HARMADIK FELVONÁS

(Szín: Az első felvonás szobája. Későn délelőtt)

ELSÕ JELENET

TANÍTÓ, IFJ. NAGY

(Tanító belép a „tanító” málhával. Keresi Flórát, nem találja.)

IFJ. NAGY: Szervusz, tanító úr!

TANÍTÓ: Jó reggelt, nagyságos úr!

IFJ. NAGY: Mit nagyságolsz, he?! Huncut az úr!

TANÍTÓ: Biz az egy kicsit huncut!

IFJ. NAGY: E... ö... Minek hordol ilyen irtó kivágott gallért?

TANÍTÓ: Tréfálkozni tetszik velem, tréfálkozni.

IFJ. NAGY: Én? Inkább nagyon komoly dolgom van veled. Hallom, elmégy.

TANÍTÓ: El.

IFJ. NAGY: Egyedül?

TANÍTÓ: Egyedül. Ketten mentünk volna. No, ennek ugyan hamar vége lett. A nagyságos úr mit akar?

IFJ. NAGY: Gyengéd akarok lenni hozzád... Mondhatnám, hogy menj a fenébe... De nem mondom. Mit tehetek érted?

TANÍTÓ: Csak egyet, nagyságos úr. Ő mondta, hogy...

IFJ. NAGY: Ő. Ha én mondom! Csak arra kért gyengéden... nagyra becsül... Tisztel téged!

TANÍTÓ: Tisztel! (Kínjában elneveti magát.)

IFJ. NAGY: Mit nevetsz??

TANÍTÓ: Semmit, csak nevetek. Mennyi lombfűrészmunkát csináltam néki. Mérték után csináltattam magamnak Szegeden ruhát. Petőfi összes lírai verseit leírtam néki. Magam is eredeti verseket írtam, bárha ezt nem szoktam. Én tudományos elme vagyok, én finnista vagyok, én szamár vagyok.

IFJ. NAGY: Nyugodj meg, tanító úr. Okos ember vagy, becsületes ember, jellem!

TANÍTÓ: Egy nagy kertbe, egy kis tanítói lakba vittem volna. Növényeket és énekesmadarakat ettünk volna. Én írom az osztják etimológiát, ő a vállamra hajtja a fejét.

IFJ. NAGY: Lassan ég a faggyúgyertya!

TANÍTÓ: Csak csúfolódni méltóztatik velem a nagyságos úr!

IFJ. NAGY: Mit urazol, mit magázol, csak zsidó meg cigány magázza a visszategezőt. Huncut az úr!

TANÍTÓ: Bizony egy kicsit huncut!

IFJ. NAGY: Nohát!

TANÍTÓ: Ki tetszik belőlem szorítani a lelket, és azt tetszik akarni, hogy kilógó nyelvem utolsó mozdulatával megnyaljam a kezét, nagyságos úr. Engedelmet, hogy ülök. Az ijedtség nekem az ölembe száll. Szeretnék személyesen beszélni még az illető kisasszonnyal. Talán nem is kell? Megszomorítanám.

IFJ. NAGY: Az, az.

TANÍTÓ: Alkalmatlan lenne neki.

IFJ. NAGY: A mi dolgunk ez, férfiak dolga.

TANÍTÓ: És mit akar az úr azon lánnyal?

IFJ. NAGY: Én? Elveszem. Feleségem lesz.

TANÍTÓ: Természettudományi alapon állok. Azt mondom: nincs, csak erő és anyag. (A fogát vicsorítja.)

IFJ. NAGY: Barátom! (Megfogja a kezét.)

TANÍTÓ (föláll): És mik a tervei vele?

IFJ. NAGY: Mondtam már.

TANÍTÓ: Elveszi? (Rekedten.) De tudom én, az úr hogy szokott házasodni. Láttam.

IFJ. NAGY: Kenyérből csak nem élhet az ember.

TANÍTÓ: Láttam, néha két-három menyasszonyt is vittek önnek egyszerre, és két-három nap egymás után esküdött ön, de nem reggel. Hallottam egyszer a parancsot, amint ki méltóztatott adni: fürdessék meg őket... Én tudom, hogy méltóztatik házasodni...

IFJ. NAGY: Ez volt. Ez elmúlt. Én is utáltam érte magamat.

TANÍTÓ: Ezt az utálatot is ismerem. Egy hétig tart, a jóllakottságtól van. Ne tessen nézni olyan pofonozó szemmel, én attól - bocsánat - nem tartok. Engem már az egyetemen vallási és tudományos kérdésekben többször megvertek. Mindig a természettudományi törvény győzedelmeskedett, mindig egy vagy több erősebb inzultált. Mindig akartam elégtételt venni, de költségem nem volt soha, egy fél párbajra való sem. Én, én kívül állok a társadalmon. Nem vagyok tagja a középiskolai tanáregyesületnek sem. Nekem ne tessék becsületszót adni, nem vagyok rá érdemes. És úgyse tetszik megtartani. Csak azt, amit kártya közben adnak egymásnak, csak azt szokták, asszonyügyben az a becsület, hogy hazudjanak.

IFJ. NAGY: Elég volt.

TANÍTÓ: Nem volt elég. Csak most következik. Nagyságos úr, hát én, hogy is mondjam - szíveskedjék közölni kartársnőmmel, hogy én nem vagyok többet. De itt maradok. Itt fogok sántikálni és kóborolni a falu körül, mint egy portáról kivert kutya. Elmegyek a boltoshoz, nyolc gyerek mellé nevelőnek. Itt maradok, és nézem a dolgokat. Figyelni fogom. Ha úgy akar bánni az én nemes, szép, egyetlen, elhagyatott és tökéletlen Flórámmal, ahogy ön szokta, akkor az úrnak velem lesz dolga. Meglesem önt, amikor sörözik a kaszinóban, alszik az új kedvese mellett, anyjával megy a templomba, és (a belső zsebéből egy nagy dikicset húz elő, megvillogtatja) mert én gyenge ember vagyok, kipótolom ezzel, ügyességgel, vakmerőséggel s gonosz kegyetlenséggel, és orvul, hátulról - anatómiai ismereteim teljes felhasználásával - leszúrom önt.

IFJ. NAGY: Rendben van! Tehát itt maradsz, könyvtárt rendezünk be az új kastélyban. Könyvtárnok leszel. Jelentsd ezt a kisasszonynak. És hogy az apám, anyám tíz perc múlva itt lesz. (El.)