|
Sok bűnben sínylődik a női világ. Mindezek között azonban a
legnagyobbat akkor vétkezi, ha leszorítja a haját. Az ókorban ezt nem tették
sohasem, a szobor lányok közül egynek is eszébe nem jutott.
A magyar parasztlányok divatja ez, de sok úrnőre és úri kisasszonyra
is átragadt. Be sokszor mérgelődtem ezen, leveles búcsúkon, ivókban,
paraszt lakodalmakon, de elit bálokon is. Az államnak egy népszerű füzetet
kellene erről iratnia és azt különösen a magyar vidékeken terjesztenie. És
vannak helyek, ahol nemcsak leszorítják, lesimítják, de laposra le is kenik a
hajfonatokat. Tudok például egy falut, úgy hivják hogy Kömlő, a
parasztlányok ott tizenhat éves korukban olyanok, mint Mária Terézia. Magasak,
majesztétikusak. Azt hiszem kún eredetűek és bizonyosan ezeknek az
ősanyjaiért kárhoztak el István és László királyaink. Csúnya lányt nem
lehet köztük találni, ha akadna, azt az anyja agyonfésüli kicsiny korában. A
kömlői hölgyek csak akkor szépek mégis, ha kendő van a fejükön. Anélkül:
a fejük suta, a hajuk, mintha csak rá volna festve a koponyájukra, jó, olajos
festékkel. A szalagok mit sem használnak és ront, határozottan még ront, hogy a
kontyuk olyan finoman van befonva, mint a kosár. Mint minden bűnre, erre
is van mentség. Vannak csitri, erőszakos, akaratos, száraz és törékeny
hajak. Ezekkel csak mindenféle ravaszsággal és mesterkedéssel lehet elbánni. De
el lehet, még ezekkel is el lehet. Esetleg le kell nyírni fiúsra, de a
lehető legritkább esetben, meggondolva, sohasem szeszélyből,
haragból, különcködésből. Hála a kultusznak, a mely bennem immár
öntudatosan is él, én megmentettem már valakit ilyen rövidre nyírt frizurától,
a mely a férfiakat a házasság intézménye ellen lázítja. A kis kócos haju
rokonnak - persze hogy rokon volt - Pszyche-hajviseletet ajánlottam.
Megpróbálta, megcsinálta és harmadnapra férjhez ment.
No, ha nem is harmadnapra tán.
|