KILENCEDIK JELENET

FLÓRA, IFJ. NAGY

IFJ. NAGY: Jó napot!

(Flóra hallgat.)

IFJ. NAGY: Beszéltem az urakkal - urak! Gyep alá teszek közülük néhányat. Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek. Én semmi rosszat nem akartam! Azok a fránya cigányok.

FLÓRA: Nagyon szépen muzsikáltak.

IFJ. NAGY: Hát nem haragszik?

FLÓRA: Én? Nem. Csak nem aludtam.

IFJ. NAGY: Én sem. Tudta, ki húzatja?

FLÓRA: Tudtam.

IFJ. NAGY: Hát akkor, amikor a nagy kidobás után először kerültem a színe elé, nem adja ide kegyelemből a kezét, akkor csakugyan megteszem, amit mondtam: szíven lövöm magam. (Kezét nyújtja.)

FLÓRA (elfogadja, de nem néz rá): Jól van, jól, csak menjen. Isten áldja.

IFJ. NAGY: Le se ültet? Elviszem az álmát.

FLÓRA: Itt bajosan alszom többet.

IFJ. NAGY: Elmegy?

FLÓRA: El.

IFJ. NAGY: Miért?

FLÓRA: Elcsaptak.

IFJ. NAGY: Rájuk parancsoltam, hogy jöjjenek vissza bocsánatot kérni. Beszaladtak a patikába, hogy a kellő formát megtalálják...

FLÓRA: Mentsen meg tőlük, kérem.

IFJ. NAGY: Milyen elégtételt akar?

FLÓRA: Semmit. Tudom, nem hibáztam.

IFJ. NAGY: Hát tőlem. Milyen elégtételt adjak én?

FLÓRA: Semmit. Legyen józan.

IFJ. NAGY: Soha kevesebbet nem ittam, mint amióta itt van. Valami furcsa dolog történt velem és az alkohollal. Flóra, tudja-e, hogy egyetlenegyszer is nem voltam becsípve azalatt. Egy pohár bor mellett olyan gyönyörűen elbúsultam, hogy élvezet volt. Reggel fölköltöttem magamat három órakor, hogy hamarosabban gondolkodhassak magáról. Az életemnek tartalma lett. Először örültem annak, hogy gazdag ember vagyok, és először láttam, hogy nem lehet mindent megvenni pénzért. Az üvegházunkban sose voltam, most mindennap bementem. Leszedtem a nyíló virágokat, s magam kötöttem bokrétába. A patika ablakából lestem, mi történik vele. Maga egy nagy parasztlánnyal az árokba dobatta, a sárba tapostatta.

FLÓRA (csendesen): Mégis kedves, meleg ember maga!

IFJ. NAGY: Végre egy jó szót, hogy kapok. Hát maga, magával mi történt azóta?

FLÓRA: Voltaképpen semmi. Elmegyek innen.

IFJ. NAGY: Elmegy?

FLÓRA: Tudja, itt nagy a sár, nem lehet járni, csak a padlón. A pallón meg nem tudok még járni. Aztán meg egyéb is történt velem.

IFJ. NAGY: Mi?

FLÓRA: Hozzászegődtem valakihez!

IFJ. NAGY: Kihez?

FLÓRA: A tanítóhoz.

IFJ. NAGY: Ehhez a.... ehhez a....szereti?

FLÓRA: Azt nem merném mondani.

IFJ. NAGY: Mért, hát mért?

FLÓRA: Férfi volt, megállott mellettem, amikor...

IFJ. NAGY (kedvetlenül): Amikor más férfi belekergette a bajba.

FLÓRA: Talán valamikor a felesége is leszek. Akar mindent tudni? Tudja meg, hogy nálunk a házasság a zsák krumpli kérdése. A férfi is vesz egy zsákkal, a nő is. Így megélnek. Lenni, enni. Már látom magamat. Vagy nagyon meghízok, vagy olyan leszek, mint a száraz aszat! Kis tanítógyerekek, mint az eleven nadály, tapadnak a mellemhez, mind kiszopják a véremet; én is úgy szívtam ki az anyámét. Ha kövér leszek, udvarolni fog a pap, a főúr, a legalsóbb faluban is van egy főúr... hízelegni fogok neki... mert különben elcsapat, mint itt. Ez hozzátartozik a valláserkölcsi alaphoz!

IFJ. NAGY: Nyugodjék meg, Flóra, ez nem lesz így.

FLÓRA: De így lesz, így...

IFJ. NAGY: Nem lesz. Amikor először láttam magát, arra kértem, legyen a kedvesem. Most arra kérem, legyen a feleségem.

(Flóra csodálkozva néz rá.)

IFJ. NAGY: Csodálkozva néz rám? Nincsen szava? Nem ért engem. Azt hiszi, meg akarom menteni? Nem, én akarom magam megmenteni. Belefogódzkodom a szoknyájába, és ha lebontja róla a kezemet, ha nem engedi, akkor elvesztem. A lovaglóostorommal csapom ki a szemét, aki kancsalul néz, amikor az elcsapott tanítókisasszonyt viszem a paphoz....

FLÓRA (föláll): Elég volt. Kegyetlen tréfa az ilyen. Engem maga feleségül!

IFJ. NAGY: Isten engem úgy segéljen! És kő kövön nem marad, ha - nem. Minden vérbe és borba fúl, ha maga nem az enyém. Mért néz rám olyan erősen?

