|
A
férfiak rosszasága következnék most, de hagyom az ős témát és sietek az
egri leányhoz.
Olyan az egri leány, mint a
legszínesebb, a legtarkább, legkinyíltabb tulipán. A
parasztleányt gondolom, a ki egyszerre húsz szoknyát vesz föl, keményítettet,
vasaltat, pirosat s lilát, törökös dessínűt. Oly szélesek, úgy
suhognak végig az utcán, oly gőgösek mint a páva.
Regina Panni, Regina Panni! Emlékszem egy halvány, karcsú parasztleányra, a kit így hívtak és a
mikor vasárnap - rozmaringgal a kezében - végigment az utcán, mindenki mondta,
az urak és az úrnők is: itt megy Regina Panni, a szép száz szoknyájában.
Annyi nem volt, de csaknem annyi, mert tehette. A gyengéd és
sugár leány csak úgy roskadozott százrétű ruházatának terhe alatt, a mely
nem szolgált egyébre, minthogy formáit elleplezze. Nem
tudom, mi történt vele, de szegényke talán nem is él már, talán belehalt e
természetellenes törekvésbe, a melynek az én szememben ő a típusa.
Hadd ejtek egy könnyet az egri leányért, amivel egyszersmind, remélem,
bebizonyítottnak veszik, hogy az asszonyi ruha igen-igen eltér céljától és
feladataitól - az esztézisről nem is szólva - ha
a női formák, az asszony alakjának a tökéletes eltitkolására adja magát.
Nem szabad, nem szabad! diszkréten titkolni kell, de
elhazudni, merőben mást állítani ‑ soha.
Látom
a görög hölgyeket, azok voltak mégis a legszebbek, mióta világ a világ és azok
úgy cselekedtek, mint ahogy fent előirva van.
Ők diszkréten tudtak titkolózni. Jöjjenek velem, lessük meg titkaikat.
Lábaik színes sarukba fűzve. A szandálok
sarok nélkül valók, mindig kivágottak. (Harisnyát akkor még
nem kötöttek, ezt a részletet talán hagyjuk is el.) Fehér gyapjúból készült
hosszú ‑ ujjas vagy ujjatlan - egy darabból való ruha födi egész
testüket. Ez az egy khiton, mindjárt ez az egy khitón és
azután csaknem semmi más. - Jó idő volt mindig Görögországban, bár
nálunk volna olyan jó idő! - Az egyetlen ruha azonban
sok mindenre jó volt, gyönyörű, természetes, keskeny ráncok teltek abból,
sőt tunika is, mert felhúzván a hószínű szövetet és derékon
övvel összeszoríttatván, csaknem térdig leeresztették. Egyetlen varrás volt az
egész öltözeten, oldalt. Ha fáztak az asszonyok, egy nagy fehér, vagy színes
kendőt borítottak magukra, az ezer redőjű, de lenge hímationt, a
mely hol sleppelt utánuk, hol meg csak a nyakuk köré volt fonva, lengetve,
hanyagul odadobva mint egy boá...
Hogy kinevették volna az én szép egri
lányomat, a ki nem csak Egerben lakik, ha vagy egyszer Athén utcáin megjelenik,
vasárnap délelőtt!
Nagyon szépek voltak, nagyon egyszerűk
lehettek, azért rendkívül nagy szeretetben és ritka nagy tiszteletben állottak
az akkori férfiak elött. Mind férjhez ment, mind, csak az
nem, a ki egyáltalán nem akart.
Az egyszerűség! Rég mondom én azt,
hogy ez a fő. Csak a férfiak tudnák azt, hogy mi az
egyszerű. Egy kivágott, fehér, nehéz selyemruha nekik már nem
egyszerű! Pedig mi van ennél egyszerűbb és természetesebb? A
színtelen ruha, a melyből egyetlen díszítő
szín kirikít: az a nem egyszerű és ha tízféle szín van együtt, de
harmóniában: az megint egyszerű. Nincs pompa és nincs egyszerűség,
csak az nem szabad, hogy nádszál kisasszony georginának öltözzék és liliomnak a
tubarózsa!
Egyszerű!
Mérges vagyok e szóra! Mily fontoskodó hazug szavakat találunk mi, férfiak,
magunknak. Emlékszem egy úrra, a ki egy tisztes házba estefelé véletlenül
bement. Fogadták, a házikisasszony nem öltözködött át, úgy fogadta. Nem akart
az nap sehova menni, nem várt senkit. Egy sima derék és egy harangszoknya volt
rajta. Május vége felé járt, gyönyörű meleg idő, a
kisasszony egészen könnyen öltözködhetett.
- Óh, mily egyszerű, óh, mily
szolid, házias! mondta az egyszeri úr. Mert az
úrhölgynek igen jó alakja volt. Aztán nemsokára elvette, el bizony.
|