1-500 | 501-832
Rész
1 Godsu| mocsarakon. A szalonkák az élesen tűző nap melege alatt
2 Godsu| csak akkor jutott eszembe az órát megnézni, midőn töltényeim
3 Godsu| elfogytak.~Háromra járt az idő. Egészen egyedül voltam
4 Godsu| majdnem kékbe játszó lett az árnyék. A sárguló nád, sás,
5 Godsu| mozdulatlanság volt ez, sem az álmatag nyugalom, mely a
6 Godsu| szín hat, ellensúlyozva az érett-sárga nád, a barnulásnak
7 Godsu| nyugodtabb; nem csalnak sem az erős fénynek, sem a tikkasztó
8 Godsu| színében mutatkozik; és az a mély szürkésbarna szín,
9 Godsu| temetőig. Odáig elviszem az urat! - felelt az öreg,
10 Godsu| elviszem az urat! - felelt az öreg, aki a kocsiban elöl
11 Godsu| Vének vagyunk mind a ketten!~Az öregnek olyan volt a hangja,
12 Godsu| távolságból kiáltoz. Érzett rajta az erőlködés, és mégis gyönge,
13 Godsu| Őrzöm a holtakat.~- Régen?~- Az isten tudná, mióta! Lehet
14 Godsu| idejében is itt lakott már?~Az öreg megvakarta a füle tövét,
15 Godsu| szegény? Nagyon vén lehet már az is!~- Lesz annyi idős, mint
16 Godsu| Hát kelmed hány esztendős?~Az öreg gondolkodóba esett,
17 Godsu| boldog lehetett és lehet ez az ember, aki éveit nem tartja
18 Godsu| tartja rováson, aki előtt az időnek értéke nincsen, akinek
19 Godsu| nincsen, akinek életében az események nem alkottak korszakokat,
20 Godsu| amely két részre osztja az egészet. A sírok aztán rendetlen
21 Godsu| helyen ritkábban, amint az öreg csősz szeszélye hozza
22 Godsu| szeszélye hozza magával. Az egész temető teli van bokrokkal,
23 Godsu| márványkereszt. Magas fű borítja az egészet, s az új sírok,
24 Godsu| fű borítja az egészet, s az új sírok, feketésbarna hantjaikkal,
25 Godsu| valóságos kis erdő ez, melyben az ember csak itt-ott bukkan
26 Godsu| Magas akácfák veszik körül az egészet, s a nesztelen csend,
27 Godsu| ami a fákon belül van, az a föltétlen hiánya minden
28 Godsu| Mire kijöttem a temetőből, az öreg már kifogta a lovat,
29 Godsu| Még csak most néztem meg az öreget, amint bement az
30 Godsu| az öreget, amint bement az alacsony viskóba vízért.~
31 Godsu| zöldpaprikát rakott a szájába.~Az emberek ezelőtt évezredekkel
32 Godsu| táplálkozhattak; a különbség csak az, hogy az én öregem késsel
33 Godsu| különbség csak az, hogy az én öregem késsel vágta a
34 Godsu| Gyerekségemtől egész nyáron ez az eledelem - felelt az öreg,
35 Godsu| ez az eledelem - felelt az öreg, és szorgalmasan nagy
36 Godsu| majszolt. - Megkínálnám az urat is, de tudom, hogy
37 Godsu| Ott kapna meleg ételt. Az ilyen öreg embernek jó ám
38 Godsu| járnék be a faluba?~- Már az unalom miatt gondoltam!~
39 Godsu| unalom miatt gondoltam!~Az öreg elnevette magát.~-
40 Godsu| hol szundítással töltöm el az időt, aztán meg nézegetni
41 Godsu| nézegetni is szeretek; de az éjszakával nem tudok mit
42 Godsu| már nem lehet meg a világ!~Az öreg ismét elnevette magát.~-
43 Godsu| jóra ez a sok lótás-futás!~Az öreg a korsó után nyúlt,
44 Godsu| csurgó száját megtörölte az inge ujjával, aztán nagy
45 Godsu| ösmertem őket kiskorukban. Csak az a szélső kőris ott a sarokban,
46 Godsu| szélső kőris ott a sarokban, az már akkor is szépecske volt,
47 Godsu| Talán bizony haragszik az emberekre?~- Nem én. Miért
48 Godsu| szeretek.~- De mégiscsak jó, ha az ember híreket hall néha
49 Godsu| világ folyásáról?~- Minek az nekem, sohasem kívánkoztam
50 Godsu| a huncutok, és lerágják az apró fáimat. Nem is képzeli
51 Godsu| a muszka el akarná venni az országunkat, már csak megmozdulna
52 Godsu| nem ember? Nem enne meg az sem!~- Ilyenformán bátya,
53 Godsu| maga nem szereti a hazáját?~Az öreg mutatóujjával lenyomta
54 Godsu| mosollyal mondta:~- Hát az szeret engem!~E percben
55 Godsu| kocsijaival. Nehány utas kibámult az ablakon; az egyiknek eszébe
56 Godsu| utas kibámult az ablakon; az egyiknek eszébe jutott,
57 Godsu| hosszúkás füstvonal jelezte az irányát.~- Látja, öreg,
58 Godsu| öreg, hogy köszöntgetett az az úr ide a vasútról? Az
59 Godsu| öreg, hogy köszöntgetett az az úr ide a vasútról? Az most
60 Godsu| az az úr ide a vasútról? Az most Párizsból, a világ
61 Godsu| Párizsból? - kérdezé az öreg bámész arccal. - Soha
62 Godsu| látni? Fiatalabb korában az ember kíváncsibb!~- Én mindig
63 Godsu| Nem haragudtam én sohasem az Istenre, talán ő sem haragszik
64 Godsu| Megvagyunk csendes békességben!~Az öreg elhallgatott, és lassú
