Rész
1 1| folyton reszkető kézzel, de folyton folyvást szeménél
2 1| Valamit akart mondani, de nem tudott, mutatta véresre
3 1| Ingerkedett velük, gúnyolta őket, de egyszerre csak szeméhez
4 1| lóra... Négy éves volt, de olyan nagy és erős, mint
5 1| leesett, kétszer, háromszor, de nem sirt. Akkor sem sirt,
6 1| hálóköntösben, melyben urát fogadta, de haja, de arcza egészén olyan
7 1| melyben urát fogadta, de haja, de arcza egészén olyan volt
8 1| valami régi kártyákkal. De csak némely figurákat ismert
9 1| aludt. Sosem ivott bort, de most sokat és különösen
10 1| fölszabaditás ideje előtt, de kiket még most is jobbágyainak
11 1| az urak, régi czimborák. De a kapuk be voltak zárva
12 1| formájú volt, mint az övé. De a gyerek, a mikor csak szerét
13 1| a megvadult ménre maga, de hiába köttette magát a lóhoz,
14 1| Magát is ki akartam dobni, de tél volt, a primadonna könyörgött,
15 1| szinte vért facsart belőle. De aztán nem szólt többet hozzá,
16 1| között egy fehér, puha, sűrű, de könnyü elementum foglalja
17 1| vele eltemessen mindent.~De a harmadik szobából, a nyitott
18 1| fel Muczit meg Barabolyt. De ne verj föl senkit. A fegyver-szálából
19 1| hozz, magadnak fegyvert, de nem göbecscsel hordót. Férfifegyvert,
20 1| szeretett volna nevetni. De nem mert, nem merészelt
21 1| se nézni, a ki mereven, de bizonytalanul ült a kis
22 1| Jártál már ott?~- Nem, de megtudom. Messzebb van,
23 1| Messzebb. Három óra, de sietnünk kell, hogy ott
24 1| fenyőpadmaly alá. A rövidebb, de a nehezebb út most következék.
25 1| tessék félni.~Nem félt, de a félelemnél egy sokkalta
26 1| mélységbe zuhanna lefelé, de nem egyenest, hanem hol
27 1| negyedóráig volt oda.~- De, róka- meg medvenyomot.~-
28 1| már czéloztál és lősz ide, de nem máshová, vigyázz!~A
29 1| szeretett volna elfutni, de nem tudott. Büvölet tartotta
30 2| vágyom szürke felhőik közül.~De hová? Ezen a napon az élet
31 2| Valami ismeretlen nagy, de gyerekes hatalom, gyerekes
32 2| tűzzel és reménykedéssel, de e gondolatoknak édes lépje
33 2| véletlen most is megjött, de csak későn, a tiz órai vonattal.
34 2| fejek, semmi alkati eltérés, de milyen koponyák!~- Alakra;
35 2| Jer, égess meg vele: de tűz legyen; csak tudnál
36 2| analizis, utálom, tettem én is, de látom, hogy hazugság. Kidoblak,
37 2| elvetemült szegény fiú van, de még több romlott nagyúri
38 2| javult» fiúknak volna helye. De nagyon megtetszett nekem
39 2| Valami különösen durva, de tiszta tipusu kun parasztfiú
40 2| azt lehetett látni rajta, de hogyan hivják, kik a szülei,
41 2| beállott egy tolvajbandába. De a banda üzérszelleme bántotta;
42 2| mogyoró van és som. Jaj de éhes vagyok!~- Miért van
43 2| hittem, már nem is válaszol. De egyszerre csak megszólalt
44 2| mindez csak látszik, de hogy van tovább?~
45 2| azt hitte: el van zárva, de később megtudhatta, hogy
46 2| érdekelni kezdett a dolog.~De a «családfő» nem akart addig
47 2| elfojtotta sirását és hallgatott.~De alig lépett ki a szobából
48 2| észrevétlenül, messziről, de szem elől el nem tévesztve,
49 2| kereshetett. A fiu is megállott. De aztán hirtelen, még nagyobb
50 2| öreg, mulya házmestere.~De én tudom. Mit gondolsz,
51 2| talán nekem kellene szólnom? De nem volna ez inkorrekt?
