Rész
1 1| minden valószínûség szerint azt kívánta elhitetni a külvilággal,
2 2| azé, akirõl a gimnáziumban azt hazudták nekik, hogy tréfából
3 2| egy-két fokkal jobban. Mert azt írta például:~Írod, hogy
4 3| nagyon felületesen ismerte, azt nem is tudta, hogy ez a
5 3| hogy él - az anya érzi azt -, hanem szerfölött kíváncsi
6 3| neki. Ami az anyát illeti, azt könnyû volt megtéveszteni,
7 3| gõgösen, sebesen vágtat, azt hiszi, övé ez a város, az
8 3| komfortáblis ló poroszkál, mind azt hajtogatjuk magunkban: Elég
9 3| fiatalságukat, valamint azt, hogy nem ama társadalmi
10 4| pillanatban a messze jövõhöz? Azt hiszem, a pillanatnyi szükség
11 4| Vagy újságíró lenne; azt mondják, most már meg lehet
12 4| elhagyta a verõárnyékot, mert azt az alsóbb, sõt részben a
13 4| meg is ijedt volna, tudván azt, hogy amíg teste, szerelme
14 5| nem volt pénze. Mindenki azt hitte, hogy fõbelövi magát,
15 5| csuklót, elõbb a Piroskáét, de azt nem lehetett megfogni. Megelégedett
16 5| kíváncsiak. Mi, legalább én azt hiszem, nem vagyunk ilyenek
17 6| még jobban, mint amennyire azt az én tompa színeim révén
18 6| Nagyapám nem akar elvinni. Azt mondja, hogy a francia színésznõk
19 6| jövendõbeli uradat?~- Nem, azt szeretem jobban, ha lesz.
20 7| szeretnek igazán, talán csak azt, akit õk halmozhatnak el
21 7| becézte:~- Cicamama - mondá -, azt hiszem, gazdagok leszünk!~-
22 7| Van egy féleszû lánya is, azt mondta... Mondhatom, hogy
23 7| az egész. Az agg polgár, azt hiszem, ölne is egy forintért.
24 8| szívébe, és kiszakítják azt a mellébõl, az õ hatalmas
25 8| krajcárt sem vetették meg, azt is többször szóba hozták.
26 8| becstelen. Hanna apja Bergennel azt beszélte meg, hogy mennyibe
27 8| mint tévedett akkor, amikor azt hitte, hogy szereti azt,
28 8| azt hitte, hogy szereti azt, akit magának élettársul
29 8| Következésképp az erkölcs azt kívánja tõlük, hogy együtt
30 9| édeskeveset hallott még, csak azt tudta, hogy az ura gyermeke:
31 9| fogom. Az ilyen kis gyermek azt szereti, hogy minél erõsebben,
32 9| még nem vette föl a díját. Azt hoztam el.~Az öregasszony
33 9| Senkinek se jutott eszébe azt becsukni. Elálmélkodva néztek
34 9| mely bölcs Salamon tudná azt megmondani? Az öregasszony
35 9| hogy ez alatt mit ért. Azt, hogy az anyja rossz, nem
36 10| elkergette, összeszidta és azt mondta, hogy inkább:~- Gabalagua!~
37 10| én szólok! A magaméról is azt mondtam, hogy egy nagy,
38 10| a fogalom. Mert - amint azt, kedves olvasóm, már most
39 10| volt ez a telep, mintsem azt Sándorka fölfoghatta volna.
40 10| megnyugtatta õket:~- Ojjé, Sándorka azt nem bánja, csak jó tejet
41 10| igen megenyhültek, látván azt az erõs családi érzést,
42 10| rózsaszínnel beborítva, lágyan.~- Azt se tudom, melyik a másik,
43 10| harag égette lelkét, és azt sem tudták volna megmondani,
44 10| elkékült. Az orvos - mert azt is elhívatták - nem is akar
45 11| tisztelettel. - Legalább azt mondták, hogy annyi, én
46 11| Belgiumban. A nyomort, azt kiéheztetjük, pénz jött,
47 11| kecske, vagy bent?~- Bent.~- Azt ki kellene váltani. Szeretem
48 12| egyet is lekötni, csak azt tudja, hogy egyre vár rájuk
49 12| ha öltözködnél, a férfi azt kívánja. Olyan vagy, mint
50 12| vállain lebocsátotta:~- Azt akarja, hogy mindjárt?~Robin
51 13| tudok várni, meghalok!”~- Azt teszem, ami nekem éppen
52 13| becsületesen akart végezni, és azt óhajtotta, hogy ez a felvonásvég
53 13| és mit, nem tudom, csak azt tudom, hogy gyönyörû nyári
54 13| nyomban beírják. És még azt tudom, hogy ennek a szerelemnek
55 14| az a büfé, lány van benn, azt elveszem az öreguraktól!”~
56 14| hevesen, hogy egy pillanatra azt gondolta: „Baj van!” Úgy
57 14| látta ezt, és - tekintve azt, hogy különben is igen föl
58 14| Sándor el is feledte, hogy azt, akivel beszélt, voltaképpen
59 14| üttethet agyon, és csak azt kell mondani, hogy õ fölmentõ
60 14| Belátta - most hirtelenében - azt is, hogy õ itt senki, semmi,
61 14| talán lenézést jelzett, vagy azt akarta kifejezni, hogy nem
62 15| mindig. A fiáker az más, azt Hanna fizette otthon, minden
63 15| így gondolkodott, amikor azt mondta, hogy megélünk mi -
64 15| és azzal úgy megváltozik, azt se tudod, melyik volt, ki
65 16| Hogy a feleségével van, azt nem szerették, csak az öregurak.~
66 17| neveznél ki érseknek.~- Azt, úgy, bízzátok reám; holnap
67 17| peronon - és nem ismerte - azt hihette, hogy ezek ketten
68 17| Sándorral együtt élvezve azt, hogy íme, a tömeg fölé
69 17| és akinek nagy a híre, azt nem merik megcsalni.~- Megint
70 18| elpirulva a haragtól.~- Mindig azt teszem, amit akarok! - súgta
71 18| hozzájuk, aki naiv közöttük, azt lehet, le is fõzi a végén -
72 19| szemben alvó barátjával, azt nézte, és nem tudta, mi
73 19| tudom - ismételte -, csak azt, hogy hiszek a jó Istenben.
