Rész

1001  20|             szárazon.~Hanna odament és az ura szemébe nézett, sõt
1002  20|             õrülve, mit akar?~Megfogta az asszony mindkét kezét, de
1003  20|             nem tettem semmit! - mondá az asszony, és az arcát elöntötte
1004  20|                   mondá az asszony, és az arcát elöntötte a könny.
1005  20|          megaláztatástól, a félelemtõl az arca egyszínû lett a vörös
1006  20|               akarta magát szabadítani az ura kezébõl, beleharapott
1007  20|                 mit tettél? - suttogta az asszony arcába, közvetlen
1008  20|            Hanna halkan, de világosan. Az arca most már oly fehér
1009  20|               mint a reggeli hó, amely az ablak hasadékain át bevilágított
1010  20|        hasadékain át bevilágított ebbe az éjszakába.~- Mindent tettem! -
1011  20|        szemeivel mérlegelte, nézegette az asszony fehér nyakát, nézte,
1012  20|            nélkül és hang nélkül sírt. Az asszony is sírt, de könnyein
1013  20|               keresztül is látta, hogy az ellágyulásnak egy oly pillanata
1014  20|                lásson.~Apja ott feküdt az ágyon, mellette a gyertyák
1015  20|         gyertyák leégtek, lobot vetett az újságpapiros is, amibe a
1016  20|          gyertyák tövét belecsavarták. Az olajos papír lángja világította
1017  20|               holttest lábaihoz, annak az arcát nézte, és úgy beszélt:~-
1018  20|            mondom meg! - sikoltott föl az asszony kétségbeesve. -
1019  20|         mellettem, elhanyagolt... Maga az oka mindennek!~Dacos és
1020  20|             szép állát a mellébe vágta az asszony, és elhallgatott.
1021  20|                 a halott kacag-e, vagy az élõ. Hanna rémülten ugrott
1022  20|              ment ki, hanem közeledett az urához, aki fölvánszorgott,
1023  20|                 még egyszer végignézte az asszonyát, és csaknem elszédült
1024  20|              verekedett a megvetéssel, az undorral és a szánalommal.~
1025  20|           Behunyta szemeit, kinyitotta az ajtót, magukra hagyta azokat,
1026  21|                a vasútnak indult, mert az járt a fejében, amire tegnap
1027  21|            vagy dada kellett volna. De az drágább.~Kezet fogtak, Sándor
1028  21|          hideget. Nekem, korcsolyázni! Az orrom már lefagyott... Annyiszor
1029  21|              szerencsém, és most már - az igazat megvallva - vallásom
1030  21|              Ingyen utaztok a vasúton, az új könyvekét nektek beküldik.
1031  21|        látogathattam meg a mamámat meg az apámat, részint, mert a
1032  21|              meg sem érdemli meg tõlem az õsi hit. Az öregek már egyszer
1033  21|          érdemli meg tõlem az õsi hit. Az öregek már egyszer fölfelé
1034  21|            egyetemi professzor vagyok, az Isten tartsa meg - mert
1035  21|          érettségiztem, a magyarból és az irodalomtörténetbõl jelesem
1036  21|               és most csak a kitûnõség az, amely érvényesül; a kor
1037  21|                ér célt; neked jó, mert az vagy! (Adelhaid, a szoknyáját,
1038  21|                Nemcsak a játékokat, de az építészeti fölszereléseket,
1039  21|       kritikáját.~- Van-e szebb valami az életnél? Nincs. Van-e szebb,
1040  21|           Van-e szebb, mint a gyermek? Az sincs. De ha nem volna egyetlenegy
1041  21|            beszédét:~- Sándor! - mondá az érzelmes hangon, míg a szemeinek
1042  21|               zseníroz, vagy neked árt az, hogy velem - és ezekkel
1043  21|                hogy velem - és ezekkel az ördögfiókokkal - egy csomóban
1044  21|               akkor mi inkább felülünk az omnibuszra, pénzt kaptunk
1045  21|              mindenütt ismernek téged. Az újságokat miattad olvassuk,
1046  21|            zsidóknak nem kell tudniok, az istenük meg tudja úgyis,
1047  21|                   Köszönöm, édes fiam, az áldás azonban eltévedt!~
1048  21|               Gyulát régen láttad-e?~- Az éjjel! - felelé Robin és
1049  21|              legismerõsebb ismerõsének az élettel való küzdelme. És
1050  21|                sajnálta, már fájt neki az a gondolat is, hogy fájdalmat
1051  21|           szorította a cimbora karját. Az felszisszent, de a fájdalomnak
1052  21|              De minek neked a címem?~- Az este hozzád megyek, nálad
1053  21|                  tette hozzá mindjárt.~Az öngyilkosság eszméje csak
1054  21|        megszédült, de el nem vesztette az eszét, és máris az járt
1055  21|           vesztette az eszét, és máris az járt a fejében, hogy fog
1056  21|          valamit? Õ úgy érezte, mintha az egész teste egy var volna.
