Rész

  1   2|              tõle távol, nála nélkül -, oly fényesnek rajzolta anyagi
  2   2|                elõttem nyitva, mindenki oly jó hozzám. Határozott szerencsém
  3   2|                 kicsike is evett, és az oly kedves volt így, amint legörbülõ
  4   3|           boldogság dolgában a családfõ oly diszkrétül viselkedett,
  5   3|             viselkedett, ahogy csak egy oly fiatalember viselkedhetik,
  6   3|             benned mégis. Robin egyszer oly szomorúan szólt:~- Keresztül-kasul
  7   3|                  ah, a szegény kisleány oly engedelmes, tudatlan, kíváncsi
  8   3|              össze, mert arca egyszerre oly fehér lett, mint a gipsz-szobroké.
  9   3|             azonban erõs és egészséges, oly nemes, egyenes és határozott,
 10   3|              Elgázolja a szegény népet, oly gõgösen, sebesen vágtat,
 11   3|            rétest is, amely után, hajh, oly hiába vágyakoztak. Az újságokra
 12   3|               vén sikkasztót üdvözölte, oly gyöngéd, szívreható módra,
 13   4|                egyenruhakészítõ cégnél. Oly különös volt a pozíciója,
 14   4|            annyira divatba, és mért lõn oly olcsó a fotográfia és az
 15   4|               Jóisten tudja, nem lesz-e oly hírneves, mint ama Tintoretto,
 16   5|                harminc pengõbõl élõ, de oly méltóságos és szertartásos,
 17   5|                is habarjanak bele -, és oly mimikával küldte el a pudvás
 18   5|                marhahólyagot fölfújják, oly fényeset, oly vérmeset,
 19   5|                fölfújják, oly fényeset, oly vérmeset, olyan aggasztót;
 20   5|             kecskének bánatos arculata. Oly régen nyugszik a rovarporos
 21   5|                 Sándort. Kinyílt elõtte oly mértékben, hogy késõbb maga
 22   5|                semmi, urat!~Itt az ügy, oly gyönyörû, oly piszkos...~
 23   5|               Itt az ügy, oly gyönyörû, oly piszkos...~
 24   6|          színeim révén látja az olvasó. Oly fehér volt, mint a tubarózsa,
 25   6|                 önt fõzni!~Az aggastyán oly gyönyörûséggel hallgatta
 26   6|         információt. És nem nézte többé oly félelemmel vegyes megvetéssel
 27   7|                külön, a maga uzsorását. Oly pompásan beszélt, hogy mindenkit
 28   8|                szerelem.~Tágra nyitott, oly fényes, hogy egy kissé már
 29   8|          kegyetlen ítéletével szemben - oly ragyogóan igazolta. Mert
 30   8|         igazolta. Mert hiába volt Hanna oly önálló, erõs, sõt vad ösztönû
 31   8|              amely alatt szegény Sándor oly sokat szenvedett. A leány
 32   9|            valószínûleg bosszúságában - oly fénypontokat rajzolt a polgárnõk
 33   9|                 hatalmas, erõs, csaknem oly nagy, mint az anyja.~Mindkét
 34   9|                 halálos sértés volt, de oly szelíd és elégikus hangon
 35   9|              pillanatban nem volt többé oly nyomorúságos a szoba. Hanna
 36   9|               ha nõvel állanak szemben, oly nõvel, aki utánuk jár. Sándor
 37  10|                 elállott, és forrón, de oly forrón kezdett sütni a nap.~
 38  10|             kell lenni! - mondá Piroska oly fagyos hangon, hogy Sándor
 39  10|          kérdezték maguktól:~- Ki ez... oly ismerõs és oly idegen...?~
 40  10|                 Ki ez... oly ismerõs és oly idegen...?~Vasárnap reggelenként
 41  10|             nélkül játszott a homokban. Oly kedvesek, oly erõsek voltak,
 42  10|                 homokban. Oly kedvesek, oly erõsek voltak, talán örültek
 43  11|                ifjúságot, az elmúlt. ~- Oly vidám volt az az ezüst kecske,
 44  11|             lelkük messzi, messzi járt, oly távol e tanyától, oly közel
 45  11|             járt, oly távol e tanyától, oly közel egymáshoz.~- Persze
 46  11|             örömem! - folytatta Piroska oly csendesen, hogy csak egy
 47  12|             szegényke lábait.~Némán, de oly vakmerõen követték el a
 48  12|                  És hû maradok magához, oly hû, amilyen asszony még
 49  12|            Gyula elment. A rongyos - de oly becses - kék papirosokat
 50  12|           dacára - a feje volt lefelé - oly gõgös volt, mint egy piros
 51  14|                  kiáltozott a politika, oly hevesen, hogy egy pillanatra
 52  14|           Azonban egyszerre csend lett, oly feltûnõ és hirtelen csend,
