Rész
1 1| fiatal cserbe és megrázta azt:~- Nem látok, nem látok
2 1| asszonyról és kárhoztatta azt, mert rossz vért hozott
3 1| Ábrámé. Elbeszélte neki azt a történetet, melyre Wejér
4 1| alispánékra... Elregélte azt is, a mikor apja először
5 1| elkábítsa magát. Egyszer oszt azt is abban kellett hagynia,
6 2| akartam ő benne üdvözölni azt a - véletlent.~Fel sem keltem
7 2| sem keltem a díványról, azt mondtam, hogy beteg vagyok.~-
8 2| parasztfiú mellé. A fajtáját azt lehetett látni rajta, de
9 2| neve, kik a hozzátartozói, azt nem tudta senki. Sem a Kunság,
10 2| ivadéka egyszerüen, durván azt mondta:~- Tudja az Isten.~-
11 2| majdnem egy negyedórás. Azt hittem, már nem is válaszol.
12 2| egymást. Az úri fiú bizonynyal azt hitte: el van zárva, de
13 2| ment el.~- És a férj?~- Azt hiszem, nem sejti, miért
14 3| meg kellett koczogtatni azt az ablakot, melyen - a tábla
15 3| ágyában, engem felismert s azt kérdezte: «hoztam-e valamit?»
16 3| isten tudja honnan szerezte azt a summát, melylyel a biztositási
17 3| főbe lőtte magát.~Miért? azt nem mondta meg senkinek,
18 3| annak a sirása elnyomta azt a sajátságos titokzatos
19 3| özvegy nem találta otthon azt, a kit keresett. Izgatott
20 3| szégyenletes emléket. Megölni azt a másik embert. Nemcsak
21 3| a másik embert. Nemcsak azt, a kivel megcsalta a halottat,
22 3| megcsalta a halottat, hanem azt is, a kit szeretett akkor,
23 3| mit sem tehet. Legfeljebb azt hogy feláldozza magát gyermekeiért.~
24 3| védelmébe venni az anyja ellen. Azt elcsapta és úgy maradt a
25 3| gyermek nem értette, csak azt vette ki, hogy zokognia
26 3| kérdé ilyenkor. Egyszer azt felelte neki az álmos kis
27 3| is meghalt.~«Akármi», - azt felelte az asszony és gépiesen
28 3| építsenek a pénzből; «jó lesz», azt mondta és nem törődött vele
29 4| minden ártatlansága mellett azt tükrözi vissza: szép vagyok,
30 4| hitestársak tömegében keresem azt az egyet, a ki maga van
31 6| font húst főzött ebédre, azt úgy szétosztogatta, hogy
32 6| élni akar. Sőt elhatározta azt is, hogy gyüjt pénzt és
33 6| Valami idegennek kellene azt venni. De kinek? Nem volt
34 6| Valamennyi fotografiája volt, azt mind elpusztitották a gyerekek;
35 6| Vettem, kaptam.~- Kitől?~- Azt nem mondom meg. Ha én férfi
36 7| számára, nem is. A cselédek azt mondták, hogy nincs itthon
37 7| kötelessége: megölni az apját. De azt védte vele szemben a törvény.
38 7| teljesen ismeretlen ember azt mondta egy társának: ez
39 7| lesz mégis szóba hozni: azt megfenyíti, ha kell: megöli.
40 7| az szólt és intett neki, azt, hogy várjon, mindjárt lejön
41 7| elhagyta az egész világ is, én azt szeretném, hogy hagyja el
42 7| mi kézi pénztárában volt, azt zsebretette és ment, ment
43 8| Motyogott magában, valószinüleg azt: «Ni ez a gyerek... igaza
44 8| dühvel, hogy szinte megölik azt, a ki munkájukban meg akarja
45 8| a sárga kis bogaraitól, azt tartotta, mondotta, cselekedte:~-
46 8| ilyen lett volna valaha, még azt se hallotta senki. Nem szerette
47 8| is a híres örök-hagyókat, azt mondta róluk, hogy hiú bolondok,
48 8| testamentumot csinálnak, azt hiszik, örökké élnek...
