Rész
1 1| zöldruhás versenymesternek, hogy kezdődhetik.~Apróságokkal
2 1| rengetegben, ura parancsából, hogy majd jelentse neki. Nagyon
3 1| feleltek. Azzal sem törődének, hogy Wejér lehajol a halott társukhoz
4 1| sarokba szoritotta őket és a hogy cselei sikerültek: aczélkaczagása
5 1| Elfelejtkezett arról is, hogy asszonyok vannak még itt,
6 1| asszonyok vannak még itt, hogy Perei Krisztina nénje hallja
7 1| fára mászott hajtók látták, hogy a hegyek alja is fehér már. «
8 1| Belé-beléfogódzott, mert tartott attól, hogy elesik. Szemei mindegyre
9 1| megverte olyan kegyetlenül, hogy szinte összetört belé minden
10 1| a komornyik emlegette, hogy ezelőtt húsz évvel még nagyon
11 1| kártyázni.~Most is egy nap, hogy öcscsét mulattassa, előhozakodott
12 1| különösen nehéz fajtákat ivott, hogy elkábítsa magát. Egyszer
13 1| sok szavába került volna, hogy fölelevenitse egy elévült
14 1| árkokban is úgy összeállott, hogy megbírta a szekeret. Jöttek
15 1| Penészvirág most mosolyog?~- Igen, hogy tetszik tudni?~- Úgy érezem. -
16 1| vártatva beszélte a leánynak, hogy is ragadt ő itten. Olyan
17 1| hangosan, különösen dobogott; hogy nem tudott többé hanyatt
18 1| ur és odaült az ablakhoz, hogy jobban hallja, mint muzsikál
19 1| testére és nem tudta volna, hogy kicsoda. Elásta volna, esett
20 1| megrázni a kastély oszlopait, hogy fölötte összerogyjék az,
21 1| A hátsó ajtón mentek ki, hogy a kapus meg ne tudja. Valósággal
22 1| úgy tetszett a gyereknek, hogy szeretett volna nevetni.
23 1| Három óra, de sietnünk kell, hogy ott legyünk pirkadás előtt.~
24 1| tűzzel, olyan éhséggel, hogy ettől az érzéstől alig tudott
25 1| pillanatban megütötte fejét, hogy szinte elszédült bele. A
26 1| hallgatódzott olyan szenvedélylyel, hogy arcza szinte eltorzult bele!
27 1| Visszafojtotta lélekzetét is, hogy jobban halljon.~Hallott.
28 1| hirtelen olyan érczczel, hogy Péter megrémült belé.~-
29 1| kigombolta mellén a bekecset, hogy meztelen melle látszott
30 2| majdnem életkérdés volt, hogy öt-hat lapot tele irjak
31 2| gondoltam, a melyekről tudom, hogy nekem kellemesek, az én
32 2| élt bennem bár a tudat, hogy van valami szerencsém az
33 2| díványról, azt mondtam, hogy beteg vagyok.~- Na csak
34 2| lélekállapotban is észrevettem, hogy kedvetlenül fogadja előrehaladását.
35 2| tettem én is, de látom, hogy hazugság. Kidoblak, ha te
36 2| számára az élet, mert tudja, hogy anyja megcsalja az apját.~-
37 2| csókolni, nem lehetett rábírni, hogy vele az utczára menjen.
38 2| dologra és annyi tanulásra, hogy lélegzeni se marad ideje,
39 2| Csak keresztnevet, ezt, hogy: János.~Jánosban a rabló
40 2| megbarátkozni. Örömmel láttam, hogy csakugyan nem.~Öt vagy hat
41 2| mindez csak látszik, de hogy van tovább?~
42 2| Megesett azért egyszer, hogy a mint éjjel felébredve,
43 2| találtam őket.~Ideje volt már, hogy a kun gyerek kikerüljön
44 2| intézetből, nem is engedtem, hogy búcsúzkodjék az önfeláldozó
45 2| de később megtudhatta, hogy elment, mert éjjelenkint
46 2| intelligensen viselte magát, hogy gyakran kérdeztem magamtól,
47 2| megszántam, biztam is, hogy megokosodott, beletörődik
48 2| utána akart menni, ugy, hogy erővel kellett az anyának
49 2| mintha csak érezte volna, hogy valaki üldözi: szinte futott
50 2| látta és megjegyezte később, hogy sűrű fátyla egészen vizes
51 2| mindezt, a mi arra vallott, hogy már másoknak is beszélte.
52 2| búcsúztam tőlük, láttam, hogy összevillan, szinte összekapcsolódik
53 3| este kaptam a sürgönyt, hogy bátyám meghalt és hajnali
54 3| világos vonal jelentette, hogy ott ébren vannak.~A kinyilt
55 3| morózus volt, kijelentette; hogy az egész család alszik,
56 3| szobáján kellett átmennem, hogy a halotthoz jussak. És ott
57 3| Nem szégyellem bevallani, hogy a metsző fájdalom daczára
58 3| embert foglalkoztatnak: hogy lehessen egy kis vagyont
59 3| kis fekvőséget, házat, és hogy a gyermekeknek legyen becsületes
60 3| felém. Éreztem, tudtam, hogy megvannak, de erő nélkül.