52 2| onnan elviszik máshová...~De egy darabig még együtt lehet
53 3| sötét, sem nem világos, de azért kellemetlenebb, mint
54 3| feküdött. Behunyott szemekkel, de bizonynyal álmatlanul feküdt
55 3| zajra felnyitotta szemeit, de egy pillanat mulva lecsukta
56 3| lassan pityeregni kezdett, de két percz mulván már aludt.~
57 3| ajk, a barátságos kicsiny, de derült homlok, mely alatt
58 3| gondolatok, melyek egy tiszta, de kicsiny eszü embert foglalkoztatnak:
59 3| tudtam, hogy megvannak, de erő nélkül. És ez az érzés
60 3| magamat. Érzékeim épek, de öntudatosságom meggyengül
61 3| át, a mig ide jutottam. De családom, gyermekeim? Egész
62 3| világosan láttam különös, de kedves arczukat, a kik az
63 3| ő is szeretett valakit. De az nagyon fiatal volt még.
64 3| hónap előtt látott először, de belátta, hogy ez már így
65 3| érezte magát az esküvőn, de aztán egészen jól - egy
66 3| lelke éhezett valamire, de maga se tudta, mi az.~Aztán
67 3| őt ott hagyja özvegyen, de gazdagon.~Az özvegy magához
68 3| egy kissé félénken ugyan, de végre is jelentkezett benne
69 3| mehetett haza gyermekei közé.~De délután volt, és ha most
70 3| Elébb kocsira akart ülni, de aztán meggondolta a dolgot:
71 3| magát a halott emlékétől. De útközben is többször gondolt
72 3| elmennek mindjárt most:~- De az asszony szólt: hat hónap
73 3| a fekete kesztyüs kezet.~De arczon nem csókolták egymást.
74 3| darabokra akarta tépni, de görcsös sirás vett rajta
75 3| meghalni, elmenni utána.~De nem tudta, hogy fogjon a
76 3| Azok nem tudták megérteni, de lassanként rajtok is erőt
77 3| kényesztette egy darabig, de egyszerre meggyülölte.~Ezután
78 3| is ölelte hideg tetemét, de aztán otthagyta egy szó,
79 3| nagy, milyen jó volt az, de valamelyik nap magát kezdte
80 3| özvegynek, az fölkereste néha, de legutoljára, mikor ott volt,
81 3| pénzt kért. Nem sokat, de mégis annyit, mely egy darab
82 3| járt erre egy-két ember. De a falhoz támaszkodva már
83 4| nyúltak föl a verőfényes, de hideg égbe, a minoriták
84 4| egész életen át.~Nappal is, de különösen álmatlan éjeken
85 4| Később gondoltam erre, de nem mertem utána kutatni.
86 4| türelmetlenül kerestem, de megdöbbentem arra a gondolatra,
87 4| nézett, a mikor megláttam, de alig telt el pillanat és
88 4| kivilágló hamvas fejecskét, de nemsokára ez az egész arcz
89 4| még hónapokig emlékeztem, de a mikorra kitavaszodott,
90 4| rejtelmes szempár világítana. De csakhamar láttam, hogy nem
91 4| vágyakozás: menni utána! De hová, de merre, de hol találom?
92 4| vágyakozás: menni utána! De hová, de merre, de hol találom? kérdések
93 4| utána! De hová, de merre, de hol találom? kérdések gyötröttek,
94 4| Mentem, mendegéltem utána.~De legelőbb is élni kell, életben
95 4| volna váltani az unalomtól! De a spleenes napok mind közelebb
96 4| és nem vagyok itt többé! De ez az öröm sem tudott megvigasztalni.
97 4| hazug mámor az egész - de azért milyen jó nekik!~Irigylem
98 4| maga van és nem találom.~De mégis van egy. Alig egy
99 4| estét kivántam, halkan, de elfogulatlanul köszönt vissza:~-
100 4| Csak érzem a világosságot, de karjaimba temetett fejemmel
101 4| mellettem alvó gyermekét nézi.~De nem tudom, csak nem tudom,
102 5| hitvány testem, az fázik: de belül át meg át jár a szicziliai
103 5| nagyszerü tengerhomokon. De én voltam-e az? Én, én!
