1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-1545
Rész
1001 18| beburkolódzva, olyan ijesztõen és zárkózottan állott elõtte.
1002 18| meghallották, az ablak nyílt, és pár perc múlva ott volt
1003 19| A fehér szoba és lakói~Piroska ment eléje,
1004 19| fehér alapszínû - függönyök és mozgatható falak segedelmével
1005 19| fülkékre, intimus, kéjes - és oly tiszta - nyugvóhelyekre
1006 19| alvó barátjával, azt nézte, és nem tudta, mi történt véle.
1007 19| mellette, arra föltekintett, és öntudata még álomszerûbb
1008 19| bágyadt, ragyogó, szomorú és diadalmas fehérségében a
1009 19| fehérségében a selymek, régi és új szövetek, az aranyozott
1010 19| bútorok, állatszõrök, csipkék és virágok egy alapszínében
1011 19| kietlen volt. Megrémítõ és megható szép, olyan, mint
1012 19| orgona volt tûzve a keblére és szürkének hatott ottan,
1013 19| dehogy, inkább jókedvû és bizakodó. Azt mondja, hogy
1014 19| engem kiküld szövetekért és virágokért, de mindennek
1015 19| leültet, néz, sírni szeretnék, és mosolyognom kell. Eleinte
1016 19| benne, elragad magával, és elfeledem, hogy beteg: én
1017 19| hiányzott volna belõle. Sándor és Piroska hosszan nézték.
1018 19| táplálkozás, a jó véres húsok, és õ különösen ezeket gyûlöli.
1019 19| különben megenné, mondja, és kinevet. Olykor a szájamból
1020 19| akar többé megcsókolni, és nem engedi, hogy megcsókoljam.
1021 19| Egy az Istent olvassuk, és sokat sírunk. Éjszaka mindig
1022 19| Ezt szereti a legjobban, és nagyon szeret Petõfirõl
1023 19| hozzá. Leült vele szemben, és oly bánatosan, mélyen nézett
1024 19| láttam, hogy lehajlik, és megcsókolja a Gyula kezét.~-
1025 19| nézte, sokáig nézte, sírt és engem hívott; a karjaiba
1026 19| fejét, Sándor utána kapott, és megcsókolta az ajkát.~-
1027 19| mersz! - mondá a festõ, és egyszerre fölelevenedett. -
1028 19| gúnyolódását, bocsánatot kért, és hirtelen a tárgyra tért:~-
1029 19| de te nem vagy festõ -, és te tudod, hogy milyen ott.
1030 19| hogy muskátligarádok vannak és most nyílnak, és a márványnak
1031 19| vannak és most nyílnak, és a márványnak olyan színe
1032 19| Mantegnával, Botticellivel és Tintorettóval. Igaz-e, hogy
1033 19| veszek egy narancserdõt és leszüretelem - pénzem, mint
1034 19| tréfálkozva - fölborzolta, és le a homlokába simította
1035 19| szép, tiszta, fényes, jó és szép a szemed! - mondá a
1036 19| boldogtalan! Szeretlek téged, és ha meghalnék - amit nem
1037 19| én kicsiny asszonyomra. És adjad férjhez, ha lehet,
1038 19| finomak a fekete színei... És ezek egyikének hagyom megfestetlen
1039 19| elment, a beteg fölállott, és megfogván barátjának kezét,
1040 19| nekem. Pletykálnak rólad, és ami még rosszabb, a feleségedrõl
1041 19| meghalok, de te erõs vagy, és életben maradsz. Élhetsz-e
1042 19| nézel rám, mintha szánnál, és azt hinnéd, hogy a fejem
1043 19| téged, pénzeket keresel... És a feleséged és az apád révén
1044 19| keresel... És a feleséged és az apád révén lehet hozzád
1045 19| mindent! - könyörögte, és mint egy fûszál a viharban,
1046 19| asszonyra vigyázz, árul és elárul, talán másképpen
1047 19| rendet, rendet csinálj, és súgjad meg holnap az esküvõn,
1048 19| megtisztítottad magadat és környékedet. A vér jó mosdóvíz,
1049 19| meg kell tudnod, mennyire és kik piszkoltak be...~- Még
1050 19| ólomba foglalt ablakokat, és hatalmas, új erõvel gazdagította
1051 19| nekivágott a fehéredõ hajnalnak, és megint minden fekete lett.~
1052 20| folytatása~Rohanva jött és támolyogva ment el. A hideg
1053 20| A hideg kitörte tagjait, és a nagy ember alig vánszorgott
1054 20| hazajussak!” - mondá hangosan, és szétnézett, megállva az
1055 20| alkalmatosságoknak, amelyek sûrûn - és sebesen - vágtatnak Pest
1056 20| Pénzt adott neki sokat, és még szépen, könyörgõ hangon
1057 20| kocsi sötét belsejében, és az ott elhelyezett kis tükörben
1058 20| életét kell megmenteni, és abból nincs senkinek semmi
1059 20| nincs senkinek semmi kára. És látta magát, mint szaladgál
1060 20| minisztériumból minisztériumba, és most már érti, hogy mért
1061 20| feltûnt a Hanna új ékszere, és sokszor csudálkozott azon
1062 20| apjával suttogva beszélgetett, és elhallgattak, ha közeledett
1063 20| alkuszt csináltak belõle, és még jó, ha csak ezt! De
1064 20| a hivatalának az árát. És ez még mind semmi, ahhoz
1065 20| hogy a felesége megcsalta, és azzal, akinek legfõképpen
1066 20| Kutya voltam, uszítottak, és nem tudtam! - nyöszörgött
1067 20| nem is emberi hangon: - És nem is tudtam!~Elvette volna
1068 20| gyönyörködve könyörgéseiben és kínjaiban, kivallatva elõbb,
1069 20| Aztán megy az apjához, és -~Megállt az esze. A félig
1070 20| félig szélütött, joviális - és hozzá mindig jóságos - öregember
1071 20| ezzel! - kiáltá magában, és kivágta a kocsi ajtaját.
