Rész

3001  24|                   doktort és a tanárt, aki a gyermekkertésznõt csakugyan
3002  24|              persze, leány volt mindahány. A derék Hirsy kövéredett,
3003  24|        egyházközségébe, most már lehet, és a végén mindenkirõl kisül,
3004  24|                  öreg, szervusz, megyek!~- A botod, nem hoztál botot?~-
3005  24|                    járni soha.~- Soha? Hát a kecske?~- Igaz, a kecske,
3006  24|                Soha? Hát a kecske?~- Igaz, a kecske, az más!~A keményszívû
3007  24|                    Igaz, a kecske, az más!~A keményszívû törvényhozó
3008  24|               Aztán hazament, lefeküdt, de a nagy legénylakás kietlen
3009  24|               maradt. De oly egyedül, hogy a szobáiban nem volt egyetlen
3010  24|                ismerõsének az arcképe sem. A múltból, az igazi életbõl
3011  24|           szundikált - egyszerre megjelent a kecske, a mulatságos, kalandos
3012  24|              egyszerre megjelent a kecske, a mulatságos, kalandos ezüst
3013  24|                többé. És hogy hiába akarja a miniszterelnök, a király,
3014  24|                   akarja a miniszterelnök, a király, talán maga a jó
3015  24|       miniszterelnök, a király, talán maga a jó Isten is: az ezüst kecskét
3016  24|                féltékeny volt rája egykor, a leány, az én számomra mindörökre
3017  24|                    Volt valami, volt abban a kedves, humoros, huncut
3018  24|                  de kerüljön akármennyibe, a kecskét meg kell szereznem,
3019  24|             szereznem, vissza kell kapnom, a föld alól is.~A következõ
3020  24|                    kapnom, a föld alól is.~A következõ órában már öt
3021  24|             detektív és öt hordár kutatott a botocska után, de hiába,
3022  24|             zálogtulajdonosok elhaltak, és a fiaik költõirodát nyitottak...
3023  24|                  hogy utoljára hol vált el a kecskétõl. Detektívek és
3024  24|                Detektívek és hordárok mind a zálogcédulát követelték,
3025  24|                 annyi ereje, hogy felkölti a kecskét titkos rejtekében,
3026  24|                 Robin úgy emlékezett, hogy a cédulát utoljára a Piroska
3027  24|                    hogy a cédulát utoljára a Piroska kezében látta, az
3028  24|               valahára csak el kell mennie a régi írásaiért, úgyis készült
3029  24|                    készült mindég. De félt a gyásztól, a fájdalomtól -
3030  24|                mindég. De félt a gyásztól, a fájdalomtól - magától is.~-
3031  24|                   vagyunk...~Fölment hozzá a várba, tudta, hol lakik,
3032  24|               várba, tudta, hol lakik, bár a Gyula genovai síremlékének
3033  24|                Mert újra csak tavasz lesz, a legsilányabb tél, a legrosszabb
3034  24|                  lesz, a legsilányabb tél, a legrosszabb dolgok után
3035  24|               világos kalapot viselt, mint a többi asszonyok, a többi -
3036  24|                    mint a többi asszonyok, a többi - régen özvegy asszonyok.