104 5| a monte Pellegrinó, ég, de már kopasz egészen. A város
105 5| csakugyan láttam-e valaha?~De ott állott a hajón, a korlátra
106 6| valamit még javit is rajtuk. De némelykor azon sárosan állanak
107 6| egy vagy kettő, néha mind, de leginkább az utolsóelőtti
108 6| ha egy kis rendet akar!~De mikor a gyermekek, ah, oly
109 6| csizma egyszerre. Sőt sok; de ha már megvan, megvan. Kilencz
110 6| magának egy kis iróstésztát, de a gyerekek elkérencsélték
111 6| neki fogpépet ajándékba, de a gyerekek rendesen elsikkasztották
112 6| Tardonnainé némi utálattal, de valamelyest ünnepélyesen
113 6| valakitől kapna ajándékba! De kitől? A férjétől? Az tőle
114 6| idegennek kellene azt venni. De kinek? Nem volt ilyen idegenje
115 6| vállfűzőben, felöltözködve látta, de erről az igen közönséges
116 6| kik kalapot akartak venni, de pénz tekintetében atyjuk
117 6| kár hogy folyton pipázik. De most ezt is megbocsátotta
118 6| Rendkivül rosszul öltözködik, de mindegy, az arcza határozottan
119 6| arczképét betenni az albumba. De csak egyszer volt levéve,
120 7| hogy nincs itthon senki, de az egyik gyerek elárulta,
121 7| találta, kivéve a kisasszonyt. De a mint belépett, itt is
122 7| kötelessége: megölni az apját. De azt védte vele szemben a
123 7| ki gyilkolt, az én apám. De anyám sohasem szerette és
124 7| urnak az arczképeinkkel, de bizonyitja egész hivatali
125 7| miniszter, bizonyosan ezt.~De a hivatalnok nem ment fel
126 7| Megindult hivatala felé. De kerülő úton, nem akar hamar
127 7| mintha újra született volna. De a város pesti partján, a
128 7| tekintetében - jobbnak tetszett, de a másik leány csinosabb
129 7| maga sem, hogy történt, de az utolsó nehéz napokban
130 7| mindeneket megváltoztathat, de siketítő, ordító, égető
131 7| többet szenvedett, mint ő. De nem tudta mondani, már vagy
132 7| Végre beszélt valamit, de Dim Ferencz nem hallotta,
133 7| elfojtotta az utolsó szót. De bátor és erős lány volt
134 7| Szeretem magát régen és nagyon, de most szerencsétlenségében
135 7| szemére vetik eredetét, de nyilvánosan ki merné?~És
136 7| még sötétben ácsoltak, de nem ácsok...~És az ezernyi
137 8| nagy, kőből való és drága. De a kicsi... az istenadtuk!
138 8| a takarékpénztáré volt, de tényleg az övé, a legfőbb
139 8| volt, az ember belehalt. De ez csak egyszer esett meg,
140 8| elhallgattatta őket egy erőszakos, de néha különösen poetikus
141 8| nagy lesz igazán!~Sokan - de csak mélyen magukban - mégis
142 8| is szabad volt nyúlnia, de ágyát mindig az öreg úr
143 8| lehet innen valamit emelni, de lopott jószágon nincsen
144 8| volt iránta szives soha, de nem hagyta éhezni, fázni.
145 8| mondani is akart valamit. De nem tudott többé, csak egy
146 9| dudolták a darab dallamát, de kezdetben mindannyian figyeltek
147 9| hogy ha egyetlen egy is, de férfi van jelen s úgy helyezkedett
148 9| háziasszony.~Csakugyan volt eper, de alig jutott egynek-egynek
149 9| vagyok.~- Ha nem lát.~- Igen, de néha akkor is, ha látom,
150 9| több volna, néha akarom. De nevetséges ilyesmit akarni.
