyet utánunk küldött.~
603 10| kertből, a mikor kiértünk az utczára, Ida levette fejéről
604 10| utczára, Ida levette fejéről az orgona-koszorut, én vittem
605 10| egyszerre csak nevettünk az egészen. De aztán rohamosan
606 10| aztán rohamosan hervadt el az orgonavirág-koszoru...~A
607 10| kis Borhy Ida tünt el; - az asszonynyal, a ki belőle
608 10| tudom, hogy a kis Ida ebben az orgona-virágban van, melyet
609 11| nyiltan:~- Vigyázz apám, ez az asszony megétet egyszer!~
610 11| asszony megétet egyszer!~Az öreg Jób ravaszul is, megvetőleg
611 11| kognacot találtak benne. Az öreg Jób jóizüen nevetett,
612 11| Mikor egyedül maradtak, az öreg összeszidta őket!~-
613 11| vagytok. Rosszul itélitek meg az asszonyt. Igaz, hogyha hagynám,
614 11| látszott. Nem haragudott ő erre az asszonyra, ellenkezőleg:
615 11| ez ugyancsak tudott még.~Az asszonynak nem szabadott
616 11| de délután leült melléje az új divánra és tréfált vele.~-
617 11| ide jöjjön lakni, hozzám!~Az öreg egy kissé elkomorodott:~-
618 11| volna két éves korában!~Az asszony sirt, fogait csikorgatta,
619 11| nem tudott tenni mit sem. Az öreg Jób hajthatatlan maradt
620 11| Ha beteg, ha szerelmes, - az Isten verje meg azt a szerelmet! -
621 11| a szerelmet! - egyedül.~Az asszony dühében nem tudott
622 11| volna fölégetni, megölni az egész világot, legfőképpen
623 11| mint a macskáéi - villogtak az éjben. De fényük hirtelen
624 11| fényük hirtelen lehunyt, az asszony fázva gubbaszkodott
625 11| józansága visszatért.~Épp ehhez az emberhez nem szabad nyulnia.
626 11| még és szép ‑ összeharapta az ajkait. Hogy állhatott rá
627 11| Hogy állhatott rá erre az irásra! Hisz igy még neki
628 11| a vén Jóbra! De a mikor az hiába iratott neki szerelmes
629 11| hiába idegenkedett ettől az ősz férfitől, hozzá ment
630 11| utálat és dűh forrott, de az öreg ezt szerette és ő még
631 11| akarat, összecsapott.~Szólt az asszony:~- Éltem veled évekig,
632 11| és elmegyek.~- Megkapod az egészet, ha meghalok!~-
633 11| ebben a szeretetben sok volt az öntudatosság, ő maga egész
634 11| boldoggá, gazdaggá tette. Még az unokáinak is ő keresett
635 11| Egy krajczárért bebujt az ágy alá, krajczároskodott
636 11| mit tehetett arról, hogy az oly nagy volt, hogy más
637 11| Hogy családjának visszaadja az az Isten, kinek létezését
638 11| családjának visszaadja az az Isten, kinek létezését úgy
639 11| mert mindig irkált haza az édes anyjának, hogy milyen
640 11| könyes szemmel járt körülte az asszony, pedig vignak, mosolygósnak,
641 11| emberré, a ki elfordulva az asszonytól, czinikusan szólt
642 11| czinikusan szólt hozzá:~- Az első urad fölakasztotta
643 11| volt a győztes, összetörte az asszonyt. De másnap már
644 11| előtte, mindig szerette az asszonyokat, de bevallotta
645 11| Azzal keveset törődött hogy az asszony nem szereti és hogy
646 11| szeretnéd odaadni a szájadból az ételt. Bánt, hogy neked
647 11| mindennap viadal volt köztük. És az öreg Jób erejében és energiájában
648 11| energiájában nem lett öregebb, csak az asszony kezdett őszülni;
649 11| asszony kezdett őszülni; az fáradt, egészen elfáradt.~
650 11| egy ügyvéd!»~Letérdepelt az öreg elé. Az fölkelt, otthagyta,
651 11| Letérdepelt az öreg elé. Az fölkelt, otthagyta, bement
652 11| szobába és magára zárta az ajtót, hogy ne hallja sirását
653 11| hogy ne hallja sirását se. Az asszony egy darabig kiáltott
654 11| szegény asszonyok, hogy az éjjel imádkozzanak a halott
655 12| I.~Felment Bécsbe. Az állomástól egyenesen a belgyógyászat
656 12| németséggel a következőket mondta az orvostanárnak:~- Karcsai
657 12| krajczárt sem. Tavaly ez az ember volt a nagyságos urnál,
658 12| Karcsai Ádám, s pörölje be az adósát. Semmi késedelem!