1057  21|            Össze volt gyûrve a ruhája, az inge, a gallérja piszkos:
1058  21|           hagyta a tárcáját, de hol ez az otthon? Nincs többé. És
1059  21|           feltûnés nélkül kérhetne. Ha az inasával találkozhatnék,
1060  21|                 Vagy a borbélyától. De az mindég a házba jár, nagy
1061  21|              Csaknem újra beléharapott az õrjöngõ düh, mert be kellett
1062  21|              minden összeköttetésétõl, az egész világtól elvágta egy
1063  21|               egy tény, egy asszonynak az árulása. Az apja halálát
1064  21|             egy asszonynak az árulása. Az apja halálát most nem is
1065  21|                 csupán mint árnyék élt az lelke mélyén.~- Megfürödni,
1066  21|             Megfürödni, megfürödni! Ez az elsõ! - mondá hangosan,
1067  21|              bírta már magában a szót. Az izgalom minden karjával
1068  21|                mint hogy elzálogosítja az óráját, és Hirsynél alszik
1069  21|             óráját, és Hirsynél alszik az éjjel. A részletekre nézve
1070  21|             senkinek semmit. Újrakezdi az életet, egészen elölrõl.~
1071  21|              felé. A lába jobban tudta az elhatározását, mint az elméje.~
1072  21|           tudta az elhatározását, mint az elméje.~A várba kell fölmennie,
1073  22|          alattomos - csend vette körül az ormótlan, széles és lapos
1074  22|              tartottak, hogy fölverték az egész vár csendjét. Ember
1075  22|              és megkülönböztette, hogy az egész ország két valakibõl
1076  22|               valakibõl van összetéve. Az egyik: akihez készül, egy
1077  22|            ember, amennyi csak van. Ez az elsõ parancsol, és a második
1078  22|           sohse ügyelt, most megérezte az igazságot, és lázában meg
1079  22|               legfõképpen cselekszik - az általános akarat, kedv és
1080  22|           ítéletet formálva arról, ami az országnak jó: egyedül áll,
1081  22|            mindenben, amit cselekszik, az õ szemében egyedül az a
1082  22|      cselekszik, az õ szemében egyedül az a fontos, hogy õ teszi,
1083  22|                neki kimutatott helyre, az ablak mellé.~- Majd elmondod.
1084  22|             Kocsin jöttél? Csúszós még az Albrecht út?~- Nem tudom,
1085  22|              jöttem.~- Siklón? - kérdé az öreg, és e hír láthatólag
1086  22|               sem. Olyan fösvény, hogy az már mulatság! Legközelebb
1087  22|                 mind tanulnak! - mondá az öreg, és kis ábrázatát szinte
1088  22|                szinte megnagyobbította az apai öröm.~- Nem tizenhét,
1089  22|             egy erõs és biztos hang.~- Az anya pedig számol! - jegyezte
1090  22|                együtt voltak. Még ezen az írószobán is meglátszott,
1091  22|         írószobán is meglátszott, hogy az egész palota - már csak
1092  22|                olyanformán élhetett ez az elõkelõ és dúsgazdag család
1093  22|                bejelentés nélkül, de -~Az öreg elvágta a de-t, nem
1094  22|               pihenõt adjak. Ott volna az éjjel, de éjszaka nem szeretek
1095  22|                baj” van.~- No, halljuk az esetet - mondá szárazon -,
1096  22|            Ittak, kétszer egymás után. Az államférfi halvány, vékony
1097  22|           hidegem van. Hát hiszen néha az ember maga is ráun arra
1098  22|      felköltenek, mint a jó diák, mint az elsõ eminens -: felelek!~
1099  22|               elsõ eminens -: felelek!~Az öreg kémlelõdve tekintett
1100  22|      magacsinálta kereteit, levetkezni az eredendõ természetét, és
1101  22|            azonban nem volt soha, csak az éles kis szemei lettek fényesek,
1102  22|           miféle „kékmacskában” voltál az éjjel? - kérdé Robin Sándortól,