61 3| nyillalott, mint az a tudás, hogy az az ember, a ki velem
62 3| igy szólnak: rettenetes, hogy nem vagy többé!~Ez a fogalom
63 3| igy elértem, csak az volt, hogy lassan-lassan elvesztettem -
64 3| és egyszerre ugy látom, hogy a földön fekszem kiteritve,
65 3| biztositva?»~Helyeselte, hogy a megboldogult ezt nem cselekedte.
66 3| mondá - gondoskodik arról, hogy az özvegyek meg az árvák
67 3| megtörtént nem egyszer, hogy délben még nem volt pénz
68 3| mi után nézett, az volt, hogy hotelbeli lakásán főbe lőtte
69 3| hát hozzá ment, daczára hogy egy kissé ügyetlennek találta.
70 3| Ennél jobban zavarta az, hogy még rövidruhás lány korában
71 3| már vén lány. Az is igaz, hogy egy kissé fura volt neki
72 3| látott először, de belátta, hogy ez már így van, nem lehet
73 3| Nem akarhatta ő sem, hogy elássam magam elevenen!~
74 3| is többször gondolt arra, hogy az «jó és derék ember volt».
75 3| kötelességérzet parancsolta neki, hogy ezt minél többször elgondolja.~
76 3| nyomokon végre eljutott oda, hogy ujra feltámadt benne a régi
77 3| beküldte a házmesterhez, hogy egy lakásczímet megtudjon.~
78 3| mondá kevés zavarral - hogy leszek a felesége, ha szeretni
79 3| mindent a férfinak. Megmondta, hogy férje gondoskodásából gazdag
80 3| elszaladt haza. Alig várta, hogy egyedül legyen; feküdni,
81 3| küldte azzal a megjegyzéssel, hogy az öngyilkos férje asztalán
82 3| szeptemberben elhatároztam, hogy meghalok, te és a gyerekek
83 3| levél első hatása az volt, hogy azonnal haza kell mennie.
84 3| Most előszörre értette meg, hogy miért kellett annak meghalnia.~
85 3| meghalnia.~Megölte magát, hogy ő élhessen. Hónapokig járt-kelt
86 3| nevetségesnek látta. Örült, hogy ritkán látta. Ideges volt,
87 3| Betegséget szinlelt, és hogy hizelgett neki a háziorvos
88 3| elmenni utána.~De nem tudta, hogy fogjon a dologhoz. Azonfelül
89 3| régi asszonyra!~Belátta, hogy mit sem tehet. Legfeljebb
90 3| sem tehet. Legfeljebb azt hogy feláldozza magát gyermekeiért.~
91 3| elhagyatottságot, látta, hogy mindenkinek terhére van
92 3| apjáról.~Imádattal és úgy, hogy a gyermek nem értette, csak
93 3| értette, csak azt vette ki, hogy zokognia kell.~Néha éjszaka
94 3| darabig csak arról szólt, hogy milyen nagy, milyen jó volt
95 3| pénzhez, ugy határozta, hogy az egy krajczárig leányáé
96 3| végkép elmaradtak, látván, hogy nincs préda. Egy asszony-testvére
97 3| polgármesteri hivatalba, hogy ne lássa soha.~Csak a lányának
98 3| gazdag, nagy kisasszony a hogy elhagyta, vége volt annak
99 3| annak a reménységnek is, hogy még jóvá tehet valamit.~
100 3| legyen hát most a pénzzel, hogy a kicsike is meghalt.~«Akármi», -
101 3| városi urak. Beleegyezett hogy kórházat építsenek a pénzből; «
102 4| ezekbe a képzelődésekbe. Hogy megtudjam, ki volt a kicsiny
103 4| a városból, úgy láttam, hogy kiköltözködtek innét. Másfelé
104 4| beteggé tett az a gondolat, hogy magamra maradtam, nem látom
105 4| mindenütt.~Jól emlékszem, hogy ebben az esztendőben kezdtem
106 4| világítana. De csakhamar láttam, hogy nem az: egy kis leány kiváncsi
107 4| évek, annál jobban fájt, hogy az eltünt. Sokszor gondoltam
108 4| Sokszor gondoltam arra, hogy mért engedtem.~És mennyiszer
109 4| Egyszer az jutott eszembe, hogy most férjhez adják. És a
110 4| És a mikor arra ébredtem, hogy a csók édessége is álom
111 4| a megaláztatást, úgy, a hogy talán senki még, mert télvíz
112 4| nem egyszer úgy véltem, hogy ime: itt vagyok. Pedig csak
113 4| maradni? Mi öröm van abban, hogy lélegzem, és ha akarom,
114 4| tetszett nekem az a tudat, hogy csak akarnom kell és nem
115 4| és azon mulattam magamat, hogy hány féle módon szöktethettem
116 4| mentünk előre.~- Milyen jó, hogy jött, elkéstem, és olyan
117 4| mindazt, a mit ezek, csak hogy nem mondta, és én is szerettem
118 4| és én is szerettem volna, hogy ezt érezze, csak hogy nem
119 4| volna, hogy ezt érezze, csak hogy nem mondtam, nem kérdeztem:
120 4| Olyan természetes volt, hogy így legyen.~A város mosolygott
121 4| hajtani fejemet az asztalra, hogy meg ne lássa a szemembe
122 5| sovány kisasszony félt, hogy elaludva, megfagyok: Szicziliában
123 5| kapitano! Egy esztendeje, hogy a szép asszony csak a hullámok
124 6| adótiszt házasságban, él? Hogy a suszterek nem halnak éhen, -
125 6| se akarják venni, sirnak, hogy fáj benne a lábuk, a belső
126 6| akarok?!~Megegyeztek abban, hogy nem fognak kinlódni azért,
127 6| nem fognak kinlódni azért, hogy a suszter megélhessen. Elég
128 6| Tökéletesen igaza volt abban, hogy eddig nem éltek, hogy eddig
129 6| abban, hogy eddig nem éltek, hogy eddig nem élt magának. Az
130 6| azt úgy szétosztogatta, hogy ő neki magának csak egy
131 6| nevetett. Ilyenkor meglátszott, hogy két szemfoga kétoldalt hiányzik
132 6| skatulája miatt.~Elhatározta, hogy nem engedi többé. Elhatározta,
133 6| engedi többé. Elhatározta, hogy élni akar. Sőt elhatározta
134 6| Sőt elhatározta azt is, hogy gyüjt pénzt és mihelyest
135 6| egyszer el is felejtette, hogy nem leány többé. Mintha
136 6| már egy féléve kinlódott, hogy gyökeret eresszen a szivárványos
137 6| tárgy iránt. Ugy érezte, hogy ez mindent rendbehozna itten.