659 12| nem nagy időbe telik és az egész piaczon csak ő fog
660 12| leggazdagabb polgára után. Az özvegy Budapestre sürgönyözött
661 12| felolvasása után kezdődött. Az volt benne szabályszerűen,
662 12| teljesen ki volt szellőztetve s az özvegy fájdalmának könyeit
663 12| egész napon át s szüntelenül az apjáról, annak haláláról
664 12| Vagy egyszer eszébe jutott az is, hogy most ő milyen gazdag,
665 12| fiának felesége lehet, pedig az tavaly, a mikor bálozni
666 12| mi szivét összecsavarta, az a fájdalom volt apja halála
667 12| tudott belenyugodni, hogy az nincs többé. Úgy hasonlított
668 12| szeme színe, orra formája az övé. Természetök ugyanaz:
669 12| belefáradt a fájdalomba, kimerült az elmélyedésben. Egy kissé
670 12| fürdőre kellett mennie. Ott az új ismerősök, az élénk élet,
671 12| mennie. Ott az új ismerősök, az élénk élet, a jó levegő
672 12| igen. Azt sajnálni is kell.~Az özvegy elmenetelük előtt
673 12| a mennyit a leány kért, az pedig pontosan kiszámította,
674 12| elmultával tett kisérletet az özvegy a fullasztó csendnek
675 12| hivott, vacsorákat rendezett, az év első hónapjában elköltötte
676 12| Ezer forintra volt szüksége az asszonynak. Az egész dolog
677 12| szüksége az asszonynak. Az egész dolog nagyon homályos
678 12| kérésére sem akarta kifizetni az összeget, sőt a mikor özvegy
679 12| fullasztó görcs fogta el az asszonyt.~Heléna néma volt
680 12| asszonyt.~Heléna néma volt az egész jelenet alatt. Akkor
681 12| régen sejtett már, hogy az utolsó években édes anyja
682 12| semmit, ezért lett minden az enyém! - gondolta magában,
683 12| zongoraórákról tudni sem akart többé.~Az anya fiskálist fogadott,
684 12| szó sem volt arról, a mit az özvegy folyton kérelmezett,
685 12| változtatni a dolgokon.~Az özvegy ugyan megpróbálta
686 12| ásatott el a gyám küszöbe alá. Az még sem akart meghalni;
687 12| Fel a miniszterhez; ha az sem segít, fel a királyhoz.~
688 12| szolgáló ablakokkal.~- Ha az ember itt csak az ablaknál
689 12| Ha az ember itt csak az ablaknál ül is: többet lát,
690 12| akármennyit jár-kél! - mondá az asszony. Heléna is szerette
691 12| asszony. Heléna is szerette az ablakokat. Néha egész délelőtt
692 12| leány félt a tűztől, aztán az idegen emberek sorsa fent
693 12| járókelőket nézve eközben. Az anya pedig ezalatt minisztertől
694 12| megkaparíthatott, annak elbeszélte az ügyét, mindenkitől tanácsot
695 12| megismerkedett Gold Istvánné. Az czikket is irt az érdekében.