1103  22|               miután végigmustrálta.~- Az éjjel? Az apám halt meg! -
1104  22|            végigmustrálta.~- Az éjjel? Az apám halt meg! - mondá Robin
1105  22|     visszafojtott sírás szorongatta.~- Az apád? Hírbõl ismertem, öreg
1106  22|               volt, nyugodjék békével!~Az öregember sietve végzett
1107  22|         kellemetlen hírével, és mintha az a szája ízét elrontotta
1108  22|             volna, sebesen nyelt egyet az orosz italból:~- Milyen
1109  22|                És ha meggondolom, hogy az egészet, úgyszólván az egészet
1110  22|            hogy az egészet, úgyszólván az egészet zsidók építették,
1111  22|              még egy kissé sületlen is az egyik része.~A fantázia
1112  22|    elvörösödött, mert megértette, hogy az öreg csak játszik vele,
1113  22|           poharazás közben végez vele, az nem méltó egy nagy politikushoz,
1114  22|           méltó egy nagy politikushoz, az valamely ravasz rendõrügynök
1115  22|      becsületes ember vagyok, esküszöm az élõ istenre!~- Ki kérdezett,
1116  22|                vonta kétségbe? - szólt az öreg szintén emeltebb hangon.
1117  22|         hozzátette: - És ha nem volnál az egészen? Csupa Deák Ferenccel
1118  22|          szinte önkívületben hebegé:~- Az édesapám, a magam felesége
1119  22|               kissé örült is a bajnak, az lévén a szenvedélye, hogy
1120  22|                kissé csûrjék-csavarják az ügyet.~- A baj ott kezdõdik -
1121  22|             vagy szolgabírósági írnok. Az ki nem vihetõ, hogy minden
1122  22|    indulatainak vad hangjába ütközött. Az államférfiú a szegény kis
1123  22|              akarsz valamit - sürgette az öreg -, szeretném tudni,
1124  22|           tudni, hogy miféle bolondság az?~Ebben a kérdésben már enyelgés
1125  22|              enyelgés és lenézés volt, az a férfiöröm, amely az erõsekben
1126  22|            volt, az a férfiöröm, amely az erõsekben azonnal jelentkezik,
1127  22|              egyenesen csak ti vagytok az okai, ha azt mondják reám,
1128  22|                reám, hogy elpocsékolom az ország javait. A felség
1129  22|          tonzúrás fejû kis káplán, aki az üdülõhelyeken a felséges
1130  22|             Mert csak egy igazság van: az, amit a felség hisz, és
1131  22|             maguk között beszélnek. Ha az uralkodó azt hiszi, hogy
1132  22|                így kell lenni, mert ez az ország épületének a váza.
1133  22|           fontosnak tekinthetõ mindez. Az mellékes, hogy mennyire
1134  22|              eszébe juthatott, hogy ez az ember nem az õ kormányzati
1135  22|        juthatott, hogy ez az ember nem az õ kormányzati elveit jött
1136  22|       cselekedjem.~- Lemondás! - mondá az õsz politikus, mintha magával
1137  22|                e botránkozások; de jaj az embernek, aki által botránkozás
1138  22|                 És tovább: „jobb neked az életre menned sántán, csonkán,
1139  22|                 Robin lehajtotta fejét az ablak fapárkányára, a piros
1140  22|            piros aktákra, és úgy sírt.~Az öreg ijedt pofákat vágott,
1141  22|           embernek?! Aki ilyen fiatal, az még nem vesztett el semmit,
1142  22|           Jobban kellett volna ügyelni az asszonyra; persze, kései
1143  22|                ártanak, a mûvészet árt az erkölcsnek, és azonfelül
1144  22|            mint ez! Ami veled történt, az szégyennek állíttatik. De
1145  22|             szégyen ott kezdõdik, ahol az illetõ vak és ostoba marad.
1146  22|            expiál. A paraszt összetöri az illetõ nõ csontjait, és
1147  22|                a megfenyítés benne van az eltaszításban és a közönyben.
