1-500 | 501-1000 | 1001-1395
Rész
1001 20| szárazon.~Hanna odament és az ura szemébe nézett, sõt
1002 20| õrülve, mit akar?~Megfogta az asszony mindkét kezét, de
1003 20| nem tettem semmit! - mondá az asszony, és az arcát elöntötte
1004 20| mondá az asszony, és az arcát elöntötte a könny.
1005 20| megaláztatástól, a félelemtõl az arca egyszínû lett a vörös
1006 20| akarta magát szabadítani az ura kezébõl, beleharapott
1007 20| mit tettél? - suttogta az asszony arcába, közvetlen
1008 20| Hanna halkan, de világosan. Az arca most már oly fehér
1009 20| mint a reggeli hó, amely az ablak hasadékain át bevilágított
1010 20| hasadékain át bevilágított ebbe az éjszakába.~- Mindent tettem! -
1011 20| szemeivel mérlegelte, nézegette az asszony fehér nyakát, nézte,
1012 20| nélkül és hang nélkül sírt. Az asszony is sírt, de könnyein
1013 20| keresztül is látta, hogy az ellágyulásnak egy oly pillanata
1014 20| lásson.~Apja ott feküdt az ágyon, mellette a gyertyák
1015 20| gyertyák leégtek, lobot vetett az újságpapiros is, amibe a
1016 20| gyertyák tövét belecsavarták. Az olajos papír lángja világította
1017 20| holttest lábaihoz, annak az arcát nézte, és úgy beszélt:~-
1018 20| mondom meg! - sikoltott föl az asszony kétségbeesve. -
1019 20| mellettem, elhanyagolt... Maga az oka mindennek!~Dacos és
1020 20| szép állát a mellébe vágta az asszony, és elhallgatott.
1021 20| a halott kacag-e, vagy az élõ. Hanna rémülten ugrott
1022 20| ment ki, hanem közeledett az urához, aki fölvánszorgott,
1023 20| még egyszer végignézte az asszonyát, és csaknem elszédült
1024 20| verekedett a megvetéssel, az undorral és a szánalommal.~
1025 20| Behunyta szemeit, kinyitotta az ajtót, magukra hagyta azokat,
1026 21| a vasútnak indult, mert az járt a fejében, amire tegnap
1027 21| vagy dada kellett volna. De az drágább.~Kezet fogtak, Sándor
1028 21| hideget. Nekem, korcsolyázni! Az orrom már lefagyott... Annyiszor
1029 21| szerencsém, és most már - az igazat megvallva - vallásom
1030 21| Ingyen utaztok a vasúton, az új könyvekét nektek beküldik.
1031 21| látogathattam meg a mamámat meg az apámat, részint, mert a
1032 21| meg sem érdemli meg tõlem az õsi hit. Az öregek már egyszer
1033 21| érdemli meg tõlem az õsi hit. Az öregek már egyszer fölfelé
1034 21| egyetemi professzor vagyok, az Isten tartsa meg - mert
1035 21| érettségiztem, a magyarból és az irodalomtörténetbõl jelesem
1036 21| és most csak a kitûnõség az, amely érvényesül; a kor
1037 21| ér célt; neked jó, mert az vagy! (Adelhaid, a szoknyáját,
1038 21| Nemcsak a játékokat, de az építészeti fölszereléseket,
1039 21| kritikáját.~- Van-e szebb valami az életnél? Nincs. Van-e szebb,
1040 21| Van-e szebb, mint a gyermek? Az sincs. De ha nem volna egyetlenegy
1041 21| beszédét:~- Sándor! - mondá az érzelmes hangon, míg a szemeinek
1042 21| zseníroz, vagy neked árt az, hogy velem - és ezekkel
1043 21| hogy velem - és ezekkel az ördögfiókokkal - egy csomóban
1044 21| akkor mi inkább felülünk az omnibuszra, pénzt kaptunk
1045 21| mindenütt ismernek téged. Az újságokat miattad olvassuk,
1046 21| zsidóknak nem kell tudniok, az istenük meg tudja úgyis,
1047 21| Köszönöm, édes fiam, az áldás azonban eltévedt!~
1048 21| Gyulát régen láttad-e?~- Az éjjel! - felelé Robin és
1049 21| legismerõsebb ismerõsének az élettel való küzdelme. És
1050 21| sajnálta, már fájt neki az a gondolat is, hogy fájdalmat
1051 21| szorította a cimbora karját. Az felszisszent, de a fájdalomnak
1052 21| De minek neked a címem?~- Az este hozzád megyek, nálad
1053 21| tette hozzá mindjárt.~Az öngyilkosság eszméje csak
1054 21| megszédült, de el nem vesztette az eszét, és máris az járt
1055 21| vesztette az eszét, és máris az járt a fejében, hogy fog
1056 21| valamit? Õ úgy érezte, mintha az egész teste egy var volna.