1072 20| utána! - kiáltá Sándor, és megrázta a szunyókáló kocsist,
1073 20| utcába, mindenütt megállt, és sem Sándor nem tudta megmondani
1074 20| gyertyát gyújtott a fejénél és lábánál, már félt is a halottól,
1075 20| becsukta a spalettákat, és behívta az egész házmester-családot,
1076 20| szekrénykulcsok? Adja ide, és menjen ki, egyedül akarok
1077 20| zúzta be a szekrényeket, és a földre hányta apja írásait,
1078 20| ágyától elvette a gyertyákat, és a földre ülve nézte az aktákat,
1079 20| hogy most mit kell kiírni, és mit kell megakadályozni...
1080 20| Nagyban árusították, nagyban és milyen vakmerõen! És az
1081 20| nagyban és milyen vakmerõen! És az asszonynak a keze benne
1082 20| meggyökeresedtek a jólismert és most is oly barátságos és
1083 20| és most is oly barátságos és ismerõs hófehérszakállas
1084 20| Ökölre szorította kezét, és sírva ordította:~- Miért
1085 20| ezt velem?~Leborult eléje és suttogva kérte:~- Te voltál
1086 20| Te voltál az én apám, és én a te fiad. Én vagyok
1087 20| a te fiad. Én vagyok itt és kérdelek, felelj.~Egykedvû
1088 20| kezével megfogta Hannát, és belökte egészen az apja
1089 20| ágyáig. Bezárta az ajtót, és egy kissé messze húzódva
1090 20| pillanatban mindent tudott, és védelmi állásba helyezkedett.~-
1091 20| szárazon.~Hanna odament és az ura szemébe nézett, sõt
1092 20| hihetetlen utálattá változott át, és fuldokolt a vágytól, végezni
1093 20| azt mondd meg, mit tettél és mit cselekedtetek ezzel! -
1094 20| semmit! - mondá az asszony, és az arcát elöntötte a könny.
1095 20| Tehetetlen dühében sírt, és a megaláztatástól, a félelemtõl
1096 20| beleharapott annak a karjába, és kiáltá:~- Õrült, õrült!~
1097 20| megrázta, fölemelte a levegõbe, és fejjel a falnak dobta. Aztán
1098 20| ezért kerestél, kiváltottál és megvettél. Ez igaz. De mind
1099 20| tekintetet, hátraszökött és kiáltá:~- Gyáva, gyáva!
1100 20| fuldokolva, könny nélkül és hang nélkül sírt. Az asszony
1101 20| sem. Bensejét is oly láz és konfúzió törte és zavarta
1102 20| oly láz és konfúzió törte és zavarta össze, hogy akarata
1103 20| zavarta össze, hogy akarata és érzése különvált. Reszketõ
1104 20| kivette óráját, megnézte, és maga se tudta, minek.~-
1105 20| után van, õ ölte meg apját, és megfojtotta feleségét is.
1106 20| papír lángja világította meg és füstölte be a szobát, amelynek
1107 20| feketébb volt a sötétségnél. És ebbõl világított feléje
1108 20| lábaihoz, annak az arcát nézte, és úgy beszélt:~- Nem bántom.
1109 20| az oka mindennek!~Dacos és haragos mozdulattal szép
1110 20| mellébe vágta az asszony, és elhallgatott. Egy erõs kacagás
1111 20| látta, hogy nincs veszedelem és nincs reménység. Egyszerre
1112 20| végignézte az asszonyát, és csaknem elszédült abban
1113 20| megvetéssel, az undorral és a szánalommal.~Behunyta
1114 20| azokat, akiket elveszített, és elment.~
1115 21| Meg kell valakit ölnie - és mi lesz ennek a társaival?
1116 21| intézetben állást, pedig - és ez tudatik - már új vallásom
1117 21| hozzád, egy szavadba kerül, és kineveznek. Azt hittem,
1118 21| akik lent maradtunk. Gyula és te, csak ti ketten lettetek
1119 21| eresztett. Nincs szerencsém, és most már - az igazat megvallva -
1120 21| szerint kellene eljárnom, és ezt a csalást meg sem érdemli
1121 21| érettségiztem, a magyarból és az irodalomtörténetbõl jelesem
1122 21| írni, nem tudok fogalmazni, és azt hiszem, enélkül nem
1123 21| Minden hangszert megtanultam, és ha nõ volnék, nagy hasznomat
1124 21| belátom, nem vagyok kitûnõség, és most csak a kitûnõség az,
1125 21| jelesebb emberek vannak. És csak a kitûnõség ér célt;
1126 21| Hirsybõl folyt a beszéd, és ha a gyerekekre nem kell
1127 21| kutyát meg akartak fogni, és minden komfortáblis lóval
1128 21| minden kirakat elõtt megállt, és minden tárgyat meg akart
1129 21| hagyjad! - mondá Robin, és most már hármasban ballagtak
1130 21| óhajtásait, vágyakozását és sokféle dolgokat illetõ
1131 21| nagy örömem van benned, és mily boldog vagyok, hogy
1132 21| neked árt az, hogy velem - és ezekkel az ördögfiókokkal -
1133 21| úgy szeretek veled menni, és nagyon szeretném, ha sokan,
1134 21| igen sokan látnának... - És Hirsy kiegyenesedett, amit
1135 21| a gyomrát meg behúzta, és így szónokolt:~- Te nekünk
1136 21| újságokat miattad olvassuk, és a képviselõház teérted érdekel.
