Rész
1 1| képest pepita nadrágot, de a forró nyári nap dacára
2 1| diktálta a zálogházas.~- De milyen bot! - szólt a fiatalember
3 1| visszavinni az intézetbe, de a kamat lefogva, két kassai
4 1| vallása ez ételt tiltotta. De miután õt is erõvel megetették,
5 1| ki rendkívül barátságos, de elhanyagolt orcáikra. A
6 2| elvégre is, végeznünk kell.~- De hogy kezdeni?~- Megkezdjük
7 2| egyek voltak mindannyian. De a hónapos szoba fõlakója,
8 2| hölgye igen boldog legyen, de jelleme azért nem értéktelenebb,
9 2| elvigye, bedobja a szekrénybe. De az ajtó nyílott, és a füstbarlang
10 2| arcszíne is bizonyára melegebb. De a fiatalember ebben a pillanatban
11 2| ajakkal suttogott valamit, de Sándor ebben a pillanatban
12 3| szabadgondolkodó, materialista, de a házasság templomi szertartását
13 3| házban és a ház környékén, de maguk a fiúk sem tudták
14 3| szemben a közvéleménnyel, de különösen a megkerült apa
15 3| a hatalmas koponyájától. De e füleket csókjaival és
16 3| igen bánatos volt emiatt, de késõbben könnyebben vette,
17 3| néha pont tizenkettõre is - de biztosan kiszolgáltatja
18 3| nevetett neki, megsimogatta, de amikor látta, hagy Sándor
19 3| mondaniok. Ez volt az ok, de a võlegény a meg nem érkezett
20 3| tartattak. Nem is egyszer, de többször. De mindig látható
21 3| is egyszer, de többször. De mindig látható siker nélkül.
22 3| mindjobban nekitüzesedett, de hangját halkította: Piroskáról
23 3| rendkívül igénytelent keresett, de ilyent nem talált a belvárosban.
24 3| Kifáradt tehát Budára, de itt meg sehogy sem értették
25 3| fel a külvárosi bálokat; de nem mindig eredménnyel.
26 3| elegáns, karcsú bokája. De virága volt, sok-sok fehér
27 3| leánykának ez kissé különösen, de igen jól állott.~Robin frakkba
28 3| ruhákba; külsõjükre nézve, de szívükben is fölöttébb komolyan.
29 3| A ház meg volt lepetve, de egyszersmind meg is sértõdött.
30 3| szeretõ pár ünnepies útja elé, de mást semmit se tudott kieszelni,
31 3| udvarba való behajtást. De erre azok nem is vágyakoztak.~
32 3| e lángok égetni kezdik. De az áldó kezek meg se moccannak.~
33 3| Azután az ebéd következett, de nem minden nehézség nélkül.
34 3| újságokra való hivatkozással, de csakis azzal, a derék Jágics
35 3| rendkívüli szerencsétlenségnek, de esetleg különös szerencsének
36 3| távolságban, mosolyogva, de elérzékenyedve, utólag én
37 4| cégnek nem akartak fizetni, de akikhez neki voltaképpen
38 4| felelé a cég tréfás, de rendkívül kesernyés hangon.~-
39 4| kerülõ utakon ment hazafelé. De ez utakon, éppen ezeken
40 4| szedett, ott emlékezetes, de itthon nevetséges öltönydarabbal
41 4| akik nemcsak viselték, de ették, itták és szivarozták
42 4| szállítók lettek.~Nehezen ment, de végre megnyerték a monarchia
43 4| nekem egy ilyen nadrágot, de még finomabbat és teljesen
44 4| nem tudta, mit csináljon. De Frigyes mind tolakodóbban
45 4| titokban is maradt az eset, de igen jelentõs helyekrõl
46 4| és - nem lassan-lassan, de rohamosan - más nagyszabású
47 4| Balkán-állam királya és törzskara, de ezek meg nem fizettek. A
48 4| kihúzták méltatlankodással, de fölhasználva ama pillanatokat,
49 4| szükség beállott, pénz kell, de mindjárt. Nekem van egy
50 4| meg is fürdetik!~Nevetett, de igen komolyan, aminthogy
51 4| éhes Piroska is fölriadt. De csúfolódásuk dacára könnyelmû
52 4| kinek egyénisége ismeretlen, de tevékenysége a közre azért
53 4| kissé nyomasztó hangulatban, de jó tervekkel váltak el.