1057 21| Össze volt gyûrve a ruhája, az inge, a gallérja piszkos:
1058 21| hagyta a tárcáját, de hol ez az otthon? Nincs többé. És
1059 21| feltûnés nélkül kérhetne. Ha az inasával találkozhatnék,
1060 21| Vagy a borbélyától. De az mindég a házba jár, nagy
1061 21| Csaknem újra beléharapott az õrjöngõ düh, mert be kellett
1062 21| minden összeköttetésétõl, az egész világtól elvágta egy
1063 21| egy tény, egy asszonynak az árulása. Az apja halálát
1064 21| egy asszonynak az árulása. Az apja halálát most nem is
1065 21| csupán mint árnyék élt az lelke mélyén.~- Megfürödni,
1066 21| Megfürödni, megfürödni! Ez az elsõ! - mondá hangosan,
1067 21| bírta már magában a szót. Az izgalom minden karjával
1068 21| mint hogy elzálogosítja az óráját, és Hirsynél alszik
1069 21| óráját, és Hirsynél alszik az éjjel. A részletekre nézve
1070 21| senkinek semmit. Újrakezdi az életet, egészen elölrõl.~
1071 21| felé. A lába jobban tudta az elhatározását, mint az elméje.~
1072 21| tudta az elhatározását, mint az elméje.~A várba kell fölmennie,
1073 22| alattomos - csend vette körül az ormótlan, széles és lapos
1074 22| tartottak, hogy fölverték az egész vár csendjét. Ember
1075 22| és megkülönböztette, hogy az egész ország két valakibõl
1076 22| valakibõl van összetéve. Az egyik: akihez készül, egy
1077 22| ember, amennyi csak van. Ez az elsõ parancsol, és a második
1078 22| sohse ügyelt, most megérezte az igazságot, és lázában meg
1079 22| legfõképpen cselekszik - az általános akarat, kedv és
1080 22| ítéletet formálva arról, ami az országnak jó: egyedül áll,
1081 22| mindenben, amit cselekszik, az õ szemében egyedül az a
1082 22| cselekszik, az õ szemében egyedül az a fontos, hogy õ teszi,
1083 22| neki kimutatott helyre, az ablak mellé.~- Majd elmondod.
1084 22| Kocsin jöttél? Csúszós még az Albrecht út?~- Nem tudom,
1085 22| jöttem.~- Siklón? - kérdé az öreg, és e hír láthatólag
1086 22| sem. Olyan fösvény, hogy az már mulatság! Legközelebb
1087 22| mind tanulnak! - mondá az öreg, és kis ábrázatát szinte
1088 22| szinte megnagyobbította az apai öröm.~- Nem tizenhét,
1089 22| egy erõs és biztos hang.~- Az anya pedig számol! - jegyezte
1090 22| együtt voltak. Még ezen az írószobán is meglátszott,
1091 22| írószobán is meglátszott, hogy az egész palota - már csak
1092 22| olyanformán élhetett ez az elõkelõ és dúsgazdag család
1093 22| bejelentés nélkül, de -~Az öreg elvágta a de-t, nem
1094 22| pihenõt adjak. Ott volna az éjjel, de éjszaka nem szeretek
1095 22| baj” van.~- No, halljuk az esetet - mondá szárazon -,
1096 22| Ittak, kétszer egymás után. Az államférfi halvány, vékony
1097 22| hidegem van. Hát hiszen néha az ember maga is ráun arra
1098 22| felköltenek, mint a jó diák, mint az elsõ eminens -: felelek!~
1099 22| elsõ eminens -: felelek!~Az öreg kémlelõdve tekintett
1100 22| magacsinálta kereteit, levetkezni az eredendõ természetét, és
1101 22| azonban nem volt soha, csak az éles kis szemei lettek fényesek,
1102 22| miféle „kékmacskában” voltál az éjjel? - kérdé Robin Sándortól,