65 Godsu| várja, hogy leszakíttassék az élet fájáról. Csendes, majdnem
66 Godsu| fokozatait.~Egy ember, aki az évezredek civilizációjában
67 Godsu| példány jelentkezik. Annak az állandóan jellemzetes óriás
68 Godsu| hallotta. Nincs fogalma arról az eszeveszett élethalálharcról,
69 Godsu| nagyobb számú „gyöngék” az aránytalanul kevés „erősekkel”
70 Godsu| ennek a küzdelemnek fegyvere az ész, s hogy az egész küzdelem
71 Godsu| fegyvere az ész, s hogy az egész küzdelem eredménye
72 Godsu| hogy miként, hogyan éltek az emberek az ő idejében, mert
73 Godsu| hogyan éltek az emberek az ő idejében, mert minden
74 Godsu| parányi, kis fényt vetne, az én öregem ott állana némán,
75 Godsu| rendes tápláléka, s hogy az emberek valami különös szerkezetű
76 Godsu| Amint így tépelődve néztem az öreget, befordult a temető
77 Godsu| volnának.~A kocsis odakiáltott az öreghez:~- Hej! Matyi bácsi!
78 Godsu| Jöjjön no, hadd hányjuk bele! Az öreg lehetőleg gyorsan fölkelt,
79 Godsu| maradtam a viskó előtt. Az öreg nagy léptekkel ment
80 Godsu| fái, bokrai között.~Míg az öreg odajárt, benéztem szobájába.~
81 Godsu| Alacsony egyablakos lyuk volt az, inkább odú, mint szoba,
82 Godsu| kecskelábú kis asztal volt az egész bútorzat. A hasas
83 Godsu| a szabad levegőn, látom az öreget, amint a sírokon
84 Godsu| Matyi bácsi? Mi lelte?~Az öreg nem felelt, hanem leült
85 Godsu| másodszor! Pukkadt!~- Mi az? Mi pukkadt?~- A szegény
86 Godsu| puskalövés! A hasa... a hasa...~Az öreg elfödte arcát mind
87 Godsu| peregnek le a könnycseppek. Az öreg egészen meg volt törve.
88 Godsu| Nem! Dehogy! - nyögte ki az öreg nagy keservesen. -
89 Godsu| amint belülről bereteszelte az ajtót.~ ~
90 Godsu| két óra óta. A kocsmáros az egyik sarokasztal mellett
91 Godsu| Hüke megfordult a sarkán, az ablakhoz ment, ott nézegette
92 Godsu| következett. Behallatszott az udvarról a szemétdombon
93 Godsu| becsületes partit összehozni. Az embert megöli az unalom!~
94 Godsu| összehozni. Az embert megöli az unalom!~Hüke Pali egy hosszú
95 Godsu| szabadságot!~- Fölgyújtanám az egész tanyámat, ha a világ
96 Godsu| beszélni!~- Micsoda célzás ez? Az apám banderista volt a koronázáskor,
97 Godsu| alkalommal, ha megsegít az isten. Micsoda isteni cécó
98 Godsu| Micsoda isteni cécó lehetett az, komám! Egy hónapig készülődés
99 Godsu| parádé amerre a szemed lát! Az a rengeteg mágnás! Azok
100 Godsu| azt kérdezték tőle: „Ugye? Az úr Csekmez?” A ló erre,
101 Godsu| huncut, levágta a fejét, az orra jóformán a szügyit
102 Godsu| magát.~- Szép mulatság biz’ az, no! - szólt végre, mikor
103 Godsu| Elhallgattak mind a ketten. Az arcukon látszott, hogy élvezik
104 Godsu| Nagy dolog!~Csekmez öklével az asztalra csapott és mondta:~-
105 Godsu| tudva van, Hüke Kristóf, az egyszemű, beleszeretett
106 Godsu| akinek a nemzetsége kétes; de az idő ezt a kis rozsdát már
107 Godsu| lesz... azt már... csak az a... jó isten... tudja...
108 Godsu| én... nem!~Csekmez Dani az újságot forgatta, aztán
109 Godsu| veszünk! Vajon igaz volna-e az, hé?~- Ki tudná!~- Tulajdonképpen
110 Godsu| poharakat.~Négy óra felé járt az idő és már sötétedni kezdett.
111 Godsu| meg bejött, megigazította az órát és leült a kályha mellé
112 Godsu| Ferblizzünk kettesbe!~- Eh! Az unalmas! Csak foghatnánk
113 Godsu| röhög, ha nyer; utálom. Az árendás zsidó vásáron van;
114 Godsu| kérdezték volna, közelebb jött az asztalhoz és jelentette:~-
115 Godsu| hogy mi ketten vagyunk az utolsók! Borzasztó egy délután
116 Godsu| Szegény Feri! Elég baj az. Én inkább főbelőném magam!~-
117 Godsu| aki ereje tudatában kész az egész világgal birokrakelni.
118 Godsu| volt; hatalmas üstöke, mint az oroszlán sörénye: sűrű,
119 Godsu| vagyok vérrel. Elszédül az ember ebben a melegben.
120 Godsu| Akármilyen kacskaringós az a sujtás; el tudok én azon
121 Godsu| idebenn!~Bazsó végigsimogatta az üstökét és elhallgatott.
122 Godsu| vontatva. Hadd éljen ő is az istennek egyéb bogarai között.
123 Godsu| kínai császár sem; mert még az sem született akkorának,
124 Godsu| valamikor el fog pusztulni az egész világ. Furcsa volna,
125 Godsu| amilyen bolond a nemzetségem, az a bolygó Bazsó is azt ordítaná
126 Godsu| múlva születendő Bazsónak az egészségére, aki meg fogja
127 Godsu| néhány! De azért igyunk az utolsó magyar egészségére!~
