HARMADIK JELENET

TANÍTÓ, FLÓRA, majd ÖREG NAGY ISTVÁN, NAGYASSZONY, SZOLGABÍRÓ,
közben KATÓ, ANGOL INAS, ASSZONYOK, FEKETERUHÁS, KENDŐS,
FÉL-MESTERASSZONYOK

TANÍTÓ: Bátorság! (El.)

ÖREG NAGY (kívül): Itthon a tanítónő?

SZOLGABÍRÓ (kívül): Tessen, tessen!

(Flóra az ablak mellett áll.)

ÖREG NAGY: Öreg Nagy vagyok.

FLÓRA: Már egyszer volt szerencsém.

ÖREG NAGY: A fiam küldött, tetszik tudni, miért.

(Flóra igent int, mélyen meghajlik.)

ÖREG NAGY: Jön az anyja is.

(Inas előbb egy trónszerű karosszéket tol be. Első Öregasszony hozza utána a sámlit, a párnát. Második Öregasszony a parazolt és a kendőt hozza. Harmadik Öregasszony karonfogva vezeti. Nagyasszony egyenesen, emelt fővel jön. Mind a négyen feketében, gőgösen bólogat a fejével. Flóra nagyasszony elé megy, kezet akar neki csókolni, az elhárítja.)

NAGYASSZONY: Hagyd, hagyd, előbb meglátom, megérdemled-e?

(Az öregasszonyok felpeckelik, elhelyezik a Nagyasszonyt.
Flóra megtörül két széket, s ajánlgatja. Öreg Nagy leül.
Az öregasszonyok és az inas állnak a Nagyasszony háta megett.)

ÖREG NAGY: Én és nőm megjelentünk a kisasszony előtt. Nőm és én... Nevezzen engem a kisasszony bácsinak, legyen hozzám bizalommal.

FLÓRA: Bácsi...

NAGYASSZONY: Mondjad ki, mit kerülgeted! A fiú ránk parancsolt.

ÖREG NAGY: Hogy idejöjjünk; megkérjük. Hát én megkérem.

NAGYASSZONY: És a nőd... Én is megkérem. (Keményen, éles pózba vágja magát.)

ÖREG NAGY: Hogy gondolta a kisasszony, hogy ezzel az úrral kikezdjen?

NAGYASSZONY: Csak azt szeretném tudni, hogy jutott az eszébe, hogy szemet vessen rá?

ÖREG NAGY: Mondok valamit a kisasszonynak, de kezet rá, hogy nem szól. A legutolsó pesztrát nem adnám a fiamhoz...

NAGYASSZONY: István!

ÖREG NAGY: No, jó. Én megkértem a kisasszonyt, de nem titkolom, hogy mit gondolok a fiamról. Minden reggel délben kel fel. Mi félünk tőle. Épp azért jöttünk. Aztán, meg aztán, valami baja is kell, hogy legyen. (Halkabban.) A dajkája kicsi korában leejtette.

NAGYASSZONY: Ez volt. Te voltál! (Megcsípi az Öregasszonyt, az felsikolt.) Menjetek!

ÖREG NAGY: Bajának kell lenni, másképpen nem lehet. Megveri a kisasszonyt a nászéjjelükön.

FLÓRA: Engem?... Engem, bácsi?!

ÖREG NAGY: Téged, téged! (Az előbbi kemény póz.) Iszik. Ittam én, mama?

NAGYASSZONY: Ittál, István.

ÖREG NAGY: De én kerestem. Keresett ő egy krajcárt? Azt tudja meg a kisasszony, hogy amink van, mind az enyém. Mind a kilenc birtok az enyém.

NAGYASSZONY: A mienk minden!

FLÓRA: Bácsi, én tudok spórolni. Otthon én számoltam meg a tarka babot, hogy hány szem jut a gyerekeknek...

NAGYASSZONY: Babon spórolt, egy ilyen lány akarja a fiút!

ÖREG NAGY: Isten Mária uccse! Megcselekszem azt a tréfát, hogy minden a barátoké legyen, pedig utálom őket. Ha meghalok...

FLÓRA: Ilyen szép, erős öregember, bácsi! Tovább él, mint a fia, főképp, ha...

ÖREG NAGY: Persze, hogy tovább élek. Megszerzi nekünk azt a csúfságot, hogy nekünk kell eltemetni őt, és nem, mint ahogy rendjén van, neki - minket. De hogy él ő, és hogyan én? Egész nap kocsin ülök, ott vagyok minden vásáron. Mit akar éppen a mi fiunktól?

NAGYASSZONY: A mi szép fiunktól, a mi egyetlen fiunktól?

FLÓRA: Nagyasszony...

ÖREG NAGY: Hagyjad, mama, leányt kérni jöttünk.

FLÓRA: Látom, bácsi. Nagyon is megkérnek! Ha napamasszonynak lánya volna, és azt úgy elkínoznák...

NAGYASSZONY: Az én lányomhoz méri, az én lányomhoz mered mérni magad?

FLÓRA: Aki nincs!

ÖREG NAGY: Ebben igaza van.

FLÓRA: Vigyázok én, nagyasszony, hogy bár szigorú vagyok, igazságos legyek. Nem mertem én álmodni se arról, hogy a fiuk felesége lehetek. Ő álmodta. Verjék ki a fejéből, ha tudják, elmegyek innét, vissza se nézek.

ÖREG NAGY: Látod, mama! Ezzel a nővel lehet beszélni. (Kiszól az ablakon.) Öcsémuram!

(Szolgabíró, aki kint sétál az ablak előtt, bejön.)