49 8| hiszik, örökké élnek... vagy azt, hogy haláluk után feltámadnak
50 9| szerelmesekre.~- Lássa, most azt mondják reánk a nagy asztalnál:
51 9| evett, hogy majdnem mindenki azt hitte, hogy affektál ilyenkor
52 9| folytatá: - Ha felesége lennék, azt hiszem, nem lenne oka panaszkodni
53 9| becsületes bosszut állni rajta. Azt a közönséges bosszut elkövetni -
54 9| magát a szerelmet is. Néha azt hiszem, hogy örökre azzal
55 9| mondani, de félek, hogy azt mondja rá, plágium, ez:
56 9| lepte meg. Egy pillanatban, azt forgatá eszében: ebben a
57 9| is érezte hol van, a mint azt boldog, igazi szerelmesek
58 10| beszélgetni kezdtem vele. Azt mondtam a leánynak, hogy
59 10| engem meg vele csufoltak. Azt mondták reánk, hogy «szerelmesek!»
60 10| szerettem volna mondani, hanem azt, hogy veszek neki egy palotát,
61 10| Szervusz!~*~Hazudnék, ha azt mondanám, hogy világosan
62 10| francziskánus, a mint igy szól:~- Azt akarod, hogy összeadjalak
63 11| NEGYEDIK FELESÉG.~Azt hitték: a felesége meg fogja
64 11| el előttük semmit, csak azt, hogy mennyi pénze van.
65 11| de a vasszekrényben nem, azt feltörhették, a mint fel
66 11| szerelmes, - az Isten verje meg azt a szerelmet! - egyedül.~
67 11| világot, legfőképpen pedig azt a vén, kegyetlen embert,
68 11| szolgáltalak, mint egy szakácsné, azt is megfizetik. Add nekem
69 11| neked itt jó ágyad van, azt hiszed annak nincs...?!~
70 12| véletlenül megkerítettem azt a reczeptet, melyet neki
71 12| beszélgetett vele. És kifejezte azt a hitét, hogy nem nagy időbe
72 12| szólt Gold István - én is azt hiszem.~Magában pedig azt
73 12| azt hiszem.~Magában pedig azt gondolta: tehát ha csalással
74 12| Miért ez a sietség?~- Azt hiszem, még e héten meg
75 12| hagyományozott. Öt forintért vette azt egy árverésen s egy kissé
76 12| bár sajnálta egy kissé azt a pénzt, a mibe ilyesmi
77 12| vagy, mint apád.~- Miért?~- Azt hiszed, hogy örökké élsz,
78 12| sajnálod a pénzt.~- Nos igen. Azt sajnálni is kell.~Az özvegy
79 12| hangos szóval követelte azt: szembeszállt vele, elmondta
80 12| fejében minden módon elősegíti azt a házasságot, mely különben
81 12| Helénát szereti. Bizonynyal azt. Nem, nem a vagyon, a gazdagság
82 12| ha gazságot követnek el, azt brutálisan cselekszik mindig.
83 12| kezéből a horgolást.~A férfi azt mondá: «szeretem!» és a
84 12| nem feledte el elmondani azt sem, hogy tulajdonképpen
85 12| idevalók voltak, beszédjökből azt is kivette Heléna, hogy
86 12| bejött egy harmadik ur, a ki azt jelentette a másik kettőnek,
87 13| Fölvetette rá a szemeit és azt találta, hogy olyan rút,
88 13| bántom magukat! Ki mondta azt magának?~- Látom - szólt
89 13| mondá:~- Ha nekem adja azt!~A kezében volt.~Csakugyan
90 14| gazdasszony, pompásan tudta azt a mesterséget, hogy éhen
91 14| kérdém tőle tréfásan latinul.~Azt felelte:~- Cras ! (holnap).~
92 14| butor itt a lakásban. Én azt ajánlottam neki, hogy adasson
93 14| olyan zavarban volt, hogy azt hitte valami rokona vagyok
94 15| és kérdé:~- Mit akar?~- Azt akarom... hogy magának valami
95 15| mellette. Látom az arczán, azt akarja mondani, hogy: «Uram,
96 15| kisasszony, ez az. - Továbbá azt is gondolja: «névtelen lányt
97 15| fölnézett, gondolkozott, mintha azt firtatta volna: igazam van-e
98 15| egyszerüen, nyugodtan.~- De azt gondolja magában, hogy visszajövök?!~
99 15| tehertől kifáradva, le akarja azt dobni magáról. Majd megszokja,
100 15| elbizakodott és vakmerő vagyok azt hinni, hogy mi közülünk
101 15| elpirulva folytatá: - Először azt hitte, hogy pénztárosné
102 15| személyesen, mert az a fő. Apám is azt mondta, hogy ez a fő, ezzel
103 15| szép leány, egyik-másik azt mondta: csak akarnia kell
104 15| se tudom, hogy mertem és azt még kevésbbé: hogyan adhatta
105 16| Csudálatos, mi férfiak azt hiszszük, hogy az asszonyok
106 16| kinaiakról - igen a kinaiakról - azt mondják, hogy bolondok,
107 16| belőlük semmit, csak egyet, azt, hogy szomoruságának oka
108 16| katasztrófától. Mintha ezen a napon azt olvastam volna ki a még
109 17| járok hozzájok, mindegyre azt mondják: «volnánk csak gazdagok!»