3037  24|               kissé kövérkés is lett, mert a szomorúsággal együttjáró
3038  24|            nyugalom és sok álom megerõsíti a leggyöngédebb és legjobb
3039  24|             elbeszélgettek.~- Mégiscsak az a fõ - mondá Robin, míg mohón
3040  24|                  az áprilisi levegõt -, az a fõ, hogy az ember fiatalkorában
3041  24|                 marad változatlan, örökre. A többi: hogy is mondjam,
3042  24|                  asszonyra alig emlékszem, a képét - bár néha akarom -
3043  24|                    nem is látom. Az utcán, a körutakon megpillantom néha,
3044  24|                    egy szenvedélyes vadász a rengetegben. Ha az újságban
3045  24|                 újságban nem olvasnám néha a nevét, azt se tudnám, hogy
3046  24|                 kicsit. Fájdalmat okoz, az a jó még megvan benne.~És
3047  24|                  amelynek nemes, édes hõse a régi ura volt. Beszélhetnék
3048  24|                 vele, de megvallom - talán a természetem, talán a mesterségem
3049  24|                 talán a természetem, talán a mesterségem az oka - adósság
3050  24|               nélkül ellenni nem tudok, de a végén, máskor, valamikor,
3051  24|                    valamikor, mindent, ezt a tartozásomat is megfizetem...~
3052  24|              tartozásomat is megfizetem...~A legtöbbet mégis Gyuláról
3053  24|                    szívében - öt év után - a gyász sötétsége nem halványodott
3054  24|                     világosodott. Szívében a fehér léleknek meleg, fehér
3055  24|                    nem volt még soha, mint a mi Gyulánk, és én - magácskán
3056  24|                   megerõltette, hogy lássa a Gyula alakját. Vajj’ sikerült-e
3057  24|                    csak megvagyok! - mondá a férfi. - De haj, de szívesen
3058  24|                   vacsoráltunk együtt. Nem a nyomorúságos idõkre, hanem
3059  24|                ezüst kecske!~És elindultak a kecskét megkeresni együtt.
3060  24|               együtt. Az asszony talált rá a nyomára. Végre megvolt,
3061  24|               Sándor diadalmasan vitte föl a várba:~- Megvan, megvan,
3062  25|                   hogy s hogy nem, kiértek a vasúthoz. Egymásra néztek,
3063  25|               jegyet váltottak, és beültek a kupéba.~Május volt már,
3064  25|                    kupéba.~Május volt már, a hónap amaz utolsó hete,
3065  25|                   szeretne lenni mindenki, a legpudvásabb szívû kamarás,
3066  25|                legpudvásabb szívû kamarás, a legtaplósabb elméjû szobatudós
3067  25|                mindjárt-mindjárt kiütközik a fû, a gaz; kicsiny korában,
3068  25|          mindjárt-mindjárt kiütközik a fû, a gaz; kicsiny korában, május
3069  25|                   mindent odakünt és bent, a két régi barátot is, akik
3070  25|                    kerülte egymást, szállt a szálló felhõk és ennek a
3071  25|                   a szálló felhõk és ennek a párja után, aminek a neve
3072  25|                 ennek a párja után, aminek a neve a te szent neved: tovatûnt
3073  25|                  párja után, aminek a neve a te szent neved: tovatûnt
3074  25|                  izgatta egy szeplõ, amely a Piroska homlokán mindig
3075  25|                hete. Mily régen ismeri ezt a szeplõt, mily jó, hogy ilyen
3076  25|             állandó, ismerõs dolgok vannak a világon, mint egy szeplõ,
3077  25|                puha fodrait erõsen sütötte a nap, látta egy pillanatra
3078  25|                  nap, látta egy pillanatra a kis Sándorka tekintetét,
3079  25|                   Sándorka tekintetét, sõt a lábacskáját, és az egész
3080  25|                    amaz embernek, aki neki a legismerõsebb, s kinek tejes
3081  25|                   s kinek tejes arca körül a gyász nem világosodott,
3082  25|                 tette hozzá az asszony, és a temetõ kapujában - egy betemetett
3083  25|                  betemetett árok volt az - a férfi karjába kapaszkodott.~
3084  25|              virágtalan növények nõtték be a szent németkék, a névtelen
3085  25|                nõtték be a szent németkék, a névtelen kis mártírok temetõjét.
