Rész

1001   19|              olyan szépen tud olvasni.~Az istentelen orvosnövendék
1002   19|             visszafojtott lélegzettel, az anya lázas lihegéssel hallgatta.
1003   19|           látcsőt és odaadta anyjának. Az mosolyogva szorította markába
1004   19|            Helénát, Kassán... Matabár, az igazgató megkérte a kezemet...~
1005   19|         egészen fascinálva hallgatták. Az asszony észrevette magát:~-
1006   19|          Kőmives ur, de ön barátunk!~- Az vagyok! - kiáltotta a fiatal
1007   19|             egy szót sem és meghalt.~*~Az orvosnövendék nem merte
1008   19|                most ő rá van hagyva ez az egészen magában maradt leány.
1009   19|                   A lány a szobában, ő az előszobában. És együtt fognak
1010   19|             olvasnak. Aztán későre jár az idő, homlokon csókolja: «
1011   19|                  Alusznak édesen, vagy az ajtón át beszélgetnek még
1012   19|            hygienikusan éljen, főzhet, az nem árt. Ellenben neki többféle
1013   19|               terhes gyermeknevelésre, az ujságokba is irhatna közegésségügyi
1014   19|               és észre sem vette, hogy az elaludt az előszobában az
1015   19|             sem vette, hogy az elaludt az előszobában az ő ágyán.
1016   19|              az elaludt az előszobában az ő ágyán. Hangos lélegzésére
1017   19|        elfeledve a holtat, virrasztott az élő fölött.~*~Az orvosnövendék
1018   19|           virrasztott az élő fölött.~*~Az orvosnövendék ez időben
1019   19|         vigasztalnia és vigyázni, hogy az mégis egyék valamit. - Végre
1020   19|            megzavarta magányukat. Jött az operaházi szolga és elhozta
1021   19|            Együtt mentek el otthonról, az orvosnövendék elkisérte
1022   19|         hozzánk került! - szólt Eszter az uton is, otthon is. ‑ Mikor
1023   19|                 Nagyon kedves volt igy az élet. Esténként - tizenkét
1024   19|      orvosnövendék tartott előadásokat az emberi szervezet és a természet
1025   19|              aztán - egyszer-egyszer - az is megtörtént, hogy Kőmives
1026   19|             megcsókolta a leány kezét. Az is megesett, hogy igy váltak
1027   19|            félelmes érzésekkel eltelve az egyik, valóságos deliriumban
1028   19|                nem váltani egy csókot! Az örökös láz fölperzselte
1029   19|                is községe papjának, de az bélyegre valót kért...~Hetek
1030   19|            abonálva van, de a lány ezt az egyet nem hitte el neki
1031   19|             jól esett neki, hogy evett az övéből, a tányérjából, a
1032   19|       lassanként egészen megszokta ezt az állapotot. Néha ugyan fölpattant
1033   19|             ugyan fölpattant magában: «Az ő kegyelméből élek, ő mosat
1034   19|            könyvtárt alapított. Ő volt az adminisztrátora, egyelőre
1035   19|          ellátott jegyeket azonban már az első napokban megkapta és
1036   19|       rendszertelen élet következtében az orvosnövendék egészen elgyengült,
1037   19|               könyvtárt, részint, mert az egyhónapi fönnállása után
1038   19|         csukolva a sirástól és nevetve az örömtől.~Kőmivesnek, becsületszavát
1039   19|                közös háztartásban, mig az óra üt.~- ...Csak addig,
1040   19|             részleteket beszélték meg, az esküvőt, és hogy a pap ne
1041   19|        pazarolt rá egy patika benzint. Az orvosnövendék bizonyára
1042   19|              kénytelen volt napokon át az ágyban lustálkodni. Eszter
1043   19|            érte; egy szolga jött azzal az üzenettel, hogy vagy jőjjön,
1044   19|               finom munkát; passzió is az inkább. Eldicsekedett véle
1045   19|             inkább. Eldicsekedett véle az orvosnak is, a ki most már
1046   19|               módra éltek előtte, mint az igazi, testtel biró élet.