138 6| a konyhapénzből koldul, hogy szivart vehessen! Meg aztán
139 6| szalon asztalán, daczára, hogy az ágy benn maradt, nem
140 6| albumot és számon kéri tőle, hogy honnan szerezte. El is készitette,
141 6| fekete.~Férfias alak, kár hogy folyton pipázik. De most
142 6| jót is kaczagtak rajta - hogy az irnoknak, saját vallomása
143 6| dudolt. És nem jutott eszébe, hogy mily közönséges az irnok
144 6| férje nyakát.~Arra gondolt, hogy jó volna az irnok arczképét
145 6| iskolatársával. Azonban készült arra, hogy levétesse magát.~Szakítottak
146 7| A cselédek azt mondták, hogy nincs itthon senki, de az
147 7| az egyik gyerek elárulta, hogy benn vannak és búsulnak
148 7| az újságok tele vannak, hogy az apja, egy vidéki telekkönyvvezető,
149 7| pillanatban arra gondolt, hogy legelső kötelessége: megölni
150 7| elhatározás fogamzott meg benne, hogy az apját nem ölhetvén meg,
151 7| határozott. Elhatározta, hogy úgy fog élni, mint előbb,
152 7| egész napon át. Látta, hogy bizonyos emberek figyelmesek
153 7| öldöklő gyűlölséget érzett, hogy egész arcza beleződült.~«
154 7| a melybe száműzte magát, hogy nem jött hozzá senki, hogy
155 7| hogy nem jött hozzá senki, hogy a megszokott ebédlő- és
156 7| odaérni. Addig kimódolja, hogy tesz és vesz tiszttársai
157 7| nekik.~Példáúl elhatározta; hogy beszélni fog egy szinésznőről.
158 7| kedvesebbet. Nem tudta maga sem, hogy történt, de az utolsó nehéz
159 7| tünt fel neki. Reménysége, hogy feleségévé teheti, ezerszer
160 7| ezerszer kisebb lévén, vágya, hogy azzá tegye, ezerszerte nagyobb
161 7| most egész világosan látta, hogy minden lehet a világon,
162 7| szólt és intett neki, azt, hogy várjon, mindjárt lejön hozzá.~
163 7| világ is, én azt szeretném, hogy hagyja el az egész világ
164 7| szerencsétlenségében úgy, hogy majd meghalok bele. Elmentem
165 7| volna hozzá, ha nem tudom, hogy a sorsnak elém kellett vezérelni.
166 7| zavar nélkül tárgyalt arról, hogy valószínüleg «felkötik az
167 7| kötelességtudás volt, ugy, hogy a leány apja, ki egy hivatalban
168 7| merné?~És mégis úgy érezte, hogy ő maga véres nyomoktól van
169 7| foglalkozott: «Bizonyosság, hogy a szerencsétlenséget, a
170 7| eltávoztatni tőlem. Bizonyosság, hogy ő - én és én - ő vagyok.
171 7| ő vagyok. Bizonyosság, hogy vére az enyém és nincs hatalom,
172 7| ereimből. És mi biztosit arról, hogy a vér melyik pillanatban
173 7| Iszonyú, a legiszonyúbb, hogy éppen nem lehetetlen.~Sőt
174 7| feltüzelt képzelete látta, hogy jövendőjében, előtte egy
175 8| csak gyüjtenek, a nélkül, hogy tudnák kiért és minek. Mohón,
176 8| Mohón, buzgón, olyan dühvel, hogy szinte megölik azt, a ki
177 8| hozták a sok ajándékot, hogy nagy kamatra, teljes biztositék
178 8| az igazgatósági szobába, hogy a férjeik helyett kegyes
179 8| lakására a sok pulykát, kacsát, hogy várjon... csak egy kicsit
180 8| méh. És eszébe sem jutott, hogy mást megakadályozzon, ha
181 8| a szája kedves szavára, hogy a mikor már izét mondott,
182 8| senkije, sehol egy rokona, hogy ilyen lett volna valaha,
183 8| hazafisága csak annyiban állott, hogy szidta az olcsó külföldi
184 8| Képtelenség volt föltenni, hogy ezeknek takarít, ezek számára
185 8| takarít, ezek számára gyüjt, hogy majd ha meghal, milliói
186 8| örök-hagyókat, azt mondta róluk, hogy hiú bolondok, a kik mikor
187 8| örökké élnek... vagy azt, hogy haláluk után feltámadnak
188 8| bólintott fejével.~- Örülök, hogy egy véleményen vannak velem! -
189 8| ezt az ősz «kutyát», a hogy néha, dühében elnevezte.
