1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2102
Nov.
1 1| egy szürke csík jelent meg az ég alján. Fönn még a csillagok
2 1| árnyéktalan sötétségben, ahol az alvó emberek lélegzése hallatszott,
3 1| csíkról.~Maris megfordult az ágyában, kinyitotta a szemeit,
4 1| kinyitotta a szemeit, és kinézett az ablakon. Azután gondolkodás
5 1| gondolkodás nélkül hamar kiugrott az ágyából, és végigment a
6 1| a papucsait, összerakta az ágyat és kiment a konyhából.~
7 1| Künn gyenge dér esett, s az udvar kövei sikamlósak voltak.
8 1| sikoltott a fogai között.~Az udvar végén röfögött és
9 1| már, kocám, abbahagytad az alvást, ne neked, szegény
10 1| kocám, levágunk máma, elgyön az az ember a nagy késsel,
11 1| levágunk máma, elgyön az az ember a nagy késsel, sutt
12 1| keltette föl, elõkészítette az élesre fent késeket, és
13 1| tüzet rakta, szürke lett az udvar, s az égen csak néhány
14 1| szürke lett az udvar, s az égen csak néhány csillagot
15 1| csillagot lehetett látni. Az udvarra bejött egy ember.
16 1| konyhába.~- Jó reggelt!~- Adjon az isten!~Szótlanul szétrakta
17 1| levetette a kabátját, fölgyûrte az inge ujjait, és kötényt
18 1| megnézte a tüzet, belemártotta az ujját a melegedõ vízbe.~-
19 1| óra múlva fönn volt a ház. Az udvaron a gyerekek, az ifiurak
20 1| Az udvaron a gyerekek, az ifiurak és a kisasszony.~
21 1| Maris eltakarta kötényével az arcát. A gyerekek kiabálni
22 1| disznóhússzaggal. A konyhában az asztalokon szalonnák, húsok
23 1| szalonnák, húsok hevertek, az edények színig álltak, s
24 1| hentes, aki benn ebédelt az asztalnál, kissé sok bort
25 1| kolbászrudak, a sonkák, a szalonnák az éléskamrában pihentek; a
26 1| és a bágyadtság, amely az erõs vér- és hússzaggal
27 1| mások is, de sohasem érezte az ölelést - kisiklott, ütött
28 1| továbbszaladt. De most ránehezedett az izmos kar, megkötözték és
29 1| szemre húzott kendõvel járt az udvaron.~- Majd adna nekem
30 1| és csókolta.~Csak amikor az ágyba feküdt, jutott eszébe
31 1| dolog, a gyerekrõl, akit az imént elaltatott.~- Nekem
32 1| úr, hogy mirõl van szó. Az öcsémrõl, a szõke, piros
33 1| a fekete csönd.~Richard, az állati, undok kamasz, pénteken
34 1| kamasz, pénteken kitépte az udvaron a fiatal fákat,
35 1| megpirította a fehér cicát, az Anikóét. A kis állat irtózatosan
36 1| Elszaladt vele, és elszórta az utcán. Reggel az ágyában
37 1| elszórta az utcán. Reggel az ágyában aludt, amikor láttuk,
38 1| át. Édesanyánk letérdelt az ágy mellé, és gyengéden
39 1| mindannyian a fekete csöndet.~Az édesapám egyszer kétségbeesve
40 1| sóvárogva nézték, amint felfalta az ételt egymaga. Az apám az
41 1| felfalta az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett.
42 1| az ételt egymaga. Az apám az édesanyámra tekintett. Könnyes
43 1| szobából.~Lázasan feküdtem az ágyamban. Még vérzett is
44 1| jött meg. Éjjel. Betörte az ablakot, s a szobában termett.
45 1| beszélt:~- Fölgyújtottam az ispán házát, mert a lánya
46 1| emelkedik fel-le. Azután belekap az ágyába a tûz. Az én tüzem.
