NYOLCADIK JELENET

VOLTAK, KÁNTOR

KÁNTOR (belép): Hogy tetszik lenni, hogy mint tetszik lenni?

IFJ. NAGY: Mi köze hozzá? Orvos maga?

KÁNTOR (nevet): Jó vicc, pompás vicc!

IFJ. NAGY: Boltba, boltba! Micsoda üzletember maga. Nem hangya, hanem rák.

KÁNTOR: Még jobb vicc! De nekem más az üzleti rendszerem. Úgy intézem, hogy kifogyjon az áru. A nép legyen izgatott, hogy kap-e?

IFJ. NAGY: És így akarják maguk megdúzni az izmaelitákat?

KÁNTOR: Izmaeliták! Pompás! (Integet.)

IFJ. NAGY: Menjen a fenébe!

FLÓRA: Vegye már át tőle a levelet.

IFJ. NAGY: Miféle levelet?

FLÓRA: Amit a színművésznő küldött.

IFJ. NAGY: Ah, hol az a levél?

(Kántor vállvonogatás közben odaadja.)

IFJ. NAGY (zsebébe gyűri): Tiszteltetem, mindjárt... Siessen, öreg! (Kántor el.)

IFJ. NAGY: Hogy tudta maga ezt a levelet?

FLÓRA: Én nem tudnám, mit csinál egy színésznő, ha az első órában az udvarlója magára hagyja? Laktam egy öreg páholynyitogató asszonynál. Annak a lába lekopott egy színésznő leveleinek a hurcolásában, pedig a művésznő egy házban lakott az udvarlójával... Ezek mind leveleznek. Olyan szükségük van a levélre, mint a festékre az esti világításban. De most már menjen, ugyan azt kellene mondanom: ne menjen, akkor talán sietne el...

IFJ. NAGY: Flóra kisasszony, én...

FLÓRA: Elengedem. Tudom, mi következik, azt akarja mondani, milyen komiszak és korlátoltak vagyunk mi, fiúk, hogy ilyen lányt nem veszünk feleségül. Az otthon, az édes otthon, milyen boldogság, ha egy férfinak otthona van. Mint egy kivert eb, olyan a férfi. Milyen más, ha haza mehet... Olyan egyszerű lány kis kék ruhában, leeresztett hajjal, mint maga, mint én... Nem ez következett volna?

IFJ. NAGY: Nem!

FLÓRA: Mi?...

IFJ. NAGY: Ülök. Hallgatom. Nincs gondolatom.

FLÓRA: Ez finomabb, de ennek is száma van. Menjen már, én vagyok ideges a színésznő helyett. (A férfi kalapját annak fejére teszi, eközben a feje közel ér a férfi arcához.)

IFJ. NAGY: Milyen illata van a hajának? Soha ilyen illatot.

FLÓRA (ajkbiggyesztve): Tegye cserépbe!

IFJ. NAGY: Cserépbe?

FLÓRA: Tegye cserépbe. Azaz a második szám. Én osztályozom az érdeklődő férfi cselekedeteit. Ez kettő... Engem maga amolyan mezei liliomnak néz. De nekem két udvarlóm volt egyszerre. Az egyik természetesen a tanárom, a másik a barátném bátyja volt. Mindennap boltban vett virágot kaptam tőlük. Ha hazamentem, a kosztadó asszony nagy örömmel fogadott, és elém cipelte a virágot. Nagyon meguntam, már rá se néztem, csak azt mondtam: tegye cserépbe. Az a virág, amelyet így szednek, nyitott boltból, ahol mindenki vásárol...

IFJ. NAGY: Feltöretek magának egy egész szántóföldet virágágynak... (Közel férkőzik a lányhoz, a keze majdnem a kezéhez ér.)

FLÓRA: Vigyázzon, ez nem rend: osztályzatom szerint mindjárt a hetedik szám. A kézhez érés és a kéz megragadása... Mondom, hogy két udvarlóm volt egy szemeszterben, és az iskolatársnőimnek összesen hatvanegy, naplót vezettem és rendszert csináltam belőlük. Házi iskolai dolgozat. A férfi, aki a hódítás szenvedélyének hullámaiba jutott, bizonyos ponton kancsalítani kezd... Így ni. (Mutatja.) Dadog is egy kissé. Ilyenkor, ha a nőnek öntudata van, fekete tussal akár egy ábrát festhet a férfi arcára. Tetszik?