54 4| hetekben is volt mindenkinek, de tenni csak a festõ tudott.
55 4| asszonykát - halálos, izzó, de eltitkolt szerelemmel.~Kivallottam
56 4| összefüggésben van ez a tárgy. De várjunk, amíg az ezüst állat
57 4| nem voltak ezek a képek, de érdekesek, tiszták, erõsen
58 4| nem említette senkinek, de ebben az idõben alig is
59 4| rokonszenvet, bárha megérdemelné. De nem tehetett a természetérõl,
60 4| roppantul elpirultak, de rosszat nem gondolt itt
61 4| zavartan kezdte a társalgást, de annál nagyabb ékesszólással
62 4| festeni, százat vagy többet, de prímára, minden aláfestés
63 4| örömmel hallgatta, és csendes, de erõs vágyakozással várta
64 4| a mi két fiatalunkat is, de az egyik kirántotta a maga
65 4| szól, megmond mindent. De ha van benne egy szikra
66 5| amire rendszerint rövid, de feltûnõ béke következett.~
67 5| havi harminc pengõbõl élõ, de oly méltóságos és szertartásos,
68 5| hozzanak vesét velõvel - de tojást is habarjanak bele -,
69 5| nemes lett, lemondó, bölcs, de szigorú, a havi harminc
70 5| sokkal jobban szerette, de ezekkel abban az idõben
71 5| negyven és az ötven között, de borzasztóan megrokkanva.
72 5| hitte, hogy fõbelövi magát, de neki bizony volt esze, és
73 5| bûnpártolással fognak gyanúba, de mégis, el nem hallgatom,
74 5| sikkasztott.~- Mindig mondtam, de nem hallgattak rám! - válaszolta
75 5| mosolygott többé, még kelletlen, de komoly arccal hallgatta
76 5| szigorlatai? Annál jobb! De milyen uzsorás!~És a hólyagképû
77 5| fiatalember oktatta a kerubinarcú, de erõmûvész termetû Sándort.
78 5| csuklót, elõbb a Piroskáét, de azt nem lehetett megfogni.
79 5| hogy ilyesmirõl beszélek. De úgyse érti. És nem érdekli
80 5| elsavanyodva -, utál engem. Jó, de nem szabad elárulnia. Az
81 5| egyik: amelyik nem akar, de a végén mégis gazember lesz.
82 5| elhatározza, hogy a mérsékelt, de egyszersmind a merész gazság
83 5| szájukkal meghalnak a jogért, de lelkükben édes áhítattal
84 5| beszélt róla a társaság, de ez még jobb társaságban
85 5| szokás.~Csak Sándor védte, de védelme az általános zajba
86 5| ismét lakás nélkül létezett, de azért igen jó színben volt,
87 5| vagy sehogy sem lakott is, de rendesen és jól étkezett
88 5| szerették volna behívni, de a házmester miatt nem tehették.
89 6| Rendkívül gonosz ember volt, de a szíve lágy, tele meleg,
90 6| után megkínálta Sándort is, de örvendetes tudomásul vette,
91 6| mint a pincében nõtt virág. De ezek közül egy-egy aztán
92 6| szeretem jobban, ha lesz. De nem tudom, hogy lesz-e és
93 6| leány, hízelgõ és csaló, de õt nem lehet megcsalni,
94 6| egészséges fiatalembert, de nem kereskedõt.~- Nagyszerû
95 6| a férjnek valót elhozom. De milyen legyen?~- Külsõre
96 6| másszor kihúzták a börtönbõl, de akiket végül mindig rászedett,
97 7| osztrigának, bár utálják, de osztrigát nem enni - nem
98 7| Piroska meg-megigazgatta, de az ujját mindig megégette
99 7| ejnye, soká jön már Sándor”, de ha szíveikbe láttak volna,
100 7| tudósok - a tüzelõanyag. De sötét volt, és nem látták
101 7| indiszkrét volt ilyenformán, de ez senkinek sem tûnt föl,
102 7| maradt, a lábát fájlalta, de azért a kis szobában mindennap
103 7| és nemcsak megkínozza, de még az arcába is mosolyog!~
104 7| családjának gyûjt, maga éhezik, de unokájának a legdrágább
105 8| És hiába állott nyíltan, de szívébõl is, nagyapja, a
106 8| alighanem rövidebb, egyszerûbb, de talán még erõsebb lefolyású
107 8| professzor Bourget-vel, de szerzõ szerény véleménye
108 8| le belõle. Neki elhiszik, de született volna magyarnak!