1137 21| minden levelében tisztel és nagyságol; kérésemre nehányszor
1138 21| kifejlõdött benned. Nekem és a többi fiúknak is, úgy
1139 21| tudta megszokni a keményet, és ehhez képest nem is lehetett
1140 21| mindég megver mindenkit, és alig várja, hogy neked valami
1141 21| elbánunk!” így biztat engem, és a biztatásától - a keze
1142 21| Az éjjel! - felelé Robin és fölsóhajtott.~A barát megsajnálta,
1143 21| ennek a sok nélkülözésben és tanításban elkoptatott barátnak
1144 21| gyötrelmeit meglágyította és fölbontotta legkedvesebb
1145 21| halállal való vívódása, és ennek a derék, jó, egész
1146 21| az élettel való küzdelme. És a fájdalom önzése, mely
1147 21| mondá régi modorában, és a régi szokáshoz híven meg
1148 21| köszöngettek Robin Sándornak, és õ is, ösztönszerûleg, ott,
1149 21| asszonynak! - szólt a nevelõ, és el akart rohanni a gyermekekkel.
1150 21| paroláztak, Hirsy felágaskodott és közel hajlott barátja füléhez:~-
1151 21| kávécsarnokban... A csáb és a kényszer iszonyú, õ kétségkívül
1152 21| meg kell mentenem! Errõl és másról is, bensõ és bizalmas
1153 21| Errõl és másról is, bensõ és bizalmas dolgokat fogok
1154 21| Sándor, már a búcsúzás után, és be sem várva a feleletet,
1155 21| Sándor tompult elméjében.~- És velem is! - tette hozzá
1156 21| nem vesztette az eszét, és máris az járt a fejében,
1157 21| fejében, hogy fog élni, és hogy lehet élnie tovább?~
1158 21| az otthon? Nincs többé. És nem tudott a városban egy
1159 21| a szobaleány szólt neki, és a szobaleánynak tudnia kellett
1160 21| lenni, leszállt a kocsiról, és gyalog folytatta útját,
1161 21| felé.~Nem evett, nem ivott és nem aludt tegnap óta, úgy
1162 21| éppen csak vonszolta magát. És életének folytatására egyéb
1163 21| elzálogosítja az óráját, és Hirsynél alszik az éjjel.
1164 21| a liget csendes tájékát, és mért siet Buda felé. A lába
1165 22| Jelentkezés a várúrnál~Mély - és alattomos - csend vette
1166 22| körül az ormótlan, széles és lapos házat, amely elõtt
1167 22| tekintélye egyszerre megütötte és visszariasztotta. Pedig
1168 22| kormányozzák e nagy, szép, és különösen nagy zajjal élõ
1169 22| sohase fázott úgy, mint most, és egyben: nem érzett még ily
1170 22| érzett még ily megaláztatást és félelmet. És amirõl sohase
1171 22| megaláztatást és félelmet. És amirõl sohase adott számot
1172 22| legválságosabb pillanatában, tisztán és keményen látta és megkülönböztette,
1173 22| tisztán és keményen látta és megkülönböztette, hogy az
1174 22| van. Ez az elsõ parancsol, és a második engedelmeskedik.
1175 22| így járja már évek óta, és folytatódik beláthatatlan
1176 22| megérezte az igazságot, és lázában meg keserûségében
1177 22| túlozta is. Gyûlölséggel és ijedelemmel gondolt legfõbb
1178 22| aki uralkodik, parancsol és tesz - legfõképpen cselekszik -
1179 22| az általános akarat, kedv és szimpátia ellenére. Soha,
1180 22| kivévén nehány iskolatársát... És, mégis bilincsbe verve viszi
1181 22| ez a jó annyi rossz után és oly távolságban mutatkozik!