47 1| belekap az ágyába a tûz. Az én tüzem. Tüzes ágyban ébred
48 1| Kopasz! Hallod, kopasz! Az ispán gyönyörû szõke lánya
49 1| lesz.~Elvittük Richardot az orvoshoz. Azt mondta, hogy
50 1| Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik
51 1| sarkai is tele vannak azzal az iszonyatos hanggal. Ha odaértél
52 1| iszonyatos hanggal. Ha odaértél az ujjaddal valahová, menten
53 1| valahová, menten kitört az elrejtõzött szörnyû bömbölés.~
54 1| szörnyû bömbölés.~Richard még az éjjel hazaszökött. Széttörte
55 1| éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott
56 1| ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezúzódott.
57 1| virágok elhervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kínos álom
58 1| álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögõ, fájdalmas
59 1| Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba,
60 1| törõdött velem. Zihálva ledõlt az ágyra és aludt.~Ezután úgy
61 1| akartam tõle, de odaköltözött az ágyamhoz, és károgva a fülembe
62 1| ágyához.~Úgy éreztem, mintha az agyvelõmet és a vállaimat
63 1| végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam
64 1| iszonyút nyögött, és kirúgta az ágy fenekét. Állati nagy
65 1| közt.~Gyertyát gyújtottam.~Az ágyban egy kis gyönge gyermek
66 1| feküdt. Szederjes kék arccal.~Az én kis bolondom volt, a
67 1| kertben lakott a három leány. Az első fekete, a második vörös,
68 1| rigómadarat, együtt kergetőztek az őzikékkel meg az öreg, százéves
69 1| kergetőztek az őzikékkel meg az öreg, százéves baglyokkal,
70 1| hárman. Megosztották velök az ebédjöket és a forrásvizet,
71 1| fel a földből. Ilyenkor az őzikék kecses ugrándozásokkal
72 1| ugrándozásokkal köszönték meg az ennivalót, a nagyfejű, komoly
73 1| volna:~- Köszönjük szépen az ebédet. Az egészségetekre!~
74 1| Köszönjük szépen az ebédet. Az egészségetekre!~Egy test,
75 1| mint valami kis kastély. Az őzikéket is bevitték magukkal
76 1| erős régi diófarúdon, amely az ablak előtt húzódott el.
77 1| gyertyákat, és levetkőztek. (Az ingök a legfehérebb patyolatból
78 1| egyszerre vettek.)~Így folyt az élet őszig, amikor a sárga
79 1| ki, s naphosszat fontak az ablak mellett, s mesélték
80 1| csodálatos szép meséket, miközben az ég felhőit nézték sokáig.~
81 1| nézték sokáig.~Így múltak az esztendők...~Egyszer azután
82 1| lány eltakarta kezeivel az arcát, mert még addig fiút
83 1| szemeidet.~A lány levette kezeit az arcáról, s a fiúra nézett,
84 1| gyönyörűséges izgalom lett az egész teste.~A következő
85 1| pillanatban már ő is átölelte az apródot, és viszonozta csókjait.~
86 1| csókjait.~S szépen múlt így az idő addig, amíg az egyik
87 1| múlt így az idő addig, amíg az egyik őzike oda nem dörgölődött
88 1| Hol kóborolt addig ez az őzike?)~Azontúl minden nap
89 1| napon leszedték a lányok az óriási sárga szõlõfürtöket,
90 1| egy vizestálban nézegeti az arcát, és könnyezik. Megölelték
91 1| barna lány visszaemlékezve az elmúlt tavaszra, reménykedõen
92 1| fölfogta.~Aztán eljött megint az õsz, s vége volt a vöröshajú
93 1| lányok! Már nem is alhatik az ember miattok nyugodtan!~
94 1| szólt egy szót se.~És elmúlt az a nyár is, mint a többi.
