Rész
1 1| tenyerére. Olyan hó volt ez, mint a milyen nem esik
2 1| havasok fölött. Nem is havazás ez többé, mert az egész levegő-ég
3 1| plánéta lenne... És mintha ez a különös állapot, ez a
4 1| mintha ez a különös állapot, ez a szomoru, félelmes, édes
5 1| harminczegyedik napon.~Most ez jutott eszébe és haragudott
6 1| eszébe és haragudott magára. Ez egyszer ki kellett volna
7 1| erre, hol arra dobódva. És ez alatt egyre vérzett, minden
8 1| suttogja magának:~- A bölény, ez a bölény!~Az utolsó bölény,
9 1| vadkirály, melynek fajtája ez országban elpusztult egészen,
10 1| zizegtek a lombok. Kripta volt ez, semmi élet sehol.~Egészen
11 2| volna irnom és nem tudtam.~Ez a «kell» nem volt a közönséges
12 2| a melyek legtöbbén csak ez az irás állott: «... elbeszélés,
13 2| megcsalja az apját.~- Hát ez az egész? Egy közönséges
14 2| nagyon megtetszett nekem ez a szép, kreolszínű, választékos
15 2| voltak. Olyan fantasztikus ez a hálóterem! Csupa ellentét:
16 2| kérdeztem magamtól, mért van ez itt. Őt is megkérdtem nehányszor.~-
17 2| kellene szólnom? De nem volna ez inkorrekt? És minek, micsoda
18 3| megvannak, de erő nélkül. És ez az érzés jobban átjárt,
19 3| rettenetes, hogy nem vagy többé!~Ez a fogalom felfoghatatlan
20 3| Nem szabad így nézni... ez bűn... jöjjön imádkozni.~
21 3| először, de belátta, hogy ez már így van, nem lehet várni
22 3| Budapesthez, annál hangosabb lett ez a vágyakozó fölkiáltás:
23 3| könnyített volna valamit bünén.~Ez a nyugodtság alig tartott
24 3| módokon, még sürgetőbb lett ez a szükség.~Őrületes eszméi
25 3| egy kereskedő számára.~És ez a sanyargatás egy kissé
26 4| fejecskét, de nemsokára ez az egész arcz elillant emlékezetemből.
27 4| egyszer járt az eszemben ez: ha most megpillantana,
28 4| mosolyogtam magamon.~Hacsak ez a mosoly meg tudott volna
29 4| nem vagyok itt többé! De ez az öröm sem tudott megvigasztalni.
30 4| kissé hideg volna most,» ez jutott az eszembe, és ezt
31 4| egy pillanatra.~És a mig ez tart, hirtelen összevonódik
32 4| határozatlan, meleg fény és ez a néma panaszkodás: «milyen
33 4| kinyitja. Édes mulatság ez és olyan öröm az asszonynak.
34 5| csupa illat, csupa pálma ez a város. Ragyogó, puha,
35 6| suszterek nem halnak éhen, - ez a momentum legnyilvánvalóbb
36 6| iránt. Ugy érezte, hogy ez mindent rendbehozna itten.
37 6| telekkönyv irnok, Búl Emil nevű, ez laposakat pillantott rá,
38 6| mondá az adótisztné - ez szép név!~Magát az irnokot
39 7| egészen váratlanul jött ez a kérdés, melyre természetesen,
40 7| mintha mondanák: «bolond ez?» Leánykérésről beszél most,
41 7| azt mondta egy társának: ez Dim Ferencz, a Dim István
42 7| megvigasztalódott egy kissé és ez éjjelen elég jól aludt.~
43 7| szemei kisirva, veresek, ez talán még többet szenvedett,
44 7| magának.~- Mit tartozik ez az egész dolog magára? Ne
45 7| bátor és erős lány volt ez, lebirta könyeit és folytatá:~-
46 7| egyedül, igy párosával. Ez a kettős magány olyan erőssé
47 7| egy hónapnyira tüzték ki.~Ez időtájt hirdették ki Dim
48 8| Pajtás, nézzed a méh-ünk, ez nagy, kőből való és drága.
49 8| magában, valószinüleg azt: «Ni ez a gyerek... igaza van!»~
50 8| volt, az ember belehalt. De ez csak egyszer esett meg,
51 8| ki az apád?»~Ha csakugyan ez az ember volna az apja!?