1182 22| hanem éppen amit lehet, és mindenben, amit cselekszik,
1183 22| a fontos, hogy õ teszi, és sokak, a legnagyobb többség
1184 22| sokak, a legnagyobb többség és a legtolakodóbb hatalom
1185 22| tüzelte magát Robin Sándor, és a következõ percben ott
1186 22| nézve reá. Inkább közönyös és savanyúan, mint haragos
1187 22| egy tény - hebegte Robin, és leült a neki kimutatott
1188 22| hogy megkávézzam!~Lassan és igen figyelmesen másfél
1189 22| volt töltve; kávésibrik és másik findzsa nem volt a
1190 22| Siklón? - kérdé az öreg, és e hír láthatólag kellemesen
1191 22| érintette. Dicsérte e jármûvet, és mindjárt megemlítette azt
1192 22| politikus nevetett, hang és fog nélkül. Egyszerre jókedve
1193 22| t említették komolyan és ünnepélyesen. Egy másik,
1194 22| tanulnak! - mondá az öreg, és kis ábrázatát szinte megnagyobbította
1195 22| tanulók szobájából egy erõs és biztos hang.~- Az anya pedig
1196 22| tölthetném el. Leányaim festenek és zenélnek, a porcelánt idehaza
1197 22| porcelánt idehaza festik, és nem kívánkozunk semmiféle
1198 22| amelyben a közfalak akadály és szükségtelen építmény. Mint
1199 22| olyanformán élhetett ez az elõkelõ és dúsgazdag család is. Csak
1200 22| ideiglenesen helyezkedtek el, és a kegyelmes úr díványán
1201 22| földön is vetettek itt ágyat, és étkeztek a szalonban is.
1202 22| Ehhez képest a politúros és kiválóképpen gyárias jellegû
1203 22| bútorok kissé törõdöttek és kopottak voltak máris, szerencsére
1204 22| Sándort a szoba szegénysége és szürkesége egy kissé felbátorította:
1205 22| szíverõsítõt! - tette hozzá sunyin, és a kályha válláról nagy üveg
1206 22| válláról nagy üveg pálinkát és két pohárkát vett le.~-
1207 22| mindenre. Ha éjszaka rámtörnek és hirtelen felköltenek, mint
1208 22| elég ártatlan-e? A kimért és zárkózott, sõt a legtöbbször
1209 22| az eredendõ természetét, és meztelenül megmutatni a
1210 22| szülõje, de ismerte magát, és ilyenkor rendesen bezárkózott.
1211 22| halál e kellemetlen hírével, és mintha az a szája ízét elrontotta
1212 22| témába kezdve -, milyen szép, és különösen milyen nagy. Mert
1213 22| sok egy kicsinyt benne. És ha meggondolom, hogy az
1214 22| mondja -, de ami igaz, igaz, és én kedvelem õket, viszonzom
1215 22| Oldalvást nézett Robin Sándorra, és így kémlelte:~- És mit mondasz
1216 22| Sándorra, és így kémlelte:~- És mit mondasz te, hogy vagy
1217 22| Nemigen! - mondá Robin, és fölkelt, elvörösödött, mert
1218 22| is többet, gyanúsítja õt, és amit most barátkozás címén,
1219 22| Majd mormogva hozzátette: - És ha nem volnál az egészen?
1220 22| egészen belétemetkezett, és erõs hangon - talán egy
1221 22| nincsenek bizonyítékaim, és lehet, hogy vannak ellenem
1222 22| amelyeket én nem ismerek. Akarom és követelem ezeket, a nyilvánosság
1223 22| föltápászkodott székébõl, és föl s alá járt a szobában.
1224 22| rendbehozza, kiegyenlítsen és elsimítson. Nehéz és vigasztalan
1225 22| kiegyenlítsen és elsimítson. Nehéz és vigasztalan helyzetekkel
1226 22| szemben érezte magát csak jól és otthonosan. Most is bizonyára
1227 22| gondolkodik, készen volt már, és a mondatok, amelyeket beledobott
1228 22| vállára tette a kezét:~- És mit vagy most teendõ?~Robin
1229 22| mintha azt szemlélné: honnan és hogyan fogja összelövetni.~-
1230 22| a kérdésben már enyelgés és lenézés volt, az a férfiöröm,
1231 22| egy férfitársuk bajával és gyengeségével eléjük járul.~
1232 22| lehet - objektív lenni. És lássuk a terveidet. Annyit
1233 22| javait. A felség nem hiszi, és ez a fõ, de akadhatna egy
1234 22| egy asztalnál ebédel - és akit legokosabb volna mindég
1235 22| ez beszélhet, gagyoghat, és addig-addig példálózik...
1236 22| az, amit a felség hisz, és amit a fõtisztek maguk között
1237 22| hogy nem vagyok a trón és a haza hasznára, hát nem
1238 22| nem vagyok. Hát ez a rend, és ennek így kell lenni, mert
1239 22| épületének a váza. Így épült, és azzal vége. Neked most zúg
1240 22| ragaszkodom én a hazához!~- És a haza énhozzám! - tette
1241 22| értette a pálinkáspohárt. És ezenközben eszébe juthatott,
1242 22| amelyek piszkosak, csúfak, és nem a saját hibájából támadtak.~-
1243 22| irántam való jóságodat, és a kezeidbe letegyem állásaimat,
1244 22| Tehát le akarsz mondani? És ha nem választatlak meg
1245 22| textusából; hamar visszatalált:~- És ha én mégis megválasztatlak?
1246 22| amelyeket bizonyítani nem lehet, és nem is kell. Ti már nem
1247 22| által botránkozás lészen!” És tovább: „jobb neked az életre
1248 22| aki kürtõs kalácsot süt, és ti kényeskedtek, mint egy
1249 22| Minden napot ki kell küzdeni, és mindennap újrakezdeni a
1250 22| mindennap újrakezdeni a harcot, és ti azonnal leejtitek a bátorságtokat,
1251 22| fapárkányára, a piros aktákra, és úgy sírt.~Az öreg ijedt
1252 22| öreg ijedt pofákat vágott, és a rövid lábaival igen aprókat
1253 22| hogy nem vérezted meg, és nem kiabáltad ki a színházakban...