1148  22|                õket, nem is akarom. Õk az akadályt képezik; ha náluk
1149  22|             náluk nélkül lehetne élnie az emberiségnek!...~Robin Sándor
1150  22|             zokogott, és alig hallotta az öregember különös bölcselkedéseit.
1151  22|               különös bölcselkedéseit. Az megsimogatta, és vigasztalta
1152  22|           dolgok el vannak végezve, és az embernek más tennivalója
1153  22|             Csak tények vannak, mondja az angol, az Isten e legkedveltebb
1154  22|               vannak, mondja az angol, az Isten e legkedveltebb nemzete -
1155  22|           beszéd különben mindez, hisz az a fõ, mit mond a biblia,
1156  22|             evangéliumánál, és leülvén az asztal mellé, hangosan olvasni
1157  22|          Szabad-é embernek elbocsátani az õ feleségét akármi vétekért?
1158  22|           olvastátok-é, hogy a Teremtõ az elsõ teremtésben férjfiat
1159  22|              és annyát: és ragaszkodik az õ feleségéhez, és ketten
1160  22|            Isten egybe szerkesztetett, az ember el ne válassza. Mondának
1161  22|            való bizonyságlevelet adjon az õ feleségének, és azt elbocsássa.
1162  22|              hogy valaki elbocsátandja az õ feleségét, hanem ha paráznaságért,
1163  22|            mást vejénd, parázna lészen az; és aki ok nélkül elbocsáttatott
1164  22|             asszonyt vejénd feleségül, az is parázna lészen. Mondának
1165  22|          parázna lészen. Mondának néki az õ tanítványai: Ha így vagyon
1166  22|              vagyon a férjfiúnak dolga az õ feleségével, nem jó tehát
1167  22|               arcát, és úgy hallgatta. Az öreg érdes hangja igen meglágyult
1168  22|                meglágyult a bibliától, az arca is megnemesedett, nem
1169  22|               a középsõ komtesz, talán az egyetlen állásbeli kisasszony,
1170  22|                és szép derekát bedugta az ajtón:~- Apa, apa, nem kell
1171  22|             Apa, apa, nem kell valami?~Az öreg ijedten pattant fel,
1172  22|                ijedten pattant fel, és az ajtó elébe állva, kiterjeszté
1173  22|          karjait, hogy leánya ne lássa az idegen férfit, akinek szemei
1174  22|          mérgesen, és belülrõl bezárta az ajtót. Egyszerre haragos
1175  22|               ebben megakadályozhat.~- Az Isten segítsen, fiam, több
1176  22|        segítsen, fiam, több szerencsét az új asszonnyal, és most menj,
1177  22|            aludd ki magad, temessed el az apádat csendben, és aztán
1178  22|         azonban nem adott neki, amikor az ajtóküszöbig kikísérte.
1179  22|               tartotta a kezét, amikor az utcára ért is. Egy darabig
1180  22|              egymást. - Mohón nézte át az újságokat, sehol egy szó
1181  22|              hírt csak apja haláláról, az is mély részvéttel. Tehát
1182  22|                 és magában megdicsérte az öregurat: „Alapjában véve,
1183  22|                elment régi barátjához.~Az már várta, bár nem hitte,
1184  22|             bár nem hitte, hogy eljön. Az egyablakos szobában úgy
1185  22|                fölvágott” borította el az asztalt, két üveg pecsétes
1186  22|                Várj, mindjárt megvetem az ágyat, fõzök teát! Vetkezz
1187  22|              lefektette és melléje ült az ágy szélére.~Robin behunyta
1188  22|                  Jól van, aludj, éppen az kell, hogy aludj. Én is
1189  22|                vagy te, Hirsy, te vagy az én apám! Jere, ölelj meg.~
1190  23|           legszebb szálájából valókat. Az éjszaka hullott hó - mert
1191  23|              hullott hó - mert ez volt az égi szmirnaszõnyeg, és nem
1192  23|            vidám örömmel, hogy megvolt az esküvõ. Ha télen délibáb
1193  23|                Ha télen délibáb volna: az ilyen volna. Magának az
1194  23|                az ilyen volna. Magának az esketõ papnak az arcát rejtelmes
1195  23|               Magának az esketõ papnak az arcát rejtelmes égi fényesség
1196  23|           sugdolóznak. Aztán megszólal az orgona magától; soha ilyen
1197  23|             kéznek semmi köze. De maga az a denevérpár, amely - eljövén
1198  23|              sietett -, a menyasszony, az új asszony vitte karon.
