Rész
1 1| rossz néven vették, amikor Robin vészes kiáltással felköltötte
2 1| elhanyagolt orcáikra. A Robin élénk lelkiismereti furdalásai
3 2| megtiltom, nem tûröm! - dörgött Robin, akinek a legtöbb tekintélye
4 2| miközben este lett, és Robin leült az ablakfához, hogy
5 2| irodalmi részvénytársaság. Robin nagyon hazudott, hogy hölgye
6 2| tréfából sem füllentett soha.~Robin túlzott, a kelleténél talán
7 2| kövér, öreg asszonyság.~Robin Sándor megdermedve állott
8 2| boldogok voltak mindannyian, és Robin Sándor most már büszke szívvel
9 3| tudták ezt elhinni. Az öreg Robin - bírósági végrehajtó egy
10 3| megyéje igen népes, nagy vala.~Robin Sándor! Abban az idõben
11 3| Wertheim-kasszával bíró egyének. Robin Sándor, kedvesebb és méltányosabb
12 3| félelmetes volt benned mégis. Robin egyszer oly szomorúan szólt:~-
13 3| halaszthatatlan! - jelentette ki Robin.~Azonban semmiképpen nem
14 3| ki ama gyûlésen, melyet a Robin Sándor barátai szabad ég
15 3| mondjuk költött esküvõ terve Robin Sándornak, és így arájának
16 3| különösen, de igen jól állott.~Robin frakkba öltözködhetett,
17 3| mint a mályvavirág, és Robin Sándort, aki fehér volt.
18 3| szólt Hirsy reszketõ hangon.~Robin megfogta menyasszonya kezét,
19 3| mártír-fekvés!” - gondolja magában Robin Sándor. Mosolyogva, boldogan
20 4| szabad elfeledkeznünk, hogy Robin Sándor igen különleges állást
21 4| készen volna - Amerikába.~- Robin úr - mondá a fõnök -, ne
22 4| kiadást, amit költ. Jó napot, Robin, jó napot!~A fiatalember
23 4| hagytál ott egy darabot. Robin kerülõ utakon ment hazafelé.
24 4| és így veszté el állását Robin Sándor egy kézszorításnak
25 4| hozott Gyula minden este, és Robin Sándor ez összegeket egy
26 4| el, mint maga a családfõ.~Robin Sándor nem született férjnek,
27 4| mégis erõsen markába búvott.~Robin sokáig nem vette észre ezt
28 4| ékesszólással beszélt késõbb. Robin leült tanulni - az elsõ
29 4| Ezen a napon találkozott Robin Sándor egy Bergen nevû emberrel,
30 5| Robay Andor! - mondá.~- Robin Sándor! - helyesbítette
31 5| keserû hangon.~...És az ifjú Robin másnap jelentkezett a hólyagarcú
32 6| Hanna nevû.~Eme nagyapa Robin Sándort mint Bergen segédjét,
33 6| kacagva.~- Ó, igen! - felelte Robin Sándor, és igen különösen
34 6| bensõ megelégedéssel. Majd Robin Sándor felé fordulva, mondá:~-
35 7| milliomostól - folytatta Robin Sándor -, egy milliomostól,
36 8| kimondhatatlan kedves lett elõtte a Robin Sándor nagy kezének a körme
37 8| azonban mind csak nézte Robin Sándort, akinek - sajna -
38 8| nem teheti, annál inkább.~Robin Sándor kezét két kis puha
39 8| hangosan hozzátette:~- Akar, Robin úr, eljönni hozzánk? Adatok
40 8| tárgyalásokat:~- Mi elõremegyünk Robin úrral, aki nálunk ebédel.
