Rész
1 1| Tizenhét éves koromban én még nem tudtam, mely pályán
2 1| sem megy el szinésznek. De én bizonnyal az egy százalék
3 1| rákapatott a könyvírásra, az én hölgyem hűtlen lett hozzám,
4 2| immár öntudatosan is él, én megmentettem már valakit
5 2| vannak bolondulva a vörösbe. Én még régebben és erősebben,
6 3| Elnézést és szánalmat hát az én szegény fejemnek is, óh
7 3| emlékszem még, ezek voltak az én szememben az első női öltözet.
8 3| nem is volt sejtelmem is. Én, én! De voltak nálam sokkal
9 3| is volt sejtelmem is. Én, én! De voltak nálam sokkal
10 3| tudják meg általában soha; én nem mondom meg, részint
11 3| törekvésbe, a melynek az én szememben ő a típusa. Hadd
12 3| Hogy kinevették volna az én szép egri lányomat, a ki
13 3| egyszerűség! Rég mondom én azt, hogy ez a fő. Csak
14 3| mennyire visszatudok emlékezni, én nem akartam sem cukrász,
15 3| bálokban már nem viselik. Az én három lányom is igen szerette:
16 3| de az bálba nem jár.~Az én leányaim nagyúri hölgyek
17 3| divatot csinálják. Mit bánom én, hogy mi legyen, a mikor
18 3| színt öltenie.~Óh, leányok - én pedig azt mondom - álmoskönyv,
19 3| mondták előttem, de amint én is több ízben említém: ez
20 3| leleplezem magamat ön előtt, én vagyok ama D’Anteville grófné,
21 4| megostromolt és behódolt! Én meg megfordítva láttam csaknem
22 4| embernek a világon! mondom. Ah, én ezt a leányt szeretem, én
23 4| én ezt a leányt szeretem, én ebbe a leányba szerelmes
24 4| egy regényt a lányokról én is. Az van benne elmondva,
25 6| mondják: igen szép volt. Én nem ismertem, nem is sejtettem,
26 6| mozgalmat a fantáziámban és én, a kinek mesterségem, hogy
27 6| és naiv fiatal leány!~Az én szép Petrovics Katám, úgy
28 8| olyanokkal, a milyeneket én imádok... Jó Asszonynak
29 9| mit beszélgetünk, vajjon én vagyok-e az az orvos, a
30 9| már a falujokban?~- Nem én. Nagy falu?~- Nagy az!~-
31 9| orvost adjon! jegyeztem meg én egy kissé nekikeseredve.~-
32 9| talán az sem tudja, hogy én hol lakom.~Ez az ember nyilván
33 9| türelemmel poroszkál hazafelé az én két szürke lovacskám is.
34 10| igen is jól, de az más. Én a szegény leányokat ismerem
35 10| leány közbevágott:~- Az az én gondom lesz!~Még nem volt
36 10| Hadd menekülök vissza az én lovas leányomhoz. A szegénység
37 10| szegénység borzasztó, rég mondom én, hogy el kell törülni már
38 10| Ilyen, de ilyen volt az én grófkisasszonyom, az egyetlen,
39 10| járatva magas pejlovát. Én is tizenhétéves voltam akkor,
40 10| mindennap megmosolyogta az én bukétámat. Lenéz, gondoltam.
41 10| szára volt meg.~Nyár lett és én szedtem tovább bukétáimat.
42 10| rám sem ismerne többé, de én már megismerném. Minden
43 11| monológra valaki, talán éppen én.~János komor képet öltött.
44 11| bennem többé egy ép ideg. Én vagyok a kórbonctani intézet
45 11| Hogy mi volt még minden, én biz’ el nem mondom, mert
46 11| ember. Maradt világosság. Én néztem a füstöt, ő meg beszélt.~***~-
47 11| megtalálta, «Ha így meglelném az én Lajosomat!» mondta suttogva,
48 11| folytatta Don Tót. - Rosszat én, a kivel oly jól bántak,
49 11| arcképeket. János felült, én meg az ágy szélére ültem.~
50 11| engem úgy nem szeretett. És én se soha, senkit úgy. Ki
51 11| csak lélekben vele. Az én szívemnek ő a természetes
52 11| visznek magukkal? Mit bánom én, hová érkezünk.~ ~
53 13| izgatására lehívtak. Csak én csalódtam, csak én voltam
54 13| Csak én csalódtam, csak én voltam meglepődve. A nagyobb
55 13| erőszakkal hoztak el, nem vagyok én magára kíváncsi. És hiába
56 13| mindenkinek ajánlanak.~- Én, szivesen, mikor?~Ily gyorsan
57 13| cseppet sem volt beteg az én leányom. Egy kissé elkeseredett,
58 13| megszégyenítő édességgel a leány.~- Én tudok és akarok dolgozni!~-
59 13| közlékeny lett.~- Egy év még! Én várok szívesen, akármeddig.
60 14| éjszakájában, a melyet a földi és én rendesen átvirrasztottunk.
61 14| beszélgettünk, a két ágy-szomszéd, én meg Tuza István közkatona,
62 14| halva mind.~- Nem hallok én semmit; bolond kend földi!~
63 14| elhallgattak, a földi is elpihent, én is elaludtam.~Reggelre Tuza
64 14| Istvánnénak, «Nem hiszem én azt!» válaszolta vissza.
65 14| patrontáskájába.~- Megtalálom én, rákiáltok én! Ha én szólok,
66 14| Megtalálom én, rákiáltok én! Ha én szólok, arra megáll.
67 14| Megtalálom én, rákiáltok én! Ha én szólok, arra megáll. Arra
68 14| szavától az erdő. István, én vagyok itt, kereslek, gyere!
69 15| bagolyhoz! szólaltam meg én ugyanolyan bizalommal és
70 15| mi ketten, a fecske meg én maradtunk legutolsónak.
71 15| legutolsónak. Talán azért, mert én már házas ember vagyok,
72 15| menyasszony megszólalt:~- Én bízom önben. Érzem, hogy
73 15| lecsüngő bajuszát felsodorta.~Én az ablakon zeneileg dobolni
|