696 12| Istvánné. Az czikket is irt az érdekében. Egy kis novella
697 12| ez feltűnést keltett, de az illetékes körök nem vették
698 12| ezután együtt nézhetett ki az utczára Heléna.~A hirlapiró
699 12| elnémult, majd hirtelen az özvegy felé nézett.~Tekintetük
700 12| világos barnahajú volt s az a férfi, a ki nem keresi
701 12| csinálja ki előre a dolgot. Az irásbelileg kössön le neki
702 12| bizonyos összeget, a mely az esküvő után Heléna hozományából
703 12| csak elhatározásukban volt. Az asszonyban, a mint kigondolta,
704 12| kerülgették a dolgot.~Nem igaz az, hogy az emberek, ha gazságot
705 12| dolgot.~Nem igaz az, hogy az emberek, ha gazságot követnek
706 12| Dehogy, úgy teszik, hogy az se maguk előtt, sem a közvetlen
707 12| tehát a munka!~Munka is az, szerelemre kelteni egy
708 12| nélkül való leány, a ki az ablakból nézi a világot,
709 12| megszégyenülve igyekezett az ajtó felé - újra csend.
710 12| magáénak Helénát: a mig az meg nem ismeri szive legbensőbb
711 12| friss bűnét bevallja annak az embernek, a kivel legelsőbb
712 12| eltelni tizenegyig. Ez alatt az idő alatt a férj mindent
713 12| meg háta mögött anyjával az ő kezére. Vádolta a haszonleső
714 12| s hogy egy kissé sokalta az anyának fizetendő summát.
715 12| mely a szállóba vigye őket, az asszony addig a váróteremben
716 12| vártak, nem jelent meg.~Az ügyvéd társai kifelé indultak.
717 12| lépésre Helénától, a ki az ügyvéd mellett állt s a
718 12| elhatározó mozdulattal hirtelen az öreg ur karjába kapaszkodott
719 12| karonfogta Gold Helénát s az ment velük, nyugodtan, éppenséggel
720 12| szóljon hozzá:~- Asszonyom! ön az enyém egészen, örökre!~Nem
721 12| egészen, örökre!~Nem volt az övé, egy cseppet sem, soha
722 12| egyszer-egyszer egy pár órát volt az urával is, akitől hamarosan
723 13| almafa-ág - észrevette, hogy az anyjának udvarolnak. Valami
724 13| titokzatos, mint a milyennek az ördögöt képzelte nyolcz
725 13| kopaszodás vidám homloka fölött, az is milyen édes!~Valami nagy
726 13| irt számára, anyja pedig az étellel kinozta. Mindennap
727 13| elhuzódva a lámpástól, megbujt az ebédlő homályos zugában
728 13| szivéből szivesen beszélt az urával és gondját viselte,
729 13| Bár nem értette tisztán az elbeszélést, megrettenve
730 13| a többiek valamennyien az egy és örök szerelemre esküdtek.~
731 13| szerelemre esküdtek.~Vizsgálgatta az asszonyokat az utczán, mohón
732 13| Vizsgálgatta az asszonyokat az utczán, mohón hallgatódzott,
733 13| meg füleit. Otthon pedig az ablak mellett ülve, szinte
734 13| megerőltetve szemeit, nézte az utczát, a várost, melyből
735 13| mint egy oczeán... Mi van az előtte ismeretlen mélységekben?
736 13| után férjét, gyermekeit... az egész világot. Álmodozásai
737 13| jöttek, és anyja elment velük az Andrássy-útra képeket nézni.
738 13| átszaladt anyja szobájába. Leült az iróasztal mellé, a fekete,
739 13| különös, idegen szóval.~Az asztal lapján violaszin
740 13| szemekkel nézett a férfira. Az, elhalványodva, zavarában
741 13| elküldje a levelet. Inkább várt az ablaknál, a lépcsőházban.
742 13| haza. Levertsége ráragadt az egész házra, férjére is.
743 13| Hanna arczán fakadt ki ujra az elhervadt mosoly, gyermek
744 13| asszonynyal, akárki legyen az, talán egyszerüen csak azért
745 13| látta?~Könyeik összefolytak. Az egyik - oh be nagyon! -
746 14| Cras a konyhában lakott, én az egyetlen szobában. Valahányszor
747 14| egyik felét a két diáknak és az egyetlen szobát nekem. Jó
748 14| megetették valami kicsivel, jóval az öreg asszonyt. A kereskedelmi
749 14| be a maguk társaságába: az mindig aludt. Nem kellett
750 14| nem kellett könyv, csak az alvás. Mindig horkolt, a
751 14| ébren volt, a könyv mellett, az irás mellett, a rajztábla
752 14| amice!~- Cras! - mondá az ötödik gimnázista, a kit
753 14| hogy érti ezt a holnapot?!» Az bizonyos, hogy a holnap
754 14| függeszté szemeit a jövendőre, az majd meghozza szorgalmának
755 14| gyarapodtak a szegénységben, az öreg asszony rheumát kapott
756 14| lehetett horgolnia, pedig az volt a fő keresetforrásuk.