110 17| hogy inkább eljárok, nehogy azt mondják, hogy a nyomoruságuk
111 17| képzelhették az életet; azonban azt biztosan tudom, hogy az
112 17| könyvet járat, lexikont, azt olvassa!» És diadalmasan
113 17| ruhájáról leszakadt a gomb, azt fel nem varrta.~«Az ember
114 17| vagyok és ki fogom gyógyítani azt a beteget - ingyen. Csak
115 17| a beteget - ingyen. Csak azt kivánom, hogy jártában,
116 17| nagy festő lesz. Nézzed azt a leányt, láttál már szebbet?
117 17| nyomat hát külön?~- De igen, azt is.~A jegyesek boldogan
118 17| szólott:~- Honnan fogjátok azt az ötszáz forintot megkeresni,
119 17| hallgattam, nem tudom.~Csak azt tudom, hogy az esküvő előtt,
120 17| sem ő, sem senki nem látta azt, amit boldog emberek nem
121 17| ment ki előttem folytatni azt, mit boldog emberek elkezdtek.~
122 18| volna egygyel is! Akkor azt hihetném, hogy van közöttük
123 18| egymással. Jól értették egymást, azt látta, de vajjon váltottak-e
124 18| a leggyakrabban átkozta azt a gonosz embert, aki rosszat
125 18| izgatottan nézte az árnyékokat:~- Azt hiszem, kivülünk van még
126 19| azonnal. Megállapította azt is, hogy a szél a kerepesi-út
127 19| tetszik? - vinnyogta.~- Azt hiszem, szabad nekem is,
128 19| vagy folyton költözködik, azt se tudod, mikor mond föl, -
129 19| vigasztalta egyetlen leányát, azt a vékony és kicsiny teremtést,
130 19| Nem volt éhes és Eszternek azt hazudta, hogy abonálva van,
131 19| lány lesütötte szemeit és azt mondta:~- Ráérünk!~Hónapok
132 19| keveset tartózkodott otthon. Azt hazudta, hogy valami herczegnek
133 19| Kőmivest, nem tudatta vele azt sem, hogy most abból élnek,
134 19| nem hallott többé semmit, azt sem, a mint a festő kiszólt:~-
135 19| Ki az? Ki van odakint?~Azt sem hallotta, a mint az
136 19| tovább ment és a leány azt sem tudta, hogy ott volt.~*~
137 20| Nem szóltunk egy szót sem, azt is lassan mondtuk.~Csak
138 20| nevezte «mamám»-nak, hanem azt mondta neki: «Domoszlai
139 20| hogy alszik, pedig csak azt akarta hallgatni, hogy mit
140 20| pipákat szeretné kiverni, azt sem szabad...~Lassan beszélt
141 20| én is.~- Hát ismeri kend azt a házat is, a hol megháltunk?~-
142 20| Mint magamat.~- Hallotta azt, hogy az ifju urnak olyan
143 20| beszélt az ifju ur anyjáról: Azt mondta, hogy is mondta...~
144 20| hátrafordult:~- Apertén kimondva, azt mondta a Domoszlai urnak,
145 20| szeretőjével. Az én asszonyom mind azt leste. Régi ruhát nem adtak
146 21| nem volt, elillant. Bizony azt tette, de könnyü volt neki;
147 21| nincsen nyugodalmuk, mig azt bele nem gyűrik a télikabátjukba,
148 21| két gyereket. Az egyikre azt, a melyik olyan nagy volt,
149 21| volt, mint ő, a másikra azt, a melyik nem volt nagyobb
150 21| másik befejezését tudom. Azt, hogy a hű kis asszonyság
151 21| hallgatott és cselekedett.~Csak azt tette, hogy a szép és sovány
|