 53  14|             jussanak. Az állam gépezete oly nehézkes, oly száraz, nyikorgó,
 54  14|            állam gépezete oly nehézkes, oly száraz, nyikorgó, mindig
 55  14|           beszélgetett egy mandátumról. Oly édesdeden, mint ahogy kisgyerekek
 56  14|        használok - ha szerét ejthetem - oly erõsen. Légy jóbarát az
 57  15|             nyakszirtjük ahol véget ér, oly pihét, mint a délszaki húsos
 58  15|            szerencsésen kiállotta: újra oly egészséges lett, mint az
 59  15|            tudod, melyik volt, ki volt, oly szelídnek, oly aranyos,
 60  15|                 ki volt, oly szelídnek, oly aranyos, fehér bárányosnak
 61  16|                  hogy az ifjú képviselõ oly tisztességtudóan állott
 62  16|              pedig kurizált az uraknak, oly erõsen és vastagon hízelgett,
 63  17|             keretében - a harmadik, bár oly jó módban élt, hogy majd
 64  17|                itthon! - tette hozzá, s oly szerelmesen kapaszkodott
 65  17|               Köszöntek nekik, és Hanna oly melegen, olyan barátságosan
 66  18| legközönségesebb volt velük szemben, és oly tolakodó bókokat mondott,
 67  18|                  csak egyetlenegyet, de oly jövedelemmel járót, hogy
 68  18|                  akik között igen sokra oly szuggesztív hatású egy bankdirektor,
 69  19|           fülkékre, intimus, kéjes - és oly tiszta - nyugvóhelyekre
 70  19|                  Leült vele szemben, és oly bánatosan, mélyen nézett
 71  19|             hívott; a karjaiba zárt, de oly hevesen, oly erõsen, ó,
 72  19|          karjaiba zárt, de oly hevesen, oly erõsen, ó, én drága erõsem...
 73  19|                 Én pedig úgy szeretlek, oly forrón, mintha nem is te
 74  19|               miatt. A hó kezdett esni, oly sûrûn, hogy csaknem belepte
 75  20|             megkérdezze: mire ügyeljen? Oly ostoba volt, hogy egy pillanatra
 76  20|          megrázta a szunyókáló kocsist, oly erõsen, hogy az minden gondolkodás
 77  20|              egy virrasztónõ is, akinek oly jól esett a búsulás, mint
 78  20| meggyökeresedtek a jólismert és most is oly barátságos és ismerõs hófehérszakállas
 79  20|             világosan. Az arca most már oly fehér volt, mint a reggeli
 80  20|               hogy az ellágyulásnak egy oly pillanata következett be,
 81  20|               testének sem. Bensejét is oly láz és konfúzió törte és
 82  21|            bántani téged! - szólt Hirsy oly fenyegetõ hangon, hogy a
 83  21|             tudta, hogy mért hagyta ott oly sebesen a liget csendes
 84  22|              leltek, s alighanem ezért, oly heves szónoklatokat tartottak,
 85  22|                a jó annyi rossz után és oly távolságban mutatkozik!
 86  22|                 át kinézett Budapestre, oly vadul, olyan gyûlölséggel,
 87  22|             felróni a te hibádnak, hogy oly szép volt. Hát nem okos
 88  23|         nászmenet.~A szegény, a pompára oly kíváncsi város, vak és mély
 89  23|           parázzsal ég. És fázni se tud oly õszintén senki, mint az
 90  23|            gályarabnak utolsó napja sem oly egyszínû fekete, mint a
 91  23|                 élet vágya és szeretete oly lángot vetett benne, hogy
 92  23|             hosszú, hosszú csókba fúlt, oly erõsbe és oly gyengédbe,
 93  23|              csókba fúlt, oly erõsbe és oly gyengédbe, amilyen kevés
 94  23|                 egy pár ember, ha a nap oly fennen süt, és jólesik az
 95  23|                 kinyitotta a szemeit:~- Oly boldog vagyok, mint soha
 96  23|             temetõ, hol az én nászpárom oly vidáman bolyongott, hol
 97  23|                bolyongott, hol magam is oly búsan és boldogan csókolóztam
 98  24|              egészen egyedül maradt. De oly egyedül, hogy a szobáiban
 99  24|                milyen gyönyörû sétákat. Oly frissnek, erõsnek, úrnak
100  24|                hogy élete utolsó idejét oly boldoggá tette. Oly nemes,
101  24|              idejét oly boldoggá tette. Oly nemes, oly nagy és szép
102  24|              boldoggá tette. Oly nemes, oly nagy és szép emberi lény
103  25|                szûk immár, hanem inkább oly nagy, oly kietlen, zúgó-visszhangzó
104  25|                  hanem inkább oly nagy, oly kietlen, zúgó-visszhangzó
105  25|                 tudsz, a jövendõt pedig oly fényesnek látod, hogy csaknem