757 14| Gyenge jövedelem volt biz az, az öreg asszony nem is
758 14| Gyenge jövedelem volt biz az, az öreg asszony nem is tudott
759 14| világnak, egész vagyona az a csekélyke butor itt a
760 14| házmesterrel mindent és az árán menjen el valami vidéki
761 14| Mindakettőjüknek kihalt az egész atyafiságuk. Még csak
762 14| legjobban. Úgy érezték, mintha az egymás testvérei lettek
763 14| különösen gyöngéd volt hozzá:~Az ajtón keresztül - éjszaka -
764 14| elvesztettem szemem elől az egyedül álló kis leánykát
765 14| láttam őket éveken át és - az igazat megvallva - nem is
766 14| magamban:~- Ah, mit is akar az a gyerek! hisz egy férfi
767 14| olyan nehezen tud megküzdeni az élettel, ő maga meg gyermek
768 14| villamos társaság állított az élére. Szép kis fizetésem
769 14| közbe ne vágjak:~- Hát ez az a «holnap», a mit egyre
770 14| idejöttem önhöz, tulajdonképpen az egyetlen pesti ismerősömhöz.
771 14| Szijgyártó Palit és gyönyörködtem az ölelkezésükben, az összefolyt
772 14| gyönyörködtem az ölelkezésükben, az összefolyt könnyeikben.~
773 14| összefolyt könnyeikben.~Ez az egy pár köny maradt meg
774 15| I.~Tegnap, az eskütéri állomáson a propellerre
775 15| miniszteri hivatalnok, közöttük az én három fogalmazóm, mintha
776 15| uraiból nyirbálták volna ki az elegáns alakjaikat. Egyforma
777 15| tehát elragadóan öltözve, az ünnepélyes s mégis könny
778 15| egy-egy herczegkisasszony, az én várakozó lányom, mint
779 15| királyleány. Rátartó is, az Amusant eleven alakjai hiába
780 15| hajóban. Mi férfiak künn az erkélyen, a leány a kajutben.
781 15| levelet és darabonként kidobja az ablakon a Dunába. Mindenik
782 15| Duna úgy is szijja magába az embereket!~- Szíjja magába
783 15| embereket!~- Szíjja magába az embereket - viszhangozá
784 15| maradok mellette. Látom az arczán, azt akarja mondani,
785 15| Hát igen, kisasszony, ez az. - Továbbá azt is gondolja: «
786 15| értett meg jól; mindaz, a mi az utolsó órákban történhetett
787 15| hangon rebegte:~- Nem, nem az... hanem a kenyér... a kenyér!~
788 15| parazoljuk még régibb, - az igazi parazol. Ki-kifeszíti
789 15| Lassanként többet is, hogy az apja nyugalmazott számtiszt,
790 15| angol-kisasszonyokhoz járt, az apja tanitónőnek szánta,
791 15| A fővárosi Akarat. Miért az, nem lehet biztosan tudni.
