HATODIK JELENET

FLÓRA, KÁPLÁN, majd LÁNYOK

FLÓRA: És a főtisztelendő úr azért jött, hogy előkészítsen engem?

KÁPLÁN: Hogy megmentsem önt a szégyentől és az erkölcsi bukástól.

FLÓRA: Várom az iskolaszéket, a szemébe fogok nézni!

KÁPLÁN: Az iskolaszék én vagyok!

FLÓRA: És mit akar tőlem?

KÁPLÁN (zavartan): A jó útra akarom önt téríteni. Az egyedül üdvözítő útra. Az én utamra!

FLÓRA: És mi a káplán úr útja?

KÁPLÁN: A gondolkodás nélkül való hit.

FLÓRA: De nem tudok vakon hinni. Gondolkodom. A rossz festők ennek az okai: a jó Istent egy nagyszakállú mesterembernek festik, az elrontja az ember illúzióit.

KÁPLÁN: Ön, mióta itt van, nem gyónt!

FLÓRA: A főúr beteg, nem eresztenek be hozzá senkit. Hogy én egy fiatal pap fülébe kitalált bűnöket sugdossak, hogy aztán az meztelenségeket kérdezzen tőlem...

KÁPLÁN: Csak lelkieket! Nekem az ön lelke kell!

FLÓRA (nevet): A lelkem! Az ön lelkének az én lelkem. Látom a szeméből. És énellenem hoznak iskolaszéket. Ön lesz a vádló.

KÁPLÁN: Vagy a védő. Ahogy akarja.

FLÓRA: A vádat akarom.

KÁPLÁN: Én nem. Egy szót kell szólni, és kivezérlem a hófehér erkölcsi alapra...

FLÓRA: Nincs több szavam.

KÁPLÁN: Nekem van. Amióta itt van, elemészt a vágy, hogy lelkeink megértsék egymást egy nagy, tiszta harmóniában. (A keze után nyúl.)

FLÓRA: Én pedig utálom az erkölcsöt, ha az vizes és puha, mint az ön keze. Mondja meg ezt az iskolaszéknek! (Csönget.)

(Lányok beszaladnak.)

FLÓRA: A főtisztelendő úr akar tőletek búcsút venni!

KÁPLÁN: Dicsértessék!

LÁNYOK: Az Úrjézus Krisztus!

KÁPLÁN: Ámen! (El.)

FLÓRA: Pata Mari, Kürbiss Anna, Sohajdi Emerencia, Pippáré Emerencia, hatodik osztályosok, lépjetek ki!

(Lányok kilépnek, a kezükben tartják a tiszta csizmájukat, a lábuk merő sár!)

FLÓRA: Megmondtam már, hogy ilyen lábbal ne lépjétek át az iskola szent küszöbét. Kis malacok. Kondásnők, hé? Mire való a csizma? A lábra vagy a kézre? Ne feleseljetek. Alkotmánytan van! A tanrend kívánja, tehát tanuljunk alkotmánytant. Mi az állam?

(Lányok mély csendben.)

ELSŐ ISKOLÁSLÁNY: Akinek a porciót fizetik.

FLÓRA: Nagyon jól van. És akinek a katonát adják. És mi a nép?

(Lányok mély csend.)

FLÓRA: Nem tudjátok? Ti vagytok. Akik a katonát és a porciót fizetik. Mi a főrendiház?

MÁSODIK LEÁNY: Amibe a sok izék vannak.

FLÓRA: Kenyeret dagasztani, azt tudsz. Már a kerítésen nézed, hogy táncolnak az ivóban, de nem tudod, mi a főrendiház. Ha azt, amit a magas tanrend kíván tőled, nem tudod, hogy mégy férjhez? A főrendiház az, amiben a grófok és bárók vannak, ha gazdagok. Sőt, más gazdag emberek is, ha nagyon odakívánkoznak. Mi a főrendiház joga? Megvizsgálja, nem árt-e az a gazdag embereknek, amit a szegény és középsorsúak akarnak. Ha úgy találja, hogy nem, azt mondja, jól van. Legyen. Aztán jön a király őfelsége (pukedli), szintén borzasztó gazdag ember, az is megvizsgálja. Az egészet pedig népképviseleti alkotmánynak nevezik a férfiak. Azaz a nép tehet mindent, ami a nagyuraknak és a gazdagoknak jó, de mi nők ezekhez nem értünk. Francia Rozál, ki tehát a legelső ember az országban?

ELSŐ LÁNY: Nagy István ifjú nagyságos úr!

FLÓRA: Takarodjatok a helyetekre! Nem szeretlek benneteket. Megmondtam, hogy ma szigorú leszek... Ma csacsik vagytok. Megfagyott az eszetek kupája. Énekeljetek valamit. Amit mind együtt tudtok. (Hangvillát vesz elő. Stimmel.) Pásztortüzek...

(Gyerekek éneklik halkan, mind halkabban. Flóra az ajtóra figyel.
Aztán a fejét a katedrára hajtja. Föl-fölrebben, egy-egy hangot beledúdol,
aztán a szemét behunyja, elcsendesedik. A gyerekek énekelnek.
Ezt vágja ketté az iskolaszék kopogtatása.)