95 1| bánatban - ábrándokban múlt el. Az õzikék kedvetlenül csüggesztették
96 1| tõlük nyugodtan aludni!!!~Ez az a régi történet a három
97 1| tartottuk a legszebb lánynak az egész városban, és ezt hirdettük
98 1| amikor kinyitotta nekünk az ajtót, és mosolyogva bebocsátott
99 1| empire ruhákat viselt. Ha az ember látta, mindig azt
100 1| gyûrût oda nem rajzoltuk az arcára, a kép nem is hasonlított.~
101 1| akkor is naponta elsétáltunk az ablakuk elõtt, és beszélgettünk,
102 1| csinálhat õ. Néha láttuk, amint az egyik ablakban megvillant
103 1| megvillant a ruhája, s ez volt az egész örömünk.~Sohase beszéltünk
104 1| beszéltünk vele máskor, csak ha az apja elküldött bennünket
105 1| valamiért a lakásukra. Ezenkívül az utcán nagyokat köszöntünk
106 1| este nem tudtunk szabadulni az emlékétõl. Álmainkban felénk
107 1| Még, tudom, szidták is az öreg Koltait, hogy fösvénységbõl
108 1| rend legyen. És leste, hogy az úrfelmutatásnál ki nem térdepel
109 1| egyszóval, s amellett folyton az általános erkölcstelenséget
110 1| nem, akkor ne hozzák hírbe az õ lányát, ne potyázzanak.
111 1| lehetett találni még egy párt. Az a szegény fiatal leány sokat
112 1| szenvedhetett tõlük.~Nem hiába az anyja is vénlány korában
113 1| szóba is állni!...~Elég az hozzá, hogy az utóbbi idõben
114 1| Elég az hozzá, hogy az utóbbi idõben csak Richter
115 1| de úgy, hogy valakinek az ölében ül. Hosszú selymes
116 1| megmondta neki azt, amit se az anyjának, se az apjának.~
117 1| amit se az anyjának, se az apjának.~Erre azután az
118 1| az apjának.~Erre azután az orvos elment Richter Zoltánhoz.
119 1| hallottam.~Otthon pedig behívta az orvos a szobába az apját
120 1| behívta az orvos a szobába az apját és az anyját, és megmondta
121 1| orvos a szobába az apját és az anyját, és megmondta nekik,
122 1| születni Richter Zoltántól.~Az öreg Koltai erre elkezdett
123 1| fogja vinni Budapestre, és az apja ne merjen egy rossz
124 1| nála lesz, és punktum.~Az apja azt mondta, hogy:~-
125 1| a húgodat - félsz, hogy az lõ le téged, ugye! - így
126 1| lõ le téged, ugye! - így az apja.~- Nem akarom boldogtalanná
127 1| nyugodtan a Jolán bátyja.~Az öreg hiába beszélt, hiába
128 1| Jolánnal Pestre utazott az orvos. Azontúl pedig vele
129 1| együtt nevelték, mintha csak az övéké lett volna.~- Ilyenek
130 1| fejezte be a nagymama az elbeszélést.~Tegnap délután
131 1| Tegnap délután láttam Jolánt az Üllõi úton. Éppen olyan
132 1| könnyû, lányos léptekkel ment az utcán, sokan utána is fordultak.
133 1| könnyû pirosság ömlött el az arcán, és elmosolyodott.
134 1| nézte, mint emésztik meg az éhes lángnyelvek a nedves,
135 1| kõdarabokat.~Lassanként az egész szoba megtelt bizalmas,
136 1| néha. És megfeledkezett az egyetemrõl, az utcákról.
137 1| megfeledkezett az egyetemrõl, az utcákról. Még a nagy, fehér
138 1| azokban tévetegen imbolyog az asztalok fölött, a fehér
139 1| Késõbb is hû maradt a diák az õ meleg barátjához. Az egyetemrõl
140 1| diák az õ meleg barátjához. Az egyetemrõl egyenesen hazasietett,
141 1| vaslapockáit, kinyitotta az ajtaját, nyilván, hogy jól
142 1| lángok élénken ugráltak föl, az öreg kályha helyeslõleg
143 1| ez a lány nagyon szép. Az arca fehér, puha, bársonyos,
144 1| a hajszálai ragyogtak, az arca piros lett. Cigarettára
145 1| mellett. Azután, amikor az ablak jégvirágai a nap sárga
146 1| csillogni kezdettek - elnyomta az álom.~A kályha még tovább
