Rész
1 2| õutána jöttünk, mint önhöz. Piroska, csókold meg võlegényed,
2 2| elmenjenek, megtiltom, hogy Piroska máshova fáradjon. Barátim -
3 3| bûnösnek vélt hölgyektõl. Piroska az elsõ pillanatban nyakába
4 3| könnyeivel borította be Piroska:~- Ó, te szegény agárkám,
5 3| keltett, sokat beszéltek róla. Piroska nevetett neki, megsimogatta,
6 3| õket, ezek viszont, sõt Piroska, egészen elvesztvén szokott
7 4| urára váró és szörnyen éhes Piroska is fölriadt. De csúfolódásuk
8 4| nevetett közbe Hirsy. Piroska tapsolt e tervre, nagyon
9 4| krajcárból valamennyien. Piroska gyönyörûen fölvagdalta a
10 4| egymást.~A festõ - és talán Piroska is - roppantul elpirultak,
11 4| mint az én Bem Gyulám.~Piroska örömmel hallgatta, és csendes,
12 5| hagy Gyula nem jött, a Piroska apjával elmentek egy kis
13 5| lassú léptekkel közeledett Piroska felé, és mélyen bókolva
14 5| egyszerre, minden átmenet nélkül Piroska felé fordult -, bocsásson
15 5| illatos forróságból, amelyben Piroska szépen elszundított. (Talán
16 7| mozgott a kályha tetején. Piroska meg-megigazgatta, de az
17 7| apró ügyek el nem vették a Piroska jókedvét, és szíves olvasóm,
18 8| iddogáltak, amíg a kályha mellett Piroska - most már igen lázasan -
19 9| anyja.~Mindkét Máriának Piroska ült, csak a másodikon a
20 9| szavakkal vádolá magát.~Piroska megfeddte:~- Ne vétkezzen
21 9| csakhogy egy kissé késõn. Piroska már fölkelt az ágyból, a
22 9| Robin úr?~- Nincs! - felelte Piroska, és sietve húzott be egy
23 9| kinyitni?~- Nem! - felelte Piroska gõgösen, megsértõdve, gyermekére
24 9| menni.~- Tegye le! - kiáltá Piroska elhalványodva, mérgesen.~-
25 9| uram nem szegény! - mondá Piroska dacosan.~- Tudom, tudom,
26 9| A kisasszony is? - szólt Piroska megszelídülve.~Hanna mosolygott:~-
27 9| Nem tudott beszélni, de Piroska is intett neki, hogy legyen
28 9| mama, Sándor jön! - szólt Piroska halkan.~Sándor belépett
29 10| is gyönyörûen „kinézett”!~Piroska nemet intett a halavány
30 10| való társaság!” - gondolta Piroska, de nem merte kimondani.
31 10| urával összeköti. Szegény Piroska pedig irigységgel vegyes
32 10| állhatta, elnevette magát. Piroska lehajolt, és összevissza
33 10| szedelkõzniök kellett. Piroska egy ákácfába kapaszkodott,
34 10| is dicsérte az asszonyt, Piroska is, Liza is. És lassan-lassan
35 10| gyermekkel kell lenni! - mondá Piroska oly fagyos hangon, hogy
36 10| Sándornak, Robin adta a pénzt, Piroska vásárolta, beszámolt, ami
37 10| született apának! - mondá Piroska.~- És maga nem anyának! -
38 10| homokhalmot. Aztán, bár Piroska ellenezte, bementek újra
39 10| ott sírt egy-két verset, Piroska egy kis tejet ivott, a két
40 10| szomorú folyásáról.~Most meg Piroska sürgette; hogy menjenek,
41 10| megszabadultak a pajtásuktól.~Piroska ijedt tekintettel nézte
42 11| értünk fiához, Jézushoz!~Piroska halkan, magának, majd hangosan -
43 11| nyilatkozott végre Bem Gyula.~Piroska is igent bólintott a fejével.~
44 11| többé örömem! - folytatta Piroska oly csendesen, hogy csak
45 12| el! - mondá erõs hangon.~Piroska szelíden nemet intett:~-
46 12| ottfeledte a varrógépen, de Piroska még idejében észrevette,
47 12| ilyenkor mindig.) Jártak-keltek Piroska körül. Mindjárt jött a halaskofa,
48 12| gyümölcsöt. A holmit letették, Piroska átvette, talán meg is számlálta.~
49 12| kereskedõk huncutságáról. Piroska nem hagyta sûrû kérdéseit
50 12| mint egy mester-leány!~Piroska mosolyogva bólintott a fejével,
51 12| Miért nem izent? - kérdé Piroska akaratosan.~- Mit izengetni?! -
52 12| tetszik, ahogy parancsolja!~Piroska kinyitotta a fiókot, és
53 13| Méltatlan! - kapta föl a szót Piroska, ismételte, belesúgta maga
54 13| Sándor újra, szigorúan.~Piroska helyeslõleg bólintott a
55 13| többféleképpen kifejezte, amíg Piroska elvesztette türelmét, és
56 13| máskor, majd én! - mondá Piroska az ijedtségtõl sápadtan.