1199  23|          leszünk, mindjárt! - biztatta az urát Piroska, amikor az
1200  23|                az urát Piroska, amikor az nyûgölõdött, és türelmetlenségében
1201  23|          Merészelt, inkább azért, hogy az asszonyt bátorítsa, de elfútta
1202  23|             világon a legnagyobb dolog az illat, és az, hogy vannak
1203  23|          legnagyobb dolog az illat, és az, hogy vannak fehér színek.
1204  23|              hogy vannak fehér színek. Az egyiket szívom, a másikat
1205  23|                ebben benne van minden: az, hogy tégedet magambaölellek.~-
1206  23|               semmi ép, csak a szemem!~Az asszonyka lehajolt hozzá,
1207  23|             ajka a szemérõl lecsúszott az ura szájához is.~Gyula ijedten
1208  23|           odaérünk! Odaérünk-e valaha? Az Isten nem lehet olyan jó,
1209  23|              lehetek olyan jó!~Piroska az ura ajkát befogta a kezével:~-
1210  23|             kupéban szépen megágyazott az urának, lefektette:~- Maga
1211  23|              Maga szundikáljon, én itt az ablaknál nézem a tájékot,
1212  23|            nyáron, akkor kiszállunk és az egészet lefesti!~Csupa kopár
1213  23|                 a madarak is elbújtak, az emberek csak a vörös orrukat
1214  23|              így bánik velem, kinyitom az ablakot és kinézek!~Azonban
1215  23|                És õ a védõje, támasza, az ura egy asszonynak! Most
1216  23|                Már napnyugta felé járt az idõ, amikor mindenfelé,
1217  23|               elõl. De kirebben, ha jõ az este, és gyilkos párázatokban
1218  23|                tömeges násza mindennek az oka. A teljesen kicsiny
1219  23|          teljesen kicsiny teremtmények az egészen nagy teremtések
1220  23|               tovább, így rendelte ezt az örök igazság, amely haragszik
1221  23|        megalázza, és így gondolják ezt az orvosok. S ha a valóság
1222  23|               menekül õ, és mint lohol az utána, hiába!~- Zord hegyek
1223  23|             fázhatnak, és itt maradnak az egész hosszú télen, mi meg
1224  23|                 de amikor ébren voltak az éjjel sok órájában, ha külön-külön
1225  23|                a nászvonat, a kalauzok az éjben, amikor az állomások
1226  23|              kalauzok az éjben, amikor az állomások nevét jelentették,
1227  23|         szerelem zenéje hallatszott ki az acélküllõkrõl, s a hóekék
1228  23|                   Piroska - mint ahogy az anya szokta - le-leszállt,
1229  23|            lélegzését, meg is csókolta az ura haját. Gyula ezért -
1230  23|             itt sincs meleg!” gondolta az asszony, mert a hölgyek
1231  23|           Pedig a délszak fázott ebben az idõben, és a természet nem
1232  23|               oly õszintén senki, mint az olasz, aki azt hazudta,
1233  23|              érjenek, és lefeküdhessék az ágyba. A beszéd fárasztotta,
1234  23|            hogy mily jól érzi magát... Az ágyban meg éppen jókedve
1235  23|               hal, egyél belõle. Ennek az õsét Michelangelo ette meg,
1236  23|      történetei. És ezt én mondom, én! Az egykori szomorú, szegény
1237  23|       leszállott néha a szomorúság, de az asszonyka a szoknyájával
1238  23|               olyan finomlelkûek, hogy az angol hotel bezárt szobájában
1239  23|           bezárt szobájában megérezték az egész várost, Genovát, la
1240  23|     márványcsíkos kis templomaival, és az óriási kikötõvel, amelyben
1241  23|                egy-egy hajó...~Gyula - az olasz újságból - tudta a
1242  23|               neveiket is:~- Most megy az Amphitrite Ceylonba, ezt
1243  23|              mutathatja meg Piroskának az egész világot, sõt, hogy
1244  23|            csókolózni a csókolózókkal; az élet vágya és szeretete
1245  23|               elvesztette hitét. Félt, az asszonyt féltette; rémeket
1246  23|               nagy szobájában, fejénél az asszonya állott és szólt: „
1247  23|        ajándékba kapta. Mondja: prego!~Az asszony mondta. Nagyon hamar
1248  23|          mester sietett, mindenre ezen az éjjelen akarta megtanítani.~-
1249  23|          Piroska ijedten tekintett fel az urára, a szemei fényesek
1250  23|                a könyvet, és reáborult az urára, összeölelte, nem
1251  23|               erõsen, és ajkát kereste az ajkával:~- Megálljon, megcsalt,
1252  23|               nem szólok magához többé az életben soha! Mi baja, csak
1253  23|            szánt engem! Nem köhög...~- Az igaz, sohasem köhögtem! -
1254  23|          gyenge; rendetlen életet élt, az egészségeért nem tett soha
1255  23|             tisztán a szép neve miatt. Az orvos meg is volt tisztelve,
1256  23|                hogy szinte félõs volt, az inda elszakad. Aztán hozzálátott
1257  23|            mély meggyõzõdéssel. - Csak az a kérdés, hogy nincs-e náthája,
1258  23|               nincs-e náthája, mert ez az egyetlen, amit gyógyítani
1259  23|                Gyula, és kipirosodott.~Az orvos folytatta a vizsgálatot.