151 9| vékony, világos piros ajkai, de ugy evett, hogy majdnem
152 9| asztalnál.~- Szóbeszéd. De mégis nekem is gyakran úgy
153 9| csakhogy maga nem ismeri most, de megismerheti, egyet, kettőt
154 9| én - csaltam meg magam. De már későn lesz becsületes
155 9| barna fej. Egy kissé nőtt, de széles szakálla, egyenes
156 9| Szokatlanul jól érzem magam, de ebben a pillanatban már
157 9| a mi magához köt engem, de magát hozzám mi?~- Talán
158 9| törvények, melyeket nagyon okos, de nagyon rossz emberek vontak
159 9| mely a száraz, tiszta, de különösen hideg időben tele
160 9| szólt a lány mosolyogva. De hirtelen rossz kedvű lett:~-
161 9| hirtelen rossz kedvű lett:~- De nem lehet belőle ennem,
162 9| és a szemébe akart nézni, de a lány félre fordítá fejét:~-
163 9| Megszoríthatja, nem haragszom, de ne nézzen úgy rám, zavar,
164 9| éget, egy kissé rossz - de mégis jó inkább. Szeret?~-
165 9| Mennyit tudnék még mondani, de félek, hogy azt mondja rá,
166 9| egy bérkocsiba. Elváltak, de előbb erősen megszorították
167 9| feléje eső részén bájos, de lassú tempóval, pirosra
168 9| pirosra fázott arczczal, de közönyös tekintettel, egyedül
169 10| mondám merészen és büszkén, de magam is aggódva néztem
170 10| akkor ezt a nehéz nyelvet, de elfeledtem azóta!~Aztán
171 10| bogarakról a lepkékre tértünk át, de nem volt még csak fehér,
172 10| Szép vagyok-e?~Szótlanul, de elpirulva néztem. «Bizonyos,
173 10| bámultatta magát velem, de én alig mertem rá nézni,
174 10| szerettem volna elfutni, de a másik pillanatban egész
175 10| kérdeztem hirtelen bátorsággal, de szédülő fejjel.~- Tudom.~
176 10| Hát csak hadd mondják!~De nem ezt szerettem volna
177 10| Csaknem kimondtam már, de olyan szelid, olyan nyájas,
178 10| szerettünk volna leülni, de nem volt hová.~Az egyetlen
179 10| piros orczáját, fehér fejét, de ez nem zavarta, lezárt pillákkal
180 10| összefüggés nélkül való, éles, de alig érthető részleteire
181 10| jutott eszembe, nem tudom, de eszembe jutott, hogy fölszólítsam
182 10| eskessen bennünket össze, de rögtön, de titokban... egyszerüen!~
183 10| bennünket össze, de rögtön, de titokban... egyszerüen!~
184 10| mondtam, abból mit sem tudok, de most előttem áll a széles
185 10| küldött.~Délután volt még, de már éreztük, hogy elmul
186 10| csak nevettünk az egészen. De aztán rohamosan hervadt
187 10| senkit sem szerettem mást.~De hisz ez a némber csaknem
188 11| készpénzét. Magában bizott, de a vasszekrényben nem, azt
189 11| fiai szintén nevettek, de aztán gyanakodólag néztek
190 11| kilopná a két szememet, de tudja, hogy nem hagyom,
191 11| éhezünk mind a ketten, de nekem ez jó, mert vérmes
192 11| hitelügyleteket nem igen kötött már - de délután leült melléje az
193 11| Szeretlek - mondá - nagyon, de a pénzt még jobban.~A negyedik
194 11| rosszat, ha már él, hát éljen, de hidd meg nekem, én volnék
195 11| sirt, fogait csikorgatta, de nem tudott tenni mit sem.