57 13| kikísérte vejét a kapuig.~Piroska az ablakból nézte, mint
58 13| födetlen fejét veri az esõ...~Piroska kinyitotta az ablakot, és
59 14| kérdést intézzen Sándorhoz:~- Piroska, és mi lett Piroskából?~-
60 15| drága, a jó, a gyerekarcú Piroska?” „Komisz fiákeros” - gondolta
61 18| Fölkiáltott meglepetésében, mert a Piroska eltûnt testvérét látta viszont,
62 18| hivatalnok közeledett, a Piroska nénje hangot változtatott
63 18| elolvasta az elõszobában. Piroska csak az íródiák volt, a
64 19| A fehér szoba és lakói~Piroska ment eléje, kezet fogtak:~-
65 19| tudta, mi történt véle. Piroska ott állott mellette, arra
66 19| volna belõle. Sándor és Piroska hosszan nézték. Az asszony
67 19| akart ez az asszony, ez a...~Piroska valamivel hangosabban beszélt
68 19| élet jót fog nekem tenni.~A Piroska keze után nyúlt, az meg -
69 19| nem magának való, goromba.~Piroska elment, a beteg fölállott,
70 23| mindjárt! - biztatta az urát Piroska, amikor az nyûgölõdött,
71 23| én nem lehetek olyan jó!~Piroska az ura ajkát befogta a kezével:~-
72 23| zárták le a strófákat.~- Piroska - mint ahogy az anya szokta -
73 23| is visszafojtotta, nehogy Piroska fölébredjen. Csukott szemmel
74 23| Zörgött, hogy fölébressze; Piroska nyomban felugrott, felöltözött,
75 23| kell Magyarországba menni?~Piroska utánamondta. Gyula folytatta:~-
76 23| lesz, mondd, én kedvesem?~Piroska ijedten tekintett fel az
77 23| vedova... Özvegy vagyok...~Piroska elhajította magától a könyvet,
78 23| kapuban.~- Énrám is! - mondá Piroska büszkén, és az ura karjába
79 23| lehetett többé szavát venni. Piroska egyszer-egyszer fejérõl
80 23| ezüst koronájú Szûz Máriám!~Piroska hallgatta a haldokló udvarlását,
81 23| borítsad a hajadat a fejemre...~Piroska engedelmeskedett, sûrû nagy
82 24| hogy a cédulát utoljára a Piroska kezében látta, az tette
83 24| asszonyka errõl nem tudott.~Piroska az anyjával éldegélt, elolvasgatva
84 25| izgatta egy szeplõ, amely a Piroska homlokán mindig megjelent,
85 25| Sándorkára gondolt! - szólalt meg Piroska, amikor ki nem mondott céljukhoz,
86 25| Ez a maga fia! - mondá Piroska. Elhalványodott, szédült,
87 25| lábujjhegyen ment végig a Piroska hálószobáján, hogy fel ne
|