109 8| magyarnak! Mindez ide tartozik, de hagyjuk abba, bár jólesik
110 8| mérföldnyi távolságból, de erõsen, és mégis úgy, hogy
111 8| övéi. És ha homályosan is, de éreznie kellett, hogy e
112 8| kezek nemcsak simogatni, de ostorozni és fojtogatni
113 8| félelmet is érzett Sándor, de egyszersmind valami forró,
114 8| ternóruhából, amely angolosan, de szûkre volt szabva, úgy,
115 8| rongyokból ily graciózus - de erõs - fehér nyak nem szökellett
116 8| nevetett a fölmentett vádlott. De hálája még mindig heves
117 8| is. Hanna is mosolygott, de halovány lett és haragos.
118 8| a rendesnél világosabb, de elhagyatott folyosón Hanna
119 8| akármelyik tudatlan lánynak. De úgy határozta el már régen,
120 8| nem szoktak, nem mernek, de gyakran nagyon szeretnének.~
121 8| barátunk, a szükséges és nemes, de kiállhatatlan signor Kötelesség
122 8| családomban pedig én parancsolok. De azért nehéz dolgom lesz
123 8| volna, nem lenne semmi baj, de így szegény öreg talán megõrül
124 8| Százasokról, ezresekrõl, de a szerény krajcárt sem vetették
125 8| csöndesebben beszéljenek, de a vádlott fia vállat vont:~-
126 8| is!~Az öreg csitította, de helyeselte. Hanna hátrafordult:~-
127 8| leány talán mégis szerette, de vajon szereti-e még? Talán
128 9| haszonlesõ cselekedet, de a jó fiúnak valami nagy
129 9| Hirsy ág. evangélikusnak, de milyen arccal, milyen arccal!
130 9| csakhamar el is vesztette. De nem tudta, hogy az írás
131 9| mosolygó képére. Elfeledte, de nem végképpen.~Még csak
132 9| városban, mint az õrültek, de pénzt nem kapnak sehol.
133 9| szertartással a lelkükre hatnak, de úriembert nem árvereztek
134 9| is szánják szegényeket, de a nekik parancsoló állam -
135 9| a Bem Gyula szénrajzai, de a festõ nem volt serény,
136 9| Mária, a kissé hervatag, de diadalmas arcú Szûzanya
137 9| sok öntudattal, álmatagon, de minden álma azért az a kis
138 9| keresett és adott neki, de a végén mégiscsak abban
139 9| azért nem volt mondható, de az emberkét szerette volna
140 9| szoba homályos, és mitõl, de mitõl? Elõször is fekvésénél,
141 9| nagyobb házieszköz mögött, de nem sikerült megpillantani.
142 9| elégiát mondott volna el, de úgy, hogy õ maga egy csöppet
143 9| csöndes, remegõ sírása. De nem Sándorka sírt, hanem
144 9| Tudom, tudom, övé a jövõ! De hol az a bankár, aki ezt
145 9| nagysád, ne haragudjék rám, de nekünk kötelességünk, hogy
146 9| lakás, nem a legrosszabb, de hogy szabad egy fiatal,
147 9| szava halálos sértés volt, de oly szelíd és elégikus hangon
148 9| beszélnivalóm is van vele. De a kicsi talán éhes, nézze,
149 9| mosolygott:~- No, még éppen nem, de majd csak én is az leszek.
150 9| Elkomolyodott, majd állát egy kissé, de nagyon, nagyon gõgösen megemelve,
151 9| lélegzett. Nem tudott beszélni, de Piroska is intett neki,
152 9| viszonyok között éljen - de vele.~Igaz, hogy esteledett
153 9| Köszönöm! - szólt Hanna, de hang nélkül, csak reszketõ
154 9| békét!~Nagyon keserû volt, de a vendégre nem mert ránézni.
155 9| Mozdulatot tettek egymás felé, de ebben a pillanatban megszólalt
156 9| leány tompított hangon, de nem valami nagy elõvigyázattal.~
157 9| elõbb igen földicsértek. De a kicsi megvetéssel, sõt
158 10| elzüllött, kóbor leány lehetett, de kitûnt - amikor az orvos
159 10| a Robin-házba költözik, de nem tart igényt külön tiszteletdíjra.