128 Godsu| hát?~Bazsó nekikönyökölt az asztalnak és beszélni kezdett:~-
129 Godsu| aztán bementem a főispánhoz az alsó-járási szolgabíróság
130 Godsu| vármegyeház lépcsőjén. Megütötte az orromat a vármegye szaga.
131 Godsu| Nehéz, dohos levegő van ott az irodákban: mintha az eltemetett
132 Godsu| ott az irodákban: mintha az eltemetett igazság rothadna
133 Godsu| telefirkált papiros bűze az. Mindegy. Mi közöm hozzá?
134 Godsu| egyenesen föl, akármit gondolt az eszem. Mit takargassam a
135 Godsu| Hiába! Fényes egy terem az még mindig! Nem tudnak olyat
136 Godsu| megnövesztette a körmét, azt hinné az ember, sasköröm. Ki is nevettem
137 Godsu| nálunk sokan nem tudják, mi az elegáns! No, jó. Belenyugodtam.~-
138 Godsu| Belenyugodtam.~- Lehet-e beszélni az öreggel? - kérdeztem Csáp
139 Godsu| szolgabíró szeretnék lenni az alsó-járásban.~- Vagy úgy!
140 Godsu| kabátját, behívta a hajdút, az ráadta, megkefélte és kinyitotta
141 Godsu| megkefélte és kinyitotta előtte az ajtót.~Jankó olyan büszkén
142 Godsu| is. Van-e heverő pipád?~- Az istenért, rá ne gyújts!
143 Godsu| végig. Fölkavarodott bennem az epe, mikor azt a sok talpnyalást,
144 Godsu| szerkesztő uram kisütötte az előfizetési felhívásában,
145 Godsu| kritikát is írok ám!~- Az isten éltessen benneteket!
146 Godsu| Bementem a nagyterembe az arcképeket nézni. Jólesett
147 Godsu| alispánja. Fésűs kontyot viselt az öreg: finom kezében tartja
148 Godsu| leszek szolgabíró! Vigye el az ördög az egész vármegyét.
149 Godsu| szolgabíró! Vigye el az ördög az egész vármegyét. Hát a madarak
150 Godsu| én tulajdonképpen? Van-e az úristennek olyan fia, aki
151 Godsu| Adj isten, Jankó! Ez volt az egész!~- Jól tetted! Helyes!
152 Godsu| penész, látom!~- Nem penész az, hé, ami bennünket ellep! -
153 Godsu| mi?~- Nemes rozsda! Hol az a kártya?~- Ki oszt? - kérdezte
154 Godsu| vaskályha egészen nekivörösödött az erős tüzelés miatt.~A cigányok
155 Godsu| Két nagy fülét hegyezi az... ici-pici nyúl!~ ~
156 Godsu| hitte volt mindig, hogy az a negyvenedik év valami
157 Godsu| meg, azért hát vidám volt az utolsó napig.~A születése
158 Godsu| locsogással végigszalad a víz az ereszen.~Az a kicsi égbolt,
159 Godsu| végigszalad a víz az ereszen.~Az a kicsi égbolt, amit a nehéz
160 Godsu| esik, szüntelenül. Kitekint az ablakon s látja az embereket,
161 Godsu| Kitekint az ablakon s látja az embereket, amint a vizes,
162 Godsu| ellenére ma nem festette ki az arcát, nem sütötte fel a
163 Godsu| fekete ruhát vett magára. Az egész dísz, ami rajta van
164 Godsu| egész dísz, ami rajta van az a fehér csipkepompa, mely
165 Godsu| ránc, de ezt elfelejtette az ember, ha a villogó szemeit
166 Godsu| elkeseredett. Haragudott az esőre és azt kérdezte önmagától,
167 Godsu| felesége? Igen; úgy van, az elhagyatott kis gyermekek
168 Godsu| eső még mindig esik, és az emberek lucskos esernyőikkel
169 Godsu| tulajdonképpen miért is esik az eső, és miért nincsen neki
170 Godsu| gazdagság, ha egyedül van az ember!~Mialatt így nyugtalanul
171 Godsu| járkál, nesztelenül nyílik az ajtó és amint ismét fordul:
172 Godsu| negyven éves?~- Negyven éves! Az lehetetlen, édes Lilim!
173 Godsu| fogok maradni...~- De Lili, az istenért! Édes Lili, hiszen
174 Godsu| akart...~- Irigyeltem azokat az asszonyokat, akiknek gyermekeik
175 Godsu| magát, unom önmagamat, és az egész világot! Minek éltem?
176 Godsu| Magamnak és neked! Félek az örömtelen élettől! Nem akarok
177 Godsu| és behallatszott, amint az őszi eső cseppjei az ablakhoz
178 Godsu| amint az őszi eső cseppjei az ablakhoz verődtek, s amint
179 Godsu| verődtek, s amint a víz az ereszen át locsogva esett
180 Godsu| ereszen át locsogva esett az aszfaltra.~- Elmúlt a nyár! -
181 Godsu| fölpillantott s kezébe vette az aranyszegélyű kis kartonpapírost.
182 Godsu| legmegbízhatóbb szakács az egész birodalomban. Kitűnő,
183 Godsu| csak, Géza, nézd meg ezt az összeállítást! Remek!~Géza
184 Godsu| Remek!~Géza közelebb húzta az alacsony kis puffot és olvasta:~-
185 Godsu| csókolnivaló ember, csak az orra ne volna olyan vörös!~-
186 Godsu| szólt elégedetten Lili, majd az írást kezébevéve, kitörülte
187 Godsu| mondta mosolyogva és az irónnal Géza kezére ütött.
188 Godsu| révén már régen kibékültem az élettel!~- Én is! - mondta
189 Godsu| élénken Lili.~Géza nevetve az ablakra mutatott és mondta:~-