74 19| egyiket meg is ríkatta, azt mondta neki: „Gyógyítson
75 19| mondanak, de mit mondanak?~- Azt, amit õ: menni, menni, mindig
76 19| inkább jókedvû és bizakodó. Azt mondja, hogy nem is hitt
77 19| hogy a tejberizst szereti, azt mondja, az okos elefántok
78 19| akarja venni mind, máskor meg azt mondja: jobb a pénz, „nagy
79 19| karcsú - szép is -, de õ azt hiszi magáról, hogy királyné.
80 19| összefüggés nélkül -, aki azt mondta nekem, hogy a házas,
81 19| kérlek, hogy vágd agyon azt, aki rossz szemmel nézne
82 19| rám, mintha szánnál, és azt hinnéd, hogy a fejem is
83 19| megmondok mindjárt mindent. Azt mondják, hogy te eladod
84 19| vagy - mondják -, én pedig azt hiszem, hogy vak vagy, áldozat
85 20| írottakat.~Valami ösztön azt parancsolta Robin Sándornak,
86 20| ágy fájának a recsegését. Azt hitte, apja ébredt föl,
87 20| kínozni akarta magát, kínozni azt, aki kezeinek szorításától
88 20| félj, nem bántalak, csak azt mondd meg, mit tettél és
89 20| perccel elõbb történt. Mert azt hitte, úgy érezte, hogy
90 21| szavadba kerül, és kineveznek. Azt hittem, hogy haragszol rám,
91 21| forinttal, ez a vacsorapénzem. Azt hiszik, hogy én itt egyetemi
92 21| nem tudok fogalmazni, és azt hiszem, enélkül nem vinném
93 21| egyetlenegy gyermek sem a világon, azt se bánnám. Mert akkor okvetlenül
94 21| kisfiad született volna, én azt tanítanám. Erre különben
95 22| gondolata mire vonatkozik. Csak azt érezte, hogy életében még
96 22| és mindjárt megemlítette azt is, hogy egy minisztertársa
97 22| Robin Sándorra, valószínûleg azt kutatva, hogy érdemes-e
98 22| olyan gyûlölséggel, mintha azt szemlélné: honnan és hogyan
99 22| csak ti vagytok az okai, ha azt mondják reám, hogy elpocsékolom
100 22| beszélnek. Ha az uralkodó azt hiszi, hogy nem vagyok a
101 22| Neked most zúg a fejed, azt se tudod - fiatal is vagy,
102 22| és asszonyt teremtett? És azt mondotta: Annakokáért elhagyja
103 22| adjon az õ feleségének, és azt elbocsássa. Felele nékik:
104 22| erejébõl jutottam hozzá, azt ledobom magamról, és nincs
105 23| nem esztétikus dolgot. És azt óhajtotta magában: vajha
106 23| senki, mint az olasz, aki azt hazudta, hogy tele nincs,
107 23| Még enni sem kérhet, még azt se tudja mondani, merre
108 23| életben soha! Mi baja, csak azt szeretném tudni, hogy mi
109 23| lakozik e nemes ércben. Azt hiszi ön, hogyha nem lennének
110 23| együtt voltak -, és engedte azt is, hogy az segítse be a
111 23| befelé mondtak valamit, talán azt, hogy:~- Most pedig mindennek
112 24| kíséretében - elküldte aludni azt is. Most már egészen egyedül
113 24| költõirodát nyitottak... És azt se tudta szegény Robin,
114 24| nem olvasnám néha a nevét, azt se tudnám, hogy volt...
115 25| dadájához is, de az ura azt izente, hogy elõbb küldjenek
116 25| Elszomorodtak. Egy pillanatra azt hitték, hogy a maguk - meghalt -
117 25| igazi, el nem tûrte volna azt a módot, ez meg virágzott
118 25| Annak az emléke éppen azt kívánja, hogy legyen maga
119 25| leszel, és bottal sétálva azt érzed, hogy tiéd az egész
|