160 10| egy-egy orr, fül, kabátszél. De a változatos nyomorú városban,
161 10| külföldi hideg kultúra szült, de a kis barbár, Ázsiából azon
162 10| konfidens megjegyzést tett erre, de nem vehették neki zokon:
163 10| belseje.~Halovány és rongyos - de urasan rongyos - gyerekek
164 10| támadt köztük. Egy sárgahajú, de pufók, pirosképû, szintén
165 10| pirosképû, szintén rongyos - de parasztosan rongyos - néha-néha
166 10| szabályos, finom orrok, de olykor a piszék, a tömpék
167 10| erkölcstani tekintetben sokkal, de sokkal fontosabb volt ez
168 10| társaság!” - gondolta Piroska, de nem merte kimondani. Liza
169 10| meg is szólították õket, de nem valami szívesen, alkalmasint
170 10| egész véletlenül történt. De a véletlen is csak valami.~
171 10| helyesbítette Liza.~- Nem bánom, de jó kávé legyék!~A havi fizetésben
172 10| ezenközben elállott, és forrón, de oly forrón kezdett sütni
173 10| összevissza csókolta gyermekét, de a kis hûtlen máris nem hajtott
174 10| mondá Sándor halkan.~- De nekem! - susogta valaki,
175 10| reggelenként kimentek a vasúthoz, de ah, mily külön-külön. Megbeszélték,
176 10| visszajött, visszaadta. De mindketten vigyáztak, hogy
177 10| se egyik, se másik. Pedig de fain gyerek volt. Vállaltam
178 10| fizettem volna is érte. De nem bírta ezt a helyet,
179 11| barátjától mosolyogva, tréfásan, de bensejében némi aggodalommal.~-
180 11| Lutri? - kérdé halkan, de mély jelentõséggel a pénzszámláló
181 11| kért. Vallást változtatott, de azért igen elõkelõ állású
182 11| másolatokat rendelhettek meg, de az ifjú zseni kijelentette,
183 11| egyének tehát elkéstek, de vigasztalhatták magukat
184 11| szerette volna a madonnákat, de a tárlat második napján
185 11| is csak utóbb érkezett, de legalább kárpótolhatta magát
186 11| képeim; ezek - rosszak, de meg ne mondják senkinek.~
187 11| Mohón nyúlt utána a festõ, de egy-két harapást evett belõle,
188 11| vágyom. Elaludni szeretnék, de félek, hogy nem ébredek
189 11| beszélnek, magáról nem tudnak. De nekem meg kell értetni mindenkivel,
190 12| enni kért, rongyos volt. De ó, e rongyok! Csókjaiba
191 12| szegényke lábait.~Némán, de oly vakmerõen követték el
192 12| ismétlé kemény hangon, de a maga hangjától megrémülve.
193 12| Gyula elment. A rongyos - de oly becses - kék papirosokat
194 12| ottfeledte a varrógépen, de Piroska még idejében észrevette,
195 12| való forró víz is buzgott, de férfi nem volt egy sem.~-
196 12| rendkívül keménnyé tette, de gazember nem volt mégsem.
197 13| Sándor szíve mindenféle, de nagyobbára kisebbrendû nagylelkûségekre
198 13| tette tönkre az õ életét, de ázni fog, kalap nélkül,
199 13| célját, ó, õ nem tudja még, de amazok már látják...~Amíg
200 13| versenyt sírhat az esõvel. De Robin Sándor rendben, becsületesen
201 13| senkinek, legyen tragikai, de éppen ezért kiengesztelõ
202 13| Nehezen mondta ki ezt a szót, de csakhamar meg is sajnálta,
203 13| mert nehéz étel ugyan, de megpaprikázva nem árt.~Csudálkozott,
204 13| csend, már lehet sírni.~De most újra lépéseket hall,
205 13| lépéseket hall, téveteg, lassú, de mind erõsebb lépéseket.