147 1| másnap reggelfelé jött haza. Az arca sápadt volt. Minden
148 1| nagyon szomorú volt! Azután az ablakhoz szaladt, kinézett
149 1| ablakhoz szaladt, kinézett az éjszakába, meg visszajött,
150 1| szívének a dobogását.~Mire az elsõ fénysugár szürke csilláma
151 1| fénysugár szürke csilláma beért az ablakon, az egész kis szoba -
152 1| csilláma beért az ablakon, az egész kis szoba - amelyben
153 1| Barátja, a kályha is kihûlt. S az ablak mögött ködös, fázós
154 1| MARISKA AZ ANYJÁNÁL~A Mariska, akirõl
155 1| Mariska, akirõl itt szó van, az én nagyanyám.~Harminc álló
156 1| esztendeje már, hogy nem látta az anyját Mariska. Pedig vasúton
157 1| óráig kocsin, hogy odaérjen az ember, s ez okból Mariska -
158 1| Szegény, mit csinálhat?!...~De az esztendõ egyéb részeiben
159 1| Mariska hevesen tiltakozott:~- Az nem lehet, az én édesanyám
160 1| tiltakozott:~- Az nem lehet, az én édesanyám sohase szerette
161 1| szerette a bort, soha, mióta az eszemet tudom. Mikor megesküdtem
162 1| Köll nekem bor? Megiszom az én kis kávém reggel, délután,
163 1| iszok én egész nap.~Ami az elutazást illeti, semmi
164 1| illeti, semmi se lett belõle. Az unokáknak gyermekeik születtek,
165 1| és fáradozásomnak vége az lett, hogy elment ez a levél:~
166 1| szobájába, mindjárt megcsapott az a finom, sajátos szag, amelyet
167 1| óriási bõr karosszékben ült az ablak mellett, és a vakok
168 1| ragyogó fénysávot vont az ablakon özönlõ fény. Fekete
169 1| beteges. Így megijeszteni az embert. (Mosolygott a mama.)
170 1| volt a családi dolgokról. Az utóbbi idõben hamar felejtett.
171 1| és sétálni akart menni az utcára. Ilyenkor Katalin
172 1| Doktornak készülsz és írsz az újságba? Hát csak legyél
173 1| Hát csak legyél jó doktor. Az a legszebb.~Azután elkezdték
174 1| Mariska volt barátnõje, az Irma, háromszor ment férjhez,
175 1| Pistikét megszülte... és hogy az orvosok voltak a hibásak...~
176 1| nem akart rosszat mondani az orvosokra.~- Nem, fiam,
177 1| Nem, fiam, annak oka volt az ura, meg - ne haragudj,
178 1| tényleg része volt benne, hogy az orvost csak késõn hítták.
179 1| szürcsölte, talán azért, mert az utazásban kifáradt. A mama
180 1| néznék utána, mit bajmolódik az a Katalin oly soká avval
181 1| hát amire anyád tanít, az semmi. Ezt nem vártam tõled,
182 1| Most meg szõrök nyõlnek az orrod alatt és az álladon.
183 1| nyõlnek az orrod alatt és az álladon. A hajad meg fogy.
184 1| van ez, Mariska. Nézd meg az én képemet, van-e rajta
185 1| kilencvenöt éves vagyok.~Az öregasszony itt kifogyott
186 1| ügyrõl. Szóba kerültek azután az unokák. Legtöbb rosszul
187 1| titokban, hogy õ játszik az osztálysorsjátékon, és egyszer
188 1| kijelentette:~- Svindli az egész!~Lassanként beesteledett.
189 1| kislány koromban, is. És az esküvõmön ott égett a szekrény
190 1| törte el Erzsi. Eltörte az ernyõjét. Arra se emlékszel,
191 1| emlékszel, Mariska, hogy az az ernyõ jóval cifrább volt.~
192 1| emlékszel, Mariska, hogy az az ernyõ jóval cifrább volt.~
193 1| mondta - jól áthallatszott az ajtón:~- Fiatal vagy, alhatsz
194 1| kínban lehelõ imával. Mire én az elsõt lélegzettem, õ meghalt.
195 1| sóhajtott, mert szerette az apámat, és húsz éves volt
196 1| milyen szép, fiatal volt az anyám. Én gyorsan összeszedtem
197 1| gyöngyvirágok.~Azután folytattuk az utunkat a mezõben a kék
198 1| harmatos mezõn, és néztük az alkonyóra ködeit, melyek
199 1| lábunk körül imbolyogtak.~Az erdõ szélén válnunk kellett.
