|
A milyen egyszerü asszony volt Gold Istvánné, olyan
egyszerü volt terve is.
Pethes Antal - igy hivták a hirlapirót, - el fogja
szöktetni Helenát. Valami faluban megesküsznek és ezzel a gyámkodás megszünik,
leánya asszonynyá, nagykoruvá lesz s vagyonának birtokába lép. Akkor bizonynyal
adni fognak neki egy nagy összeget, melyből ama bizonyos főhadnagyért
leteheti a házasságukhoz szükséges kaucziót.
Nem, ez mégsem egészen bizonyos! Jobb lesz talán, hogy
Pethes Antallal csinálja ki előre a dolgot. Az irásbelileg kössön le neki
bizonyos összeget, a mely az esküvő után Heléna hozományából
fizetendő. Ő pedig annak fejében minden módon elősegíti azt a
házasságot, mely különben sem rossz.
A fiatal ember terve is majdnem egészen ez volt.
Különbség csak elhatározásukban volt. Az asszonyban, a mint kigondolta, nyomban
megszilárdult benne. A férfit, azonban gyöngeség fogá el. Szemrehányásokat tett
magának, gazsággal vádolta magát. Érzékenykedett, mert még diákkorában
házasságot igért egy szegény leánynak, a kihez verseket is irt. Sajnálta egy
kicsinyt a szegény jó leányt, hanem - úgy vette észre - nem szereti többé.
Helénát szereti. Bizonynyal azt. Nem, nem a vagyon, a
gazdagság kápráztatja, hanem a leány egyedül.
És ez a szerelem döntött. Mindent igazol ez a
magasztos modor.
Hamar megegyeztek egymással asszony és férfi, bár
kezdetben egy kissé kerülgették a dolgot.
Nem igaz az, hogy az emberek, ha gazságot követnek el,
azt brutálisan cselekszik mindig. Dehogy, úgy teszik, hogy az se maguk
előtt, sem a közvetlen szemlélő előtt nem látszik annak.
|