190 8| akarta kérdezni, elhatározta, hogy megkérdezi. Várta, leste,
191 8| megkérdezi. Várta, leste, hogy fölkeljen, - fel akarta
192 8| kőméhről, fent a palotán. Hogy «olyan légy te is».~A szolga
193 8| elmozdulni az ágy mellől, várta, hogy egy világos pillanata legyen
194 8| pillanata legyen a haldoklónak, hogy megkérdezhesse tőle...~Hiába
195 9| nem volt Italia szülötte - hogy «gyönyörü!» A másik meg
196 9| másik meg megfeledkezett, hogy ha egyetlen egy is, de férfi
197 9| angolul, francziául, olaszul - hogy férjhez menünk. Ez az egész.~
198 9| harmadik szólott:~- Fődolog, hogy ma itt eper lesz.~- Februárban?
199 9| ajtó is, megjelent az inas, hogy mielőtt felszolgálná a teát,
200 9| elmegyek, úgy sem tudom, hogy türnek meg maguk között! -
201 9| őket. Beszélgettek anélkül, hogy egymáson kivül hallhatta
202 9| erős volt az öntudatossága, hogy mindig tudta: most két-két
203 9| piros ajkai, de ugy evett, hogy majdnem mindenki azt hitte,
204 9| majdnem mindenki azt hitte, hogy affektál ilyenkor egy kissé.~-
205 9| is gyakran úgy tetszik, hogy jobb volna az ön feleségévé
206 9| egy másik.~- Tudom. Az, hogy eszébe jut: ezermillió férfi
207 9| titkon: ime, ha nem tudnám, hogy sosem engednék meg szüleim
208 9| több is, például az is, hogy tudom: a mely perczben maga
209 9| szerelmet is. Néha azt hiszem, hogy örökre azzal a vágyakozással
210 9| mikor meg voltam győződve, hogy mi leszünk az egyetlen pár
211 9| nem is illik.~- Az igaz, hogy ön velem akar jönni. Ez
212 9| anyámnak füllenteni fogok, hogy mással, valami akczeptábilis
213 9| úgy viselték magukat, a hogy a könyvekben szokás. Csak
214 9| kétségbeejt az a gondolat, hogy most mindjárt nem vihetem
215 9| tudnék még mondani, de félek, hogy azt mondja rá, plágium,
216 9| félek öntől, rettegek attól, hogy kinevet, és fázom, ha szeméből
217 9| a másik. És bár érezték, hogy mindannak, a mit mondanak,
218 9| magukat és egymást. Olyan jól, hogy szinte hittek is benne már
219 9| tiltakozott, a mint meglátta, hogy a vasút felé mennek. S kölcsönösen
220 9| először, aztán a férfi:~- Oh, hogy bolondítjuk mi egymást és
221 10| orgona-virágba. Talán betegség is ez, hogy az orgona-virágba vagyok
222 10| várom a reggelt, alig várom, hogy a bokorról letörjek egy
223 10| Azt mondtam a leánynak, hogy tudok gyiknyelven. Elhitte;
224 10| mind a ketten azon a koron, hogy ezeket kergessük, csak a
225 10| elpirulva néztem. «Bizonyos, hogy szerelmes vagyok belé!» -
226 10| tudtunk mind a ketten. Tudtuk, hogy a lányok őt velem, a fiuk
227 10| csufoltak. Azt mondták reánk, hogy «szerelmesek!» Ugy nevettek
228 10| Ugy nevettek rajtunk, hogy én majd elfakadtam sirva.
229 10| pampuka-virággal.~«Bizonyos, hogy szerelmes vagyok belé!» -
230 10| megmozdulni is. Bántam, hogy elcsaltam ide, hiszen ez
231 10| elárasztott a boldog érzés, hogy milyen jó itt, vele. Inkább
232 10| meghaltam volna, mintsem hogy elváljak tőle és lassanként,
233 10| föl: a felelet elárulta, hogy nem haragszik érte, sőt
234 10| volna mondani, hanem azt, hogy veszek neki egy palotát,
235 10| karjánál fogva... Mint a hogy olvastam, mint a hogy elgondoltam
236 10| a hogy olvastam, mint a hogy elgondoltam volna olvasás
237 10| világosan - nem jutott eszembe, hogy megcsókoljam. Csak karján
238 10| kezemmel. Vagy megkérni, hogy üssön rám, a hogy tud. Csaknem
239 10| megkérni, hogy üssön rám, a hogy tud. Csaknem kimondtam már,
240 10| mely erről is, arról is - a hogy a virág hajlongott - végigfutott
241 10| Hazudnék, ha azt mondanám, hogy világosan emlékszem csak
242 10| lelkiállapotomnak. Például arra, hogy meg kell tennem, a mit tettem,
243 10| soh’se látom többé. És, hogy kötelességem cselekedni
244 10| tudom, de eszembe jutott, hogy fölszólítsam a barátot arra:
245 10| egész rikítóan emlékszem. Hogy én mit mondtam, abból mit
246 10| igy szól:~- Azt akarod, hogy összeadjalak benneteket?!