200 1| volna, azután megsímogatta az arcomat, hogy megbocsát.~
201 1| könnyû léptekkel sietett az erdõbe. Az esti szél durván
202 1| léptekkel sietett az erdõbe. Az esti szél durván le akarta
203 1| fekete hajú asszonyokat és az édes hangú lányokat, hogy
204 1| arcú, kócos lányok között az alkonyati lusta félhomályban
205 1| a báró táncát, alakját, az atillájának kék színû posztóját,
206 1| lakkcsizmákban úgy taposta az aszfaltot, hogy az embernek,
207 1| taposta az aszfaltot, hogy az embernek, ha értett a dologhoz,
208 1| lehetõségeit. Kicsiny, sápadt arcán az orr, egyedül az orr volt
209 1| sápadt arcán az orr, egyedül az orr volt félreismerhetetlenül
210 1| közönséges szürke szem, az egész arc leborotvált, és
211 1| szagbillentyût mozgatott meg az orromban - azután lassan
212 1| elõttem a báró alakja. Ez az ember meg akarta élni életének
213 1| Csupa kontraszttal. És mert az õ élete egy rémes elmúlásé
214 1| volt - elment a nevetõ, az életkíváncsi lányokhoz.
215 1| nélkül vacsoráztak szerte az asztaloknál. A lányok és
216 1| Majdnem fölkiáltottam, ahogy az allée végén megláttam derengeni
217 1| szép fiatal arcán -, pedig az inai a térdéig roskadoztak,
218 1| egy pillanatra elmerült. Az arca tisztára volt borotválva,
219 1| emiatt haragudni), és egészen az arcukba sugdosott. Minden
220 1| azután egy kicsit leszaladt az allée-ra, és lenézett a
221 1| nádas sötétkék foltja mögött az újhold karcsú sarlója. A
222 1| mûvészettel éli végig ez az ember utolsó óráit is. Kiélvezi
223 1| kicsit neuraszténiás - és az egyetemen bölcsészetet hallgató
224 1| Vékony arcán vonaglottak az izmok, bájos tûz ült a szemeiben,
225 1| fõhadnagynak immár nincs mit tenni az életben. Ez a báró egy megalkuvásokhoz
226 1| mozdulatainak láttára. Ahol az emberek bután bizalmaskodva
227 1| arra a pillanatra, amikor az õ egészséges, fiatal testüket
228 1| testüket átöleli a báró, az édes beszédû, elegáns, szõke
229 1| ölelni üde fiatalságukat az õ halálba menõ testének
230 1| amikor majd megtudják, hogy az õ szemei kinyíltak, hogy
231 1| gyönyörûen haldokoltak: az igazinál kellemetlenül,
232 1| élniakarásával pusztulnak el. Mintha az õ mûvészetük nélkül a világ
233 1| Bécsben és Pesten sokat járt az Operába; és nem egy éjjel,
234 1| kandeláberekben ég a tömjén, az asszonyok sírnak, és az
235 1| az asszonyok sírnak, és az arca fenn a magas ravatalon
236 1| könnyedén lépkedett, kipirult az arca, oldalt hajtotta szõke
237 1| Baudelaire egyik sora jutott az eszembe:~„Zokog a tört szív,
238 1| Judit elõtt. Sietve kijön. Az asztalnál fölhajt egy pohár
239 1| egy pohár pezsgõt. Fehér az arca, mint a fal. Megtámasztja
240 1| asztalkendõvel felkötöttem az állát, egy másikkal a szemét.