3086  25|                  fakeresztecskéket megette a gomba és az esõ, a hantok
3087  25|                 megette a gomba és az esõ, a hantok besüppedve egymásba
3088  25|                folytak, végképp egyesültek a buja gizgaz, a rikító zöld
3089  25|                  egyesültek a buja gizgaz, a rikító zöld füvek és vadrózsák
3090  25|                    kezdett, vagy megszokta a sötétséget, és egy külön
3091  25|                  segített nekik. Kiküldtek a dadájához is, de az ura
3092  25|       szerénytelenül és zavarosan adta elõ a kérést, azért nem jöttek
3093  25|                    jöttek el. Bementek hát a faluba, a kis, púpos házba,
3094  25|                     Bementek hát a faluba, a kis, púpos házba, õk maguk,
3095  25|                   õk maguk, mint egykoron. A gazda nem volt otthon, elment
3096  25|                    otthon, elment gyufáért a szomszéd faluba, az asszony
3097  25|                   az asszony meg dolgozott a mezõn, a szoptatni való
3098  25|             asszony meg dolgozott a mezõn, a szoptatni való gyerek elfogyott.~
3099  25|                    megdöbbentek. Pipa volt a szájában, a füst nélküli
3100  25|        megdöbbentek. Pipa volt a szájában, a füst nélküli dohányzást
3101  25|                   ormótlan botot támasztva a finom kis álla alá, és így,
3102  25|                tekintettek egymásra, aztán a fiúra, egymásra ismét.~-
3103  25|                pillanatra azt hitték, hogy a maguk - meghalt - fiacskáját
3104  25|                 találták meg. De íme, csak a tejtestvére. És csudálatos,
3105  25|                   megdöbbentõen hasonlít - a nagy Robin Sándorra. Ugyanaz
3106  25|                    arc kicsinyben, ugyanaz a termet, csakhogy még kicsiny.~-
3107  25|                 csakhogy még kicsiny.~- Ez a maga fia! - mondá Piroska.
3108  25|                   Elhalványodott, szédült, a Robin karjába kapaszkodott.~-
3109  25|                 karjába kapaszkodott.~- Ez a gyerek! - kiáltott föl Sándor.~
3110  25|                    és elvinni magukkal, de a fiú félt tõlük és menekült,
3111  25|                    menekült, szaladt, mint a mókus, a szérûskert felé;
3112  25|                     szaladt, mint a mókus, a szérûskert felé; hiába kiabáltak
3113  25|               adják, amíg haza nem jönnek!~A kisfiú mégiscsak megállott,
3114  25|                   másnap el is ment velük. A parasztpár nem szívesen
3115  25|               menne már. De odaadták, mert a parasztasszonynak magának
3116  25|              mindig erõs dologban járt, és a két gyerek különben is szörnyen
3117  25|                   is szörnyen hasonlított. A pólyáról ismerte meg õket,
3118  25|              pólyáról ismerte meg õket, és a pólyákat bizony elvéthette
3119  25|                   Hogy az anya ne ismerjen a maga gyerekére, bizony nem
3120  25|                     de ha valakivel, ezzel a jó parasztasszonnyal megeshetett.
3121  25|             parasztasszonnyal megeshetett. A maga kis szopósát temette
3122  25|                      Úgy bõgtél, fölverted a házat, majd megvertelek,
3123  25|          megvertelek, emlékszel-e? - mondá a paraszt, aki finom, úri
3124  25|              különben nem nagyon szerette. A többi fia megette a patkószeget,
3125  25|              szerette. A többi fia megette a patkószeget, ez a szalonnát
3126  25|                  megette a patkószeget, ez a szalonnát is csak sülve
3127  25|                    is csak sülve szerette, a többi lopott magának gyümölcsöt,
3128  25|               venni kellett.~Eleresztették a kisfiút isten hírével, batyu
3129  25|                     el nem tûrte volna azt a módot, ez meg virágzott
3130  25|                    meg virágzott bele. Még a mandzsettáját is úgy húzogatta,
3131  25|                mint az idõsebb Robin.~- Ha a szívem nem mondaná, ha bizonyos
