|
Micsoda
összefüggésben van egy adótiszt házassága a nagy egyetemessel? Egyáltalán: mily
hasznokat merit az emberi társaság abból, ha egy vidéki adótiszt házasságban, él?
Hogy a suszterek nem halnak éhen, - ez a momentum legnyilvánvalóbb az egész
problemában. Négy-öt esztendei adótiszti házasság után évenként legalább hat,
sőt tiz uj czipőre vagy csizmára van szükség. Leginkább csizmára,
rövidszáru borjubőr csizmára, a mely elszakithatatlannak látszik, annak is
kéne lennie, mégis elszakad.
Mily gyorsan, mily nyomoruságosan és mennyire kimegy a
formájából. A gyerekek verés nélkül már föl se akarják venni, sirnak, hogy fáj
benne a lábuk, a belső reparálások feldörzsölik a kis bütykőjüket, a
szög kikezdi a talpukat, az egész lábuk merő seb. És magának a csizmának
oly komikusan hunczfut arcza van, a torkán folyton enni kér, erőltetve
görbén áll, összeesik, a fülei kétfelé állanak, mint egy rosszul szoktatott,
vásott gyerekéi.
Iszonyu ilyen négy pár csizma az ajtó előtt,
egysorjában, hajnalban. Az egyetlen cseléd dühösen, álmosan vágja le, ki se
fényesitvén becsületesen, mert hisz nem vehet suvikszot a maga pénzéből.
Megtörli, megkeféli, megkeni egy kissé halzsirral és az valamit még javit is
rajtuk. De némelykor azon sárosan állanak ott napokig, sőt hetekig, a mig
nincs cseléd, vagy a mig az adótisztné szoknyát kap magára, kilopódzkodik,
megtisztitja, megkeféli őket a konyhában és kevesebb vagy több pietással
lelöki az ajtó elé.
Brr! olyan hideg van ilyenkor a konyhában, a hol tegnap
dél óta tüz nem égett, hideg az ajtó előtt és hideg az ajtón túl a
szobában is, hiába fekszenek annyian együtt. Reszketve keresi meg a gyufát,
fogvaczogva gyujt tüzet és lelki fázással fog a napi munkához, önti le ujra a
tegnap leforrázott kávét, melegiti meg a platnin a krajczáros száraz
zsemlyéket.
Négy zsemlye a négy pár kis csizmához. Négyszer annyi is elkelne. Veszekedés van ezen minden
reggel. Csereberélik, csalják egymástól. Minden reggel kikap ezért egy vagy
kettő, néha mind, de leginkább az utolsóelőtti fiu. Verekednie kell
velök az adótisztnek, ha egy kis rendet akar!
De mikor a gyermekek, ah, oly kedvesek!
- Nem akarok többet! - mondá Tardonnainé, dühösen
nézve végig az adótisztet. Az vállat vont:
- Hát én akarok?!
Megegyeztek abban, hogy nem fognak kinlódni azért,
hogy a suszter megélhessen. Elég négy pár csizma egyszerre. Sőt sok; de ha
már megvan, megvan. Kilencz esztendei házasság után éppen elég. Ha Jánoska meg
Izéke - biztos neve nem volt még - meg nem halnak, több kellene még. Hanem most
már egyetlen párral sem lehet több. Kezet adtak egymásnak.
- Végre nekünk is kell élni! - mondá az asszony.
|