Rész

 1   1|            De hogy terem valahol, azt sejtettem, mint sejti minden
 2   1|           Nyugodtan gondolok reá. Azt se mondhatnám, hogy egészen
 3   2|          kellene erről iratnia és azt különösen a magyar vidékeken
 4   2|         Magasak, majesztétikusak. Azt hiszem kún eredetűek és
 5   2|        köztük találni, ha akadna, azt az anyja agyonfésüli kicsiny
 6   3|            vége nincsen semminek, azt látjuk, amit akarunk és
 7   3|       látjuk, amit akarunk és nem azt, ami van, s nem annyit szeretünk,
 8   3|     orvost: szidja a fűzőt, pedig azt sem tudja, hogy ez a roppant
 9   3|        egyszerűség! Rég mondom én azt, hogy ez a fő. Csak a férfiak
10   3|         fő. Csak a férfiak tudnák azt, hogy mi az egyszerű. Egy
11   3|            Óh, leányok - én pedig azt mondom - álmoskönyv, előítéletek
12   3|     miatta quietáltam és most már azt teheti velem, a mit akar!~
13   3|  hermelint. A tigrist, a jaguárt, azt nem bánnám!~De legjobban
14   4|        pár sort a D betűből.~A ki azt mondja, hogy van önzetlen
15   4|            De hazudik az is, a ki azt állítja, hogy minden férfi
16   4|           többi betûbõl.~A lányok azt hiszik, hogy annyi szép
17   5|      leányukat el ne hagyja, mert azt a törvény is neki ítéli.
18   5|           kitudódtak. Az asszonya azt kívánta az urától, hogy
19   6|         meg az asztaloslány. Csak azt nem értették, miért van
20   6|   Katalinnak hítták, husz éves és azt mondják: igen szép volt.
21   6|           legnagyobb fájdalma. De azt is eltompította az elhatározás.
22   6|       magát, mert a fiúk tanítója azt mondta rá, hogy - nem jó
23   6|        volt és fiatal, s megtette azt a könynyelmű lépést, hogy
24   6|         egy éhes, sovány állatot, azt a macskát, melyet az elhagyatott
25   6|          valahogy sohase álmodják azt, hogy hősök, hadvezérek
26   6|      Igazán, magam se tudom. Csak azt érzem, hogy verekedni szeretnék.
27   7|           mi erről szólott volna, azt a szél nem hozta el, a csonka
28   7|           fűződik hozzájuk, ámbár azt nem tudhatták, hogy fölnevelésük,
29   7|       folyton-folyvást ragyogott, azt se lehetett tudni, milyen
30   7|  pillanatban beletette a vederbe, azt feltaszította és maga lebukott
31   7|          a kert földturásaiban és azt állította, hogy a malacokra
32   9|          hoztak, ide az orvoshoz, azt várják, a míg hazajön. A
33   9|          a kérdéseimre. Kezdetben azt gondolhatta, hogy valami
34   9|       idegenszerüen. - Az állom - azt nem tudom. Nem ismerem,
35   9|       szürke lelkükben nem látják azt a fényességet, gazdagságot,
36   9|         hogy micsoda voltaképpen, azt válaszolja, hogy «Szegény
37  10|        milyen roppant gyönyörűség azt a parancsoló úrnőt - szelíd
38  10|       tábla sötét ibolyát láttam, azt szedje meg, azt vigye neki
39  10|           láttam, azt szedje meg, azt vigye neki haza!~Elvezetett.
40  10|         zöld, girhes fiókpoéta, - azt hittem, hogy a kontesz mindig
41  11| hazahozták a halottat, az asszony azt mondta: ezt tetted te nekem!
42  11|     voltam, az orvos is, magam is azt hittem, hogy hektikás vagyok.
43  11|        jelenetet látnék, - látnám azt, a mikor a női-ruhát öltött
44  12|        tovább a részleteket. Csak azt tudta, hogy az őszön megesküdött
45  13|     ellenkezőleg. Ha tudni akarja azt is megmondom, mért nem táncolok.~-
46  13|        nagyvilágban, hát hajlandó azt hinni, hogy ez már betegség.~
47  14|        hallotta, minduntalan csak azt hallotta, hogy a két kis
48  14|       Istvánnénak, «Nem hiszem én azt!» válaszolta vissza. De
49  15|            Vigyen el hozzá. Aztán azt mondjuk, hogy eltévedtünk,
50  15|        mondjuk, hogy eltévedtünk, azt mondjuk - ejh, a mit akarunk!~