41 8| lehajolt, és megcsókolta a Robin Sándor kezét. Sándor remegve
42 8| Vigyázzunk, vigyázzon!~Robin Sándor szeretett volna a
43 8| hogy együtt maradjanak!~Robin Sándor föllázadt a rend
44 8| ígérkezõ kisbaba számára. Robin Sándor zavarral fordította
45 9| gyermek~Ebben az idõben Robin Sándor arra is megharagudott,
46 9| Úgy érzem - jegyezte meg Robin Sándor lehangoltan -, az
47 9| ifjú Robinnak, (és az idõsb Robin még nem tudta kellõképpen
48 9| világon a legszebb név: Robin Sándor.~- Csakhogy az nem
49 9| fiúcskát nevetni tanította. Robin Sándor nem volt otthon.~
50 9| benyitott:~ - Itt lakik Robin úr?~- Itt - felelte valaki
51 9| tájékozni a különös szobában. Robin Sándort kereste valamely
52 9| Megkérdezte tehát:~- Itthon van Robin úr?~- Nincs! - felelte Piroska,
53 9| kérdezetlenül - megfelelt:~- Robin úr a nagyapámnak nagy szolgálatot
54 9| azonban leintette:~- Megvárom Robin urat, más beszélnivalóm
55 9| lehetett érteni, mit mond. Robin úr egy kissé megcsöndesedett,
56 9| a kapuhoz ért, kiment...~Robin Sándor nehéz fejét kezeibe
57 10| a családot. A gazdáját, Robin urat oktatta, hogy mint
58 10| ruházatuk nem tetszett. Robin Sándor bársonygallérú, világos
59 10| kellene menni! - jegyezte meg Robin, mert már fáradt is volt.~-
60 10| a vasút itthágy! - mondá Robin Sándor.~A nap lassan-lassan
61 10| egyszer csak megszakad.~Robin is dicsérte az asszonyt,
62 10| vesznek a kis Sándornak, Robin adta a pénzt, Piroska vásárolta,
63 10| lett, és egyszer, amikor Robin Sándor összetévesztette
64 11| egy kissé fáradt hangon. A Robin Sándor széles vállára hajtotta
65 11| kell, fiam! - jegyezte meg Robin Sándor könnyes szemmel,
66 12| Azt akarja, hogy mindjárt?~Robin Sándor nem volt gazember.
67 13| Búcsú~Robin Sándor szíve mindenféle,
68 13| amazok már látják...~Amíg Robin Sándor pillája egyet-kettõt
69 13| megyek, ahová akarok! - mondá Robin haragosan, mert eltalálták
70 13| csók vérzõ, égõ bélyege? A Robin Sándor fejében még mindig
71 13| helyeslõleg bólintott a fejével, Robin mérgesen folytatá:~- Semmi
72 13| szív megint megrebbent, Robin újra hangot változtatott,
73 13| halljon mit sem -, amikor Robin Sándor szerelmük és egybekelésük
74 13| Az asszony az esõt nézte. Robin folytatá:~- Szép idõk, és
75 13| versenyt sírhat az esõvel. De Robin Sándor rendben, becsületesen
76 13| kissé elérzékenyedett ismét. Robin Sándor szerette volna az
77 13| És nem akart búcsúzkodni Robin Sándortól - aki elutazik.~-
78 13| ajkát egy kissé megtörülte.~Robin Sándor kezet is csókolt
79 13| ablakból nézte, mint vész el a Robin Sándor alakja a nagy udvarban,
80 14| Robin Sándor a parlamentben~Elfelejtett
81 14| természetesen újságíró, belenézett a Robin Sándor képébe - amelyrõl
82 14| és hirtelen csend, hogy Robin Sándor megállott, bár szinte
83 14| ez az!” állapította meg Robin Sándor, és azonnal megfigyelte,
84 14| kezdtek most beszélgetni, és Robin Sándor csak a milliókat
85 14| lenni!” - gondolta magában Robin úr, amíg alkalmas helyet
86 14| is pénzrõl beszélgettek. Robin úgy tapasztalta, hogy minden
87 14| Annyi szó volt róla, hogy Robin szinte érzéki módon látta
88 14| meghallgassa a fõnök beszédét.~Robin egyedül maradt a gyógyszerészekkel
89 14| bejöttél közénk a parlamentbe.~Robin Sándor zavartan, halaványan
90 14| pedig semmi közöd! - mondá Robin Sándor, az elfojtott dühtõl
91 14| pokolba! - kiáltott föl Robin Sándor, és erõszakkal szabadította
92 14| megverni!” - gondolta magában Robin Sándor, míg egykori fõnökének
93 14| párbajképtelenség ideálja, a Robin Sándor ügyvéd barátja játszotta
94 14| fõszerepet, ágált a legjobban.~Robin Sándor nézte, nézte egy
95 14| kiáltotta most a ház.~Robin Sándornak is eszébe jutott,
96 14| sietett erdõvásárló párthíve. Robin Sándor egy homályos szögletbõl
97 14| jelentkezõ új párthívet, Robin Sándort.~Az étkezõ üres
98 14| konyakot - a reszketõ kezével - Robin Sándornak, akinek helyet
99 14| Római katolikus! - felelte Robin.~Az aggastyán bólintott
100 14| mondjon. Megveregette a Robin vállát:~- Nem lett volna
101 14| ott kegyesen elbocsátotta Robin Sándort, aki sietett haza,
102 15| Robin törvényeket hoz~Tehát elérkezett
103 15| szokás.~Szép tartása volt Robin Sándornak, egyenes, sőt
104 15| ravaszság köszörűköve: a Robin Sándor nevében - és nem
105 15| akárhogy szidjuk őket.~Robin Sándor igen jól érezte magát
106 15| irományos bõrtárca hevert - Robin mellett - a fiáker ülésén.
