Rész

 1    1|             megette... nyögte ki végre nagy kinosan.~*~Egy hajtó -
 2    2|         két hétig nem leltek rá, végre is az utczán fogták el.
 3    2|           Itt jobb, mint otthon.~Végre is - elismerem, szabályellenesen -
 4    3|         alá.~Az egyik öreg zsidó végre megsokalhatta ezt az elmerülést
 5    3|  részletet kellett törlesztenie. Végre is kiteremtette, sőt a mikor
 6    3|         kissé félénken ugyan, de végre is jelentkezett benne az
 7    3| fölkiáltás: élni, élni!~Ott volt végre az intézetben. Némi nehézségek
 8    3|       minél többször elgondolja.~Végre is nyomát vesztette ennek
 9    3|       gondolt és ezen a nyomokon végre eljutott oda, hogy ujra
10    3|       mit beszéljenek egymással. Végre is az asszonyban érett meg
11    3|    bepiszkolod magad!~A kis lány végre megunta ezt az elhagyatottságot,
12    3|  lassankint eladogatott mindent. Végre koldulni kezdett...~
13    4|      gondolatra, ha megtalálnám!~Végre is feltünt újra. Egy kocsin
14    4|           egy ködös, vizes estén végre elkövetkezett az az óra,
15    6|         Kezet adtak egymásnak.~- Végre nekünk is kell élni! - mondá
16    7|   törvényszéki elnököt.~A háziúr végre sem tudta eltürni szó nélkül,
17    7|          nélkül, kitört:~- Talán végre is legcélszerübb volna,
18    7|        mutatná most magát sehol!~Végre is mindent megértett. Egy
19    7|      mentek együtt és nem szólt. Végre beszélt valamit, de Dim
20    8|         Aztán mit is lehessen...~Végre is nem rossz ember. Itt
21    9|          kapuban megpillantottak végre egy kicsiny vén arczú cselédet,
22    9|     szokták. A szeme is kifáradt végre a keresgélésben, egy nagy
23   10|          kötelességem cselekedni végre...~Hogyan jutott eszembe,
24   11|          egészséges gyermek. Eh, végre is aggastyán már, csak a
25   12|     pénzt, a mibe ilyesmi kerül. Végre is fukarsága győzött, nyárderekán
26   18|    szokta eladni. Vegyen magának végre egy tisztességes kalapot,
27   18|         egy-két napig tartottak. Végre mégis megrezzent az ismeretlentől,
28   18|         és Ágnes felsóhajtott:~- Végre!~Egy hosszú, keskeny utczán
29   18|         a sárga, hova tettem?...~Végre megtalálta, a mit keresett.
30   19|        az mégis egyék valamit. - Végre a temetés is elmult, - jelen