1260  23|            egyféle betegség. Mind más, az öné pláne tünemény!~- És
1261  23|               hogyan. Két módszer van, az egyik olcsó: enni kell a
1262  23|               ezt is okvetlen ajánlom. Az aranyszérum ez.~- Aranyszérum?~-
1263  23|              aranycsepp - mézben. Mert az emberiség nemhiába imádja
1264  23|              emberiség nemhiába imádja az aranyat: egészség, erõ és
1265  23|          titkos, elõkelõ tulajdonságai az aranynak: ily magas polcra
1266  23|               volna a köztiszteletben? Az emberiséget jó ösztöne vezérli,
1267  23|            mennie nem kell, magam adom az aranyszérumot, a madame
1268  23|              mondá Piroska büszkén, és az ura karjába ölté a karját -
1269  23|                és engedte azt is, hogy az segítse be a kocsiba.~...
1270  23|         hintóban történt elsõ csókjuk, az ígért, a félt, a halasztott,
1271  23|               már nem is remélt. Talán az Aqua Solén, vagy az Aqua
1272  23|              Talán az Aqua Solén, vagy az Aqua Verdén? Valamelyik
1273  23|         megrebbent a mi párunk, inkább az asszony, mint a férfi:~-
1274  23|               csupán csak egy...~És ez az egy hosszú, hosszú csókba
1275  23|                forr a szerelem. Mintha az elmulasztott, elhalasztott
1276  23|             ölelte a megújhodott férfi az õ kivirított asszonyát,
1277  23|                kereskedõ emberek arca, az új párok, akik mindennap
1278  23|               levelezõlapokat irkálnak az anyjuknak és a régi udvarlóiknak
1279  23|                 ahol nincs semmi, csak az ég, a nap, a tenger meg
1280  23|         Jóistenke gondozza-e õket vagy az hotelier-k?~A pálmagarádok
1281  23|             oly fennen süt, és jólesik az árnyék, melyet egy-egy széles
1282  23|            vagyok én beteg. Velem csak az a baj esett meg, hogy az
1283  23|               az a baj esett meg, hogy az eleim nem maradtak a meleg
1284  23|                parton. Egy rongyos úr, az én koromban, a hasonmásom.
1285  23|                de fölötte hószínû lett az ég, a szél pedig, aki most
1286  23|             rajta kelt, úgy jött, mint az árnyék, sötéten, lassan.
1287  23|               magát, hogy alszik. Néha az ajkai meg is moccantak,
1288  23|                is, hogy rosszabb, mint az ismert. Ah, csak az átmenet
1289  23|               mint az ismert. Ah, csak az átmenet ne volna olyan idegenszerû!