107 15| asszonyért! - így szólt magában Robin Sándor, magában, napközben,
108 15| egymáshoz napokig. De ah, Robin volt csaknem mindég, aki
109 15| megváltozott, más lett! - mondá Robin Sándor szomorúan, de harag
110 15| férfi - egyszerre elbír. És Robin Sándor nem is bírta volna
111 16| a pesti szokás ellenére. Robin értett egy kissé az ilyesmihez,
112 16| Bementek és rátaláltak Robin Sándorra, és némi tanácskozás
113 16| valamennyit. Dicsérték és áldották Robin Sándort, aki még egyéb jó
114 16| negyvenen...~Elhatározták, hogy Robin Sándort belevonják vacsoráló
115 16| nem ártott-e meg neki...~- Robin Sándor „meg volt csinálva”.~
116 17| hozatala esik össze ez idõvel. Robin Sándor maga is egy izgatottságban
117 17| hallotta, mert amíg õ beszélt, Robin Sándor mindig áhítatosan
118 17| mindjárt valami nagyot kérnek Robin Sándor számára. Csakhamar
119 17| Ó - mondá másnap Robin Sándor -, úgy fogok dolgozni,
120 17| nem tudná! - vetette közbe Robin féltékenyen.~Hanna mosolygott:~-
121 17| harmadik csengetésig, amikor Robin atyja loholva közéjük érkezett.
122 17| Ölelkeztek, elváltak, és Robin Sándor, amikor az árterületre
123 18| keleties - vacsora volt Robin Sándornál. Az elsõ estély,
124 18| ismerkedett meg vele, amíg Robin Sándor lent a kubikosai
125 18| meghívott a nagy vacsorára is.~Robin Sándor kezet csókolt az
126 18| megtüzesedtek, dicsérte magában a Robin Sándor vacsoraötleteit,
127 18| a bankárral, hogy az már Robin Sándornak is föltûnt.~Három
128 18| közben úgy összebarátkoztak. Robin Sándor fáradtan tette a
129 19| fáradtan, szomorúan, betegen.~Robin Sándor az elsõ percekben
130 19| melléhez.~- Komoly? - kérdé Robin Sándor, összeszedve magát.~-
131 19| én is boldog vagyok.~A Robin Sándor fején profán gondolat
132 19| is.~- Ölni! - hörgött föl Robin Sándor.~- Ölni? - visszhangozta
133 19| esketõpapod.~Gyula megcsókolta a Robin Sándor szeméit:~- Eredj...~
134 20| nem tudtam! - nyöszörgött Robin Sándor, majd ismételte,
135 20| Apám meghalt? - kérdé Robin Sándor akaratlanul.~- A
136 20| Valami ösztön azt parancsolta Robin Sándornak, hogy ezeket az
137 20| a halottasszobában, hogy Robin Sándor néhány percre elvesztette
138 20| kályhában.~Az ajtón kopogtattak. Robin Sándor fölugrott, mint egy
139 20| be akarta hozni magával. Robin a lábát tette az ajtó közé,
140 20| akik születni fognak...~Robin Sándor elkacagta magát,
141 20| akinek gyermeke lesz...~Robin Sándor elfödte arcát, fuldokolva,
142 20| aki retteg a büntetéstõl.~Robin Sándor nem nézett rá, de
143 21| szegény barátom! - szólt Robin mélyen fölsóhajtva. Megállt,
144 21| de kedves - kacérsággal Robin Sándornak nyújtotta, bár
145 21| Hagyjad, hagyjad! - mondá Robin, és most már hármasban ballagtak
146 21| a legmélyébõl áradt ki. Robin Sándor arcát egy kényszerített
147 21| Köszönöm! - szólalt meg Robin Sándor halkan. - Köszönöm,
148 21| láttad-e?~- Az éjjel! - felelé Robin és fölsóhajtott.~A barát
149 21| itt már sûrûn köszöngettek Robin Sándornak, és õ is, ösztönszerûleg,
150 21| megyek, nálad alszom! - mondá Robin Sándor, már a búcsúzás után,
151 21| kopogott most egy nagyot a Robin Sándor tompult elméjében.~-
152 22| lapos házat, amely elõtt Robin Sándor háromszor-négyszer,
