A színek.

Festőkkel szoktam beszélgetni erről a témáról. Ők most bele vannak bolondulva a vörösbe. Én még régebben és erősebben, de azért vitatkoztam velük, hogy kicsaljam tőlük a titkaikat és tudományukat - az önök számára.

- Urak és fiúk! Mi az oka annak, hogy a vörös haj oly ünnepelt és divatos lett, hogy szép gesztenyebarnák nem átallják a fejüket égő színre megfesteni?

Felelt az egyik:

- Nem a vörös haj a fő, hanem a vöröshajú nő. Egy ilyenben tíz asszony van, tíznek a szenvedélye, férfiégető tüze. A mai férfi pedig erre törekszik: megégni asszonynak általa. A vörös asszony a Szfinx, a kit ismerünk.

Szólt a másik:

- Bolond vagy atyámfia! Épp ellenkezőleg, a vörös haj olyanná teszi a nőt, hogy nem is ember, inkább valami virág, egy kifejlődött délszaki növény, mimoza pudika, mely nem csak enni, de ölelni is tud. A kedves, jó, bájos nőembereket únjuk már, divatosan öltözködő villik, eleven virágok kellenek! - A harmadik szólt:

- Ne hallgass rájuk; fő a valeur! - Az a kérdés - először is - milyen az a vörös? Az égő színű szép, az ércszínű szép, az aranyba játszó szép, a barnás és sárgás nem az. A fődolog pedig ama tapasztalati igazság, hogy a vörös hölgyeknek gyönyörű vakító vagy rózsás bőrük van. Tudta ezt Tizian, Makart, az utóbbi ahogy végkép megtudta, a kandiságáért szépen meg is halt.

Negyedik is beszélt, ötödik is, szónokoltunk össze-vissza, de megállapodni nem tudtunk. Kénytelen voltam átterelni a beszélgetést a többi színre.

Szívesen konstatálom, hogy a barna Magyarországon még mindig a szőke haj a legnépszerűbb. Nem a kanári-színű, a fű, vagy kenderszerű, amellyel fehér szempilla és vörös szem jár, hanem a hamvas, a meleg fényű. Jó, ha minél nagyobb és igen lényegesek, hogy apró pihék járuljanak a tömött fonatokhoz... A pihék a tarkón! Ebbe már sok férfi bolondult bele.

Szerencsére a szolid gesztenye-barnának és a komoly feketének általános a becsülete továbbra is. A különös, az egyéni átmeneteket pedig minden becsületes ember igen tiszteli.

A zöld haj azonban nem kedvelt. Nem csak az a zöld, mely egykor barna volt, majd vörösre átfestetett, majd zöldre vált; ha nem legfőképpen az az iszap-színű, mely hideg, ásvány-zöldbe játszik. A kinek ilyen haja van, rendszerint hideg, ásványból van a szíve is és a férfit nem nézi egyébnek, mint komikus képű tevének, a kinek hátán kényelmes megülni és menni előre az élet sivatag útjain.