190 Godsu| Péter önként följelentette az esetet - mire a bíróság
191 Godsu| itt a felügyelő?~- Nem. Én az ügyész vagyok.~- Bánja az
192 Godsu| az ügyész vagyok.~- Bánja az ördög, hogy maga micsoda!
193 Godsu| Ne ostobáskodjon! Ez nem az a hely, ahol udvariaskodni
194 Godsu| punktum. Ennél a majomnál van az irkafirka. Magának kötelessége
195 Godsu| kötelessége tudni, hogy az a fő, - mondta és a szemem
196 Godsu| elszenvedni! Üres frázis az, amit ön mond! Ön komikus
197 Godsu| szenvedésekről. Elszenvedni! Mi az elszenvedni! Eh! Ön ostoba
198 Godsu| elszenvedni! Eh! Ön ostoba ember!~Az elképedt fogházfelügyelőhöz
199 Godsu| fogházfelügyelőhöz fordultam:~- Ezt az embert azonnal vezettesse
200 Godsu| percben két őrrel jött vissza.~Az őrök körülfogták és tolni
201 Godsu| körülfogták és tolni akarták az ajtó felé, de Kelemen Péter
202 Godsu| magukkal! Szórakozom! Ez az egész, drága tekintetes
203 Godsu| nagynehezen lecipelték az emeletről a sötét zárkába.~
204 Godsu| volna.~Azonnal hívattam az orvost. Közöltem vele a
205 Godsu| másnap vizsgálja meg, mert az a gyanúm, hogy őrült. Mialatt
206 Godsu| gyanúm, hogy őrült. Mialatt az orvossal beszéltem, jelentette
207 Godsu| és szabaddá tette magát.~Az orvossal együtt azonnal
208 Godsu| amikor meglátott bennünket, az orvosra mutatott és kérdezte:~-
209 Godsu| a törvényes igazságnak?~Az orvos barátságos szelídséggel,
210 Godsu| gombóc! De hát ember! Mi az ördögnek hízott meg ennyire?
211 Godsu| Semmi izom; csupa háj! Pfuj!~Az orvos, mintha nem hallotta
212 Godsu| ellentmondás nélkül nyugodtan tűre.~Az orvos aztán megkérte, hogy
213 Godsu| kísérem.~Kelemen nevetett és az orvoshoz fordulva mondta:~-
214 Godsu| egészség pohos őre megadta reá az engedelmet; rendelkezésére
215 Godsu| Lám, lám! Ne felejtse el, az intelligencia kötelez -
216 Godsu| intelligencia kötelez - mondta az orvos.~- Ez a hájas ember
217 Godsu| ebben a házban vagy mi az ördögben, mindenki a tekintélyét
218 Godsu| Kelemennek, és kimentünk.~Az orvos útközben közölte velem,
219 Godsu| arcszíne, rendes pulzusa még az izgatottságot is kizárják.~-
220 Godsu| önhitt, goromba fráter. Ennyi az egész. Jusson eszébe, hogy
221 Godsu| Azt tudom.~Alig hogy az orvos eltávozott, lélekszakadva
222 Godsu| napra keményebbek lettek. Az őröknek apját, anyját szidta,
223 Godsu| parasztnak, szamárnak, marhának, az orvost hol hízott ökörnek,
224 Godsu| sőt egyszer a felügyelőnek az arcába is köpött.~A legkeményebb
225 Godsu| Minduntalan panaszkodott, hogy ez az ember elkeseríti az életét,
226 Godsu| hogy ez az ember elkeseríti az életét, hogy ő, mint volt
227 Godsu| halkan beszéltek róla és ha az őrségből valaki közeledett,
228 Godsu| teljes tisztelettel mesélték az újonnan érkezetteknek, hogy
229 Godsu| Most kikap a felügyelő!~Az a néhány elzárt asszony
230 Godsu| a sétáját végezte és ők az egyik hatalmas diófa árnyékában
231 Godsu| kavicsos útjait. Őt csak az őrség és az elöljárók érdekelték,
232 Godsu| útjait. Őt csak az őrség és az elöljárók érdekelték, akik
233 Godsu| amelyik tetszik tudni, ott az ablakaim alatt áll, és kötött.
234 Godsu| tetszik tudni: asszony, és az ördög nem bír vele. Az anyja
235 Godsu| és az ördög nem bír vele. Az anyja éppen ilyen volt.
236 Godsu| Hát kiült. Igen ám, de az a gazember, verje meg az
237 Godsu| az a gazember, verje meg az isten, kint sétált.~- Kelemen
238 Godsu| Kelemen Péter?~- Igen, az, a Kelemen! Amint meglátta,
239 Godsu| Amint meglátta, hogy ott ül az asszony, egyenesen odamegy
240 Godsu| szóba! Én a lármára kinézek az ablakon és a saját fülemmel
241 Godsu| jobban üldözött. Már meguntam az életemet emiatt a bitang
242 Godsu| és szeretem. Elvesztettem az eszemet. Leszaladtam az
243 Godsu| az eszemet. Leszaladtam az udvarra, bekergettem az
244 Godsu| az udvarra, bekergettem az asszonyt és a gazembert
245 Godsu| hozzá a sötétbe és bezártam az ajtót. Szemben az ajtóval
246 Godsu| bezártam az ajtót. Szemben az ajtóval ült a kövezeten.
247 Godsu| észrevette, hogy bezárom az ajtót, azt mondta nekem,
248 Godsu| a lármára, jajgatásra?~- Az a bitang úgy hallgatott,
249 Godsu| hallani, de azokat is csak az udvaron, ott pedig nem volt
250 Godsu| Nem tudom. Ha lehetséges, az isten szerelmére kérem,
251 Godsu| jelezték a szemgödrök határait.~Az arca összeesett, az álla