206 14| hangulatváltozás oka lassú, de ruganyos és kemény lépésekkel
207 14| legfontosabbaknak. Nem magas, de szélesebb a válla, domborúbb,
208 14| fogja megvenni a földéhes, de még fösvényebb parasztok
209 14| dísztelen és nagyon is házias, de azért el lehet itt éldegélni,
210 14| újságírók idegenkedve néztek rá, de azért mégiscsak oda engedték
211 14| krajcárokat...~Egy keveset, de nagyon keveset megundorodott,
212 14| nagyon keveset megundorodott, de csakhamar legyõzte ez érzését,
213 14| hogy a könyvtárba induljon. De a folyosó egyszerre fölviharzott,
214 14| Nem adott nekik kezet, de kétszer elsétált elõttük,
215 14| vagyunk, nekem nehezen ment, de végre is itt vagyok. Új
216 14| esküvõre, hirtelen ment, jó, de azért mégis én adtalak benneteket
217 14| vagy.~- Elég kényelmetlen, de az én viszonyaim így hozták
218 14| tisztelem a jogállamot... De a viszonyok kedvezõek a
219 14| vágy, egymás majmolása, de a vágy egy tehermentes földbirtok,
220 14| az ügyvéd képviselõtõl, de önmagától is. Homályos vágya
221 14| fekete szakállára rálépni, de mint mindig, ha gorombáskodtak
222 14| koketten, bájosan! Mindig, de mindig csak a nõk csináltak
223 14| Ha nincs, ne szégyelljed, de ne valljad be. Menj az antikváriushoz,
224 14| vogue volt e pillanatban. De a tanácskozóterembõl elkeseredett,
225 14| is viheti, utána indult, de mégis meggondolta, késõbbre
226 14| dörzsölõdtek, harciasan bégettek, de ebbõl a harciasságból kiérzett
227 14| törvényhozó gyülekezetet.~De a miniszterelnök épp ezt
228 14| aki a haragtól pirosan, de hideg gõggel ült helyén,
229 14| erdõvásárlót. Éppen olyan, de kisült és megállapított
230 14| vele, még védelmezte is. De nekiment az oldalnak, amely
231 14| hozzája jött gratulálni. De amint a miniszterelnök kiment,
232 14| legjobban kiabált!~A hézagos, de világító megfigyelés, a
233 14| kéz és láb nélkül való, de ugyancsak erõs gyanú szinte
234 14| mosolyogva üdvözölte vezérét, de az félrefordította fejét.
235 14| kibeszélhesse magát a feleségével. De nem volt rá módja, az egész
236 14| pózoljon!~Csaknem összevesztek. De Hanna engedett, mert öltözködnie
237 15| bizony, nem volt bolond...~De a készpénze sem engedte
238 15| rendes idõben, gyakorta.~De nem kellett gyilkolnia,
239 15| csak elõre fiákerozni!~Ah, de lassan, észrevétlen õ lett
240 15| is ismerem e puha kezû, de hófehérségük dacára kõkemény
241 15| szóltak egymáshoz napokig. De ah, Robin volt csaknem mindég,
242 15| tudni akarta az urának, de a maga gondolatait nem mondta
243 15| jegyezte meg aztán haragosan, de azért halkan.~- Az akkor
244 15| asszony, tudva a múltat, de nem emlékezve reá.~Mert
245 15| Robin Sándor szomorúan, de harag nélkül.~- Mért, mert
246 15| kicsavarták a maguk könyvei, de én visszacsavartam. Mert
247 15| azért, mert babonás vagyok. De ami az enyém, az az enyém,
248 15| vallomásokban reája nézve súlyos. De az volt a természete, mint
249 16| elõtt szabadon beszélgetni, de biztatta és megnyugtatta
250 16| dolga, azok megsértõdnek. De férfiak és politikusok valának,
251 17| kapja - megbékélnek. ~- De új ember, mellõzni a régieket?~-
252 17| közvetlenül az esküvõ elõtt. De csaknem mindenki ismerte
253 18| hölgyek is megjelentek, de igen kis számmal nagyobbára
254 18| szerettek volna megjelenni, de az uraik lebeszélték õket.~-
255 18| mintha maga volna a király, de hogy milyenek voltak ezek