1103 22| miután végigmustrálta.~- Az éjjel? Az apám halt meg! -
1104 22| végigmustrálta.~- Az éjjel? Az apám halt meg! - mondá Robin
1105 22| visszafojtott sírás szorongatta.~- Az apád? Hírbõl ismertem, öreg
1106 22| volt, nyugodjék békével!~Az öregember sietve végzett
1107 22| kellemetlen hírével, és mintha az a szája ízét elrontotta
1108 22| volna, sebesen nyelt egyet az orosz italból:~- Milyen
1109 22| És ha meggondolom, hogy az egészet, úgyszólván az egészet
1110 22| hogy az egészet, úgyszólván az egészet zsidók építették,
1111 22| még egy kissé sületlen is az egyik része.~A fantázia
1112 22| elvörösödött, mert megértette, hogy az öreg csak játszik vele,
1113 22| poharazás közben végez vele, az nem méltó egy nagy politikushoz,
1114 22| méltó egy nagy politikushoz, az valamely ravasz rendõrügynök
1115 22| becsületes ember vagyok, esküszöm az élõ istenre!~- Ki kérdezett,
1116 22| vonta kétségbe? - szólt az öreg szintén emeltebb hangon.
1117 22| hozzátette: - És ha nem volnál az egészen? Csupa Deák Ferenccel
1118 22| szinte önkívületben hebegé:~- Az édesapám, a magam felesége
1119 22| kissé örült is a bajnak, az lévén a szenvedélye, hogy
1120 22| kissé csûrjék-csavarják az ügyet.~- A baj ott kezdõdik -
1121 22| vagy szolgabírósági írnok. Az ki nem vihetõ, hogy minden
1122 22| indulatainak vad hangjába ütközött. Az államférfiú a szegény kis
1123 22| akarsz valamit - sürgette az öreg -, szeretném tudni,
1124 22| tudni, hogy miféle bolondság az?~Ebben a kérdésben már enyelgés
1125 22| enyelgés és lenézés volt, az a férfiöröm, amely az erõsekben
1126 22| volt, az a férfiöröm, amely az erõsekben azonnal jelentkezik,
1127 22| egyenesen csak ti vagytok az okai, ha azt mondják reám,
1128 22| reám, hogy elpocsékolom az ország javait. A felség
1129 22| tonzúrás fejû kis káplán, aki az üdülõhelyeken a felséges
1130 22| Mert csak egy igazság van: az, amit a felség hisz, és
1131 22| maguk között beszélnek. Ha az uralkodó azt hiszi, hogy
1132 22| így kell lenni, mert ez az ország épületének a váza.
1133 22| fontosnak tekinthetõ mindez. Az mellékes, hogy mennyire
1134 22| eszébe juthatott, hogy ez az ember nem az õ kormányzati
1135 22| juthatott, hogy ez az ember nem az õ kormányzati elveit jött
1136 22| cselekedjem.~- Lemondás! - mondá az õsz politikus, mintha magával
1137 22| e botránkozások; de jaj az embernek, aki által botránkozás
1138 22| És tovább: „jobb neked az életre menned sántán, csonkán,
1139 22| Robin lehajtotta fejét az ablak fapárkányára, a piros
1140 22| piros aktákra, és úgy sírt.~Az öreg ijedt pofákat vágott,
1141 22| embernek?! Aki ilyen fiatal, az még nem vesztett el semmit,
1142 22| Jobban kellett volna ügyelni az asszonyra; persze, kései
1143 22| ártanak, a mûvészet árt az erkölcsnek, és azonfelül
1144 22| mint ez! Ami veled történt, az szégyennek állíttatik. De
1145 22| szégyen ott kezdõdik, ahol az illetõ vak és ostoba marad.
1146 22| expiál. A paraszt összetöri az illetõ nõ csontjait, és
1147 22| a megfenyítés benne van az eltaszításban és a közönyben.
