Rész

 1    1|      hegyek alja is fehér már. «Hó van!»~Mindannyiuknak különös
 2    1|      utakat egészen elállotta a hó. Sem a faluba, sem a várba
 3    1|        tél mind erősebb lett. A hó megfagyott, még az árkokban
 4    1| Februárius negyedikén ujra nagy hó esett. Reggel kezdte és
 5    1|        estek a tenyerére. Olyan hó volt ez, mint a milyen nem
 6    1|     mert az egész levegő-ég egy hó, a föld felett s az ég között
 7    1|        nem szünnék soha.~- Nagy hó, finom nagy hó! - mormogta
 8    1|     soha.~- Nagy hó, finom nagy hó! - mormogta magában a vak
 9    1|         mellé.~Megborzongott, a hó befujt az ablakon. Meghalni,
10    1|     megyünk?~- Ki. Nem szünik a hó, nézzed?~- Szűnik, mindjárt
11    1|   luczfenyők alatt világított a hó. Az erdő mélyében végig-végig
12    7|  akasztófán fog kimulni egy pár hó alatt, habár nászágyában
13   10|  összeadjalak benneteket?! Hopp hó, komolyan meg akartok esküdni?
14   12|        sok ideje van hátra, egy hó alatt bizonynyal, de esetleg
15   16|      nem lettem én férfi!~- Haj hó, ez igazán nagy ok! És sokszor
16   19|      hiszem, szabad nekem is, a hó mindenkié.~- De én vájtam
17   20|   keveset világított helyette a hó.~A részeg fuvaros előállott
18   20|       elfödött a végtelen fehér hó.~ ~
19   21|       többé, mint a harmat.~Haj hó, haj hó, bizony! Ez igy
20   21|      mint a harmat.~Haj hó, haj hó, bizony! Ez igy esett és