256 18| gyanakodva, haragosan, de különben látszott rajtuk,
257 18| csilláros éjszakának, a házias, de nagyszabású lumpolásnak,
258 18| vibrált rajta, nyugtalan, de édes világosság. Vagy valami
259 18| viszont, kissé elhervadva, de nagyon megszépülve. Bizony,
260 18| volna, ha nem mûködnének.~- De nem tudnak ellenni dolog
261 18| aranyozott - fehér fogak közül, de hangtalanul, mert a puha
262 18| puha kezû, gömbölyû arcú, de hegyes orrú úr igazgató
263 18| tartogatott; csak egyetlenegyet, de oly jövedelemmel járót,
264 18| rakott az ura szájába.~- Huh, de undorodom a nagy jóléttõl! -
265 19| nagy szoba mindenféle - de mind fehér alapszínû - függönyök
266 19| egy leander is nyílott, de fáradtan, szomorúan, betegen.~
267 19| rosszul lett.~- Mit mondanak, de mit mondanak?~- Azt, amit
268 19| félti, az én híremet!~- De mi a baja, tulajdonképpen
269 19| szövetekért és virágokért, de mindennek fehérnek kell
270 19| fájt, hogy így babusgat, de most már én is örömet lelek
271 19| szép?~Szép volt csakugyan, de az arca egy kissé megöregedett,
272 19| vérpirosak, lányos kezei teltek. De mintha a festõ maga is festve
273 19| csak éjszaka egy kicsinyt, de az ételt nem akarja, haragszik
274 19| csirkeszárnyat rá lehet erõszakolni, de mindig csak nagy beszédek
275 19| az eszméletét - mondja -, de csak tetteti magát... Csak
276 19| A Mouret abbét olvastuk, de attól nagy láza volt, most
277 19| az a karcsú - szép is -, de õ azt hiszi magáról, hogy
278 19| Vigasztalta, vidámította Gyulát, de õ maga könnyezett; mért
279 19| hívott; a karjaiba zárt, de oly hevesen, oly erõsen,
280 19| mint te, magamhoz hívattam, de én nem mehettem ki, nincs
281 19| már voltál arra nászúton - de te nem vagy festõ -, és
282 19| között hogy lenne. Lehet, de én nem hiszem! Különben
283 19| tette hozzá szerényen, de nem szomorúan.~- Itáliába
284 19| a képekhez nem értesz, de tehetsz te arról, hogy nem
285 19| Nem beszélek többé, nem. De menjen innen, még valami
286 19| feleségedrõl is. Én meghalok, de te erõs vagy, és életben
287 19| révén lehet hozzád jutni. De óvatos vagy - mondják -,
288 19| festõ. - Jól van, nem bánom, de csak aztán, ha már te újjászülettél,
289 19| mosdóvíz, rákerülhet a sor, de csak a legvégén. Elébb meg
290 20| hogy üres-e? Üres volt, de nem bérkocsi, hanem temetkezési
291 20| õrületbõl, amely õt elfogta. De már a másik pillanatban -
292 20| és még jó, ha csak ezt! De árusították a becsületét,
293 20| ébredt föl, nekirohant, de lábai meggyökeresedtek a
294 20| az asszony mindkét kezét, de nem nézett rá, ide-oda fordította
295 20| gyorsan, minél gyorsabban. De a részleteket akarta tudni,
296 20| felelte Hanna halkan, de világosan. Az arca most
297 20| kiváltottál és megvettél. Ez igaz. De mind csak ezért tetted?~-
298 20| Sándor elkacagta magát, de a következõ pillanatban
299 20| sírt. Az asszony is sírt, de könnyein keresztül is látta,
300 20| Robin Sándor nem nézett rá, de hallotta, hátrált elõtte,
301 20| hogy csak magát szerettem, de azok nagyon akarták, nem
302 20| ugrott föl, menekülni akart, de a következõ pillanatban
303 20| értelmesen szólt:~- Isten vele!~De nem ment ki, hanem közeledett
304 21| megy, jó meleg fürdõt vesz, de elébb vásárol egy kést,
305 21| vagy dada kellett volna. De az drágább.~Kezet fogtak,
306 21| tudatik - már új vallásom van. De nem alkalmas, becsaptak.