1148 22| õket, nem is akarom. Õk az akadályt képezik; ha náluk
1149 22| náluk nélkül lehetne élnie az emberiségnek!...~Robin Sándor
1150 22| zokogott, és alig hallotta az öregember különös bölcselkedéseit.
1151 22| különös bölcselkedéseit. Az megsimogatta, és vigasztalta
1152 22| dolgok el vannak végezve, és az embernek más tennivalója
1153 22| Csak tények vannak, mondja az angol, az Isten e legkedveltebb
1154 22| vannak, mondja az angol, az Isten e legkedveltebb nemzete -
1155 22| beszéd különben mindez, hisz az a fõ, mit mond a biblia,
1156 22| evangéliumánál, és leülvén az asztal mellé, hangosan olvasni
1157 22| Szabad-é embernek elbocsátani az õ feleségét akármi vétekért?
1158 22| olvastátok-é, hogy a Teremtõ az elsõ teremtésben férjfiat
1159 22| és annyát: és ragaszkodik az õ feleségéhez, és ketten
1160 22| Isten egybe szerkesztetett, az ember el ne válassza. Mondának
1161 22| való bizonyságlevelet adjon az õ feleségének, és azt elbocsássa.
1162 22| hogy valaki elbocsátandja az õ feleségét, hanem ha paráznaságért,
1163 22| mást vejénd, parázna lészen az; és aki ok nélkül elbocsáttatott
1164 22| asszonyt vejénd feleségül, az is parázna lészen. Mondának
1165 22| parázna lészen. Mondának néki az õ tanítványai: Ha így vagyon
1166 22| vagyon a férjfiúnak dolga az õ feleségével, nem jó tehát
1167 22| arcát, és úgy hallgatta. Az öreg érdes hangja igen meglágyult
1168 22| meglágyult a bibliától, az arca is megnemesedett, nem
1169 22| a középsõ komtesz, talán az egyetlen állásbeli kisasszony,
1170 22| és szép derekát bedugta az ajtón:~- Apa, apa, nem kell
1171 22| Apa, apa, nem kell valami?~Az öreg ijedten pattant fel,
1172 22| ijedten pattant fel, és az ajtó elébe állva, kiterjeszté
1173 22| karjait, hogy leánya ne lássa az idegen férfit, akinek szemei
1174 22| mérgesen, és belülrõl bezárta az ajtót. Egyszerre haragos
1175 22| ebben megakadályozhat.~- Az Isten segítsen, fiam, több
1176 22| segítsen, fiam, több szerencsét az új asszonnyal, és most menj,
1177 22| aludd ki magad, temessed el az apádat csendben, és aztán
1178 22| azonban nem adott neki, amikor az ajtóküszöbig kikísérte.
1179 22| tartotta a kezét, amikor az utcára ért is. Egy darabig
1180 22| egymást. - Mohón nézte át az újságokat, sehol egy szó
1181 22| hírt csak apja haláláról, az is mély részvéttel. Tehát
1182 22| és magában megdicsérte az öregurat: „Alapjában véve,
1183 22| elment régi barátjához.~Az már várta, bár nem hitte,
1184 22| bár nem hitte, hogy eljön. Az egyablakos szobában úgy
1185 22| fölvágott” borította el az asztalt, két üveg pecsétes
1186 22| Várj, mindjárt megvetem az ágyat, fõzök teát! Vetkezz
1187 22| lefektette és melléje ült az ágy szélére.~Robin behunyta
1188 22| Jól van, aludj, éppen az kell, hogy aludj. Én is
1189 22| vagy te, Hirsy, te vagy az én apám! Jere, ölelj meg.~
1190 23| legszebb szálájából valókat. Az éjszaka hullott hó - mert
1191 23| hullott hó - mert ez volt az égi szmirnaszõnyeg, és nem
1192 23| vidám örömmel, hogy megvolt az esküvõ. Ha télen délibáb
1193 23| Ha télen délibáb volna: az ilyen volna. Magának az
1194 23| az ilyen volna. Magának az esketõ papnak az arcát rejtelmes
1195 23| Magának az esketõ papnak az arcát rejtelmes égi fényesség
1196 23| sugdolóznak. Aztán megszólal az orgona magától; soha ilyen
1197 23| kéznek semmi köze. De maga az a denevérpár, amely - eljövén
1198 23| sietett -, a menyasszony, az új asszony vitte karon.