196 11| macskáéi - villogtak az éjben. De fényük hirtelen lehunyt,
197 11| kellett ügyelni a vén Jóbra! De a mikor az hiába iratott
198 11| alatt utálat és dűh forrott, de az öreg ezt szerette és
199 11| számára. Néha ez sikerült is, de csak igen kis összeg erejéig,
200 11| igen kis összeg erejéig, de néha abszolute nem ment
201 11| házasodjál meg még egyszer, de én elmegyek, add ide a negyedrészét.~-
202 11| ha a halált szóba hozták. De csak egy pillanatra. A halála
203 11| nehéz testével. Nagyon okos, de egy kissé brutális arczán
204 11| minden földi élvezetet, de roppant kiterjedt családját
205 11| rosznak, piszkosnak tartották. De családját bőségben, biztosságban
206 11| mennyit egy más szegénynek. De látni nem akarta és nem
207 11| kaczagása egészen elbódította, de a bódulásból akkor józanodott
208 11| összetörte az asszonyt. De másnap már simogatta. Nagyon
209 11| szerette az asszonyokat, de bevallotta a fiának is,
210 11| fuldoklott a fájdalomtól, de azért megkérdezte:~- Früstököltetek
211 12| Nem áll éppen rosszul, de beteges, attól félek, hogy
212 12| egy hó alatt bizonynyal, de esetleg holnap is meghalhat.~-
213 12| tehát ha csalással is, de sikerült megbizonyosodnom
214 12| volt benne szabályszerűen, de egész röviden megirva: «
215 12| előtte s látta megmerevedett, de rózsaszínű arczát, arra
216 12| vásárolni akart még egyet-mást, de nem volt pénzük. A gyám
217 12| dolog nagyon homályos volt, de e homályon keresztül csillant
218 12| gyűlölet anyjával szemben. De annak kinos vergődésén megenyhült
219 12| Otthon ez feltűnést keltett, de az illetékes körök nem vették
220 12| vagy észre sem vették. De ha siker nem is támadt a
221 12| gyönyörüségtől s a vágytól, de alig érinthették meg egymást:
222 12| hamarosan elválasztatta magát. De ezekben a kaczérkodásokban
223 13| is erről folyott a szó, de mintha nem is róla beszéltek
224 13| másnak föltétlen bizonyosság, de neki egy rettenetes szivfagyasztó,
225 13| Mondja, hogy nem akar...~- De miért, mit tettem?~A leány
226 13| fölemelte fejét, rája nézett, de olyan különös, olyan bűvös
227 13| belefáradt a várakozásba és irt. De büszkesége nem engedte,
228 14| Iza még csak kilencz éves, de már valóságos gazdasszony,
229 14| hazatérve átsurrantam a konyhán, de ébren volt, a könyv mellett,
230 14| se fog fájni!»~Nem talán, de tényleg így is volt, a sors
231 14| kissé könyes szemmel néha - de mosolyogva függeszté szemeit
232 14| pótolta, a mennyire tudta, de leginkább mégis csak abból
233 14| néha pörölt a leánykával, de most olyan különösen gyöngéd
234 15| Ők a «The three Aladár’s»~De mit törődöm velök, a ki
235 15| fiatal, alacsony, fejlődött, de vérszegény leány, a mai
236 15| elolvassa egyszer-kétszer. De olyan komolyan, olyan mélyen
237 15| szédül, bocsánatot kérek, de ilyenkor nem szabad erre
238 15| Tétovázva, szégyenkezve, de reám nézett:~- Jól van,
239 15| egyszerüen, nyugodtan.~- De azt gondolja magában, hogy
240 15| mi közülünk valakiért...!~De csak egy szempillantásig
241 15| neki nem éppen antipatikus, de idegen fiatal ember előtt
242 15| Tulajdonképpen csak egyszerü polgár, de mindent «ki tud vinni»,
243 15| Tehát nem is ment tovább?~- De muszájt. Egy jó emberünk
244 15| rideg családos emberek. De hol a lakásból a család?