241 1| bekössék a szemünket és föl az állunkat.~Benn a cigány
242 1| Hideg szürkület nehezedett az allée-ra. A fák dideregni
243 1| halkan szólt a zene, és az ablakon fehér ruhás lányalakok
244 1| gyufát gyújtanak, röppen el az álma és csak azt várja akkor,
245 1| alatt neki meg kell húzódnia az éjjeliszekrényen, a karos
246 1| mellette, leginkább újságot, ha az, aki ágyba fekszik, nem
247 1| ruhákat és a bõröndöket. Az az ostoba gyertya is hozzá
248 1| ruhákat és a bõröndöket. Az az ostoba gyertya is hozzá
249 1| varrtunk. Tudtuk is mi, hogy mi az a lámpa... az én stafírungomat
250 1| mi, hogy mi az a lámpa... az én stafírungomat édesanyámmal
251 1| manó fülel. Jólesik neki az ilyen beszéd.~Egyéb szórakozása
252 1| gyertyák, és beszélgethetnek. Az öreg gyertya, amelybõl már
253 1| beszélgetnek, a gyertya az éjjeliszekrényen egy szót
254 1| regényt olvas valaki, vagy az ifjú úr tanul a szobájában,
255 1| közül - ha választani kell az élet dolgai között - mégis
256 1| a szobában - hol leülve az ágyra, hol újra fölugorva -
257 1| süket csikorgással fölnyílik az ajtó, fehér ruhában lebben
258 1| hogy a gyertyák szereplése az emberek életében pusztán
259 1| emberek életében pusztán az ilyen kisebb jelentõségû
260 1| ünneplõ népség mozgott. Ezen az estén a melankólia terjeszkedett
261 1| a lázas Budapest fölött.~Az utcán sétálók között sok
262 1| kigyúlt lámpák lángjaiba.~Az emberek zaja elcsendesedett.~
263 1| könnyektõl volna nedves az aszfalt... mintha a csendes,
264 1| egymás kezét szorongatva.~Az ablakokban enyhe világosság
265 1| megállott. Õ nem szokott az utcán megállni, s egyáltalában
266 1| fölösleges dolgokkal tölteni az idõt. Régen neki is szentimentális
267 1| voltak, de belátta, hogy az elérzékenyülések sok idõt
268 1| részegsége nélkül.~A földnek és az embereknek az emlékezése
269 1| földnek és az embereknek az emlékezése volt ez a nap:
270 1| volt ez a nap: a tavaszra, az elmúltra. Végig a nagy úton
271 1| maga elé nézve folytatta az útját.~Olyan csend volt
272 1| mint a templomban. Mintha az emberek érezték volna, hogy
273 1| mellé.~Ismeritek ezeket az estéket? Amelyeken az emberi
274 1| ezeket az estéket? Amelyeken az emberi boldogság egyszerû
275 1| hallatszanak a levegõben...~Az elhaltak szellemei tekintenek
276 1| tekintenek szét mindenfelé.~Az orvos megrezzent. Csöngettek
277 1| orvos megrezzent. Csöngettek az ajtón. Kinyitotta. Egy fekete,
278 1| köszönt. A férfi se szólott.~Az orvos megismerte.~Egy fehér
279 1| Elcsendesedtek a kávéházak.~Az utca néhány percre kiabálásoktól
280 1| kiabálva, fázva indult az útjára. A házakban késõn
281 1| Homályosan emlékezett csak az estére. Valami különös érzése
282 1| Egy nagyot ásított, és az arcát a párnákba temetve
283 1| gondolkodnia.~Hajh, elmúlott az este, és hideg, esõs téli
284 1| mindezen töprengeni, mert az inasa jelentette, hogy kész
285 1| azután egyszerre kiugrott az ágyból és a fürdõszobába
286 1| ideje.~És folytatta ezt az életet tovább, mint azelõtt.~
287 1| tovább, mint azelõtt.~Mintha az az este kiesett volna a
288 1| mint azelõtt.~Mintha az az este kiesett volna a múltjából.~
289 1| Megjelent néhány szaktanulmánya az orvosi lapokban, egypár
290 1| újítást próbált ki a betegein. Az acélos, kemény munka bizonyos
291 1| földbõl minden szál füvet.~Az utcákon ibolyát árultak,
292 1| Ki ne hitt volna ennek az ígéretnek?~Azután bealkonyodott.~
293 1| SZOMBAT ESTE~Szombat este, ó, az mindig a legszebb. E napon
294 1| dobozban. Szóval, pompás az egész. Az asztalon egy nagy
295 1| Szóval, pompás az egész. Az asztalon egy nagy tálban
296 1| tejeskanállal szétkeveri az egészet. Pompás ez kenyérre
297 1| Anya elõveszi a szekrénybõl az „Olajág”-at, és olvassa.