252 Godsu| határait.~Az arca összeesett, az álla megnyúlt és egészséges,
253 Godsu| kékek.~- Majd elhivatom az orvost!~Kelemen fölnyitotta
254 Godsu| kíséretet kiküldtem és leültem az ágya mellé. Kelemen a takaró
255 Godsu| veszítsem.~Végre becserkésztem az embert! Nagyobb vadász-izgatottságot
256 Godsu| ütöttem, vertem, ahogy csak az erőmből kitellett. Jajgatni
257 Godsu| magam előtt láttam magamat, az izmos bestiát.~A nyöszörgő
258 Godsu| megvertem egy gyönge védtelent! Az erősebbek gőgjével rúgtam
259 Godsu| gőgjével rúgtam és pofoztam, és az erősségem hatalmával nyöszörgő
260 Godsu| szenved! - mondtam neki.~- Az önök büntetéséhez semmi
261 Godsu| Legföljebb testi sanyargatás az egész. Meggyaláztam egy
262 Godsu| bordáimon tapogattam ki az ő vékony bordáinak a zúzott
263 Godsu| a testén. Láttam, amint az ágyában kimerülten és sárgán,
264 Petel| tizenegy órakor értek hazafelé az abc-s könyvükkel. Ekkor
265 Petel| bácsi beinti a gyermekeket az utcáról, némi gyümölcsöt
266 Petel| vettem, ha nem fél, hogy az ebédjét elrontaná.~Mikor
267 Petel| délben be kellett mennie az ebédlőbe, akkor megmozdult
268 Petel| ebédlőbe, akkor megmozdult az egész ház. A vén szolga
269 Petel| tiszta szobába leülhet az asztal mellé Márton bácsi.
270 Petel| lépbe mártott nyírágvesszők az ablakpárkányon, amikre a
271 Petel| amiket a fogások között rág az ember, hogy ne unja el magát.
272 Petel| hozzá nyúlni.~- De Márton! az istenért, mind lesüti a
273 Petel| jóízűen köhécsel hozzá. Az ételt csak úgy trappban
274 Petel| beszéd következnék utána. Az aranyszínű bort a gyűszűnyi
275 Petel| Márton! csapjon a szájára, az Isten bocsássa meg a bűnét.~
276 Petel| Minden azon módon marad az asztalon, és senki meg se
277 Petel| se mer moccanni a házban.~Az Isten igazán bocsássa meg!
278 Petel| Csak győzzön eleget keresni az ember! A szép nagy fiát:
279 Petel| beteg torkán a lelkét... Az okos kis Miklós; akinek
280 Petel| Néha sírva gondol a néni az egyetlen unokájára, a leányának
281 Petel| aki alkonyatkor átdöcögött az utca túlsó feléről, s leült
282 Petel| utca túlsó feléről, s leült az ő házuk elé, s akkorákat
283 Petel| Nem minden szép, ami szép,~Az a szép, amit szeretünk...~-
284 Petel| gyerekek pedig cicáztak az utca közepén, keringőket
285 Petel| kántálva, hogy belekábult az ember... Hol vannak mind;
286 Petel| mind; a gyerekek kedve, az öregek élete? Istenem, beh
287 Petel| kihalt a világ! Oh, nem kell az elmúlásról beszélni. Nem
288 Petel| jó! Ne kísértse a bácsi az Istent.~A bácsi pedig nagyokat
289 Petel| aludni, Cica, de kerüli az álom a szememet.~Így hazudozott
290 Petel| a bácsi, ami pedig vétek az Isten parancsolata ellen.~
291 Petel| valami csalfaságon járatta az eszét az üzletben, avagy
292 Petel| csalfaságon járatta az eszét az üzletben, avagy egy-egy
293 Petel| magát e földi életén...~Az ebéd után ismét kitelepítették
294 Petel| fordult vissza:~- Jár-e az óra, Cica?~A néni mindjárt
295 Petel| megértette.~- Négy mindjárt az óra, Márton! a kávét várja
296 Petel| nincsen élesztő, s igen könnyű az emésztése s tán valami haszontalanságot:
297 Petel| senkitől, így barátságban élt az egész világgal... Öregségére
298 Petel| Kár nincs benne.” Ez volt az egész üzleti politikája.~
299 Petel| valahol. A haza vette el. Az Isten neve legyen dicsőséges...~-
300 Petel| karabint, nem azt a kovást, de az acéllal kivert duplát -
301 Petel| pisztollyal, még elsülhet; az Isten őrizzen tőle.~- Csak
302 Petel| kezéből. A nyakán is megdagadt az ere. Ne kiabáljon, az Isten
303 Petel| megdagadt az ere. Ne kiabáljon, az Isten szent nevére...~A
304 Petel| lelkét nyomja valami?~- Az, Cica. A Mari fiáról álmodtam.~
305 Petel| Maga tud róla, Cica? Az én hátam megett trafikál
306 Petel| vele, Cica? Van-e lelke?~- Az unokánk ő mégis, Márton.
307 Petel| azon Márton úr - kérdezte az idegen fickó -, aki a mamám
308 Petel| aki a mamám apja?~Ühm. Ez az ön mintha megütötte volna
309 Petel| tisztelt neje hívott önökhöz. Az írásaimat van szerencsém
310 Petel| jöttem? Remélem, a meghívó az ön hírével történt?~Ez mind
311 Petel| szokta végezni Márton bácsi. Az arcátlan legyek ingerkedtek
312 Petel| hogy jól, jól megnézze. Az unokája volt, oh, be szívesen
313 Petel| mereven megszegte a derekát az egész komédia alatt.~Az
