|
Reggel nem
olvasott újságot. Szóval délutánig nem tudott róla semmit. Délután egy
ismerős familiába, rendes szokása szerint, kurizálni ment és azok otthon
is voltak számára, nem is. A cselédek azt mondták, hogy nincs itthon senki, de
az egyik gyerek elárulta, hogy benn vannak és búsulnak a vörös szobában.
«Családi szerencsétlenség!» gondolta magában, jerünk valami vidámabb családba.
Ezeket otthon találta, kivéve a kisasszonyt. De a mint belépett, itt is valami
változást vett észre, mindannyian elpirúltak, a mint belépett. És alig ültek
le, az asszony megszólította:
- Mit szándékozik tenni?
A fiatal hivatalnok hebegett, most egészen váratlanul
jött ez a kérdés, melyre természetesen, nem lehetett másféleképpen felelnie,
csak ugy, a mint felelt:
- Kérem... egy kis türelmet... négy hónap mulva megkapom
a kinevezésem, rendes miniszteri számtiszt leszek és akkor lesz szerencsém...
Ránéztek úgy, mintha mondanák: «bolond ez?»
Leánykérésről beszél most, mikor az újságok tele vannak, hogy az apja, egy
vidéki telekkönyvvezető, meggyilkolt egy törvényszéki elnököt.
A háziúr végre sem tudta eltürni szó nélkül, kitört:
- Talán végre is legcélszerübb volna, ha nem mutatná most
magát sehol!
Végre is mindent megértett. Egy hirlap megmagyarázott
neki mindent. Egy pillanat alatt világos lett előtte minden és azután;
sötét... sötét...
|