52 8| az ember volna az apja!? Ez az iszonyú gazdag, ez a
53 8| Ez az iszonyú gazdag, ez a sírja felé görnyedő ember.~
54 9| nélkül való álom ad meg.~Ez a szokatlan hasonlóság azonban
55 9| olaszul - hogy férjhez menünk. Ez az egész.~Kettő mosolygott
56 9| előre kell lépni. Kell, mert ez a táncz.~Elhallgattak, megitták
57 9| Hanem a mint eszembe jut ez a gondolat, azonnal követi
58 9| Nekem pedig jól esik ez a hizelgés. Szokatlanul
59 9| hozzám mi?~- Talán szintén ez. Nem, van még több is, például
60 9| Plágiumok. Milyen édes ugy-e ez a pillanatnyi ostobaság
61 9| hogy ön velem akar jönni. Ez sem illik, hanem jó, talán
62 9| kisérővel jöttem. Jól esik ez a hazugság, árnyéka annak,
63 9| kellemes volt volna nekik ez a kis kaland s kedvesek
64 9| Oh milyen kedves dolog ez, egészen más emberek, új
65 9| azt mondja rá, plágium, ez: Tibbij Dunbar, az irója
66 9| senki semmi más a világon - ez az egész.~- Szép, édes,
67 10| orgona-virágba. Talán betegség is ez, hogy az orgona-virágba
68 10| hogy elcsaltam ide, hiszen ez az, a mi a szökés! Mit fognak
69 10| orczáját, fehér fejét, de ez nem zavarta, lezárt pillákkal
70 10| akkor is feltünt nekem, ez, hogy «dehóremeróma»! Aztán
71 10| szerettem mást.~De hisz ez a némber csaknem egy azzal,
72 11| nyiltan:~- Vigyázz apám, ez az asszony megétet egyszer!~
73 11| mind a ketten, de nekem ez jó, mert vérmes vagyok.
74 11| esztendős ember tud, és ez ugyancsak tudott még.~Az
75 11| kellett lennie ő előtte, ez iszonyú öreg test épségének.
76 11| csikarni lánya számára. Néha ez sikerült is, de csak igen
77 11| abszolute nem ment és ilyenkor ez a két hatalmas alak, ez
78 11| ez a két hatalmas alak, ez a két inkarnált akarat,
79 11| fényes kifejezése ömlött el. Ez a patriarcha, a kit a világ
80 12| egy krajczárt sem. Tavaly ez az ember volt a nagyságos
81 12| végrendelkezőtől:~- Miért ez a sietség?~- Azt hiszem,
82 12| csupa ragyogás, bőség volt ez a temetés. Utána tor, másnap
83 12| kezdett, nem is tánczolt vele. Ez a prófán dolog csak megvillant
84 12| elköltötte egész évi diját. Ez után aztán, ha valamire
85 12| új összegeket gyámjától. Ez pedig rendesen kiutalványozott -
86 12| kinozta a gyámhatóságot, ez pedig mindig a gyámnak adott
87 12| kellett menniök a fővárosba; ez lett a vége a veszekedéseknek.
88 12| tálalta fel a dolgot. Otthon ez feltűnést keltett, de az
89 12| szükséges kaucziót.~Nem, ez mégsem egészen bizonyos!
90 12| terve is majdnem egészen ez volt. Különbség csak elhatározásukban
91 12| hanem a leány egyedül.~És ez a szerelem döntött. Mindent
92 12| döntött. Mindent igazol ez a magasztos modor.~Hamar
93 12| kellett eltelni tizenegyig. Ez alatt az idő alatt a férj
94 13| nagy titok előtt állott és ez a titok egyszerre elfogyasztotta
95 13| rettenetes dolgokkal lehet teli ez a hely, mely hullámzik zúgva
96 13| kopott hasonlatot olvasott. Ez a hasonlat elevenedett meg
97 13| IV.~A kép ez volt: a leány karjait leeresztve,
98 14| neked - holnap!~Mindig csak ez a holnap! Ha valaki ma kegyetlenül
99 14| vidáman oda szólt:~- Bizony ez nem valami kitünő lakoma,
100 14| hogy közbe ne vágjak:~- Hát ez az a «holnap», a mit egyre
101 14| mit egyre emlegetett?~- Ez, és még valami. A miért
102 14| összefolyt könnyeikben.~Ez az egy pár köny maradt meg
103 15| legvakítóbb fehérre.~És ez arcz nem változik akkor
104 15| akarja mondani, hogy: «Uram, ez tolakodás!» Hát igen, kisasszony,
105 15| Hát igen, kisasszony, ez az. - Továbbá azt is gondolja: «
106 15| szempillantásig tartott kedélyének ez a villámlása, a másik pillanatban
107 15| állást akar, helyet, helyet! Ez a gyenge, vértelen és előkelő
108 15| Apám is azt mondta, hogy ez a fő, ezzel eresztett el
109 15| hová gondol kisasszony, ez a legnehezebb dolog a világon,
110 15| Kisasszony, gondolja meg!» ez a mondat járt a fejemben
111 16| Katóka!~Rám nézve súlyos ez az eset; nem azért, mert
112 16| nem erről akarok beszélni, ez kevésbbé érdekel, ezen a
113 16| ruhában is rózsaszinü volt ez a kis lány. És amikor evett...