1199 23| leszünk, mindjárt! - biztatta az urát Piroska, amikor az
1200 23| az urát Piroska, amikor az nyûgölõdött, és türelmetlenségében
1201 23| Merészelt, inkább azért, hogy az asszonyt bátorítsa, de elfútta
1202 23| világon a legnagyobb dolog az illat, és az, hogy vannak
1203 23| legnagyobb dolog az illat, és az, hogy vannak fehér színek.
1204 23| hogy vannak fehér színek. Az egyiket szívom, a másikat
1205 23| ebben benne van minden: az, hogy tégedet magambaölellek.~-
1206 23| semmi ép, csak a szemem!~Az asszonyka lehajolt hozzá,
1207 23| ajka a szemérõl lecsúszott az ura szájához is.~Gyula ijedten
1208 23| odaérünk! Odaérünk-e valaha? Az Isten nem lehet olyan jó,
1209 23| lehetek olyan jó!~Piroska az ura ajkát befogta a kezével:~-
1210 23| kupéban szépen megágyazott az urának, lefektette:~- Maga
1211 23| Maga szundikáljon, én itt az ablaknál nézem a tájékot,
1212 23| nyáron, akkor kiszállunk és az egészet lefesti!~Csupa kopár
1213 23| a madarak is elbújtak, az emberek csak a vörös orrukat
1214 23| így bánik velem, kinyitom az ablakot és kinézek!~Azonban
1215 23| És õ a védõje, támasza, az ura egy asszonynak! Most
1216 23| Már napnyugta felé járt az idõ, amikor mindenfelé,
1217 23| elõl. De kirebben, ha jõ az este, és gyilkos párázatokban
1218 23| tömeges násza mindennek az oka. A teljesen kicsiny
1219 23| teljesen kicsiny teremtmények az egészen nagy teremtések
1220 23| tovább, így rendelte ezt az örök igazság, amely haragszik
1221 23| megalázza, és így gondolják ezt az orvosok. S ha a valóság
1222 23| menekül õ, és mint lohol az utána, hiába!~- Zord hegyek
1223 23| fázhatnak, és itt maradnak az egész hosszú télen, mi meg
1224 23| de amikor ébren voltak az éjjel sok órájában, ha külön-külön
1225 23| a nászvonat, a kalauzok az éjben, amikor az állomások
1226 23| kalauzok az éjben, amikor az állomások nevét jelentették,
1227 23| szerelem zenéje hallatszott ki az acélküllõkrõl, s a hóekék
1228 23| Piroska - mint ahogy az anya szokta - le-leszállt,
1229 23| lélegzését, meg is csókolta az ura haját. Gyula ezért -
1230 23| itt sincs meleg!” gondolta az asszony, mert a hölgyek
1231 23| Pedig a délszak fázott ebben az idõben, és a természet nem
1232 23| oly õszintén senki, mint az olasz, aki azt hazudta,
1233 23| érjenek, és lefeküdhessék az ágyba. A beszéd fárasztotta,
1234 23| hogy mily jól érzi magát... Az ágyban meg éppen jókedve
1235 23| hal, egyél belõle. Ennek az õsét Michelangelo ette meg,
1236 23| történetei. És ezt én mondom, én! Az egykori szomorú, szegény
1237 23| leszállott néha a szomorúság, de az asszonyka a szoknyájával
1238 23| olyan finomlelkûek, hogy az angol hotel bezárt szobájában
1239 23| bezárt szobájában megérezték az egész várost, Genovát, la
1240 23| márványcsíkos kis templomaival, és az óriási kikötõvel, amelyben
1241 23| egy-egy hajó...~Gyula - az olasz újságból - tudta a
1242 23| neveiket is:~- Most megy az Amphitrite Ceylonba, ezt
1243 23| mutathatja meg Piroskának az egész világot, sõt, hogy
1244 23| csókolózni a csókolózókkal; az élet vágya és szeretete
1245 23| elvesztette hitét. Félt, az asszonyt féltette; rémeket
1246 23| nagy szobájában, fejénél az asszonya állott és szólt: „
1247 23| ajándékba kapta. Mondja: prego!~Az asszony mondta. Nagyon hamar
1248 23| mester sietett, mindenre ezen az éjjelen akarta megtanítani.~-
1249 23| Piroska ijedten tekintett fel az urára, a szemei fényesek
1250 23| a könyvet, és reáborult az urára, összeölelte, nem
1251 23| erõsen, és ajkát kereste az ajkával:~- Megálljon, megcsalt,
1252 23| nem szólok magához többé az életben soha! Mi baja, csak
1253 23| szánt engem! Nem köhög...~- Az igaz, sohasem köhögtem! -
1254 23| gyenge; rendetlen életet élt, az egészségeért nem tett soha
1255 23| tisztán a szép neve miatt. Az orvos meg is volt tisztelve,
1256 23| hogy szinte félõs volt, az inda elszakad. Aztán hozzálátott
1257 23| mély meggyõzõdéssel. - Csak az a kérdés, hogy nincs-e náthája,
1258 23| nincs-e náthája, mert ez az egyetlen, amit gyógyítani
1259 23| Gyula, és kipirosodott.~Az orvos folytatta a vizsgálatot.