298 1| Boszorkányokról. Legszebb az utolsó, a boszorkányokról
299 1| fölugrunk, és táncolunk az ágyban. (Egyszer leszakítottuk
300 1| amikor olyan szép minden. Az ebédlõi lámpa csak kicsit
301 1| szobába, mert behajtjuk az ajtót, és jól halljuk a
302 1| ütõdnek - és leteszi a tálcát az asztalra. Azután újra kimegy.
303 1| is apáék szobájába viszi az asztalra.~És e pillanatban
304 1| amikor mutattuk neki, hogy az a kancsó árnyéka. S ha a
305 1| Homokember is. De mégse árnyék az, hanem a Homokember. Olyan,
306 1| õ akarja.~Ha gondolkodik az ember róla, hol van napközben
307 1| senki se tudja azt. Azt az egyet azonban bizton lehet
308 1| Szereti, ha sokat alusznak az emberek. Ha este úgy érezzük,
309 1| Homokember okozza. Valószínûleg az ásításhoz is van valami
310 1| apa végigmegy gyertyával az összes szobákon. Megpróbálja,
311 1| Megpróbálja, be van-e zárva az ajtó, és visszajön. Elfújja
312 1| lefeküdt. A Homokember, az óriás Homokember, az ágy
313 1| Homokember, az óriás Homokember, az ágy peremén a falhoz húzódva,
314 1| nyúlánk fiatalember lépett ki az állomás elõtti térre. A
315 1| Együtt mentünk be a városba. Az enyhe júniusi délutánban
316 1| nagyon kedves érzés volt az. A gimnáziumban elválhatatlanok
317 1| megörültek a találkozásnak.~Az arcuk még nem férfiasodott
318 1| jöttünk megnézni - szólt az idõsebb Vass fiú.~- A varázsló
319 1| varázsló kertjét? Hol van az? - kérdeztem.~- Igaz, te
320 1| Végighaladtunk a parkon. Az öreg gimnáziumi hittanárunk
321 1| eddig semmit sem tudtam. Az utca szûk volt, és körülbelül
322 1| kezdetlegesek voltak, de vagy az ablakok hajlásában, vagy
323 1| formájában volt valami ósdi. Az utcán padokon és székeken
324 1| Kocsikeréknek nyoma se látszott.~Az utolsó ház elõtt állapodtunk
325 1| közel kellett hajolni, hogy az ember megláthassa, mi van
326 1| fel volt töltve. És tele az egész kert virággal.~Sajátos
327 1| hogy ezek bocsátják azt az ismeretlen, édes illatot,
328 1| illatot, amelyet szagolva az ember azt hiszi, elakad
329 1| lehetett látni. A háztetõ az ablakok felett mindjárt
330 1| kellett ott lenni. Közvetlenül az ablakok elõtt kék szegfûket
331 1| lopóznak be a házakba, vagy az ablakokon másznak be. Kis
332 1| pillanat alatt felkapaszkodnak az emeletes házak szobáinak
333 1| fejét, és tõrüket otthagyják az apák szívében.~- És elviszik
334 1| hat-hat szalmazsák a földön. Az egyik oldalon hat rabló
335 1| alszik, összekuporodva; az arcukat se látni.~- A másik
336 1| másznak ki a szobából, mert az alacsony helyen fölállani
337 1| keleten szürkülni kezd már az ég, akkor idejön: lefekszik
338 1| varázsló kertjét; akkor az egyik Vass fiú hirtelen
339 1| Vass fiú hirtelen megnézte az óráját.~- Huszonöt perc
340 1| látszottak a csillagok. Az utcában csend volt, mint
341 1| elõrehajolva. És körös-körül az asztaloknál már vacsoráznak.
342 1| kerti gyertyalámpák égnek az asztalokon, és - mintha
343 1| csendesen, úgy csörögnek az asztaloknál a kések és a
344 1| szemüket, különben azt gondolja az ember, hogy valami fátyolos,
345 1| fátyolos, vörös csillogás az egész, amely a mélybõl jõ.