IFJ. NAGY: Hohó! Kicsúfol?

FLÓRA: Nem, ez még csak később következik. Csak ajánlom, ne ugorja át a számjaimat. (Figyel. Lódobogás hallatszik.) Hanem most már csakugyan menjen. A művésznője alkalmasint idejött, a ház elé hajtatott. A tanyára pedig nem megyek. Hozasson magának külön tanítónét, vagyunk elegen.

IFJ. NAGY: Maga fél tőlem?

FLÓRA: Igen, menjen.

IFJ. NAGY: Van eszembe. Most kezdek megmelegedni. Hát tudja meg, maga szép kis Flóra, nem vagyok a tanár, és nem vagyok a barátnő bátyja. Engemet számozni nem lehet. Én régen nem szoktam házasodni. Tizennyolc éves koromban akartam utoljára. Nekem nem is lehet tréfálni ezzel a szentséggel. A családomban már rosszul jártak ezzel a tréfás kis házassággal. Péter, az öcsém, hogy is mondjam, a házasság miatt egy kissé főbe lőtte magát.

FLÓRA: Szegény... De talán más is...

IFJ. NAGY: No, igen. Ló is. Ulánus önkéntes volt. Négy amerikait vett, írt az apámnak, fizesse ki. És hogy elvehesse a kantinos lányát. Az apám azt felelte mind a kettőre: nem! A fiú visszasürgönyözte: jó! Másnap végzett magával. Péternek nem volt igaza. Én parasztmilliomos fia vagyok, csak fölfelé házasodhatom, a gyerekeimért, a szüleimért, az apámért, akinek az ambíciója rettenetes, akit kárpótolni kell az ostoba fiáért. De ki beszél itt házasságról? Nem un még?

FLÓRA: Azt nem. Érdekes emberek maguk.

IFJ. NAGY: Hát még ha otthon látna. Van egy kastélyom, egy órányira ide, erdő mélyében. A parkban fehér pávák sétálnak. Villanyvilágítás. Lajos-korabeli termek. Virágház. Berendeztem, de nem mentem bele lakni. Nő nélkül nem tűr ez a regényes kastély férfi alakot. Magát álmodtam, amikor kigondoltam, berendeztem. Százötven forint fizetésért és ugyanannyi kommencióért itt tanít, savanyodik meg, aszik össze, ebben a... disznóólban... embernek való élet ez, magának való?... Kezet csókolni a patikárusnénak; szeretője lenni a káplánnak; férjhez menni valami cúgoscipős tanítóhoz... maga, maga, magának?

FLÓRA: Elég volt! Önt és ezt a beszédet unom.

IFJ. NAGY: Érdekli is, ne tagadja. Akar lenni az én királynőm, barátnőm, tanítóm, egyetlen kedvesem?

FLÓRA: Ostoba ember. (Fölkel.) Sokan vagyunk!

IFJ. NAGY: Legyünk csak egyen!

FLÓRA: Hallja maga, menjen innen el!

IFJ. NAGY: Úgy nézek én ki, mint akit ki lehet innen dobni? Hohó! Rosszul van tájékozva a néni. Én itt, e sárfészekben, mindenütt otthon vagyok, a legotthonabb. Mindenki vendég, csak én vagyok idehaza. Ez a ház az enyém. Az iskola az én épületem. A parókia az én tulajdonom, és a templom is az én nevemre van bekebelezve...

FLÓRA: Ó, ön mégsem hazudott, tévedtem. Önt csakugyan sörösflaskával ütötték képen, és nem azért, mert asszonyt védelmezett.

IFJ. NAGY: Ez az, ezért tetszik maga nekem úgy, mint lány még sohase. Mindig felül van... Nem is tárgyalok magával tovább. (Pillanatnyi szünet.) Az anyjával fogok beszélni, az anyjától fogom...

FLÓRA (nekirohan, karmolásra készen): Az anyámat, az anyácskámat keveri bele a dologba. Az én anyámat! - Ki, ki! - most már ki!... (Roppant energiával.) Mars ki!

IFJ. NAGY (hátrál előtte. Játék, színész egyénisége szerint): Úúgy! (Megbiccenti a fejét, némán köszön. El.)

(Flóra utánamegy fenyegető módon, aztán fejét gondolkodva lehajtja,
majd kis szünet után dacosan felemeli.)

(Függöny gyorsan le.)