1260 23| egyféle betegség. Mind más, az öné pláne tünemény!~- És
1261 23| hogyan. Két módszer van, az egyik olcsó: enni kell a
1262 23| ezt is okvetlen ajánlom. Az aranyszérum ez.~- Aranyszérum?~-
1263 23| aranycsepp - mézben. Mert az emberiség nemhiába imádja
1264 23| emberiség nemhiába imádja az aranyat: egészség, erõ és
1265 23| titkos, elõkelõ tulajdonságai az aranynak: ily magas polcra
1266 23| volna a köztiszteletben? Az emberiséget jó ösztöne vezérli,
1267 23| mennie nem kell, magam adom az aranyszérumot, a madame
1268 23| mondá Piroska büszkén, és az ura karjába ölté a karját -
1269 23| és engedte azt is, hogy az segítse be a kocsiba.~...
1270 23| hintóban történt elsõ csókjuk, az ígért, a félt, a halasztott,
1271 23| már nem is remélt. Talán az Aqua Solén, vagy az Aqua
1272 23| Talán az Aqua Solén, vagy az Aqua Verdén? Valamelyik
1273 23| megrebbent a mi párunk, inkább az asszony, mint a férfi:~-
1274 23| csupán csak egy...~És ez az egy hosszú, hosszú csókba
1275 23| forr a szerelem. Mintha az elmulasztott, elhalasztott
1276 23| ölelte a megújhodott férfi az õ kivirított asszonyát,
1277 23| kereskedõ emberek arca, az új párok, akik mindennap
1278 23| levelezõlapokat irkálnak az anyjuknak és a régi udvarlóiknak
1279 23| ahol nincs semmi, csak az ég, a nap, a tenger meg
1280 23| Jóistenke gondozza-e õket vagy az hotelier-k?~A pálmagarádok
1281 23| oly fennen süt, és jólesik az árnyék, melyet egy-egy széles
1282 23| vagyok én beteg. Velem csak az a baj esett meg, hogy az
1283 23| az a baj esett meg, hogy az eleim nem maradtak a meleg
1284 23| parton. Egy rongyos úr, az én koromban, a hasonmásom.
1285 23| de fölötte hószínû lett az ég, a szél pedig, aki most
1286 23| rajta kelt, úgy jött, mint az árnyék, sötéten, lassan.
1287 23| magát, hogy alszik. Néha az ajkai meg is moccantak,
1288 23| is, hogy rosszabb, mint az ismert. Ah, csak az átmenet
1289 23| mint az ismert. Ah, csak az átmenet ne volna olyan idegenszerû!