245 16| holnapután férjhez megy. De nem erről akarok beszélni,
246 16| Hogyan kisasszony, ön is!? De ez ismeretségünk kezdetén
247 16| így elmaradtunk egymástól. De hamarosan megvigasztalódtunk
248 16| talán tudni is tetszik, de arról a viszonyról, ami
249 16| megcsókoljam a nyakát, füle alatt, de csak ha senkisem volt a
250 16| meg is akartam mondani, de felugrott és kiáltá:~- Takarodjék!~-
251 16| mért vagyok én gyerek? De a következő napon már rossz
252 16| meg vélem szomorúságodat.~De akarom, hogy hagyjad el
253 16| ismeretlen és tárgytalan.~De mégis... Homályosan emlékezett
254 16| neve?~Alig hallhatólag, de mélységes gyűlölettel mondott
255 16| Kató egy ismerős nevet. De nem beszélhettünk tovább,
256 16| előbb említett.~Egy csinos, de már nem fiatal ur volt.
257 16| egész világosan emlékszem, de nem tudom értelmes képpé
258 16| jöjjön, a minek jönnie kell!»~De másnap az udvarló eljegyezte -
259 17| kezd - boldog emberekről. De az én történetem boldog
260 17| jórészt szegény emberek, de ezek nem tartanak engem
261 17| rokoni szeretet van bennem, de van annyi hiuság, hogy inkább
262 17| asszony az én rokonságom, de azért a férfihez huzódtam
263 17| millió között akad - egy.~De neki már az apja is az volt
264 17| szóba hozta ezt a könyvet, de csak igy: «a könyv!» Ez
265 17| kályhában nem volt ma befűtve, de az ágyakat már megvetették.
266 17| az egyik még csak bölcső, de abban állt összekuporodva
267 17| menjek be majd kvaterkázni. De nem hozatott, mert a tizennégy
268 17| Van-e betege?~- Az van, de pénzem nincs.~- Az nem baj.
269 17| asszony és határozatlan, de csillámos fényű szemeit
270 17| csodálatosan sűrü és fekete - de nem nézett ki belőle valami
271 17| nem is nyomat hát külön?~- De igen, azt is.~A jegyesek
272 17| mert lánya férjhez megy, de egyszersmind e boldog mosolygásban -
273 17| halál előlre vetődő árnyéka. De sem ő, sem senki nem látta
274 18| Világosság nem volt már sehol, de a melegtől aludni nem tudó
275 18| azonban félénken hozzátette:~De miért?~*~Ezentúl az éjszakák
276 18| szemeit. Arcza szomorú volt, de lelke mosolygott, amint
277 18| pillanatig nem hitt neki, de a pillanat eltelte után
278 18| bár éppen uj ruhája volt, de kalapja egy csepp sem...
279 18| egyet-mást megtudni a kis Dóra, de hogy a nénje egy szóval
280 18| értették egymást, azt látta, de vajjon váltottak-e csókot?
281 18| hajlandó volt ezt hinni, de a leggyakrabban átkozta
282 18| jőjjön, kell, siessen. De testvére, mintha csak hallotta
283 18| állottak, gépiesen vetkeződve. De nem mertek lefeküdni, leültek
284 18| meg vánszorog közöttünk. De nem akartam neked megmondani.~
285 18| Hogyan? Mondták neked?~- Nem, de tudom; és annyi szép leány
286 18| át a simogató szavakra, de hirtelen magához tért, az
287 18| Mindketten készülődtek, de nem szóltak egymásnak egy
288 18| hogy föleszmél majd ujra, de egy egész más világban.
289 18| húzni-halasztani a dolgot, de testvére épp az utolsó időben
290 18| ébred, hogy testvére hivja. De lassanként ő rá is ráragadt
291 18| maradni, ha szeretsz magadban. De mit csinálsz egyedül? Csillagom,
292 18| négy éves leánygyermeket, de különösen a nagyobbik. Majd
293 18| Dóra ismételte a mondást, de olyan szomorú hangon, annyi
294 18| álomszerüen; nem is emberek, de bábok, a kiket egy gép arra
295 19| melyeknek lángja ingerülten, de szabályosan és állandóan
296 19| csaknem zsibbadtak már, de azért érzett valamit a tájkép
297 19| gyerek már guggolt is ott, de a sötétben csak akkor vette
298 19| nekem is, a hó mindenkié.~- De én vájtam ki magamnak. Dolgozzon
299 19| szerette volna megverni, de félt az utczai skandalumtól.
