|
Kilencz óra felé,
este kaptam a sürgönyt, hogy bátyám meghalt és hajnali három órakor már ott
voltam a halottas ház előtt.
Tél eleje volt, a mikor a hajnal-éjszaka amolyan sem nem
sötét, sem nem világos, de azért kellemetlenebb, mint a legcsikorgóbb
csillagtalan deczemberi éjjel.
Hiába csengettem, nem nyitották ki a halottas ház
ajtaját, meg kellett koczogtatni azt az ablakot, melyen - a tábla hasadékán át
- egy vékony világos vonal jelentette, hogy ott ébren vannak.
A kinyilt ablak előtt egy halottvirrasztó öreg zsidó
ősz feje jelent meg. Álmában zavarhattam, mert morózus volt, kijelentette;
hogy az egész család alszik, holnap lesz a temetés, menjek hotelbe. Hanem
ezenközben megpillantotta a hintót, mely a vasuttól ide hozott és megkérdezvén:
«mikor jöttem?» bebocsátott.
A családhoz csakugyan nem lehetett bemenni, a gyerekek
szobája sötét, a legidősebb leány szobájában égett valami olajmécses a
szekrényen; sárga világossága a húgom arczára feküdött. Behunyott szemekkel, de
bizonynyal álmatlanul feküdt ott a szegény leány s a mikor elmentem mellette, a
zajra felnyitotta szemeit, de egy pillanat mulva lecsukta ujra.
Még a gyermekek szobáján kellett átmennem, hogy a
halotthoz jussak. És ott az öreg virrasztó köhögése fölverte a legkisebb fiút,
a ki felült ágyában, engem felismert s azt kérdezte: «hoztam-e valamit?» És mert nem
feleltem neki, lassan pityeregni kezdett, de két percz mulván már aludt.
|