1290  23|                fogta el a beteget.~„Ez az!” - hitte magában, és rettegve
1291  23|             kisütne a nap!~Reggel felé az idõ csakugyan megbánta,
1292  23|              még! - mondá, és megfogta az asszonya kezét.~- Hadd udvaroljak -
1293  23|                soha. Nekem már megvolt az én mennyországom, már én
1294  23|                át, és a szívemet, mint az illat, úgy borítja el a
1295  23|         gondolom, kimondani nem tudom.~Az asszony forró arcát az ura
1296  23|                 Az asszony forró arcát az ura hideg kezébe temette:~-
1297  23|           beteg tekintetével elfordult az asszonya felõl, kinézett
1298  23|               asszonya felõl, kinézett az aranypárákban ragyogó tengerre,
1299  23|               a moha, illatosabb, mint az olajerdõ. Köszönöm, hogy
1300  23|             voltam ám tehozzád, amikor az oltár elõtt, kezemben a
1301  23|                is csak úgy élt, mintha az életet álmodná csupán. Csak
1302  23|             fordulva a tengernek, ahol az asszonyt látta, bár az a
1303  23|            ahol az asszonyt látta, bár az a karjai között bújt meg
1304  23|                 sûrû nagy haját lágyan az ura fejére borította.~-
1305  23|                a nagy városba átviszi, az is beszél hozzája, a fakoporsójához:~-
1306  23|                csak egy temetõ van, és az a genovai!~- Madonna, ne
1307  23|      Gyönyörûséges genovai temetõ, hol az én nászpárom oly vidáman
1308  24|                                        Az ezüst kecske ébredése~Egyszer,
1309  24|                is újra fakad, ha eljön az ideje.~Gyönyörû április
1310  24|               a délutánjával.~Mindenki az utcán õdöngött; ki volt
1311  24|          vasalva és föl volt virágozva az egész világ, Robin Sándor
1312  24|        biztosan, miért volt méltóságos az én emberem: a nagy hivatalánál,
1313  24|               törõdött vele, mert mint az iskolás gyerekek, az út
1314  24|              mint az iskolás gyerekek, az út közepén bandukolt elõre,
1315  24|           szegény paripáknak, hol ezek az árva méltóságos úrnak.~Így
1316  24|            kissé korán volt, különösen az emancipáció...~El innen,
1317  24|                sûrûn folyamodott; arra az esztendõre gondolok, amikor
1318  24|          igazgatósági tagnak tette meg az ifjú politikust. Hogy az
1319  24|               az ifjú politikust. Hogy az ifjú politikus elfogadta-e
1320  24|             ifjú politikus elfogadta-e az állást, nem tudom, vagy
1321  24|             derék Hirsy kövéredett, és az akadémiának kezdett dolgozni,
1322  24|             perszvadeálta, hogy térjen az õ egyházközségébe, most
1323  24|            eredt, és utoljára mindenki az lesz...~- Unalmas vagy,
1324  24|              kecske?~- Igaz, a kecske, az más!~A keményszívû törvényhozó
1325  24|                elaludni. Megszidta hát az inasát, felmondott neki,
1326  24|             egyetlen igazi ismerõsének az arcképe sem. A múltból,
1327  24|                arcképe sem. A múltból, az igazi életbõl semmi, sem
1328  24|              talán maga a jó Isten is: az ezüst kecskét és világát
1329  24|              vissza nekem. Aki vette - az anyám - nincs többé. Aki
1330  24|             volt rája egykor, a leány, az én számomra mindörökre elveszett!...
1331  24|            babonákkal gyötri magát, de az ezüst kecske mégiscsak ott
1332  24|               a Piroska kezében látta, az tette el régi írásai közé,
1333  24|                rajta, mindig úgy, hogy az asszonyka errõl nem tudott.~
1334  24|              errõl nem tudott.~Piroska az anyjával éldegélt, elolvasgatva
1335  24|            elbeszélgettek.~- Mégiscsak az a fõ - mondá Robin, míg
1336  24|             Robin, míg mohón szívta be az áprilisi levegõt -, az a
1337  24|              be az áprilisi levegõt -, az a fõ, hogy az ember fiatalkorában
1338  24|               levegõt -, az a fõ, hogy az ember fiatalkorában kit,
1339  24|       fiatalkorában kit, kiket szeret. Az marad változatlan, örökre.
1340  24|            felöntés, semmi más... Arra az asszonyra alig emlékszem,
1341  24|            néha akarom - nem is látom. Az utcán, a körutakon megpillantom
1342  24|               vadász a rengetegben. Ha az újságban nem olvasnám néha
1343  24|                kicsit. Fájdalmat okoz, az a jó még megvan benne.~És
1344  24|       természetem, talán a mesterségem az oka - adósság nélkül ellenni
1345  24|              mégis Gyuláról beszéltek. Az asszony szívében - öt év
1346  24|          szerettek róla beszélgetni.~- Az Isten magát megáldja - mondá
1347  24|             mint õt, úgy soha! - szólt az asszony, és elérzékenyült
1348  24|          szívesen visszacserélnék arra az idõre, amikor vajat és cseresnyét
1349  24|           idõkre, hanem amikor megvolt az ezüst kecske!~És elindultak
1350  24|             kecskét megkeresni együtt. Az asszony talált rá a nyomára.