1254 22| mûvészet árt az erkölcsnek, és azonfelül drága mulatság
1255 22| állíttatik. De mikor? Ha tudják. És ha nem tudják meg, ha te
1256 22| kezdõdik, ahol az illetõ vak és ostoba marad. Ha lát és
1257 22| és ostoba marad. Ha lát és ébred, ha többé nem hagyja
1258 22| az illetõ nõ csontjait, és ha szereti, tovább él vele.
1259 22| hogy így tégy: megfenyíted és eltaszítod. Különben a megfenyítés
1260 22| benne van az eltaszításban és a közönyben. Nem veszed
1261 22| Sándor csendesen zokogott, és alig hallotta az öregember
1262 22| bölcselkedéseit. Az megsimogatta, és vigasztalta tovább:~- Ha
1263 22| jó, mint ahogy történik, és hogy semmi sem lehet másképp,
1264 22| mint ahogy van. Ha elválsz, és valamely reformált valláshoz
1265 22| érteni, amikben most vak vagy és siket. Minden nagy és kis
1266 22| vagy és siket. Minden nagy és kis dolgok el vannak végezve,
1267 22| dolgok el vannak végezve, és az embernek más tennivalója
1268 22| Odament a könyvespolchoz, és törvénykönyvek, csonka Jókai-kötetek
1269 22| felütötte Máté evangéliumánál, és leülvén az asztal mellé,
1270 22| elsõ teremtésben férjfiat és asszonyt teremtett? És azt
1271 22| férjfiat és asszonyt teremtett? És azt mondotta: Annakokáért
1272 22| Annakokáért elhagyja ember attyát és annyát: és ragaszkodik az
1273 22| ember attyát és annyát: és ragaszkodik az õ feleségéhez,
1274 22| ragaszkodik az õ feleségéhez, és ketten lésznek egy testté.
1275 22| adjon az õ feleségének, és azt elbocsássa. Felele nékik:
1276 22| hanem ha paráznaságért, és mást vejénd, parázna lészen
1277 22| vejénd, parázna lészen az; és aki ok nélkül elbocsáttatott
1278 22| kezeibe rejtette arcát, és úgy hallgatta. Az öreg érdes
1279 22| a könyvet, felemelkedék és megfogta a fiatal férfi
1280 22| vannak a világon, hasznosak és haszontalanok, gonoszok
1281 22| haszontalanok, gonoszok és jók, szépek és csúnyák,
1282 22| gonoszok és jók, szépek és csúnyák, tarkák és barkák.
1283 22| szépek és csúnyák, tarkák és barkák. Bele kell nyugodni,
1284 22| barkák. Bele kell nyugodni, és aszerint cselekedni. Ha
1285 22| azzal le kell számolni, és attól el kell különöznünk
1286 22| odahaza. A komtesz bájos fejét és szép derekát bedugta az
1287 22| öreg ijedten pattant fel, és az ajtó elébe állva, kiterjeszté
1288 22| akinek szemei még veresek, és hogy leányának szûzi ajka
1289 22| erkölcstelenségrõl, házasságtörésrõl és politikáról beszéltek.~-
1290 22| zavarjatok! - szólt reá mérgesen, és belülrõl bezárta az ajtót.
1291 22| nyugodtan - köszönöm a jóságát és tanításait, és én úgy fogok
1292 22| a jóságát és tanításait, és én úgy fogok cselekedni,
1293 22| mindent, a legislegkezdetétõl. És amirõl csak sejtem is, hogy
1294 22| hozzá, azt ledobom magamról, és nincs senki és semmi, ami
1295 22| magamról, és nincs senki és semmi, ami engem ebben megakadályozhat.~-
1296 22| szerencsét az új asszonnyal, és most menj, és aludd ki magad,
1297 22| asszonnyal, és most menj, és aludd ki magad, temessed
1298 22| temessed el az apádat csendben, és aztán megint aludj egyet,
1299 22| ajtóküszöbig kikísérte. És Robin Sándor kézfogásra
1300 22| a várban este volt már, és a verebek is aludni tértek.