FLÓRA (felemelkedik): Gyönyörködöm magában Olyan szép egy férfi, ha komolyan és nemesen haragszik. Hogy tetszik nekünk. Magának nincs fogalma arról, hogy mi az, ha egy fiatal lánynak egy férfi tetszik, először, igazán. Tűz a nyoszolyánk, azon hálunk. Ébren is alszunk, álomban is ébren vagyunk. Csupa izzó fényesség a lelkünk. Nem tudjuk, mi történik velünk. Bűnöket követünk el a tanrend ellen, ki nem javítjuk a rossz mellékmondatokat. Egy nagy, erős nyárfa, daliás, lombos, magas, mintha elébünk, utunkba állna. Szeretnők felrúgni, igen, felrúgni a lábunkkal. Majd, hogyan történt, mért, azt már nem tudjuk, karjainkat szeretnők a törzse körül fonni, hozzásimulni, ölelni, csak ölelni. Mit tudnak maguk a lányról, ha a lány szeret!

IFJ. NAGY: Beszéljen, beszéljen!

FLÓRA: Én magamról, nem, hogy én is magába szeressek? Védekeznünk kell magunk ellen, az ellen, akit szeretünk. Mi lenne belőlünk, ha úgy megtudná, amint mi tudjuk. Jönnének, és leszakítanának. Kidobhatjuk a virágaikat, ki a sárba, nézzük, amint belétapossák, gőgösek vagyunk és alázatosak; diadalmaskodunk és sírunk, de mindenekelőtt már leloptunk egy szálat a kidobott virágból, az ajkunkkal illetjük magányos éjjel és beletesszük Úrjézus evangéliumába, Mária szentképe mellé. (Kinyitja az evangéliumot, amivel már előbb babrált.)

IFJ. NAGY (belenéz): Az én virágom, ez az én virágom volt! (A keze után nyúl.)

(Flóra nem vonja vissza.)

IFJ. NAGY: A kezét adja ide, a kezét!

FLÓRA: Az én szegény hideg kezemet!

IFJ. NAGY: Csakugyan, mint a jég. Majd megmelegítem. És az arcát is. Egy csókot, egy csókot, hogy megbocsát, hogy az enyém lesz, adjon.

FLÓRA: Fáradt vagyok. Kívánja-e így, elvenné-e így? Nem jönne most szívemből a kívánság. A hideg láz fölperzselte és megfagyasztotta a szájam. Nézze, milyen csúnya. De férfi ajka még nem érintette soha. Nem, itt az iskolában nem... Még igazuk van azoknak.... Itt az iskolában!

IFJ. NAGY: Igaza van. Várok. Akármilyen hosszú idő fog eltelni, várok.

FLÓRA: Most menjen, menjen!

IFJ. NAGY: Ne kergessen még innen el. Olyan jó itt beszélgetni. Mondja el az álmát, valóvá akarom váltani.

FLÓRA: Az álmom, szeretnék egy nagy, egy borzasztó nagy iskolát, minden parasztgyerek, aki csak van a környéken, hogy abba járjon. Imádom a parasztgyerekeket. Látott már valaha csúnyát, az egyik szebb, mint a másik. Mikor még apró, mikor még elrontva nincs. Ha a porban játszanak, akkor is tiszták! Csak az orruk, az orrukkal van baj. Nem tudnak rászokni a zsebkendőre, gyertyát öntenek mindig. Nyilván Ázsiából nem hoztunk magunkkal zsebkendőt. Mért, hogy mért lesz ezekből olyan hányaveti vagy kétrétgörbült, ha megnől. Én lennék a főtanítónő, én vigyáznék rájuk, amíg csak tizenöt évesek nem lesznek. Ez az én álmom. És a maga álma? Mit szeretne csinálni maga?

IFJ. NAGY: Én is szeretem a parasztot, belőlük sarjadtam, egy vagyok velük. Majdnem ezer paraszt „Nagy” van, aki mind rokonom. Azoknak én mindnek Pista vagyok. Én ezekből szeretnék egy falut, hogy közösen dolgozzunk, nem pénzért, becsületért. Nekünk lenne a legszebb búzánk, a legszebb lovunk, a legkövérebb ökrünk, olajmalmunk, sörgyárunk. Én szeretném bevinni az ország vezetésébe, kormányzásába. Lovat lehet nemesíteni, embert ne lehetne?... Hogy én nem érek semmit? Igaz. De én akarok valamit érni. Valami nagyot csinálni. Nem tudom, mit. De fogok. Ha maga mellém áll, velem lesz, fogok.

FLÓRA: Úgy szeretem, így szeretem magát! Mért nem ölel meg engem?

IFJ. NAGY: Az iskola... ezek a padok megfélemlítenek. (Gyengéden megöleli.)

FLÓRA: Nem tudok többé gondolkodni. (Behunyja a szemét.) Nem akarok...

IFJ. NAGY: Nem, maga most nem tud gondolkodni... én is alig... Csak annyit, hogy el van kínozva, nincs az öntudatánál... Fölébred... Meghányja... Ha majd a menyasszonyom lesz. Előbb elküldök, hogy megkérjék, az apámat, az anyámat. (Komolyan. Kezet csókol. Udvarias, ünnepélyes, összeüti a bokáját. Meghajol. Katonásan el. Amíg kifelé megy, a lány hátulról néz utána, és kinyújtja utána a karját. Felocsúdik, megsimítja a homlokát, megigazítja a haját. Aztán a lakás felőli ajtón, szinte futva, el.)

(Függöny.)