314 Petel| az egész komédia alatt.~Az utcán elmenők a nyílt kapun
315 Petel| tekintettel vizsgálgatta az unokáját.~- Valami mestersége
316 Petel| Valami mestersége van az öcsémnek? - kérdezte a bácsi.~-
317 Petel| a fölszerelő osztálynál. Az írásokkal szívesen szolgálhatok.~-
318 Petel| hordozta szelíd, kék szemeit az uráról az unokájára. De
319 Petel| szelíd, kék szemeit az uráról az unokájára. De egy szót se
320 Petel| úr keresztbe tette lábait az asztal mellett, s így szólt:~-
321 Petel| tartalmasabb eledelekkel erősítjük az izmainkat.~- S mivel erősítik
322 Petel| izmainkat.~- S mivel erősítik az izmaikat uraságtok?~- Hússal,
323 Petel| édes fiam, igaz. Hol is van az eszem? Húst, persze. Ebben
324 Petel| hogy jó biztosan üljön. Az hiszem, attól tartott, hogy
325 Petel| hogy uraságod. Hiszen ez az unokája.~- De azért mégiscsak
326 Petel| hintáztatta magát.~- Ezt míveljük. Az én föladatom az, hogy fölvilágítsam
327 Petel| míveljük. Az én föladatom az, hogy fölvilágítsam a vidéki
328 Petel| uraságtok mindennel?~- Mivel?~- Az állammal például?~- Mi az?
329 Petel| Az állammal például?~- Mi az? A népakarat az állam. Mi
330 Petel| például?~- Mi az? A népakarat az állam. Mi alkotjuk, a törvény
331 Petel| Mi alkotjuk, a törvény az, amit mi szabunk.~- Valóság...
332 Petel| Valóság... De ha ütni talál az állam?~- Visszaütjük. Kik
333 Petel| Valóságos igaz. Segítse reá az Isten.~- Az Isten? Azt tartsák
334 Petel| Segítse reá az Isten.~- Az Isten? Azt tartsák meg maguknak.
335 Petel| valósággal foglalkozunk. Az a henye embereknek való...~-
336 Petel| henye embereknek való...~- Az Isten? fiam... fiam...~A
337 Petel| nekibátorodott a biztatástól:~- Az ócska fölfogást tartsák
338 Petel| ócska fölfogást tartsák meg az urak. A miénk a jövő. Testvériség
339 Petel| miénk a jövő. Testvériség az egész világon. Egy nép,
340 Petel| kezéből, s kivörösödött az orcája. A néni önkénytelenül
341 Petel| vénember homlokára szorította. Az erek lüktettek mind. Az
342 Petel| Az erek lüktettek mind. Az ajaka szederjes lett.~-
343 Petel| mintha nem is tudna semmit az unokájáról, bizalmasan Cicához
344 Petel| buggyant ki. A néni eltakarta az arcát.~De egy szót se szóltak
345 Petel| MAYER, A ZSIDÓ SUSZTER~Az utcám megbotránykozott azon
346 Petel| mert leütöm a derekát... Az Adolfot nem kell előre készíteni
347 Petel| hadonázva a fiákeres előtt.~- Az Adolf nem is tud arról,
348 Petel| papjával, jaj! Most jön az Adolf, akit maga kikereszteltetett.
349 Petel| tisztelete hagyományos volt az utcámban. A Baranyai-major
350 Petel| Baranyai-major idefarkallott, és az öreg itt lógott (dőlingéző
351 Petel| nyájas beszédével ölve az embereket, ami csak azóta
352 Petel| van - szólította meg így az első járókelőt (mintha most
353 Petel| magyarázta a másodiknak, s végig az utcán mindenkinek elmondja
354 Petel| köztudomású tényt, hogy az emberek az utca végén be
355 Petel| köztudomású tényt, hogy az emberek az utca végén be is riglizik
356 Petel| napfényes délutánonkint az utcám végén zöldülő berekben;
357 Petel| fecsegve, ha észrevett valakit az utcán. Máskor bizony már
358 Petel| ajaka hamar megkeskenyedett; az orra kontúrja éles lett;
359 Petel| orra kontúrja éles lett; az arcbőre idő előtt elfakult,
360 Petel| ajtón nem tudja kinézni az ember, megvan‑e nekik mindenük
361 Petel| megvan‑e nekik mindenük az életre, ami kell... Csak
362 Petel| jártak ki s be untalanul...~Az unokaöccse - egy sovány,
363 Petel| annál feltűnőbb volt, mert az öreg Baranyait nem valami
364 Petel| Nem lehetett megérteni.~- Az Istenhez fordítja vissza -
365 Petel| világosodtunk ki, mikor az öregúr, sok fuldokló köhögés
366 Petel| Egy nap, hogy kinyitották az ablaktáblákat, nem félve
367 Petel| ily beszédet hallottunk az ablak alatt:~- Hát soha,
368 Petel| sohase látom már többet az édes édesapámat? Hát még
369 Petel| másvilágban se nézhetek az ő szerető szép szemébe?
370 Petel| Hol a hited, Katica? - az Ágoston pap hangja volt
371 Petel| Ágoston pap hangja volt ez. - Az égben viszontlátod...~-
372 Petel| kérdésre.~Nagy későre hallszott az Ágoston mély hangja:~- Érdemeket
373 Petel| Katicának, hogy ismét láthassa az apját az égben?...~Mily
374 Petel| ismét láthassa az apját az égben?...~Mily beteges,
375 Petel| kétségbeeséssel siratta az apját! Nem természetes dolog
