Rész

 1    1|    tehetetlensége és szerette volna szemeit kivájni, mert nem tudott
 2    1|     odaszoritja a fához, világtalan szemeit tágra nyitja, kezével reszketve
 3    1|           bűvölettel meresztette rá szemeit...~- Egy... hangzott érczesen.~-
 4    3|       mellette, a zajra felnyitotta szemeit, de egy pillanat mulva lecsukta
 5    4|           csak gőgicsél, behunyja a szemeit, meg-meg kinyitja. Édes
 6    4|          idézni a feleség szépséges szemeit, a mint most mellettem alvó
 7    7|             Sőt valószinü. Behúnyta szemeit és egy pillanatig feltüzelt
 8    7|             éjjele, hiába csukta be szemeit: látta a vérnyomokat, amelyek
 9    9|       együtt. Le kellett róla venni szemeit, s már csak az ablak üvegére
10   11|      maradni és várok.~Jób behúnyta szemeit. Mindig megzavarta egy kissé,
11   13|         képü férfi. Fölvetette rá a szemeit és azt találta, hogy olyan
12   13|           ülve, szinte megerőltetve szemeit, nézte az utczát, a várost,
13   13|         tudta kiállani. Lesütötte a szemeit, zavartan mosolygott és
14   14|             de mosolyogva függeszté szemeit a jövendőre, az majd meghozza
15   17|    határozatlan, de csillámos fényű szemeit meglegelteté gyermekein
16   18|         hogy egy darab idő óta az ő szemeit is kerülte az álom. Egészen
17   18|        hangon.~A kis leány behunyta szemeit. Arcza szomorú volt, de
18   19|        világon!»~A homlokára ütött, szemeit szégyenletében behunyta,
19   19|             a mire a lány lesütötte szemeit és azt mondta:~- Ráérünk!~
20   19|      kellett a «műhelybe». Megmosta szemeit, kendőt kapott a fejére
21   19|         foglalkozott, hogy behunyta szemeit és látta: mint árulja el
22   19| kétségbeesve állt meg, megerőltette szemeit és megint észrevette.~A
23   20|    fölvetette ránk a bús, gyanakodó szemeit. Én meg szertenéztem az