Rész
1 1| férfiak?~- Hát a gróf ur?~- Én?~Ábrám elhallgatott, majd
2 1| Lelövöm.~- Majd csak én.~A vak ember ujra kezébe
3 2| egyszerüen lehetetlen.~Mit bánom én herczegkisasszonyok boldogtalanságát,
4 2| érdektelen füstfelleg az én elkínzott agyamnak. Élet,
5 2| mely rámborúl, elfogja az én látóhatáromat, alakul, mozog
6 2| hogy nekem kellemesek, az én édes lányomra, anyámra,
7 2| analizis, utálom, tettem én is, de látom, hogy hazugság.
8 2| fiút az igazgató helyett én vettem vizsgálat, helyesebben
9 2| az első családba, a hol én voltam a fő, s a hol csak
10 2| velem, az ágya közel volt az én függönyös ágyamhoz; a honnan
11 2| finánczokat...~Ezzel az én uri gyerekem bizonynyal
12 2| anyja magával vinni.~- Majd én haza hozom, a mit vásárolsz,
13 2| öreg, mulya házmestere.~De én tudom. Mit gondolsz, talán
14 3| alakja össze van fonódva az én életem és alakommal: eltünik
15 3| nélküli gondolat, itt a földön én vagyok. Az én arczom, az
16 3| itt a földön én vagyok. Az én arczom, az én testem, egészen
17 3| vagyok. Az én arczom, az én testem, egészen én, csakhogy
18 3| arczom, az én testem, egészen én, csakhogy egy oly élet után,
19 3| kedves arczukat, a kik az én véremből eredtenek.~A fantasztikus
20 3| kezdte becsmérelni:~- És én rossz voltam! - mondá.~A
21 4| vagyok... jere... jere...~- Én is az vagyok... ne menj
22 4| ideált» jöttek ide keresni. Én is. És néha úgy tetszett,
23 4| itt van megint?~És a mig én valósággal levetettem a
24 4| azokat elkértem és vittem én. Az aszfalt ólmos, csuszamlós
25 4| csak hogy nem mondta, és én is szerettem volna, hogy
26 5| tömeget viszi a villam.~Én még Szicziliába megyek egy
27 5| nagyszerü tengerhomokon. De én voltam-e az? Én, én! Hisz
28 5| tengerhomokon. De én voltam-e az? Én, én! Hisz most is, csak
29 5| De én voltam-e az? Én, én! Hisz most is, csak behunyom
30 6| adótisztet. Az vállat vont:~- Hát én akarok?!~Megegyeztek abban,
31 6| Mama! - mondá az adótiszt - én nem tudom, te miből élsz?~-
32 6| tudom, te miből élsz?~- Én magam sem tudom!~Néha sütött
33 6| Azt nem mondom meg. Ha én férfi volnék, tudnám, nem
34 6| Vétesse le magát, kérem, én kérem: vétesse le magát!~ ~
35 7| hozzá:~- Kegyelmes uram! Én Dim Ferencz vagyok és nem
36 7| István, a ki gyilkolt, az én apám. De anyám sohasem szerette
37 7| anyám sohasem szerette és én nem hasonlitok rá egy csöppet
38 7| hivatali müködésem.~Ki tud én rólam valami rosszat, ha
39 7| elhagyta az egész világ is, én azt szeretném, hogy hagyja
40 7| ellenére, a kiket szeretek - én maga mellé állok; maga mellett
41 7| tőlem. Bizonyosság, hogy ő - én és én - ő vagyok. Bizonyosság,
42 7| Bizonyosság, hogy ő - én és én - ő vagyok. Bizonyosság,
43 9| mondá s meghajtotta magát.~- Én pedig mégis adok önnek egyet,
44 9| önnek egyet, ha idejön az én macskaasztalomhoz! - szólt
45 9| egy huszonkét éves lány az én fajtámból.~- A ki beleunt
46 9| 10 millió van ilyen, mint én, talán sok különb is, csakhogy
47 9| haragudni fogok magára, mert én - csaltam meg magam. De
48 9| lány gyengén nevetett.~- Az én gondolataim. Plágiumok.
49 9| összebeszéltünk...~- A mit én mondtam, azok csak hazugságok;
50 10| Ugy nevettek rajtunk, hogy én majd elfakadtam sirva. Ő
51 10| oszt’, a szokás ellenére én mentem át. Perczekig szótlanul
52 10| bámultatta magát velem, de én alig mertem rá nézni, zavartan
53 10| elpirulva is, beszéltem arról én is:~- Hát csak hadd mondják!~
54 10| olyanokat, a milyeneket én olvasok titokban, szépséges
55 10| szíjon, egy fölkiáltás és én fölragadom, karjánál fogva...