1301 22| elbújt papírforintosra lelt, és ezzel bement egy kávéházba,
1302 22| Tehát senki nem tud semmit. És úgy látszik, nem is törõdik
1303 22| Megnyugodott egy kissé, és magában megdicsérte az öregurat: „
1304 22| véve, jó ember!” mondá. „És engem szeret, láthatólag
1305 22| tovább gondolatait, fizetett, és elment régi barátjához.~
1306 22| szeretnék én! - szólt Robin, és ruhástól a díványra feküdt.~-
1307 22| Segítsek lehúzni a cipõdet?~És a „nagydarab” ember mindhiába
1308 22| levetkeztette, lefektette és melléje ült az ágy szélére.~
1309 22| hatalmas barátja mellett, és nézte komolyan, mélyen,
1310 22| lehajlott barátja fölé, és megcsókolta a szemét.~-
1311 22| ember befordult a fal felé, és mert fölöttébb egészséges
1312 22| Hirsy virrasztott mellette, és javította a számtani feladatokat,
1313 22| végképp föl volt izgatva, és csak nagynehezen nyugodott
1314 22| valakit párbajban megölt, és most hozzája menekült. A
1315 22| beteg lett a büszkeségtõl, és bár õ maga nem tudott volna
1316 22| sem: hõsnek, hatalmasnak és vérengzõnek képzelte magát.~
1317 23| leküldte legszebb, legpuhább és legvastagabb szõnyegeit,
1318 23| volt az égi szmirnaszõnyeg, és nem egyéb - még a kõfalakat
1319 23| kõfalakat is kikárpitozta, és mindazon utcákat, ahol jött,
1320 23| mindazon utcákat, ahol jött, és amerre hazavonult a nászmenet.~
1321 23| oly kíváncsi város, vak és mély álmába borulva, mit
1322 23| a hajnali hóban föltûnt és hirtelen eltûnt jelenésrõl,
1323 23| voltak ébren a templom körül, és azoknak a szíve telt meg
1324 23| amelyhez emberi elmének és kéznek semmi köze. De maga
1325 23| még több csodát is, ott és akkor a József utcában,
1326 23| József utcában, de van eszem, és a hitetlen világnak el nem
1327 23| akármilyen erejébe került, és bár szólni a maga legszentebb
1328 23| felelte Robin Sándor, és mutatta Hirsyt:~- Ez is
1329 23| amikor az nyûgölõdött, és türelmetlenségében még szivarra
1330 23| legnagyobb dolog az illat, és az, hogy vannak fehér színek.
1331 23| szívom, a másikat látom, és ebben benne van minden:
1332 23| ijedten emelkedett föl, és szigorúan szólt:~- Vasúton
1333 23| Gyula orvosainak receptjét, és a külön kupéban szépen megágyazott
1334 23| ablaknál nézem a tájékot, és megmondom mindég, hol vagyunk.
1335 23| nyáron, akkor kiszállunk és az egészet lefesti!~Csupa
1336 23| velem, kinyitom az ablakot és kinézek!~Azonban nem tette
1337 23| betegséget magát, mint férfiatlan és nem esztétikus dolgot. És
1338 23| és nem esztétikus dolgot. És azt óhajtotta magában: vajha
1339 23| mint egy asszony, aki... És õ a védõje, támasza, az
1340 23| Piroskához, megcsókolja elõtte, és õ nem tud ez ellen tenni
1341 23| öltözött lelkek laknak, jön és leszáll a láz, amely mennél
1342 23| amely mennél gonoszabb és alattomosabb, annál jobban
1343 23| kirebben, ha jõ az este, és gyilkos párázatokban járja
1344 23| be a világot, hogy öljön és emésszen, pedig - úgy mondják -
1345 23| teremtések élete árán élnek és szaporodnak tovább, így
1346 23| haragszik a tekintélyekre, és ahol lehet, azokat megalázza,
1347 23| lehet, azokat megalázza, és így gondolják ezt az orvosok.
1348 23| szimbólum, amit csináltak, és ha tudás dolgában szegények
1349 23| jött a redõs szárnyú este, és a védelme alatt éledtek
1350 23| mert a fantáziája kigyúlt, és testének teljes bágyadtságában
1351 23| lesz, majd ha Itáliába ér, és fürdik a Jóisten napjában,
1352 23| fürdik a Jóisten napjában, és abban a verõfényben, melyet
1353 23| mûvészietlen, egyenes, vad vonalat. És futott elõle, hitte, hogy
1354 23| gondolta -; mint menekül õ, és mint lohol az utána, hiába!~-
1355 23| hiába!~- Zord hegyek jönnek és szigorú fenyvesek! Úgy érzem;
1356 23| kõfészkekben, be fázhatnak, és itt maradnak az egész hosszú
1357 23| leszünk!~- Egyet alszunk, és ott vagyunk!~- Jó, aludjunk!~
1358 23| órájában, ha külön-külön és keskeny bársonyágyon feküdtek
1359 23| szerelmesen bújtak össze lelkeik, és egymáson éldegéltek, több
1360 23| boldog összhangban lehet. És olyan puhán, simán vitte
1361 23| vidáman ébredt hajnal felé, és vidáman - halkan - mondta
1362 23| hómezõknek. Átfogták egymást, és úgy nézték, és szinte elvesztették
1363 23| egymást, és úgy nézték, és szinte elvesztették a maguk
1364 23| a valóságra, pozitívabb és könyörtelenebb, szívük akármilyen
1365 23| fázott ebben az idõben, és a természet nem engedte
1366 23| magát megzavartatni a költõk és a hotelier-k híreszteléseitõl,
1367 23| nem õszinte, alattomos és csalárd; a havat nem fagyasztja
1368 23| inkább fõ, mint parázzsal ég. És fázni se tud oly õszintén
1369 23| hazudta, hogy tele nincs, és most már maga is elhiszi,
1370 23| füllentett, nem védekezik, és - megfagy.~Gyula dideregve
1371 23| dideregve dicsérte a klímát, és alig várta, hogy Genovába
1372 23| hogy Genovába érjenek, és lefeküdhessék az ágyba.