1047   19|             friss, piros száj rátapadt az ő kiszáradt, aszott ajkaira:
1048   19|        délelőttöket ne teremtett volna az isten! Milyen korán kezdődtek!
1049   19|            aludni. De hétig eltöltötte az időt azzal a titkos tervelgetéssel,
1050   19|             mintha valami bűvös szóval az ágyhoz lánczolta volna,
1051   19|               a lány után sompolygott. Az nem vette észre és ment
1052   19|                Nem a műhely felé ment.~Az orvosnövendék lábai alatt
1053   19|               alatt ingott, hullámzott az aszfalt, de szerencsére
1054   19|         szerencsére még kevesen jártak az utczán, mehetett a fal mellett
1055   19|      észrevette.~A lány törekedett ki, az Andrássy-uti villák felé.
1056   19|                Egy kis utczához értek. Az idegen ur itt egyszerre
1057   19|              kell lennie. Hallgatózott az ajtón, de hogyan tudta volna
1058   19|           mégis bizonyosan tudta, hogy az van benn. Az ajtón át is
1059   19|               tudta, hogy az van benn. Az ajtón át is érthető volt
1060   19|               Kőmives belekapaszkodott az ajtóba és zúgó fejét odaszorítva
1061   19|             mint a festő kiszólt:~- Ki az? Ki van odakint?~Azt sem
1062   19|               Azt sem hallotta, a mint az ajtó kinyilt mögötte, csak
1063   19|              egyszerre látott, látott. Az ajtó nyilásán át egész világosan
1064   19|                  Nyomorult, nyomorult!~Az asztalra tette az irást
1065   19|           nyomorult!~Az asztalra tette az irást és kiment az Üllői-ut
1066   19|               tette az irást és kiment az Üllői-ut felé, mindenütt
1067   20|             semerre, de a falu határán az uri ház hét kéménye füstölgött
1068   20|               ripsz-diványra és törtem az árva fejemet, mit is kéne
1069   20|              ebben évődhetett, a mikor az agár minden okoskodás nélkül
1070   20|           estét vendég, csakhogy jösz, az ember halálra unja magát
1071   20|               szemben a nagy kanapéra, az egyik szolgálóleány lábai
1072   20|              maga ujjaira huzta azokat az ezüst karikákat, melyek
1073   20|               szobából. Leült melléjé; az egyik szolgálóleány lábai
1074   20|               kezeibe adta a kötést és az ezüst karikákat.~Azonképen
1075   20|         testéről a ruha. Úgy látszott, az látszott, hogy minden életerejét
1076   20|         leányaira, ó maga számára csak az életerő váza, a csontok,
1077   20|               életerő váza, a csontok, az inak, a rideg mechanikus
1078   20|                is lassan mondtuk.~Csak az agár kaffogott, csak a czicza
1079   20|          Domoszlai néni.~*~Tizet ütött az óra. A kis kapun kijött
1080   20|             Domoszlainé elment aludni.~Az asztalnál magunk maradtunk
1081   20|     karosszékben. A legnagyobbik leány az asztalra hajtotta fejecskéjét,
1082   20|                ülve. Egy légy játszott az orrocskájával, egyszer elhajtotta
1083   20|      orrocskájával, egyszer elhajtotta az anya, másodszorra nem bántotta
1084   20|              róla beszéltünk.~- Kié ez az agár?~- Az egykori vőlegényemé.~-
1085   20|        beszéltünk.~- Kié ez az agár?~- Az egykori vőlegényemé.~- Ki
1086   20|         egykori vőlegényemé.~- Ki volt az?~- Domoszlai Attila.~- Hol
1087   20|                  Hol van?~- Meghalt.~- Az öreg urasszony fia volt?~-
1088   20|             öreg urasszony fia volt?~- Az egyetlen fia és párbajban