376 Petel| dolog volt ez. Többet volt az eszméletén kívül, mint imétten.~
377 Petel| hogy keresztelkedjék ki az egész háza népével - akkor
378 Petel| megérteni: mért járatta az öregurat a templomba, s
379 Petel| a templomba, s mit tesz az a szó, mikor a pap arra
380 Petel| apádat ismét feltalálhasd az igazak házában.~Az érdem
381 Petel| feltalálhasd az igazak házában.~Az érdem az volt, hogy kereszteltessen
382 Petel| igazak házában.~Az érdem az volt, hogy kereszteltessen
383 Petel| és rendezze be a műhelyét az árával. Szent könyveket
384 Petel| nem sok jót szerzett vele. Az ember nem járhat annak a
385 Petel| zsidó nagyon elkomorodott. Az atyafiai megszakították
386 Petel| atyafiai megszakították vele az összeköttetést, s amint
387 Petel| gyerek kezdett fonnyadozni, az anyja után. Köhögött, összeesett
388 Petel| után. Köhögött, összeesett az orcácskája, oh!... a kis
389 Petel| rosszul esik beszélnem róla - az lett, hogy a kis szőke bogárkát
390 Petel| nem adom a harmadikat, az Adolfot, ne gyóntassák el
391 Petel| csendesen szemelgetni kezdett az ég is. Katica ijedt szemmel
392 Petel| s rebegő hangon mondá:~- Az Isten magára néz, Mayer.~-
393 Petel| magára néz, Mayer.~- Nem volt az igazi, tudja, nem volt az
394 Petel| az igazi, tudja, nem volt az igazi. Akivel az apáink
395 Petel| nem volt az igazi. Akivel az apáink éltek, ma megütött
396 Petel| Előbb a feleségemet, aztán az én kis fecskémet, az én
397 Petel| aztán az én kis fecskémet, az én kis szálló madaramat...
398 Petel| de gyávaság, hogy most az Adolfba kezd, az Adolfba.
399 Petel| hogy most az Adolfba kezd, az Adolfba. Oh, már több nincsen,
400 Petel| megvetette a kapuhoz, s az égre szegezte nekivadult
401 Petel| dolgod - s elrántotta Mayert az álló helyéből, s megnyitotta
402 Petel| csak egyes-egyedül volna az egész utcában, kire se tekintve,
403 Petel| fogta Katicát, s belépett az udvarra.~Megfogta a kezét,
404 Petel| hallszott, amint betették az ajtót. - Szerencsétlen.
405 Petel| veszteségekért jajongva kockáztatja az örökkévaló életet. Szerencsétlen,
406 Petel| Ágoston színtelen hangon - az eső is kopogott csendesen -
407 Petel| is szenvedett, pedig csak az apját adta oda a gödörnek.
408 Petel| ami itt történik? Most az Adolfot készítik elé. Hallja?
409 Petel| bemenjen a pap hozzá? Én vagyok az apja, lássa. Az utolsó fiam,
410 Petel| Én vagyok az apja, lássa. Az utolsó fiam, az Adolf...~
411 Petel| lássa. Az utolsó fiam, az Adolf...~Aztán így szólt
412 Petel| nem egyedül zokogott benn az udvaron. A házikó ajtaja
413 Petel| szobába a szent kehellyel, az udvaron pedig lezuhant valami,
414 Petel| minden egy kevés ideig. Csak az esőcsöppek hullottak konokul...
415 Petel| konokul... Emlékezem, hogy az eszterhajról tán valami
416 Petel| keresztény. Én Ben-berisz vagyok, az ég fia, gyermeke vagyok...
417 Petel| a szent tekercsek előtt, az ősanyák nevében. Mi visszamegyünk
418 Petel| Jákob, Izsák, Jehovának az oltalma alá. Menekedem...~-
419 Petel| érdemeket akart szerezni az Istene előtt, hogy kikeresztelt
420 Petel| gseftjét, hallja. Nem kell az Istene... Megkínozott engemet,
421 Petel| megszenvedtetett engemet. Nem kell az Istene. Elszököm tőle, és
422 Petel| fiákeros is mérgesen pattintott az ostorával, amint ott állott,
423 Petel| miközben áztatott minket az ég könnye. Senki se mozdult
424 Petel| házikóból.~Később aztán az udvar fenekében beszélt
425 Petel| rabbi elejébe megyünk, aztán az édesanyámhoz viszlek. Menjünk.
426 Petel| keszkenyődet. Ha benn van az Adolfnál, hagyd ott. Oda
427 Petel| kisasszonyra:~- Visszajövök az Adolfhoz. Ügyeljen reá...~
428 Petel| ott hevert egy hang nélkül az eszterhaj alatt, eszméletlenül.
429 Petel| eszterhaj alatt, eszméletlenül. Az ajtót erősen becsapta maga
430 Petel| nyílt ki, s mozgás támadt az udvaron. A pap gyertyát
431 Petel| Eszter! hej! - A házikón az ajtók be voltak zárva; az
432 Petel| az ajtók be voltak zárva; az ablakban álmodozott néhány
433 Petel| álmodozott néhány cserép virág; s az alkonyat homályában aludni
434 Petel| fel, a forgácsokat lerázva az öléből, a víz innenső martjára
435 Petel| tőkét vonszolok kendnek az erdőtől idáig, s itt a tüdejét
436 Petel| itt a tüdejét kiordítja az ember, amíg kend megmozdul.~-
437 Petel| a mi erőnkből való munka az, Marci, hogy áthúzhassuk
438 Petel| Marci, hogy áthúzhassuk az apóval víz ellenében.~-