792 15| engedelmeskednek hát neki az emberek, a testületek és
793 15| ezeknek személyesen, mert az a fő. Apám is azt mondta,
794 15| Ott ül szegény egész nap az ablakban, mit csináljon,
795 15| Tudom a többit: megcsipték az állát, megdicsérték, hogy
796 15| mindjárt elsirja magát itt az utczán.~Nem, hirtelen összeszedte
797 15| megmaradt darabját. Ujra az a márványfejü lány lett,
798 15| mindez még nem minden... az utolsó?~
799 15| III.~Az utolsó a levél volt, melynek
800 15| hangján szerelemről szólott. Az elejét kiolvastam a végéből,
801 15| kiolvastam a végéből, bár az sem volt teljes, megszakadt,
802 15| Bemutatott a családjának. Az apja egy száraz, hosszú
803 15| felé nézett. Rá volt irva az arczára: «ugyan kinálj meg,
804 15| rettenetesen unalmas itt ülni az ablaknál napokon, hónapokon,
805 15| hónapokon, éveken át!» Az anyja, egy öreg - talán
806 15| egyet nyugodtan aludni!?»~Az ismerkedés után a nyugalmazott
807 15| körülvették. Valamennyiöknek az arcza egyszerre elsötétült,
808 15| belőlünk semmi! - szólt az anyja és hozzám fordult,
809 16| Katóka!~Rám nézve súlyos ez az eset; nem azért, mert annak
810 16| nem szent, ha nem martyr az asszony, mindjárt hitszegőnek
811 16| tartom. Elszoktat bennünket az anyánk, a ki csupa önzetlenség,
812 16| búcsuzom tőle: a legfőbb gondom az, hogy konzerváljam lelkemben
813 16| egymásnak, hogy hátha ez mégsem az igazi szerelem, legyünk
814 16| senki se lett volna otthon, az nem esett meg, csak egyetlen
815 16| szin szerelem lett volna az a régi érzés. Ezt mindjárt
816 16| Mert a férfiak gazok.~- És az asszonyok?~Elhallgatott.~-
817 16| Persze ezt én mindég tudom, az okot is rendesen. Mi baj
818 16| másik szobába, magára zárta az ajtót és azon át kiáltá:~-
819 16| férfiak azt hiszszük, hogy az asszonyok szeme csak arra
820 16| leányuk lábát. Kicsiség, az egész világ minden lányának
821 16| Legyenek e bájos mondások az én egyetlen titkos kincseim!
822 16| anyja jött ki a kertbe azzal az urral, akit előbb említett.~
823 16| erről köztudomásu, hogy az édes anyjának kurizál.~
824 16| nem érdekel eléggé. Inkább az érdekelne, ha megtudnám,
825 16| összeállítani.~Mint ma: láttam az anyját és féltettem a gyenge
826 16| jönnie kell!»~De másnap az udvarló eljegyezte - Katót.~
827 16| Hogyan, miért? Csakugyan az anyját féltette-e, vagy
828 17| irnak történeteket, hogy ez az élet csupa nyomor és küzködés,
829 17| felfogni, miért panaszkodnak az emberek, hisz ők jól érzik
830 17| hazudtok! hamisítjátok az életet - aszfalttal. És
831 17| boldog emberekről. De az én történetem boldog emberekről -
832 17| legjobb koszt a világon az övék.~Nekik van a fővárosban
833 17| fővárosban a legjobb lakásuk.~Az ő gyermekeik a legjobbak,
834 17| lett volna olyan kitünően az, most már milliomos lehetne.~
835 17| állításokban kevés volt az igazság, még sem merném
836 17| ebédjének egy tál főzelékje, az erzsébetvárosi ház két kicsiny
837 17| tollatlan ágynemű - mind, mind az övé volt és nem a másé.~
838 17| övé volt és nem a másé.~Az asszony az én rokonságom,
839 17| és nem a másé.~Az asszony az én rokonságom, de azért
840 17| irigység, mert hiányzott belőle az összehasonlító képesség.