1089   20|                És nagysád?~- Én voltam az «ideálja». Hozzám irta az
1090   20|              az «ideálja». Hozzám irta az utolsó levelét.~Az agár
1091   20|                irta az utolsó levelét.~Az agár fölvetette ránk a bús,
1092   20|           szemeit. Én meg szertenéztem az alvó gyermekek között: «
1093   20|               asszonyság elértette ezt az elhallgatott kérdést, felelt
1094   20|         kellett menni. Ezek a gyerekek az uramtól valók.~- És az ura?~-
1095   20|        gyerekek az uramtól valók.~- És az ura?~- Meghalt. Szegényül,
1096   20|             fogunk maradni mindörökre.~Az óra tizenegyet ütött. A
1097   20|           ágyos házon, hol lámpa égett az éjjeli szekrényen, vetve
1098   20|                ágy: a falon fegyverek, az iróasztalon tinta, toll,
1099   20|            ágyaztak, kinek fütöttek?~- Az urfinak.~- Melyik urfinak?~-
1100   20|               beszélt a szolgálóleány, az öreg szolgálóleány.~*~Fehér
1101   20|          magamat.~- Hallotta azt, hogy az ifju urnak olyan szomoru
1102   20|                volt és rosszat beszélt az ifju ur anyjáról: Azt mondta,
1103   20|                a Domoszlai urnak, hogy az anyja nem volt hivséges
1104   20|                anyja nem volt hivséges az apjához, idegen férfiemberrel
1105   20|               Olyan igaz, mint hogy ez az ostor van a kezemben. A
1106   20|            találkozott a szeretőjével. Az én asszonyom mind azt leste.
1107   20|         Domoszlai-házból, csak neki... Az Attila urfi kicsi ruháit
1108   20|              ugyanolyan zuzmarás, mint az, a melyhez közeledtünk.~
1109   20|                 a melyhez közeledtünk.~Az árkok egyenlők az uttal,
1110   20|         közeledtünk.~Az árkok egyenlők az uttal, az elhagyatott tanyai
1111   20|               árkok egyenlők az uttal, az elhagyatott tanyai házak
1112   20|      elhagyatott tanyai házak egyenlők az árkokkal. Mindent belepett,
1113   21|      arczocskája és csepp azon minden: az orra, a szája, a fogai,
1114   21|                   Adta kis perszonája, az ember hazavihetné a téli
1115   21|               gazdag emberek, a kiknek az a csúf szokásuk van, hogy
1116   21|             szegény gróf Bibernyalakky az, kinek a gyomra fájt, megevett
1117   21|                nem kevésbbé módosan:~- Az összes polgári látogatási
1118   21|       gordonkás, egy egyszerü muzsikus az orchestrumban. Hosszu és
1119   21|             minden: a lábai, a karjai, az orra és a szája. Egyedül
1120   21|                 a szinpadról beszaladt az öltözőbe és kigombolta a
1121   21|             nagyobbik nem szopott már, az játszott, az aranyos czipője
1122   21|              szopott már, az játszott, az aranyos czipője ezüst csattjával.
1123   21|               szeretett igy gőgicsélni az édes mama mellén, mosolygott,
1124   21|          tombolt a közönség, kezdődött az uj felvonás, nem sirt, hogy
1125   21|              gordonkás unni kezdte ezt az állapotot. Muzsikális ember
1126   21|        szinész-asszonyság is nevetett, az ügyelő is, a szufitták is,
1127   21|          karjára fogta a két gyereket. Az egyikre azt, a melyik olyan
1128   21|          kettőt, aztán megindult velük az éjszakában. Csúf téli, szinház
1129   21|            utáni idő volt, nem járkált az utczákon senki. A gázlángok
1130   21|          kivánkozott, kért, könyörgött az - hagyta nála.~És nevetett