1351  25|                akik egymással szemközt az ablaknál ültek, és nem szóltak
1352  25|                lopva - egyszer-egyszer az asszonyra nézett, mert igen
1353  25|                sõt évtizedre megjelen!~Az asszony érezte, hogy nézik,
1354  25|      tekintetét, sõt a lábacskáját, és az egész hatását amaz embernek,
1355  25|              ki nem mondott céljukhoz, az ismerõs faluhoz értek.~-
1356  25|             megtaláljuk! - tette hozzá az asszony, és a temetõ kapujában -
1357  25|               egy betemetett árok volt az - a férfi karjába kapaszkodott.~
1358  25|                kis mártírok temetõjét. Az apró fakeresztecskéket megette
1359  25|   fakeresztecskéket megette a gomba és az esõ, a hantok besüppedve
1360  25|            idekerült másodcsõsznek, és az egyházfi is segített nekik.
1361  25|           Kiküldtek a dadájához is, de az ura azt izente, hogy elõbb
1362  25|               félnapi napszámot.~Talán az öreg cigány szerénytelenül
1363  25|            gyufáért a szomszéd faluba, az asszony meg dolgozott a
1364  25|                Egy kisfiú fogadta õket az udvaron - jó tíz lépésnyi
1365  25|                Robin Sándorra. Ugyanaz az arc kicsinyben, ugyanaz
1366  25|               is, igazit.~Elvesztették az eszüket, futottak utána,
1367  25|             elvadítsa, és hátha mégsem az, hogy is lehetne?~- Bizonyos! -
1368  25|           lehetne?~- Bizonyos! - mondá az anya. - És én innen addig
1369  25|               mégiscsak rájuk ismert - az ostoba szív; az az okos -
1370  25|               ismert - az ostoba szív; az az okos - és másnap el is
1371  25|            ismert - az ostoba szív; az az okos - és másnap el is ment
1372  25|           ijedelmében, akkoriban. Hogy az anya ne ismerjen a maga
1373  25|                régen, és úgy mosdott - az egész világon csak ketten
1374  25|           ketten mosdottak így -, mint az idõsebb Robin.~- Ha a szívem
1375  25|           tartozom magának azzal, hogy az egykori tréfaesküvõnket
1376  25|         gyereknek tartozik azzal, hogy az Isten, a törvény, a világ
1377  25|              hogy mire gondol... Annak az emléke éppen azt kívánja,
1378  25|        szerelem...~- Gyuláról álmodtam az éjjel. A régi, a kedves,
1379  25|               éjjel. A régi, a kedves, az egészséges hangján mondta:
1380  25|              akarta, mert újra vágyott az asszonyra, sõt vágya és
1381  25|            csak a nyomorúság siettette az egybekelést, de egy másik,
1382  25|                élete.~Belekapaszkodott az asszonyba, a gyerekbe, az
1383  25|              az asszonyba, a gyerekbe, az ifjúságába, egykori céljaiba,
1384  25|               a legfõbb a világon - és az elsõ - az elsõ szerelem! -
1385  25|               a világon - és az elsõ - az elsõ szerelem! - mondá minden
1386  25|             újra tavasz lesz, ha eljön az ideje, a legkegyetlenebb
1387  25|             verõfényes tavasz...~Itten az ezüst kecske a kis Robinra
1388  25|               játszik vele.~- Már most az övé, örökre. Milyen jól
1389  25|               hogy áll a kezében. Mint az enyémben egykor. De én már
1390  25|             egy más! Ennek a fia, majd az unoka. Végre is ez a rend,
1391  25|            fejét, és mondá:~- Kisfiam, az ezüst kecskét megbecsüld,
1392  25|           sétálva azt érzed, hogy tiéd az egész világ, és a boldogságtól
1393  25|            gyerek kétkedõleg nevetett, az apa pedig elment a klubba
1394  25|           ellenfél lett belõle. Õ lett az úgynevezett „kemény magyar
1395  25|              mellett, magához fektette az éjjelre a kecskét, a kemény,