841 17| sáfrányárus czégnek volt az utazója. Ilyen ember is,
842 17| akad - egy.~De neki már az apja is az volt és a legnagyobb
843 17| De neki már az apja is az volt és a legnagyobb fiát
844 17| nevelte. Igy történt, hogy az egész család meg volt győződve
845 17| anélkül el sem képzelhették az életet; azonban azt biztosan
846 17| azt biztosan tudom, hogy az egész lakásban a vörös fűszer
847 17| Férjem nagyon tevékeny ember az üzletben és tekintély a
848 17| a minthogy minden, a mi az a tulajdona, akármilyen
849 17| boldogsághoz hozzájárult még az is, a mit e két mondásban
850 17| Engem nagyon szeretnek az emberek.»~«Ha én akarom,
851 17| emberek.»~«Ha én akarom, hát az a vasút, mely most indul
852 17| nem tud tovább menni, mert az én Istenem kegyes én hozzám!»~
853 17| illuziói és gorombáskodott az asszonynyal, a bérét kérte
854 17| Csak menjen, - mondta az asszony - hanem azért még
855 17| azért még megveri magát az Isten, mert a mit én kértem
856 17| aztán minden napon. Pedig az asszony nem volt valami
857 17| családját különösen kegyeli az Isten, hát ő rá és családjára
858 17| volt valami nagy barátja az energiának. A nappal felerészét
859 17| töltötte. Fél évig sem ment ki az utczára és ha a gyerekek
860 17| gomb, azt fel nem varrta.~«Az ember ne is dicsekedjék,
861 17| testvérét megölte.~«Nem lehet az, hogy testvérei sorsára
862 17| van neveletlen,» - szólt az asszony.~«Nem lehet, hogy
863 17| Rendkivüli eset!» - konstatálták az orvosok.~Fiala ur nem hal
864 17| legjobbat, a legfinomabbat» az egész világon, egy sovány,
865 17| nem volt ma befűtve, de az ágyakat már megvetették.
866 17| egy szobában: igaz, hogy az egyik még csak bölcső, de
867 17| Ez volt a környezet.~Az este - emlékszem - nagyon
868 17| miatt, adót kellett fizetni, az asszony keztyüket vásárolt
869 17| keztyüket vásárolt megint, az utazó tévesen inkasszált
870 17| Sőt tavaly márcziusban az asszony nagyon veszélyesen
871 17| Akkor kellett találkozni az ügynöknek egy fiatal orvossal,
872 17| hozzá:~- Van-e betege?~- Az van, de pénzem nincs.~-
873 17| van, de pénzem nincs.~- Az nem baj. Én friss erővel
874 17| tudta, közeledék a végekhez. Az ételt látni sem birta, a
875 17| járt táncziskolába. Mikor az uszodába járt és a nagy
876 17| nagy bodzafák virágoztak, az az illat most az orrában
877 17| bodzafák virágoztak, az az illat most az orrában van.
878 17| virágoztak, az az illat most az orrában van. A mikor Gyöngyösön
879 17| harisnyát kellett adnia... Az úri leányok az egész városban
880 17| adnia... Az úri leányok az egész városban egyedül csak
881 17| leányt, láttál már szebbet? az férjhez adja magát, annak
882 17| annak nem kell hozomány. Az a két kettős gyerek, öt
883 17| férfiak. Ilyenek kellenek az életben. Aztán a legnagyobbik.
884 17| könnyebbségemre van. Szeretik az üzletben és nagy pénzeket
885 17| sajnálta magától és mástól az ételt is és egyszer, a mikor
886 17| egy egész hétig nem szól az anyjához.~Ez emlékezetes
887 17| vacsorán én is ott voltam, mert az a legnagyobbik leány eljegyzésével
888 17| csakugyan bort is hozatott, az asszony egyszer sem nyögött
889 17| szólt:~- Arisztid beteszi az ujságba az eljegyzést.~Arisztid
890 17| Arisztid beteszi az ujságba az eljegyzést.~Arisztid mondá:~-
891 17| kellett mutatni a könyvet. Az aranyműves igen helyeselte,
892 17| jutottunk a vacsora végére. Az aranyműves akkor ajánlotta
893 17| szólott:~- Honnan fogjátok azt az ötszáz forintot megkeresni,
894 17| megkeresni, amit Dórának az Ágnessel igértetek?~- Meglesz! -
895 17| sáfrányutazó büszkén.~- Honnan?~- Az Isten kezembe fogja adni
896 17| lehet.~- Lehet és akkor az aranyműves nem esküszik.~
897 17| tudom.~Csak azt tudom, hogy az esküvő előtt, reggelen olvastam
898 17| előtt, reggelen olvastam az ujságban ezt a hirt: «Fiala
899 17| eltünt. Keresik.»~És hogy az esküvő napján engem hivtak
900 17| midőn Dóra Arisztidnek az ötszáz forint hozományt
901 17| hozományt odaadták.~Halványan az is rémlik most szemeim előtt,
902 17| hires ügyvédet is láttam az nap reggelén Fiala házában.