56 10| rikítóan emlékszem. Hogy én mit mondtam, abból mit sem
57 10| fejéről az orgona-koszorut, én vittem a kezemben.~- Nem
58 10| csufoltak bennünket tovább, mert én vigyáztam nagyon. Kevesebbet
59 10| hozott a szoknyája zsebében, én csak igértem neki, igértem
60 10| Közönyös irántam ő is, én is egészen közömbös. Pedig
61 11| féltsetek, hamarább eltemetem én őt, mint ő engem!~Egészen
62 11| éljen, de hidd meg nekem, én volnék a legboldogabb, ha
63 11| házasodjál meg még egyszer, de én elmegyek, add ide a negyedrészét.~-
64 11| rosszabbat mondanak rád; én nem bánom, én miattam mondhatnak.
65 11| mondanak rád; én nem bánom, én miattam mondhatnak. A mit
66 11| mondhatnak. A mit tettél, tettél, én nem félek tőled, én nem
67 11| tettél, én nem félek tőled, én nem adok rád.~Valahányszor
68 12| zömök, barna szakállas, mint én. Hanem bajos ennyi ember
69 12| Igen, - szólt Gold István - én is azt hiszem.~Magában pedig
70 13| Ó, maga kis bolond, hát én bántom magukat! Ki mondta
71 14| Cras a konyhában lakott, én az egyetlen szobában. Valahányszor
72 14| Szijgyártó Palinak hivtak, csak én neveztem el ezen a rövid
73 14| milyen beszélő babát veszek én neked - holnap!~Mindig csak
74 14| csekélyke butor itt a lakásban. Én azt ajánlottam neki, hogy
75 14| szépen elgazdasszonykodol, én meg tantok kis diákokat
76 15| hivatalnok, közöttük az én három fogalmazóm, mintha
77 15| egy-egy herczegkisasszony, az én várakozó lányom, mint egy
78 15| megtámadni így, gazság.» Igaz, és én egy szomorú gazember vagyok,
79 15| parton, csakhogy a viz szélén én lépkedtem. A leány hallgatott
80 15| Hogy micsoda jogon kérem én? Azon a jogon, a min maga
81 15| erre ismerték már, csak én nem tudtam, hogy kicsoda,
82 15| hatalom?~A leány nem felelt, én mondtam neki, mi történt
83 15| ezeket a közönséges dolgokat én ilyen jól tudom. Nézett,
84 15| nehány perczre? Mit tudom én, csakhogy a kezemben volt
85 15| őket, a szerencsétleneket én is. Protegáljam a lányukat?~
86 16| már tizenhét éves lett, én meg valósággal megöregedtem:
87 16| szomoru vagyok.~- Persze ezt én mindég tudom, az okot is
88 16| Katóka?~- Hogy mért születtem én lánynak, mért nem lettem
89 16| lánynak, mért nem lettem én férfi!~- Haj hó, ez igazán
90 16| végére járok, mért vagyok én gyerek? De a következő napon
91 16| Legyenek e bájos mondások az én egyetlen titkos kincseim!
92 17| boldog emberekről. De az én történetem boldog emberekről -
93 17| I.~Én is szegény ember vagyok,
94 17| nem a másé.~Az asszony az én rokonságom, de azért a férfihez
95 17| szeretnek az emberek.»~«Ha én akarom, hát az a vasút,
96 17| tud tovább menni, mert az én Istenem kegyes én hozzám!»~
97 17| mert az én Istenem kegyes én hozzám!»~Mindazonáltal a
98 17| magát az Isten, mert a mit én kértem még, mindazt megtette!»~
99 17| asszony.~«Nem lehet, hogy én most még itt hagyjam a családomat,» -
100 17| menjen a ténsasszony húsért, én nem hozok többé hitelbe,
101 17| hitelbe, holnap se megyek!» Én is beszóltam a szobámból,
102 17| pénzem nincs.~- Az nem baj. Én friss erővel vagyok és ki
103 17| Ez emlékezetes vacsorán én is ott voltam, mert az a
104 18| te már sokkal beszéltél, én egy-kettővel alig.~- Bár
105 18| Tudom, - mondá Ágnes - én már régen érzem, mint suhog,
106 18| kellett ezt tenni? Kértem én, hogy esküdözzön?~- Esküdött? -
107 19| is, a hó mindenkié.~- De én vájtam ki magamnak. Dolgozzon
108 19| mosat és vasaltat reám, és én már szobabért sem fizettem
109 19| hónapon át! Nem vagyok-e én a legnyomorultabb ember
110 19| Csak addig, akkor én elmegyek és úgy jövök érte!~
111 19| Különb lányt is láttam igy, én tőlem azért lehet apácza.~-
112 20| segitett csirkét koppasztani, én meg leültem a sárga ripsz-diványra
113 20| csörömpöléssel munkába kezdett, én meg néztem a Domoszlainé
114 20| összeránczolva a hosszú homlokát. Én megnéztem, milyen fáradt,
115 20| Legénykorában.~- És nagysád?~- Én voltam az «ideálja». Hozzám
116 20| bús, gyanakodó szemeit. Én meg szertenéztem az alvó
117 20| a Sári is, a Táltos is, én is.~- Hát ismeri kend azt
118 20| találkozott a szeretőjével. Az én asszonyom mind azt leste.
|