439 Petel| inkább, hogy magam vigyem az udvarotokra? Hát jó szívvel
440 Petel| aztán van párja - köhögte az öregember -, hiszen te is
441 Petel| hiszen te is tudod... Sándor az ő párja.~- Ne kotyogjon
442 Petel| halacskára ügyelve, és a faluban az istállók ajtajában bőgtek
443 Petel| ajtajában bőgtek a borjúk, az édes tejre vágyakozva. A
444 Petel| megfordult... Valaki benézett az utcáról. A leány gyorsan
445 Petel| gyűrűsöm... tégedet éppen... Az Isten legyen azonban irgalmas
446 Petel| azonban irgalmas mindenkihez.~Az éjszaka csendesen bontogatta
447 Petel| fátyolát, s elcsendesedett az utca. A majorság taszigálódva
448 Petel| levegőn a fekete bogarak.~Az utca fordulójánál, a hármas
449 Petel| kereszt mellett ódalgott az elfeketedett bokrok védelme
450 Petel| rácsapott:~- Éppen kend jár az eszemben, vén tolvaj! -
451 Petel| vén tolvaj! - rivall rá.~Az öreges ember ijedezve kapálózott:~-
452 Petel| baktéroskodásodban... itt az Eszti, a jegyesem ablaka
453 Petel| rázd a galléromat, mert nem az apád vette...~- De kirázom
454 Petel| Félsz attól, amit ő tud?~- Az Isten megver érte, Sándor.~-
455 Petel| Isten megver érte, Sándor.~- Az Isten megvert veled...~S
456 Petel| szelídülő tekintettel nézegetve az elborult leányt, halkabban
457 Petel| féltelek... Ne haragudjál reám.~Az udvarról a vén nagyapó szakította
458 Petel| beszédet:~- Szavatok volt? Ne az utcán igazítsátok el, ami
459 Petel| elsuhant gyorsuló lépéssel.~Az apó a nagy, cserepes kemencében
460 Petel| meggyújtotta a forgácsot az üst alatt. A szállongó füsttel
461 Petel| szivárgott ki a héja alól.~- Az anyád leánya vagy. Annak
462 Petel| víz már muzsikálni kezdett az üstben, mikor a kapun dörömbölt
463 Petel| a szoba küszöbén állva, az elkeseredés bátorságával
464 Petel| veti, api... - S egy tele, az alján jószagú füvekkel megágyazott
465 Petel| megágyazott üveget tett az asztalra, s maga is mellé
466 Petel| telepedett, szembekönyökölve az öreg emberrel.~- Kend is
467 Petel| próbálgatni!... No, ízlelje meg az italt, api - s átnyújtotta
468 Petel| italt, api - s átnyújtotta az üveget, a száját megtörülve
469 Petel| A leányt úgy növeszti az Isten, mint a virágot a
470 Petel| aki leszakítja. Hol van az megírva, hogy nem az enyém
471 Petel| van az megírva, hogy nem az enyém éppen?~Nagy füstkarikákat
472 Petel| elfoglalta. A víz forrott az üstben. A leány kerülve
473 Petel| Marci tekintetét, megfőzte az ételt, s az öregember elé
474 Petel| tekintetét, megfőzte az ételt, s az öregember elé tette.~- Akkor
475 Petel| Akkor a tehén is azé az útonállóé az úton, ha ő
476 Petel| tehén is azé az útonállóé az úton, ha ő az erősebb...
477 Petel| útonállóé az úton, ha ő az erősebb... minthogy a tehenet
478 Petel| a tehenet se teremtette az Isten valakinek különösképpen.
479 Petel| valakinek különösképpen. Az apó minden nagyobb felbuzdulás
480 Petel| s apránként szopogatta az üveget.~- Szép szőtteseim
481 Petel| Szép szőtteseim vannak az anyám ládájában, amit az
482 Petel| az anyám ládájában, amit az ő két kezével csinált, s
483 Petel| tűzhely körül forgolódott.~- Az ágyneműim a mestergerendát
484 Petel| királyné is elviselhetne.~Az apó gondolkozva evett. A
485 Petel| szélére, s lehajtotta a fejét. Az apó csendesen mondta:~-
486 Petel| Szép gazdaság, Marci! de az unokámat az Isten másnak
487 Petel| gazdaság, Marci! de az unokámat az Isten másnak rendelte mégis...~-
488 Petel| közbe:~- Mert maga perelne az Istennel is.~- Még a pokollal
489 Petel| kívánnivalód?~- Van egy, Marci! Az, hogy ne üljön itt maga
490 Petel| olyankor, mikor nincsen annak az ideje... Mert éjszakába
491 Petel| megyünk... mit mondanak az emberek, ha tudják, hogy
492 Petel| a kis szobát: kinyitotta az első ház ajtaját, visszatért;
493 Petel| magától?~- Utolsó szavad?~- Az... az... no... - köhögte
494 Petel| Utolsó szavad?~- Az... az... no... - köhögte az apó.~-
495 Petel| az... no... - köhögte az apó.~- Az utolsó? Hát elmegyek
496 Petel| no... - köhögte az apó.~- Az utolsó? Hát elmegyek innen,
497 Petel| gyors forgással megnyitotta az utcára nyílt ablak szárnyát,
498 Petel| legény szokmányát.~- Mit akar az istenért, csak nem szökik
499 Petel| istenért, csak nem szökik ki az ablakon?~- Hagyj békén...
500 Petel| Mit akar? Ha meglátják az emberek, mit mondanak rólam?~-
1-500 | 501-832 |