903 17| pedig megszüntették még az nap, akkor úgy gondoltam:
904 17| nap, akkor úgy gondoltam: az apa kiegyezkedett a fiu
905 17| már nem laktam ott, hanem az esküvőre s az esküvő után
906 17| ott, hanem az esküvőre s az esküvő után a lakomára elmentem.~
907 17| után a lakomára elmentem.~Az ebédnél az asztalfőnél ült
908 17| lakomára elmentem.~Az ebédnél az asztalfőnél ült Fialáné.
909 17| asztalfőnél ült Fialáné. Az arczáról lemosolygott a
910 17| hozatott. Nagyon dicsérte az étkeket. A gyermekek lázasan
911 18| A RUBIN-LEÁNYOK.~Éjjel az egyik Rubin-leány felköltötte
912 18| Ruhát kaptak magukra és az öreg Rubinon át - apjuk
913 18| különös ez a fővárosi udvar. Az ablakok nyitva mindenfelé,
914 18| egy-kettő kidugta a fejét az ablakon és némán hallgatta
915 18| nekem úgy tetszik, hogy ez az egész ház egy nagy kripta,
916 18| hozzátette:~De miért?~*~Ezentúl az éjszakák egy részét nagyobbára
917 18| éves volt, még jól esett az a gondolat, hogy «virraszt.»
918 18| hogy egy darab idő óta az ő szemeit is kerülte az
919 18| az ő szemeit is kerülte az álom. Egészen neki halványodott
920 18| mondá Ágnes - a mire az elzüllött piktor eloldalgott
921 18| megnyugodtak egy kissé: becsukták az ajtót, lefüggönyözték az
922 18| az ajtót, lefüggönyözték az ablakokat és éjjelt csinálva
923 18| nappal, csak éjszaka és az emberek csak egy‑egy kicsinyt
924 18| Nekem nincs kedvem beszélni az emberekkel, ostobaságokat
925 18| a pillanat eltelte után az idősebb testvér lelke átömlött
926 18| idősebb testvér lelke átömlött az ő lelkébe is és egyek voltak
927 18| becsületes ember» mondotta az öreg Rubin, mert dicsérte
928 18| Olyan szeliden simogatta az aranyszinű szakállát, a
929 18| nem igen lehetett kimenni az utczára, bár éppen uj ruhája
930 18| aztán, onnan irt is egyszer az öreg Rubinnak, hogy nem
931 18| jön többé vissza.~Erről az emberről szeretett volna
932 18| megtörténtek-e mindazok, amik az ő szűkös tudása szerint
933 18| erőszakkal rákényszeríteni az ilyen embereket, hogy visszatérjenek
934 18| ki nem tud élni nélkülök. Az álmatlan éjszakákon, testvére
935 18| hogy legalább ir annak az embernek: jőjjön, kell,
936 18| előttük e perczben minden; az ágy, apjuknak nagy dunai
937 18| birtokuk, legbecsesebb tárgyuk: az asztalhoz támasztott fehér
938 18| Véletlenül odatévedt tekintetük az anyjuktól örökölt nagy,
939 18| arczától: ki van itt, kik ezek az idegen leányok?~Az ágy előtt
940 18| ezek az idegen leányok?~Az ágy előtt állottak, gépiesen
941 18| mertek lefeküdni, leültek az ágy szélére. Ott beszélgettek
942 18| kisebbik izgatottan nézte az árnyékokat:~- Azt hiszem,
943 18| megmondani.~Ez éjszakától fogva az, a ki kettőjök mellett a
944 18| hangzott a kis leány fülében az édes hizelgés, ébren is,
945 18| de hirtelen magához tért, az álomképet elsimította homlokáról,
946 18| ujra komor és merev lett az arcza.~És testvére nem hallja
947 18| boritallal, jóra nem vezethet az. A forintot el ne felejtse
948 18| napjára tiz mécses égjen az anyjuk sirján. (Rendbe is
949 18| el. (Ama boltban, a hol az Ágnes stikkeléseit szokta
950 18| senki. Hiába tud olyan jól, az öltözete miatt nem biznak
951 18| öltözete miatt nem biznak benne az emberek!»~A kicsike most
952 18| fölébred-e valamikor erre az életre? Most egészen bizonyos