247 10| akkor is feltünt nekem, ez, hogy «dehóremeróma»! Aztán egymáshoz
248 10| volt még, de már éreztük, hogy elmul a nap, este lesz.
249 10| köze ahhoz ennek.~Oh tudom, hogy a kis Ida ebben az orgona-virágban
250 11| előttük semmit, csak azt, hogy mennyi pénze van. Ezt még
251 11| két szememet, de tudja, hogy nem hagyom, hát békén hagy.
252 11| elmondta, úgy nevetett, hogy hatalmas vállai belerándultak,
253 11| ha szeretne, megengedné, hogy a leányom ide jöjjön lakni,
254 11| összeharapta az ajkait. Hogy állhatott rá erre az irásra!
255 11| még mindig reménykedett, hogy annak temérdek pénzéből
256 11| rajtam, ki akarsz nevetni, hogy ingyért voltam veled?! Nem
257 11| istenítette, nevetett rá, mint a hogy a szinészek ábrázolják a
258 11| ölelte és mit tehetett arról, hogy az oly nagy volt, hogy más
259 11| hogy az oly nagy volt, hogy más senki nem fért oda?!
260 11| egy jószivü gazdag.~Miért? Hogy családjának visszaadja az
261 11| létezését úgy tudta, mint a hogy tudta apját. Talán még ő
262 11| irkált haza az édes anyjának, hogy milyen boldogtalan. És e
263 11| bevallotta a fiának is, hogy soha egyetlen-egyet sem
264 11| Azzal keveset törődött hogy az asszony nem szereti és
265 11| az asszony nem szereti és hogy annak mellette élni kín.
266 11| szájadból az ételt. Bánt, hogy neked itt jó ágyad van,
267 11| és magára zárta az ajtót, hogy ne hallja sirását se. Az
268 11| Amint odafordult, látta, hogy meg van halva és a bevett
269 11| Jöttek szegény asszonyok, hogy az éjjel imádkozzanak a
270 11| szólott:~- Ha tudtam volna, hogy ezt akarja tenni...! Hogy
271 11| hogy ezt akarja tenni...! Hogy ne tegye, inkább odaadtam
272 12| de beteges, attól félek, hogy meghal, akkor pedig - tudom -
273 12| És kifejezte azt a hitét, hogy nem nagy időbe telik és
274 12| arról, a mit ugy is tudtam, hogy meghalok.~
275 12| egyszer eszébe jutott az is, hogy most ő milyen gazdag, egy
276 12| Nem tudott belenyugodni, hogy az nincs többé. Úgy hasonlított
277 12| rózsaszínű arczát, arra gondolt, hogy ő is ilyen lesz, ha meghal.~
278 12| Miért?~- Azt hiszed, hogy örökké élsz, sajnálod a
279 12| pedig pontosan kiszámította, hogy haszontalanságokra ne jusson.~
280 12| a mit régen sejtett már, hogy az utolsó években édes anyja
281 12| özvegy folyton kérelmezett, hogy állásából elmozdítsa.~Immár
282 12| ereken, foltokon látszott, hogy tiz év mulván öreg asszony
283 12| kinézett rajtuk, mint a hogy vidéken szokás.~Nagyon sokat
284 12| mindenkitől tanácsot kért: hogy lehetne a gyámját elmozdítani.
285 12| ünnepélyesen beszélt, mint a hogy a franczia drámákban azok
286 12| őket. Meglátszott rajta, hogy valamit tervel, a mint igy
287 12| meglepődtek. - Megérezték, hogy gondolatuk egy e pillanatban.~
288 12| bizonyos! Jobb lesz talán, hogy Pethes Antallal csinálja
289 12| kerülgették a dolgot.~Nem igaz az, hogy az emberek, ha gazságot
290 12| mindig. Dehogy, úgy teszik, hogy az se maguk előtt, sem a
291 12| azon veszi magát észre, hogy valaki, egy férfi ül mellette,
292 12| elbeszélni mindent. Úgy érezte, hogy addig nem vallhatja teljesen
293 12| presszió arra kényszeríti, hogy friss bűnét bevallja annak
294 12| feledte el elmondani azt sem, hogy tulajdonképpen a munka megunása
295 12| megunása vezette hozzá, s hogy kezdetben éppen nem szerette,
296 12| kezdetben éppen nem szerette, s hogy egy kissé sokalta az anyának
297 12| beszédjökből azt is kivette Heléna, hogy várnak valakire.~A férj
298 12| jelentette a másik kettőnek, hogy a kire vártak, nem jelent
299 12| s nem volt ereje ahhoz, hogy utána iramodva, megfogja
300 13| almafa-ág - észrevette, hogy az anyjának udvarolnak.
301 13| szemeit és azt találta, hogy olyan rút, olyan titokzatos,
302 13| Arcza oly átlátszó volt már, hogy szinte világított, a mint
303 13| Bizonyára csudálkozott, hogy a kedves szőke fejre nem
304 13| a titokzatos valamiből. Hogy édesgetően, szeliden, a
305 13| gondolatba.~Tisztában volt azzal, hogy itt cselekednie kell és
306 13| Csak egy tudta elképzelni, hogy leendő férjén kivül valaha
307 13| végképp és azzal aludt el, hogy tenni fog.~
308 13| domborubban... Észre se vette, hogy háta mögött a szobalány
309 13| meggyujtotta a lusztert és hogy utána belépett a nagy, fekete
310 13| többé ide soha. Mondja, hogy nem akar...~- De miért,
311 13| olyan bűvös tekintettel, hogy a férfi nem tudta kiállani.