114 16| Hogyan kisasszony, ön is!? De ez ismeretségünk kezdetén vala.
115 16| irtunk egymásnak, hogy hátha ez mégsem az igazi szerelem,
116 16| senkisem volt a szobában. Ez néha megesett, hanem, hogy
117 16| lettem én férfi!~- Haj hó, ez igazán nagy ok! És sokszor
118 16| sejtelmeim támadtak. Hátha ez a lány nem volna többé gyerek,
119 16| volna többé gyerek, hátha ez a lány látna? Csudálatos,
120 16| holnapután férjhez megy. Maga ez a tény nem érdekel eléggé.
121 16| eljegyezte - Katót.~Avagy talán ez jegyezte el magát vele?
122 17| irnak történeteket, hogy ez az élet csupa nyomor és
123 17| huzódtam inkább. Sőt vonzott is ez a különös ember, kiben nem
124 17| de csak igy: «a könyv!» Ez neki egy egész könyvtár
125 17| még, mindazt megtette!»~Ez nem volt valami közönséges
126 17| Poniatovszki nincsen a csatáján»... Ez volt a környezet.~Az este -
127 17| viselte magát mint ahogy ez a komoly név megkivánja.
128 17| hétig nem szól az anyjához.~Ez emlékezetes vacsorán én
129 17| belőle valami sok jó.~Fiala ez estén csakugyan bort is
130 17| volt minden bizonynyal. És ez a zaj eszembe juttatta,
131 18| emeletről nézve, olyan különös ez a fővárosi udvar. Az ablakok
132 18| nekem úgy tetszik, hogy ez az egész ház egy nagy kripta,
133 18| akartam neked megmondani.~Ez éjszakától fogva az, a ki
134 18| összeszorította ajkait: ez a párbeszéd volt legiszonyubb
135 18| arcza szinte világított ez alatt. Édes borzongás futotta
136 18| gombostűvel egy czédulát tűzött. Ez volt abban megirva: «A tatának;
137 18| álmodozva nézett szét; már ez a világ is idegen volt neki.
138 18| vonalat pillantottak meg.~- Ez az? - kérdezte a kisebbik.~-
139 18| kérdezte a kisebbik.~- Ez - mondá Ágnes és megállott,
140 18| eddig még semmit, mégis ez utolsó perczben a szűz lélek
141 19| egészen hóból állottak ki és ez, meg a szél teljesen megváltoztatta
142 19| kell. És mi lesz akkor?» Ez a gondolat nagyobb, kinzóbb
143 19| hogy most ő rá van hagyva ez az egészen magában maradt
144 19| fölött.~*~Az orvosnövendék ez időben a lehető legmérsékeltebben
145 19| kicsinyt a süteményből.~Ez ebédek kivételével elég
146 19| férfiakkal. Halálra kinozta magát ez erőszakos rémlátásokkal,
147 19| kell változtatni, mert ha ez igy folyik sokáig, a kicsike
148 19| csukott volt még mindannyi. Ez egy is be volt zárva belülről,
149 19| volt benne:~- Olyan nehéz ez... könyörüljön rajtam.~A
150 20| Éppen róla beszéltünk.~- Kié ez az agár?~- Az egykori vőlegényemé.~-
151 20| Olyan igaz, mint hogy ez az ostor van a kezemben.
152 21| külsőt «kölcsönzött» neki. Ez a Bibernyalakky gróf mélyen
153 21| házasok és gazdagok mind. Ez a kis szinész-asszonyság
154 21| végtől-végig...~*~A mesének ez a vége a jószivü olvasók
155 21| Haj hó, haj hó, bizony! Ez igy esett és a hosszu gordonkásnak
|