953 18| más világban. Milyen lesz az a másik virradat: fantáziája
954 18| Végre mégis megrezzent az ismeretlentől, a ki mind
955 18| dolgot, de testvére épp az utolsó időben egészen izgatott
956 18| izgatott lett, meglátszott az arczán, megérzett minden
957 18| felöltözködött. Elsuhantak az öreg mellett, nem merve
958 18| azután lábujjhegyen kiléptek az utczára.~*~Kézen fogták
959 18| nagyobbik.~Ezentúl alig beszélt az egész uton; erősen szorította
960 18| szinte vonszolta maga után. Az álmodozva nézett szét; már
961 18| vonalat pillantottak meg.~- Ez az? - kérdezte a kisebbik.~-
962 18| hanem egyenesen előre, az aranyos vonal felé.~Ágnes
963 18| vele volt egészen, mintha az övé is lett volna egykor,
964 18| lett volna egykor, egyedül az övé csupán.~Az éjjel szinei
965 18| egyedül az övé csupán.~Az éjjel szinei lassanként
966 18| festett panoráma, olyan volt az egész kép; hang nem hangzott,
967 18| nem nézett többé egymásra, az egyik a vizre tekintett
968 18| megtalálta, a mit keresett. Az egyik végét a maga kezére
969 18| Aztán lépett egyet előre.~Az ezüst, arany és piros lepkék
970 18| képe mitsem változott, csak az árnyékba borult részek szabadultak
971 18| csupa arany és piros lett az egész, egyszerre fölbukkant
972 18| volna.~A kisebbik volt. Az ő édes, szép feje, ártatlan
973 18| ragyogott a hullámok fölött. Az a kedves szürke szemei néztek
974 18| perczben a szűz lélek tele volt az élet legzavarosabb képeivel.
975 18| összegyülve és elnyomatva az elhagyottság, a kétségbeesés
976 19| kellett elmennie hazulról. Az egyik: a lakás nagyon hideg
977 19| háziasszonya.~Bizonyos, hogy az utczán sem volt meleg. A
978 19| szabályosan és állandóan az üllői-út felé hajlott. Sőt
979 19| üllői-út felé hajlott. Sőt az útat és az úton mindent
980 19| hajlott. Sőt az útat és az úton mindent elborító hóban
981 19| fodros és gyöngéd volt; mint az a fehér habszövet, melyet
982 19| vájtam ki magamnak. Dolgozzon az ur is.~Megverje a gyereket,
983 19| volna megverni, de félt az utczai skandalumtól. Aztán
984 19| Milyen szép és szent dolog az otthon, a mit mi magunk
985 19| külön-külön vallás szerint imádják az Istent. És nincs háziasszony,
986 19| megszoktad vele a nyomoruságot.~Az orvosnövendék még csak másodéves
987 19| eddig csak a halált tanulta, az életet még nem. «Ha harmadéves
988 19| megtudnám mondani, meghal-e az az asszony!» - sopánkodott
989 19| megtudnám mondani, meghal-e az az asszony!» - sopánkodott
990 19| pokolba! - gondolta magában az orvosnövendék. «Elébb meg
991 19| tudnom, hogy mit csinál az az asszony? Igen-e, vagy
992 19| tudnom, hogy mit csinál az az asszony? Igen-e, vagy nem?
993 19| hermelin-köpenynyel volt leterítve az asszonyság és a köpenyeg
994 19| csak úgy tetszett, mintha az ágy párnájára festve lett
995 19| párnájára festve lett volna az egész alak. Az ősz hajából
996 19| lett volna az egész alak. Az ősz hajából reggel fodorított
997 19| A szemében már benne van az a különös nézés, mely túl
998 19| különös nézés, mely túl lát az emberi látóhatárokon, ajkáról
999 19| könyes szemmel minduntalan az ajtóra nézett.~Egészen megkönnyebbedtek,
1000 19| a férfi, a lakó, Kőmives az orvosnövendék és nagy fáradsággal
1-500 | 501-1000 | 1001-1130 |