307 21| fölkerestelek. A házba küldött, de jegyet nekem, éppen csak
308 21| megnézte régi barátját, de hajh, percekig nem tudott
309 21| egyszer fölfelé indultak, de csak Debrecenig juthattak
310 21| irodalomtörténetbõl jelesem volt. De fejbõl nem tudok semmit
311 21| háziasszonyaim adójába, de mindég visszaadják. Minden
312 21| vehetnék egy nõi zenekarban. De mint férfi, belátom, nem
313 21| úrral. Nemcsak a játékokat, de az építészeti fölszereléseket,
314 21| kezecskéjét egy kissé tolakodó - de kedves - kacérsággal Robin
315 21| mint a gyermek? Az sincs. De ha nem volna egyetlenegy
316 21| A pedagógus hízelgett, de ez a hízelgés a tiszta szívébõl,
317 21| borzalmasan szenvedett, de azért csak hallgatta barátja
318 21| vagyok, hogy láthatlak. De ha téged zseníroz, vagy
319 21| mondatott érted szombat-napon, de idegen név alatt; a zsidóknak
320 21| csapások dühöngéseiben, de még a végsõ pusztulásban
321 21| Hirsynek elmondani mindent, de sajnálta, már fájt neki
322 21| karját. Az felszisszent, de a fájdalomnak ily vidor
323 21| kétségkívül kicsinyt süllyedt, de a szíve tiszta, meg kell
324 21| Hét, három, tizenhárom. De minek neked a címem?~- Az
325 21| fajtája, csak megszédült, de el nem vesztette az eszét,
326 21| Otthon hagyta a tárcáját, de hol ez az otthon? Nincs
327 21| kérne. Vagy a borbélyától. De az mindég a házba jár, nagy
328 22| sehol, a sikló megérkezett, de nem hozott senkit.~„ Minden
329 22| magában a bukott ember, de nem tudta, hogy e gondolata
330 22| bútorzat egy része rideg, de elõkelõ, bizonyosan más
331 22| külön bejelentés nélkül, de -~Az öreg elvágta a de-t,
332 22| adjak. Ott volna az éjjel, de éjszaka nem szeretek egyedül
333 22| kétértelmû anekdotába kezdett, de közben eszébe jutott, hogy „
334 22| vágyakozásnak a szülõje, de ismerte magát, és ilyenkor
335 22| ahogy Bismarck mondja -, de ami igaz, igaz, és én kedvelem
336 22| annak, aki mutatja. Lehet, de tudom is, hogy engem eladtak,
337 22| aprónként elárusítottak, de errõl soha még csak sejtelmem
338 22| Összeráncolta homlokát, de talán egy kissé örült is
339 22| közel férkõzött kemény, de érzõ szívéhez. Itallal kínálta:~-
340 22| felség nem hiszi, és ez a fõ, de akadhatna egy udvari lelkész,
341 22| Csalásokat követtek el - de nem éppen büntetendõ cselekményeket -
342 22| legyenek e botránkozások; de jaj az embernek, aki által
343 22| feledékeny kezdek lenni. De mit komédiáztok nekem, még
344 22| az szégyennek állíttatik. De mikor? Ha tudják. És ha
345 22| elbocsássátok a ti feleségiteket; de nem úgy volt eleitõl fogva.
346 22| kellemetlenséget többé, csak egyszer. De én újra akarok kezdeni mindent,
347 22| A derék Hirsyre vágyott. De korán volt még, nem lesz
348 22| szeret!” - tette hozzá, de mindjárt mosolygott ezen
349 22| nézte komolyan, mélyen, de lágyan, hogy ne zavarja,
350 22| Baj van, Manó... nagy baj! De nem hagyjuk magunkat, ugye
351 22| a számtani feladatokat, de ez alkalomból alighanem
352 22| hirtelen elfúni a lámpát. De ni, már világít a hó, reggel
353 23| elmének és kéznek semmi köze. De maga az a denevérpár, amely -
354 23| akkor a József utcában, de van eszem, és a hitetlen
355 23| új asszony vitte karon. De egyenesen ment a nemes Gyula,
356 23| szerint, a rendes sebességgel, de mégis mintha gyorsabban
357 23| hogy az asszonyt bátorítsa, de elfútta a füstöt magától
358 23| Balatonnál járunk. Jaj, de csúnya, csupa szürke, semmi
359 23| Gyula csendesen nevetett:~- De jókat mond maga! Van hó?~-
360 23| Nincs, sehol sincs!~- De én érzem, megnézem. Nem
361 23| jobban bujkál a nappal elõl. De kirebben, ha jõ az este,
362 23| mikrobák. Szenvedett a jó fiú, de volt valami gyönyörûség
363 23| A Karsztban vagyunk, de hogy megérzi! Még szomorúbb,
364 23| meg megyünk Olaszországba, de jó nekünk, mindjárt ott
365 23| el is szundítottak talán, de amikor ébren voltak az éjjel
366 23| elsõ sorait mondta:~- Jaj de szépen süt a hódvelág, látod-e,
367 23| szomorú, szegény legény, de most már csak - szegény!~
368 23| leszállott néha a szomorúság, de az asszonyka a szoknyájával
369 23| sétált - le s föl a szobában. De korán le kellett feküdnie,
370 23| elaludt... Rorátéra ébredt, de meg se moccant, még lélegzetét
371 23| egy szót!~- Tud maga!~- De ha én tévednék, lemaradnék
372 23| rossz pénz nem vesz el. De ha - teszem föl - beverném
373 23| mondta. Nagyon hamar tanult, de a mester sietett, mindenre
374 23| szemei fényesek voltak már, de még nem könnyesek. Gyula
375 23| Szorítsa meg a kezemet, erõsen. De hisz önnek bikaereje van.~-
376 23| ételeket. A másik drága, de ezt is okvetlen ajánlom.