312 13| büszkesége nem engedte, hogy elküldje a levelet. Inkább
313 13| leghalványabb sejtelme nélkül annak, hogy miért? Megkönnyebbült szive
314 13| be nagyon! - tudta már, hogy miért. A másik: még nem.~ ~
315 14| tudta azt a mesterséget, hogy éhen is jóllakottnak lássék.
316 14| hangsulyozással mondott ki, hogy gyakorta évődtem magamban: «
317 14| évődtem magamban: «Vajh’ hogy érti ezt a holnapot?!» Az
318 14| holnapot?!» Az bizonyos, hogy a holnap neki egészen más
319 14| Én azt ajánlottam neki, hogy adasson el a házmesterrel
320 14| lettem, úgy folyt a dolgom, a hogy akartam, elképzeltem. Nem,
321 14| belügyminiszternek...~Meg nem állhattam, hogy közbe ne vágjak:~- Hát ez
322 14| és olyan zavarban volt, hogy azt hitte valami rokona
323 15| oszlopa a hazának. A fődolog, hogy egy leány is jön velünk.
324 15| foglalkozik azzal, a mit olvasott, hogy vértelen arcza még fehérebb
325 15| mitsem, észre sem veszi, hogy nézzük, újra olvassa levelét,
326 15| ajkait kinyitja öntudatlanul, hogy lélegzeni tudjon. Aztán
327 15| részét abban a pillanatban, hogy ellökte, visszakapja ujra
328 15| Mit akar?~- Azt akarom... hogy magának valami baja van,
329 15| arczán, azt akarja mondani, hogy: «Uram, ez tolakodás!» Hát
330 15| De azt gondolja magában, hogy visszajövök?!~Nem felelt,
331 15| Faggattam tovább:~- Igérje meg, hogy nem teszi. Hogy micsoda
332 15| Igérje meg, hogy nem teszi. Hogy micsoda jogon kérem én?
333 15| vakmerő vagyok azt hinni, hogy mi közülünk valakiért...!~
334 15| már, csak én nem tudtam, hogy kicsoda, bár mondott valami
335 15| neki. Lassanként többet is, hogy az apja nyugalmazott számtiszt,
336 15| folytatá: - Először azt hitte, hogy pénztárosné akarok lenni
337 15| fia kávéházában, aztán, hogy a neje szállójában szeretnék...
338 15| szeretnék... Megmondtam neki, hogy tanitónő akarok lenni a
339 15| harmincz nevet irt föl, hogy mutassam be magamat ezeknek
340 15| fő. Apám is azt mondta, hogy ez a fő, ezzel eresztett
341 15| fő, ezzel eresztett el és hogy hozzak neki egy-két szivart...
342 15| az állát, megdicsérték, hogy milyen szép leány, egyik-másik
343 15| hallgatott, szinte biztatván, hogy folytassam. Folytattam:~-
344 15| lázasan vitázott magával: hogy is van hát ezen a világon?~
345 15| egészen megdöbbent, látván, hogy ezeket a közönséges dolgokat
346 15| Elkértem tőle, magam se tudom, hogy mertem és azt még kevésbbé:
347 15| Hazaértünk, kierőszakoltam, hogy behivjon. Bemutatott a családjának.
348 15| anyja és hozzám fordult, hogy pártoljam őket, a szerencsétleneket
349 16| mint a milyen jó volt, hogy tud férjhez menni és intimus
350 16| tőle: a legfőbb gondom az, hogy konzerváljam lelkemben régi
351 16| huszonöt évet. Sajnáltuk, hogy így elmaradtunk egymástól.
352 16| leveleket irtunk egymásnak, hogy hátha ez mégsem az igazi
353 16| leesett gombot, és megengedte, hogy megcsókoljam a nyakát, füle
354 16| Ez néha megesett, hanem, hogy éppen senki se lett volna
355 16| Miért?~- Előre tudta, hogy szomoru vagyok.~- Persze
356 16| rendesen. Mi baj Katóka?~- Hogy mért születtem én lánynak,
357 16| Isten vele!~Elhatároztam, hogy végére járok, mért vagyok
358 16| mi férfiak azt hiszszük, hogy az asszonyok szeme csak
359 16| asszonyok szeme csak arra való, hogy szép legyen és azonfelül
360 16| Hát nem csak azért vannak, hogy édesen mosolyogjanak ránk,
361 16| mélyen gondolkodóvá tett, hogy Katóka, - a ki holnap vagy
362 16| czilinderkalapban végződik. Alig vártam, hogy ujra találkozzam vele és
363 16| szomorúságodat.~De akarom, hogy hagyjad el mind ama bájos
364 16| évezredek óta arra vagy oktatva, hogy tenmagaddal szemben is tele
365 16| mind, mind. Fogalmad sincs, hogy mily iszonyu kéj lehet megnyilatkozni
366 16| kinaiakról - azt mondják, hogy bolondok, mert kalodába
367 16| semmit, csak egyet, azt, hogy szomoruságának oka és tárgya:
368 16| Hisz erről köztudomásu, hogy az édes anyjának kurizál.~
369 17| arról irnak történeteket, hogy ez az élet csupa nyomor
370 17| bennem, de van annyi hiuság, hogy inkább eljárok, nehogy azt
371 17| eljárok, nehogy azt mondják, hogy a nyomoruságuk miatt kerülöm
372 17| mert szemrehányást tett, hogy a hónapos szobája üres,
373 17| Komolyan állította és hitte, hogy:~A legjobb koszt a világon
374 17| már milliomos lehetne.~És hogy a császár sem alszik olyan
375 17| merném Fialára rámondani, hogy hazug ember volt. Ő maga
376 17| annak nevelte. Igy történt, hogy az egész család meg volt
377 17| azonban azt biztosan tudom, hogy az egész lakásban a vörös
378 17| tisztában látszott lenni, hogy minden történendők elvégezvék
379 17| megölte.~«Nem lehet az, hogy testvérei sorsára jusson,
380 17| az asszony.~«Nem lehet, hogy én most még itt hagyjam
381 17| legnagyobb fiu békétlenkedék, hogy ő nem fog minden este turót
382 17| ágy egy szobában: igaz, hogy az egyik még csak bölcső,
383 17| hangos énekszóval emlegette, hogy: «Poniatovszki nincsen a
384 17| egy pillanatra megjelent, hogy fanyar orczával a képükbe
385 17| ingyen. Csak azt kivánom, hogy jártában, keltében a vidéken
386 17| vidéken és itt emlegesse, hogy ismer egy kitünő, egy nagy,
387 17| visszaemlékezni előttem.~Hogy kikkel járt táncziskolába.
