HETEDIK JELENET

VOLTAK, ÖREG NAGY, IFJ. NAGY, NAGYASSZONY a kíséretével

(Bejönnek. A Nagyasszony, mint az első lánykérésnél, ugyanazon módon és környezetben.
Öreg Nagy kezet fog a tanítónővel, Ifj. Nagy szintén, nem néznek egymásra.
A jelenlevő vendégek fölkelnek, hogy kezet csókoljanak a Nagyasszonynak,
az szigorúan int a kezével, hagyják, üljenek le.)

FŐÚR (a kísérő inashoz, asszonyokhoz): Dolgotok van itt? A Nagyasszonyt őrzitek. Majd őrzöm én, ha megengedi. (Szigorúan.) Menjetek ki!

(Inas, öregasszonyok el. Csend.)

ÖREG NAGY: Milyen termésük volt a főúréknak?

FŐÚR: Kukorica semmi. Komló egy kevés. Búza, az volt.

ÖREG NAGY: Fődolog a búza. Ha búza van, minden van. (Körülnéz, egyszer gondol egyet, nekilendül.) Azért jöttünk, én és nőm, hogy megkérjük a kisasszony kezét ennek az én fiamnak. Eljön-e hozzá?

(Flóra csendben, komolyan nemet int a fejével.)

ÖREG NAGY: Nem.

IFJ. NAGY: Az apámat... Flóra, nem értette?

NAGYASSZONY: Ő nem akar. Nem!

FŐÚR: Nem-e?

FLÓRA (határozottan): Nem!

(Ifj. Nagy fölkel, meglepetten néz a jelenlevőkre, a szüleire.
Azokban keresi a visszautasítás okát.)

FLÓRA: Nem! (Megfogja István kezét.) De legyen nyugodt. Meg fogja érteni, hogy miért nem. A bácsi, a nagyasszony nagyon jók hozzám. Idejönnek, megalázzák magukat, hogy ne cselekedjenek a fiuk kedve ellen. Ez annyi, ez annyi, mintha a hátralevő életüket áldoznák fel magáért. Szeresse érte őket, még jobban, mint eddig. Nincs az embernek senkije, se testvére, se hitvese, még szerelmese sem; akármilyen közel - mind messze van; csak azzal vagyunk egyek, aki az anyánk, az apánk, a gyerekünk.

IFJ. NAGY: Péternek igaza volt.

FLÓRA: Péter?

FŐÚR: Az öccse.

ÖREG NAGY: Halljad csak, halljad.

IFJ. NAGY: És halálba kergették. Apám, anyám, itt valami történt! Flóra, egyedül akarok magával beszélni!

FLÓRA (csendesen nemet int): Semmi se történt. Meggondoltam. Amennyire egy ilyen asszonyelme képes, mélyen meggondoltam magamban. Volt egypár pillanatom, egy-két borzalmas pillanatom! Magát sem szégyen, sem megaláztatás nem érheti ezért. (Teljesen felé fordul. Ketten vannak, a legnagyobb intimitásban. A többi jelenlevő staffázs. Lassú mozdulatok jelzik az érzelmeket. Legjobban él a staffázsban a Tanító, aki szinte illusztrálja Flóra beszédét. Diadalmas, boldog, büszke.) Maga nekem az a kép marad, akit kislány koromban láttam, és akin kívül más férfi képét nem látom soha.

IFJ. NAGY: Az okát, az okát! Szeret-e, vagy nem?

(Flóra nem felel.)

IFJ. NAGY: Igen vagy nem?

FLÓRA (konokul, keményen): Nem szeretem annyira, mint amennyire kell. Nem úgy, hogy el ne tudnék menni tőle. El tudok, és ez mindent megmond. Egyszerűen azt hazudhatnám - nem. Elment a kedvem. El is ment. El is mehetett egy kissé! De miért váljunk el rossz kedvvel? Talán még pályázom, ha öreg leszek, valamelyik birtokára tanyai tanítónőnek.

NAGYASSZONY (az orrát fújja): No, no! (Jelenlevők játéka.)

FLÓRA: Istenem, összevissza beszélek itt mindent. Talán tiszteletlen is vagyok. Nem is értenek. De maga megért. Egy kissé megijesztett az én nagy szerencsém. Nem vagyok-e én csaló, aki idecseppentem, betolakodtam? Hirtelen úgy éreztem, hogy kicsiny vagyok magához. Kicsiny és más.

IFJ. NAGY: Maga a kicsiny, én vagyok a nagy.

FLÓRA: Látom magamat. Gyön, Pesten keresztül gyön egy idegen leány és egyszerűen elveszi a szüleitől a fiút. Ez nem igazság. Én nem vagyok kalandor, nem vagyok kalandor!

IFJ. NAGY: Ki mondta, hogy az, ki merte?!

FLÓRA: Itt senki. De maga is más rang, más osztály, magának fölfelé kell törni. Maradjon mindenki a maga pártján. Ugye, néni? édes, jó, kegyetlen néni! (Kezet csókol.) Most már megérdemlem-e?

IFJ. NAGY: De talán érdemes, legalább érdemes mindenek fölött gondolkozni egy kissé. Beszélni akarok magával.

FLÓRA: Az életben nem merek többé. Én vagyok a gyengébb, elismerem.

IFJ. NAGY: Péternek igaza volt. Most én mondom, igaza volt, és ti kergettétek a halálba, ti, ti! Csak gyűjteni, gyűjteni! Bele vagytok őrülve a gyűjtésbe! Minek? Kinek? Nekem ugyan nem! Én fütyülök a millióidra!

NAGYASSZONY: István! Az apádat!

IFJ. NAGY: Az apámat? Ez az én apám? Na hát én szakítok az apámmal és az anyámmal, veled is. És kérdem magától, ha ebben az egy ruhában, így, ahogy vagyok... hajtani tudok, a lóhoz értek, kocsis lehetek, így állok magához, akar-e akkor?

FLÓRA: Nem! Így sem! Akkor sem!

(Ifj. Nagy iszik.)

FLÓRA: Inni ne hagyják. Ne igyon! Ígérje meg. Isten áldja meg magukat. Kántor bácsi, Isten áldja! A mandulát a boltban - most már bevallhatom - mi ettük ki a fiókból Katóval. - Főúr, simítsa meg az arcomat, nincs rajta árnyék, amit lesimítson.

FŐÚR: A szemedet szeretném megcsókolni, a két szemedet. Menj kis szolgálóm, és vezesd a világtalanokat.

FLÓRA: Szervusz Rézi. Mi jóba voltunk, mi? Csak mi ketten nem karmoltuk meg egymást. Kató, ez jó fiú. - Kolléga, ez jó lány. Most pedig nincs mit búcsúznom tovább. Mit érzékenykedünk? Emelt fővel jöttem, és fölemelem, amikor elmegyek. Dicsértessék!