300 19| hivatásához illő bátorsággal, de egészen leverten gondolván
301 19| baj.~El akart menni ujra, de nagyon marasztotta a kis
302 19| lázas lihegéssel hallgatta. De csak egy darabig, a mig
303 19| egy kissé meg is rémülve, de egészen fascinálva hallgatták.
304 19| Bocsásson meg Kőmives ur, de ön barátunk!~- Az vagyok! -
305 19| bólintott és folytatá:~- De a fiatal ember ezt adta
306 19| hörögni és csuklani kezdett. De a rohamközben még mindig
307 19| ruhatárára vonatkozólag), de hiába kékült el arcza a
308 19| embernek is volt egy kis láza, de éppenséggel nem érezte magát
309 19| mint minden kollégája, de azért egy cseppet sem volt
310 19| a szegény öreg asszonyt, de valami titkos örömmel árasztotta
311 19| szóljon. Talán a temetés után! De a mikor igy el van hagyatva,
312 19| volt két operaházi tag is, de a megboldogult páholynyitogatóné
313 19| kölcsönös csufolódásokon, de egész éjszakákon át nem
314 19| mint egy beteg, öreg ember, de olyan büszkén mosolygott,
315 19| sárkányok legyőzése után.~Oh, de mennyivel nagyobb hősnek
316 19| irt is községe papjának, de az bélyegre valót kért...~
317 19| hazudta, hogy abonálva van, de a lány ezt az egyet nem
318 19| szégyenletében behunyta, de csakhamar kinyitotta ujra: «
319 19| tésztással kinálnák meg? De ha megkinálta a kicsike,
320 19| is akart adni egyetmást, de Kőmives rajta kapta:~- Mindez
321 19| Egy darabig vonakodott, de oszt hogy a leány össze-vissza
322 19| valamit akart válaszolni, de nem szólt. Későn is volt
323 19| kontója nagyon fölugrott, de azért bűvös-bájos napok
324 19| El kellett hát mennie, de minduntalan hazafutott a «
325 19| senkit).~Szegények voltak, de jól éltek. Eszter mind többet-többet
326 19| Hiszen gond nélkül élt, de most, hogy egész nap hevert,
327 19| Négykor már nem tudott aludni. De hétig eltöltötte az időt
328 19| éhezett a rettenetes utra, de a mikor a lány átsuhant
329 19| hullámzott az aszfalt, de szerencsére még kevesen
330 19| Hallgatózott az ajtón, de hogyan tudta volna kivenni,
331 20| Táltos.~Rossz lovak voltak, de igen okosak; a falu határában
332 20| szakadatlan, hófuvástól fehér, de annál rémségesebb éjszaka.
333 20| még sehol, csárda semerre, de a falu határán az uri ház
334 20| Úgy szólt hozzá: «lányom». De a fáradt fiatal asszonyság
335 20| fuvaros előállott a két rossz, de okos lovával:~- No, uram,
336 21| kicsiny szinész-asszonyság.~De olyan kicsiny, mint egy
337 21| elillant. Bizony azt tette, de könnyü volt neki; kicsiny
338 21| csalogatóan, részegítően, de hopp, izgett-forgott egyet
339 21| olyan szép lett volna, de ha nem lehetett. Hiába állott
340 21| benne.~Ezeket kinevette. De jött a gazdag gróf. A szegény
341 21| megevett volna mindent, de nem tudott enni már semmit.
342 21| gróf szólni akart valamit, de a helyett nyelt egy nagyot
343 21| Nem tudott beszélni még, de csaknem olyan nagyra nőtt
344 21| nehézkesen, mozdulatlan.~De egyszerre csak megmozdult,
345 21| jószivü olvasók számára való. De mivel még a rendes olvasók
346 21| egyet a kicsiny lábával. De nem szólt, de hallgatott
347 21| kicsiny lábával. De nem szólt, de hallgatott és cselekedett.~
348 21| nevetett és csillogott, de nem illant el többé, mint
|