388 17| olyan mohósággal ettek, hogy nem volt módjukban sem a
389 17| aranyműves igen helyeselte, hogy ilyesmi legyen a házban.~
390 17| nem tudom.~Csak azt tudom, hogy az esküvő előtt, reggelen
391 17| levelével eltünt. Keresik.»~És hogy az esküvő napján engem hivtak
392 17| rémlik most szemeim előtt, hogy egy hires ügyvédet is láttam
393 17| haldoklásában is boldog, mert hitte, hogy még második unokáját is
394 18| nagy kendőt vett magára, hogy föl ne ismerjék és mert
395 18| leány - nekem úgy tetszik, hogy ez az egész ház egy nagy
396 18| legalább ötven fülkével és hogy a lakók benn mindnyájan
397 18| és még meg nem állhatta, hogy ne szóljon róla:~- Jó azoknak,
398 18| jól esett az a gondolat, hogy «virraszt.» Azonfelül úgy
399 18| ragaszkodott testvéréhez, hogy egy darab idő óta az ő szemeit
400 18| pénzt, édesgető levelet. Hogy egészen magukra maradtak,
401 18| is! Akkor azt hihetném, hogy van közöttük jó és szép!~-
402 18| egyszer az öreg Rubinnak, hogy nem jön többé vissza.~Erről
403 18| megtudni a kis Dóra, de hogy a nénje egy szóval sem említette
404 18| váltottak-e csókot? Megfogadták-e, hogy örökké szeretik egymást?
405 18| visszajönni.~Már arra is gondolt, hogy vajjon mért is nem lehet
406 18| rákényszeríteni az ilyen embereket, hogy visszatérjenek ahhoz, ki
407 18| nézve: sokszor elhatározta, hogy legalább ir annak az embernek:
408 18| hallott, elég volt arra, hogy mint egy hirtelen felhőszakadás,
409 18| kellett ezt tenni? Kértem én, hogy esküdözzön?~- Esküdött? -
410 18| szép leány van. Mondta is, hogy szerették azelőtt és nevetett.
411 18| ha ezen évődött, belátta, hogy nem lehet élnie és mohón
412 18| temető-őrnek, még októberben, hogy halottak napjára tiz mécses
413 18| és ráirta egy papirosra, hogy egy Szegszárdra költözött
414 18| egészen bizonyos volt abban hogy föleszmél majd ujra, de
415 18| boldogság sugárzott szét, hogy ott fog feküdni a felhők
416 18| jobban közeledett hozzá, hogy karjaiba ölelje. Szerette
417 18| megérzett minden tettén, hogy sietni akar, nem tud itt
418 18| aludt el; hátha arra ébred, hogy testvére hivja. De lassanként
419 18| kisebbik kezét és úgy sietett hogy hugát szinte vonszolta maga
420 18| mondá Ágnes és megállott, hogy egy kissé kipihenje magát.
421 18| kiket egy gép arra készt, hogy mozogjanak előre. Most megáll
422 19| háziasszonya.~Bizonyos, hogy az utczán sem volt meleg.
423 19| Megállapította azt is, hogy a szél a kerepesi-út felől
424 19| Elébb meg kell tudnom, hogy mit csinál az az asszony?
425 19| hálásan, lágyan nézett reá, hogy a fiatal ember szemei megnedvesedtek.