1373 23| mert semmi szelleme nincs, és bizonyosan tudom, hogy szívtelen!~
1374 23| hogy szívtelen!~Tréfált és enyelgett, és ha napokig
1375 23| szívtelen!~Tréfált és enyelgett, és ha napokig nem is mehetett
1376 23| szobából, nem keseredett el, és nem lett azért komor. Mert
1377 23| kibékítõ pontjai ne legyenek, és a haldokló gályarabnak utolsó
1378 23| írók betegségi történetei. És ezt én mondom, én! Az egykori
1379 23| napon át Genova mappáját és útikönyveit nézte vele,
1380 23| látnak, ha kisüt a nap. És voltak olyan finomlelkûek,
1381 23| márványcsíkos kis templomaival, és az óriási kikötõvel, amelyben
1382 23| indítani, kormányozni, és bronz karral evezni, és
1383 23| és bronz karral evezni, és egy karcsú hajón egyedül
1384 23| vinni, mindjobban délnek. És örvendeznie kellett, ha
1385 23| nyakravalóit, kihúzta magát, és tréfás gõggel sétált - le
1386 23| korán le kellett feküdnie, és napnyugta után, hiába erõsködött,
1387 23| Csukott szemmel virrasztott, és hallgatta a büszke város
1388 23| csókolózókkal; az élet vágya és szeretete oly lángot vetett
1389 23| benne, hogy megszédült, és a maga nyomorúságos rabságában
1390 23| fejénél az asszonya állott és szólt: „Lám, maga idehozott,
1391 23| szólt: „Lám, maga idehozott, és most én nem tudom, hová
1392 23| mer jönni Olaszországba, és nem tud a nyelvükön egy
1393 23| elhajította magától a könyvet, és reáborult az urára, összeölelte,
1394 23| nem gyöngéden, erõsen, és ajkát kereste az ajkával:~-
1395 23| semmit, elpuhult. Vívni és tornászni kell.~- Igaz,
1396 23| tornászni kell.~- Igaz, vívni és tornászni fogok!~- És nem
1397 23| vívni és tornászni fogok!~- És nem beszélt soha egy becsületes
1398 23| tulajdonsága! Legyen szíves, és mondjon le a viszontmegjegyzésrõl.
1399 23| le! - jegyezte meg Gyula, és kipirosodott.~Az orvos folytatta
1400 23| egy bivaly melle ez, teli és ép, és ön minden valószínûség
1401 23| bivaly melle ez, teli és ép, és ön minden valószínûség szerint
1402 23| betegen vágnak egy napon eret, és nem jött hozzám, akinek
1403 23| betegem. Én ráérek kitalálni és megfogni a baját, mert nincs
1404 23| az öné pláne tünemény!~- És szabad tudnom, hogy mi?~-
1405 23| év múlva köszvénye lesz, és ez jelentkezik most a gyomrában.
1406 23| órájában a lehetõ legszebb és legjobb, legdrágább ételeket.
1407 23| az aranyat: egészség, erõ és ifjúság lakozik e nemes
1408 23| nem kell, hanem kérni - és adni - három csókot. No,
1409 23| lépcsõt ment lefelé Bem Gyula, és akármilyen okos fiú volt
1410 23| mondá Piroska büszkén, és az ura karjába ölté a karját -
1411 23| amióta együtt voltak -, és engedte azt is, hogy az
1412 23| segítse be a kocsiba.~... És nyitott kocsiban - mi tûrés-tagadás -
1413 23| Valamelyik apró utcán, és nem Genova valamelyik népes
1414 23| nyüzsgése, zaja, veszekedése és kandisága közepette kezdõdött
1415 23| a látóhatár tengerével és egével alighanem pusztán
1416 23| világon, csupán csak egy...~És ez az egy hosszú, hosszú
1417 23| csókba fúlt, oly erõsbe és oly gyengédbe, amilyen kevés
1418 23| meg, amióta él ez a föld és rajta állandóan forr a szerelem.
1419 23| elmulasztott, elhalasztott és a tõle majdan megtagadott
1420 23| õ kivirított asszonyát, és ha mellettök elment, ha
1421 23| újságokra a kávéházakban, és képes levelezõlapokat irkálnak
1422 23| levelezõlapokat irkálnak az anyjuknak és a régi udvarlóiknak haza.
1423 23| üveg aranyszérumot vettek, és vasútra szállva, gyorsan
1424 23| pálmaerdõbe bújt városkába és gondolták: ez tündéri, de
1425 23| reggelt, a napot.~Megvárták. És íme: roppant rózsalugasokon
1426 23| roppant rózsalugasokon és a hosszú-hosszú vaníliagarádokon
1427 23| dong a decemberi napban, és feketén pettyezik a fehér
1428 23| vámvizsgálat, jegyváltás és hotelkoszt nélkül...~- Nem
1429 23| ha a nap oly fennen süt, és jólesik az árnyék, melyet
1430 23| még, úgy mondták nekik, és a festõ elhitte, mert nagy
1431 23| Simítgatta, ütögette a fejét, és susogott hozzá:~- Poveretto,
1432 23| jöttek ide, szembe Afrikával. És hogy a szívem összenõtt
1433 23| vibrál a tenger párájában...~És így éltek teljes hat napig,
1434 23| fejérõl a takarót levette, és ilyenkor a beteg szeme hirtelen
1435 23| aki lustálkodni akar még, és tetteti magát, hogy alszik.
1436 23| Ez az!” - hitte magában, és rettegve várta a reggelt.~-
1437 23| kisütött a délszaki nap, és mohón itta föl a ritka északi
1438 23| mint soha még! - mondá, és megfogta az asszonya kezét.~-
1439 23| mehetek a sötétségbe át, és a szívemet, mint az illat,
1440 23| borítja el a hála, a fájdalom, és egy olyan érzés, amirõl
1441 23| aranypárákban ragyogó tengerre, és annak beszélt:~- Holnap?