377 23| emberiséget jó ösztöne vezérli, de ez ösztön értelmét csak
378 23| vették érte a diplomámat. De ön idegen, sõt magyar, ön
379 23| és gondolták: ez tündéri, de a hold csinálja! Várjuk
380 23| természettudósok nem helyeslik. De lehet, hogy a lipék Afrikából
381 23| maga még csendes maradt; de fölötte hószínû lett az
382 23| ajkai meg is moccantak, de hangtalanul, befelé mondtak
383 23| lesz!~- Minden jó lesz, de amilyen jó volt, nem lesz
384 23| szeretnék neked mondani valamit, de alig gondolom, kimondani
385 23| Holnap még itt leszek, de már nélküled, magam. Ma
386 23| még ébren lenni veled, de késõn van, nem tudok többé.~-
387 24| színvonalon maradjon, hogy lássák, de unta a dolgot, másrészt
388 24| rászolgált: nem tudom, de nem is bánom. Lehet, hogy
389 24| szerették volna legázolni, de a lovaik nem akarták. Hol
390 24| Aztán hazament, lefeküdt, de a nagy legénylakás kietlen
391 24| egészen egyedül maradt. De oly egyedül, hogy a szobáiban
392 24| kalandos ezüst kecskebot.~- De jó volna, ha megvolna; mily
393 24| mosolygott:~- Bolond dolog, de kínoz, hogy nincs, és nem
394 24| babonákkal gyötri magát, de az ezüst kecske mégiscsak
395 24| fölugrott és szólt:~- Bolondság, de kerüljön akármennyibe, a
396 24| kutatott a botocska után, de hiába, még csak nyomára
397 24| írásaiért, úgyis készült mindég. De félt a gyásztól, a fájdalomtól -
398 24| év! Azóta nem is látta, de számon tartotta, vigyázott
399 24| eltisztogatva életét, csendesen, de nem szomorúan, még csak
400 24| talán adós is vagyok vele, de megvallom - talán a természetem,
401 24| nélkül ellenni nem tudok, de a végén, máskor, valamikor,
402 24| gyõztek róla eleget beszélni. De lassan-lassan, szóba kerültek -
403 24| megvagyok! - mondá a férfi. - De haj, de szívesen visszacserélnék
404 24| mondá a férfi. - De haj, de szívesen visszacserélnék
405 25| asszony érezte, hogy nézik, de nemigen törõdött vele; ama
406 25| Akkor sokat bolyongtak.~De belladonna, papsajt, lósóska,
407 25| Kiküldtek a dadájához is, de az ura azt izente, hogy
408 25| fiacskáját találták meg. De íme, csak a tejtestvére.
409 25| fogni és elvinni magukkal, de a fiú félt tõlük és menekült,
410 25| nemsokára napszámba menne már. De odaadták, mert a parasztasszonynak
411 25| bizony nem gyakori eset, de ha valakivel, ezzel a jó
412 25| másé helyett, és nem tudta, de amikor temette, sírt.~-
413 25| kissé kopott módon, lassan, de naponként érvelt:~- Én tartozom
414 25| siettette az egybekelést, de egy másik, egy sokkal sürgõsebb
415 25| Mint az enyémben egykor. De én már meg se tudom fogni;
416 25| ifjúságom! - morfondírozott, de szégyellte. Nézte a bottal
|