426 19| valami falun laknak, mondják, hogy meghalt, mindegy...~Egyelőre
427 19| együtt maradhatnak!~Lehet, hogy még egyéb tanácsot is akart
428 19| árasztotta el a gondolat, hogy most ő rá van hagyva ez
429 19| Szilárdul elhatározta magában, hogy Esztert kiveszi, a porczellánfestő-mühelyből,
430 19| festő-anyagok illó mérgét. Kell, hogy hygienikusan éljen, főzhet,
431 19| boldog volt a lány miatt, hogy szinte elfeledkezett róla
432 19| róla és észre sem vette, hogy az elaludt az előszobában
433 19| akaratra volt szüksége, hogy föl ne költse a leányt és
434 19| nem tartotta helyesnek, hogy szóljon. Talán a temetés
435 19| tárgyakat kellett eladni, hogy a temetés eszközölhető legyen;
436 19| vigasztalnia és vigyázni, hogy az mégis egyék valamit. -
437 19| vidékre és most hallotta, hogy Fölnémethynének a változatos
438 19| imádkozván magában azért, hogy vajha merészelné valaki
439 19| Kőmives és felfujta mellét, hogy domborubbnak lássék.~Nagyon
440 19| egyszer-egyszer - az is megtörtént, hogy Kőmives búcsuzóra megcsókolta
441 19| leány kezét. Az is megesett, hogy igy váltak el:~- Jó éjszakát
442 19| mit tennie és elhatározta, hogy oltárhoz vezeti a leányt,
443 19| és Eszternek azt hazudta, hogy abonálva van, de a lány
444 19| Láthatólag jól esett neki, hogy evett az övéből, a tányérjából,
445 19| zavartan mosolygott és érezvén, hogy alterálja a fiatal embert,
446 19| tartózkodott otthon. Azt hazudta, hogy valami herczegnek készülő
447 19| nem tudatta vele azt sem, hogy most abból élnek, hogy a
448 19| hogy most abból élnek, hogy a kicsike modelt ül a festőiskolában.
449 19| pénzért és azzal ölte idejét, hogy a választ várta, a postára
450 19| már csak arra terjedtek, hogy védje magát a lány iránt
451 19| azon viaskodott magában, hogy legalább a szegény Eszter
452 19| becsületszavát kellett adnia, hogy itt marad. Egy darabig vonakodott,
453 19| darabig vonakodott, de oszt hogy a leány össze-vissza csókolta
454 19| küzködni és megfogadta, hogy együtt maradnak, közös háztartásban,
455 19| beszélték meg, az esküvőt, és hogy a pap ne beszéljen. Lakni
456 19| jött azzal az üzenettel, hogy vagy jőjjön, vagy mindenkorra
457 19| jött hozzájuk senki, igaz hogy nem is hivtak senkit).~Szegények
458 19| gond nélkül élt, de most, hogy egész nap hevert, csak kellett
459 19| nem ment sehogy a fejébe, hogy ott a lány annyit keres.
460 19| délelőttökön azzal foglalkozott, hogy behunyta szemeit és látta:
461 19| testtel biró élet. Délben, hogy a baba-arcz ráhajolt, a
462 19| legfölebb azzal foglalkozott, hogy egészségi állapotán valamit
463 19| a titkos tervelgetéssel, hogy Eszter után lopódzik még
464 19| villák felé. Sebesen, mint a hogy találkára mennek. Egy-egy
465 19| ismerte a házat, tudta, hogy fiatal festők műtermei vannak
466 19| mégis bizonyosan tudta, hogy az van benn. Az ajtón át
467 19| át egész világosan látta, hogy a baba ott ül, fehér kis
468 19| és a leány azt sem tudta, hogy ott volt.~*~Megölje-e? azon
469 20| akár egy tapodtat is. Igaz, hogy estve volt, a szakadatlan,
470 20| estét vendég, hál’ Istennek, hogy jöttél, hál’ Istennek, hogy
471 20| hogy jöttél, hál’ Istennek, hogy jöttél!»~Aztán megszólalt
472 20| Instáljuk, sajnáljuk, hogy ilyen szegény helyre tetszett
473 20| melyek megóvják a kezet, hogy a kötőtű ki ne kezdje. Azzal
474 20| Úgy látszott, az látszott, hogy minden életerejét átplántálta
475 20| leány sem szólította igy, hogy «nagymamám», hanem igyen:~-
476 20| mormogott, tette magát, hogy alszik, pedig csak azt akarta
477 20| csak azt akarta hallgatni, hogy mit beszélünk.~Éppen róla
478 20| gyermekek között: «Hát ezek, hogy vannak akkor ezek itt?»~
479 20| és tizenegyszer mondta, hogy kukk, kukk. A fáradt fiatal
480 20| magamat.~- Hallotta azt, hogy az ifju urnak olyan szomoru
481 20| ur anyjáról: Azt mondta, hogy is mondta...~A fuvaros megvakarta
482 20| mondta a Domoszlai urnak, hogy az anyja nem volt hivséges
483 20| beszélt:~- Olyan igaz, mint hogy ez az ostor van a kezemben.
484 20| poroszkáltak előre. Alig látszott, hogy haladunk. Egyforma volt
485 21| az a csúf szokásuk van, hogy megkivánják a hiresebb ékszereket
486 21| gyűrik a télikabátjukba, hogy hazavigyék a feleségüknek. (
487 21| a feleségüknek. (Persze, hogy hazavigyék a feleségüknek.)~
488 21| olyan temérdek nagyot, hogy ha benne léssz, a magad
489 21| az uj felvonás, nem sirt, hogy a lakmározásnak egyszerre
490 21| szakadt; nyilván tudta, hogy ennek igy kell lennie és
491 21| huszonegyedik. És ugy történt, hogy lett a huszonegyedik.~*~
492 21| befejezését tudom. Azt, hogy a hű kis asszonyság nem
493 21| cselekedett.~Csak azt tette, hogy a szép és sovány szinész-asszonyságtól
|