1442 23| ministráltam: téged láttalak és imádtalak, ezüst koronájú
1443 23| a karjai között bújt meg és csókolta a kezét.~- Sono
1444 23| alszom! - mondá csendesen. - És te se virrassz, én édes,
1445 23| A hajad olyan jó meleg és könnyû, köszönöm.~Így aludt
1446 23| Bordigherai betegek, nászpárok és ide számûzött, boldogtalan
1447 23| fél a fiatal asszonya sem, és szinte ölelve viszi át néma
1448 23| Uracska, csak egy temetõ van, és az a genovai!~- Madonna,
1449 23| hol magam is oly búsan és boldogan csókolóztam egykor,
1450 24| engedi magát akadályoztatni, és a legrosszabb dolgok, a
1451 24| õdöngött; ki volt vasalva és föl volt virágozva az egész
1452 24| közepén bandukolt elõre, és a komfortáblisok szerették
1453 24| elhatározta, hogy hazamegy, és dacára a ragyogó tavaszi
1454 24| vele rosszul. Adja a hû és önfeláldozó szerelmest,
1455 24| csókok elõl megszökött, és egy kis parázs pletykáért
1456 24| társadalmiba. Igen öreg és igen köszvényes urakat talált
1457 24| belügyminiszterrõl beszélgettek ezek, és arról, hogy õk, akik egyszer
1458 24| érdekekben szövetségeseire, kar- és tagtársaira gondolhatott.
1459 24| nélkül is bevagdalta barátai és ismerõsei bõrét, sõt húsát
1460 24| visítva futott el elõle, és mint a vad malac, a Robin
1461 24| méltóságos úr. Hirsyt, a doktort és a tanárt, aki a gyermekkertésznõt
1462 24| derék Hirsy kövéredett, és az akadémiának kezdett dolgozni,
1463 24| egyházközségébe, most már lehet, és a végén mindenkirõl kisül,
1464 24| kisül, hogy onnan eredt, és utoljára mindenki az lesz...~-
1465 24| majd bocsánatot kért tõle, és - egy ezüst forint kíséretében -
1466 24| most is! - mondá magányában és mosolygott:~- Bolond dolog,
1467 24| dolog, de kínoz, hogy nincs, és nem lehet meg soha többé.
1468 24| nem lehet meg soha többé. És hogy hiába akarja a miniszterelnök,
1469 24| Isten is: az ezüst kecskét és világát többé misem szerezheti
1470 24| mindörökre elveszett!... És milyen sétákat tettem vele! -
1471 24| magamat, ha nálam volt, és mennyire megrokkantam, ha
1472 24| fejben, lélek volt benne... És minden szerencsétlenségem
1473 24| eltûnt, ahol én - könnyelmûen és gyáván - elhagytam, elfeledtem!
1474 24| Állok egyenesen, magasan és boldogan... Kitömött sas
1475 24| kecske mégiscsak ott nevetett és mekegett nyitott szemei
1476 24| mekegett nyitott szemei elõtt. És addig-addig kellette magát,
1477 24| amíg Robin Sándor fölugrott és szólt:~- Bolondság, de kerüljön
1478 24| következõ órában már öt detektív és öt hordár kutatott a botocska
1479 24| zálogtulajdonosok elhaltak, és a fiaik költõirodát nyitottak...
1480 24| költõirodát nyitottak... És azt se tudta szegény Robin,
1481 24| a kecskétõl. Detektívek és hordárok mind a zálogcédulát
1482 24| fölállítása óta nem beszélt vele. És azóta is elmúlt - hadd lássuk -
1483 24| vigyázott reá, õrködött fölötte, és nemegyszer segített rajta,
1484 24| anyjával éldegélt, elolvasgatva és eltisztogatva életét, csendesen,
1485 24| nehéz babos ruhákban járt, és csak olyan világos kalapot
1486 24| szomorúsággal együttjáró nyugalom és sok álom megerõsíti a leggyöngédebb
1487 24| megerõsíti a leggyöngédebb és legjobb nõcskéket is.~Nagyon
1488 24| Nagyon megörültek egymásnak, és jóízûen elbeszélgettek.~-
1489 24| körutakon megpillantom néha, és megrémülök tõle. Olyan elegáns,
1490 24| Olyan elegáns, olyan egyedül és vigyázva áll meg, mint egy
1491 24| az a jó még megvan benne.~És beszélgettek egy kissé ama
1492 24| tette. Oly nemes, oly nagy és szép emberi lény nem volt
1493 24| soha, mint a mi Gyulánk, és én - magácskán kívül - nem
1494 24| szerettem senkit soha úgy.~- És én senkit mást, mint õt,
1495 24| soha! - szólt az asszony, és elérzékenyült lelkét megerõltette,
1496 24| hogy õk ketten szerették és értették legjobban, és nem
1497 24| szerették és értették legjobban, és nem gyõztek róla eleget
1498 24| arra az idõre, amikor vajat és cseresnyét vacsoráltunk
1499 24| megvolt az ezüst kecske!~És elindultak a kecskét megkeresni
1500 24| egy májusi napon meglett, és Robin Sándor diadalmasan
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-1545 |