1290 23| fogta el a beteget.~„Ez az!” - hitte magában, és rettegve
1291 23| kisütne a nap!~Reggel felé az idõ csakugyan megbánta,
1292 23| még! - mondá, és megfogta az asszonya kezét.~- Hadd udvaroljak -
1293 23| soha. Nekem már megvolt az én mennyországom, már én
1294 23| át, és a szívemet, mint az illat, úgy borítja el a
1295 23| gondolom, kimondani nem tudom.~Az asszony forró arcát az ura
1296 23| Az asszony forró arcát az ura hideg kezébe temette:~-
1297 23| beteg tekintetével elfordult az asszonya felõl, kinézett
1298 23| asszonya felõl, kinézett az aranypárákban ragyogó tengerre,
1299 23| a moha, illatosabb, mint az olajerdõ. Köszönöm, hogy
1300 23| voltam ám tehozzád, amikor az oltár elõtt, kezemben a
1301 23| is csak úgy élt, mintha az életet álmodná csupán. Csak
1302 23| fordulva a tengernek, ahol az asszonyt látta, bár az a
1303 23| ahol az asszonyt látta, bár az a karjai között bújt meg
1304 23| sûrû nagy haját lágyan az ura fejére borította.~-
1305 23| a nagy városba átviszi, az is beszél hozzája, a fakoporsójához:~-
1306 23| csak egy temetõ van, és az a genovai!~- Madonna, ne
1307 23| Gyönyörûséges genovai temetõ, hol az én nászpárom oly vidáman
1308 24| Az ezüst kecske ébredése~Egyszer,
1309 24| is újra fakad, ha eljön az ideje.~Gyönyörû április
1310 24| a délutánjával.~Mindenki az utcán õdöngött; ki volt
1311 24| vasalva és föl volt virágozva az egész világ, Robin Sándor
1312 24| biztosan, miért volt méltóságos az én emberem: a nagy hivatalánál,
1313 24| törõdött vele, mert mint az iskolás gyerekek, az út
1314 24| mint az iskolás gyerekek, az út közepén bandukolt elõre,
1315 24| szegény paripáknak, hol ezek az árva méltóságos úrnak.~Így
1316 24| kissé korán volt, különösen az emancipáció...~El innen,
1317 24| sûrûn folyamodott; arra az esztendõre gondolok, amikor
1318 24| igazgatósági tagnak tette meg az ifjú politikust. Hogy az
1319 24| az ifjú politikust. Hogy az ifjú politikus elfogadta-e
1320 24| ifjú politikus elfogadta-e az állást, nem tudom, vagy
1321 24| derék Hirsy kövéredett, és az akadémiának kezdett dolgozni,
1322 24| perszvadeálta, hogy térjen az õ egyházközségébe, most
1323 24| eredt, és utoljára mindenki az lesz...~- Unalmas vagy,
1324 24| kecske?~- Igaz, a kecske, az más!~A keményszívû törvényhozó
1325 24| elaludni. Megszidta hát az inasát, felmondott neki,
1326 24| egyetlen igazi ismerõsének az arcképe sem. A múltból,
1327 24| arcképe sem. A múltból, az igazi életbõl semmi, sem
1328 24| talán maga a jó Isten is: az ezüst kecskét és világát
1329 24| vissza nekem. Aki vette - az anyám - nincs többé. Aki
1330 24| volt rája egykor, a leány, az én számomra mindörökre elveszett!...
1331 24| babonákkal gyötri magát, de az ezüst kecske mégiscsak ott
1332 24| a Piroska kezében látta, az tette el régi írásai közé,
1333 24| rajta, mindig úgy, hogy az asszonyka errõl nem tudott.~
1334 24| errõl nem tudott.~Piroska az anyjával éldegélt, elolvasgatva
1335 24| elbeszélgettek.~- Mégiscsak az a fõ - mondá Robin, míg
1336 24| Robin, míg mohón szívta be az áprilisi levegõt -, az a
1337 24| be az áprilisi levegõt -, az a fõ, hogy az ember fiatalkorában
1338 24| levegõt -, az a fõ, hogy az ember fiatalkorában kit,
1339 24| fiatalkorában kit, kiket szeret. Az marad változatlan, örökre.
1340 24| felöntés, semmi más... Arra az asszonyra alig emlékszem,
1341 24| néha akarom - nem is látom. Az utcán, a körutakon megpillantom
1342 24| vadász a rengetegben. Ha az újságban nem olvasnám néha
1343 24| kicsit. Fájdalmat okoz, az a jó még megvan benne.~És
1344 24| természetem, talán a mesterségem az oka - adósság nélkül ellenni
1345 24| mégis Gyuláról beszéltek. Az asszony szívében - öt év
1346 24| szerettek róla beszélgetni.~- Az Isten magát megáldja - mondá
1347 24| mint õt, úgy soha! - szólt az asszony, és elérzékenyült
1348 24| szívesen visszacserélnék arra az idõre, amikor vajat és cseresnyét
1349 24| idõkre, hanem amikor megvolt az ezüst kecske!~És elindultak
1350 24| kecskét megkeresni együtt. Az asszony talált rá a nyomára.