3132  25|                  ha bizonyos nem volna, ez a mosdási mód bizonyossá tenné! -
3133  25|                 ékesszólás nélkül nem ment a dolog. Robin Sándor kissé
3134  25|               komollyá tegyem. És maga meg a gyereknek tartozik azzal,
3135  25|             tartozik azzal, hogy az Isten, a törvény, a világ elõtt apát
3136  25|                  hogy az Isten, a törvény, a világ elõtt apát adjon neki!~-
3137  25|                     istenem, nekünk elmúlt a szerelem...~- Gyuláról álmodtam
3138  25|                Gyuláról álmodtam az éjjel. A régi, a kedves, az egészséges
3139  25|                 álmodtam az éjjel. A régi, a kedves, az egészséges hangján
3140  25|                lassan, lassan; megint csak a nyomorúság siettette az
3141  25|                sürgõsebb és kényszerítõbb. A férfi lakása nem volt szûk
3142  25|             Belekapaszkodott az asszonyba, a gyerekbe, az ifjúságába,
3143  25|                   érzéseibe, enmagába, kit a kornak e szegény hõse elvesztett,
3144  25|              csaknem valamennyien.~- Mégis a legfõbb a világon - és az
3145  25|            valamennyien.~- Mégis a legfõbb a világon - és az elsõ - az
3146  25|                  nélkül magának egy napon, a csendes esküvõ után, hogy
3147  25|                után, hogy délfelé benézett a házba, és közönyös tekintettel
3148  25|                 közönyös tekintettel nézte a tettetett marakodásokat.~
3149  25|        marakodásokat.~Sõt Robin Sándor ezt a hitét este otthon is kifejezte.~
3150  25|                   lesz, ha eljön az ideje, a legkegyetlenebb évszakból
3151  25|          legkegyetlenebb évszakból kifakad a langy, a verõfényes tavasz...~
3152  25|                 évszakból kifakad a langy, a verõfényes tavasz...~Itten
3153  25|                      Itten az ezüst kecske a kis Robinra származott.
3154  25|                    kis Robinra származott. A nagy Robin nézte, elnézte,
3155  25|                 Milyen jól fogja, hogy áll a kezében. Mint az enyémben
3156  25|                    értem, nem örülök neki, a kecske mégiscsak megváltozott!...
3157  25|       morfondírozott, de szégyellte. Nézte a bottal játszó fiút, és földerült:~-
3158  25|                utána megint egy más! Ennek a fia, majd az unoka. Végre
3159  25|                 majd az unoka. Végre is ez a rend, ez a cél: a jövendõ! -
3160  25|                     Végre is ez a rend, ez a cél: a jövendõ! - szólt
3161  25|                    is ez a rend, ez a cél: a jövendõ! - szólt fennhangon.
3162  25|                 fennhangon. Aztán megfogta a fiú fejét, és mondá:~- Kisfiam,
3163  25|               ezüst kecskét megbecsüld, ez a legnagyobb kincs a világon.
3164  25|          megbecsüld, ez a legnagyobb kincs a világon. Ha majd felnõsz,
3165  25|                    tiéd az egész világ, és a boldogságtól beszélni is
3166  25|                    beszélni is alig tudsz, a jövendõt pedig oly fényesnek
3167  25|            ilyenkor simogassad meg hálásan a kecske fejét!~A gyerek kétkedõleg
3168  25|                    hálásan a kecske fejét!~A gyerek kétkedõleg nevetett,
3169  25|              nevetett, az apa pedig elment a klubba minisztert buktatni,
3170  25|                    lábujjhegyen ment végig a Piroska hálószobáján, hogy
3171  25|               Bement megnézni, hogy alszik a fiú. Föltakarta rajta a
3172  25|                    a fiú. Föltakarta rajta a paplant.~Hát ott volt a
3173  25|                    a paplant.~Hát ott volt a gyerek mellett, magához
3174  25|                magához fektette az éjjelre a kecskét, a kemény, a vidám
3175  25|             fektette az éjjelre a kecskét, a kemény, a vidám ezüst kecskét.~
3176  25|               éjjelre a kecskét, a kemény, a vidám ezüst kecskét.~1897~ ~ ~