153 22| ezzel is!” - tüzelte magát Robin Sándor, és a következõ percben
154 22| dolog, egy tény - hebegte Robin, és leült a neki kimutatott
155 22| család hagyhatta itten.~Robin Sándort a szoba szegénysége
156 22| kémlelõdve tekintett föl Robin Sándorra, valószínûleg azt
157 22| voltál az éjjel? - kérdé Robin Sándortól, miután végigmustrálta.~-
158 22| Az apám halt meg! - mondá Robin alig hallhatóan; torkát
159 22| hasonlatnak. Oldalvást nézett Robin Sándorra, és így kémlelte:~-
160 22| õket?~- Nemigen! - mondá Robin, és fölkelt, elvörösödött,
161 22| Ferenccel nem kormányozhatok!~Robin Sándor most közel lépett
162 22| nélkül, csak mint aforizmát. Robin Sándor, öklével elfödvén
163 22| És mit vagy most teendõ?~Robin nem hallotta a kérdést,
164 22| rivallt rá. - No, mi lesz?~Robin Sándor föleszmélt; csendesen,
165 22| vágott közbe rekedt hangon Robin Sándor - mit nekem a közélet?
166 22| kiáradt zokogásba fúlt. Robin lehajtotta fejét az ablak
167 22| élnie az emberiségnek!...~Robin Sándor csendesen zokogott,
168 22| homlokát:~- Fáj a fejem!~Robin Sándor összeszedte magát,
169 22| ajtóküszöbig kikísérte. És Robin Sándor kézfogásra készen,
170 22| verebek is aludni tértek. Robin e sötét magányosságban úgy
171 22| aludni szeretnék én! - szólt Robin, és ruhástól a díványra
172 22| melléje ült az ágy szélére.~Robin behunyta szemeit:~- Halálosan
173 22| csakugyan aludni akarna.~Robin Sándor behunyott szemmel
174 22| vérengzõnek képzelte magát.~Robin álmában beszélt is valami
175 23| légy nyugodt! - felelte Robin Sándor, és mutatta Hirsyt:~-
176 24| klubban nem volt senki: Robin Sándor - méltóságos Robin
177 24| Robin Sándor - méltóságos Robin Sándor - nem tudta, mitévõ
178 24| virágozva az egész világ, Robin Sándor maga is. Neki is
179 24| esztendõre gondolok, amikor Robin Sándor igen kicsiny okokra,
180 24| és mint a vad malac, a Robin erõs lábai között surrant
181 24| angol bútorok, idegenek...~Robin Sándornak - amint nyitott
182 24| addig-addig kellette magát, amíg Robin Sándor fölugrott és szólt:~-
183 24| És azt se tudta szegény Robin, hogy utoljára hol vált
184 24| rejtekében, hosszú álmaiból.~Robin úgy emlékezett, hogy a cédulát
185 24| Mégiscsak az a fõ - mondá Robin, míg mohón szívta be az
186 24| Isten magát megáldja - mondá Robin Sándor -, hogy élete utolsó
187 24| májusi napon meglett, és Robin Sándor diadalmasan vitte
188 25| neved: tovatûnt ifjúság!~Robin Sándor - lopva - egyszer-egyszer
189 25| Hogy hívnak? - kérdé Robin Sándor mohón.~- Sándornak,
190 25| megdöbbentõen hasonlít - a nagy Robin Sándorra. Ugyanaz az arc
191 25| Elhalványodott, szédült, a Robin karjába kapaszkodott.~-
192 25| eszüket, futottak utána, sõt Robin Sándor szigorú is lett:~-
193 25| mandzsettáját is úgy húzogatta, mint Robin Sándor régen, és úgy mosdott -
194 25| mosdottak így -, mint az idõsebb Robin.~- Ha a szívem nem mondaná,
195 25| özvegy Bem Gyuláné...~Aztán Robin Sándorné.~Minden ékesszólás
196 25| nélkül nem ment a dolog. Robin Sándor kissé kopott módon,
197 25| Bizony, leginkább csak Robin Sándor akarta, mert újra
198 25| tettetett marakodásokat.~Sõt Robin Sándor ezt a hitét este
199 25| Robinra származott. A nagy Robin nézte, elnézte, hogy játszik
|