1351 25| akik egymással szemközt az ablaknál ültek, és nem szóltak
1352 25| lopva - egyszer-egyszer az asszonyra nézett, mert igen
1353 25| sõt évtizedre megjelen!~Az asszony érezte, hogy nézik,
1354 25| tekintetét, sõt a lábacskáját, és az egész hatását amaz embernek,
1355 25| ki nem mondott céljukhoz, az ismerõs faluhoz értek.~-
1356 25| megtaláljuk! - tette hozzá az asszony, és a temetõ kapujában -
1357 25| egy betemetett árok volt az - a férfi karjába kapaszkodott.~
1358 25| kis mártírok temetõjét. Az apró fakeresztecskéket megette
1359 25| fakeresztecskéket megette a gomba és az esõ, a hantok besüppedve
1360 25| idekerült másodcsõsznek, és az egyházfi is segített nekik.
1361 25| Kiküldtek a dadájához is, de az ura azt izente, hogy elõbb
1362 25| félnapi napszámot.~Talán az öreg cigány szerénytelenül
1363 25| gyufáért a szomszéd faluba, az asszony meg dolgozott a
1364 25| Egy kisfiú fogadta õket az udvaron - jó tíz lépésnyi
1365 25| Robin Sándorra. Ugyanaz az arc kicsinyben, ugyanaz
1366 25| is, igazit.~Elvesztették az eszüket, futottak utána,
1367 25| elvadítsa, és hátha mégsem az, hogy is lehetne?~- Bizonyos! -
1368 25| lehetne?~- Bizonyos! - mondá az anya. - És én innen addig
1369 25| mégiscsak rájuk ismert - az ostoba szív; az az okos -
1370 25| ismert - az ostoba szív; az az okos - és másnap el is
1371 25| ismert - az ostoba szív; az az okos - és másnap el is ment
1372 25| ijedelmében, akkoriban. Hogy az anya ne ismerjen a maga
1373 25| régen, és úgy mosdott - az egész világon csak ketten
1374 25| ketten mosdottak így -, mint az idõsebb Robin.~- Ha a szívem
1375 25| tartozom magának azzal, hogy az egykori tréfaesküvõnket
1376 25| gyereknek tartozik azzal, hogy az Isten, a törvény, a világ
1377 25| hogy mire gondol... Annak az emléke éppen azt kívánja,
1378 25| szerelem...~- Gyuláról álmodtam az éjjel. A régi, a kedves,
1379 25| éjjel. A régi, a kedves, az egészséges hangján mondta:
1380 25| akarta, mert újra vágyott az asszonyra, sõt vágya és
1381 25| csak a nyomorúság siettette az egybekelést, de egy másik,
1382 25| élete.~Belekapaszkodott az asszonyba, a gyerekbe, az
1383 25| az asszonyba, a gyerekbe, az ifjúságába, egykori céljaiba,
1384 25| a legfõbb a világon - és az elsõ - az elsõ szerelem! -
1385 25| a világon - és az elsõ - az elsõ szerelem! - mondá minden
1386 25| újra tavasz lesz, ha eljön az ideje, a legkegyetlenebb
1387 25| verõfényes tavasz...~Itten az ezüst kecske a kis Robinra
1388 25| játszik vele.~- Már most az övé, örökre. Milyen jól
1389 25| hogy áll a kezében. Mint az enyémben egykor. De én már
1390 25| egy más! Ennek a fia, majd az unoka. Végre is ez a rend,
1391 25| fejét, és mondá:~- Kisfiam, az ezüst kecskét megbecsüld,
1392 25| sétálva azt érzed, hogy tiéd az egész világ, és a boldogságtól
1393 25| gyerek kétkedõleg nevetett, az apa pedig elment a klubba
1394 25| ellenfél lett belõle. Õ lett az úgynevezett „kemény magyar
1395 25| mellett, magához fektette az éjjelre a kecskét, a kemény,
1-500 | 501-1000 | 1001-1395 |