346 1| látólencsére. És attól volna!~Az ajkuk, a lányok ajkai még
347 1| kínt árasztanak mindenüvé. Az öregek pedig - az õ szüleik
348 1| mindenüvé. Az öregek pedig - az õ szüleik és azok, akiknek
349 1| összepiszkolódik vagy elszakad.~Az öregeknek, s azoknak arcán,
350 1| viola d’amour hangjára és az éjszakában messze imbolygó
351 1| árnyak suhanására emlékeztet.~Az asztaloknál egy pillanatra
352 1| mindenfelõl - ráereszkedik az emberek mellére.~A lámpák
353 1| volt, beleszûrõdött volna az apró porszemekbe. A kékesen
354 1| amikor a jövõ sejtelme reáfú az erdõre, és a fiatal fák
355 1| egyforma arcú fiúnak is, akik az elébb ismeretlenül, sápadtan
356 1| békától; miért merednek meg az izmaim halálos izgalomban,
357 1| rohadt fényét látom a múltból az agyvelõmbe világolni.~A
358 1| agyvelõmbe világolni.~A béka az az állat, mely az életemnek
359 1| agyvelõmbe világolni.~A béka az az állat, mely az életemnek
360 1| A béka az az állat, mely az életemnek legnagyobb, legjelentõségesebb
361 1| ezek a percek számomra nem az öröm, hanem a borzalom percei
362 1| legföljebb érdekesnek találják az esetemet. De kérem, gondolják
363 1| akkor ezer ember helyett azt az õrjítõ, kárhozatos félelmet,
364 1| esõs éjszakán fölriadok az álmomból. A másik oldalamra
365 1| fordulok, és próbálom folytatni az alvást. Hánykolódom, igazgatom
366 1| a párnát, de nem sikerül az alvás. Ideges, lázas reszketés
367 1| sötétségben, mialatt künn az áprilisi esõ esik, s mellettem
368 1| érzek, s mindenem hideg. Az izzadság kiüt a homlokomra.~
369 1| közelemben hallok, mintha az ágyam fájából és a szobabútorokból
370 1| szárnyú vén bagoly üvöltene az éjszakába az elmúlásról.~
371 1| bagoly üvöltene az éjszakába az elmúlásról.~És a hang nem
372 1| és fájdalmasabbá válik.~Az egész testem csupa hideg
373 1| hideg veríték. Fölugrom az ágyból, gyertyát gyújtok,
374 1| amikor kiléptem, betöltötte az egész konyhát ez a nyögõ,
375 1| pillanatra.~A vidékünkön az a hit van elterjesztve,
376 1| hamarosan meghal valaki. Abban az idõben több ilyen esetet
377 1| hogy saját szemével látta az átkozott szõrös békát, és
378 1| hittem a dolgot, végre is az ember nem hisz el meséket,
379 1| fölébred rá. Fölkaptam hát az állatot, és teljes erõvel
380 1| bûzös folyadék jelölte az útját. Míg így idõt nyertem
381 1| térdeltem újra: megint azt az erõs, nyerítõ hangot hallatta. -
382 1| fokával. Zöld vér freccsent az arcomra, és éreztem, hogy
383 1| Egy ideig szorongva néztem az arcát, azután fáradt és
384 1| tetemét, a véres baltát és az éjjeli küzdelem nyomait
385 1| elfeledtem eltakarítani. Kiugrom az ágyból, és a konyhába sietek,
386 1| A szobából kifelé osont az ismeretlen leány, és a keze
387 1| jobban szerette a puskáját, az óráját és ólomkatonáit,
388 1| Königsbergben élt.~A Józsefek - íme az emberi tökéletlenség! -
389 1| nõgyûlölõ lett. Hirdette az asszonyok megvetését, és
390 1| elméleteket dolgozott ki az õ kicsinységük mivoltáról.
391 1| De ez mellékes.~A fontos az, hogy másnap észrevette
392 1| sok fáradságnak.~Lehúzta az ujjáról a jegygyûrût, borítékba
393 1| himbálva úszott ide-oda az opálszínû hullámokon. Mosolygott,
394 1| Nemsokára váltania kellett az úszást a bal karra. Ezért
395 1| bosszankodni kezdett.~- Mi az - szólott magához -, hiszen
396 1| olyan messze volt, mint az elõbb. Csalogatva, mosolyogva,
397 1| megfeszített inakkal folytatta az úszást.~Már leszállt az
398 1| az úszást.~Már leszállt az est, és vak sötétség volt
399 1| összeszedve, úszott elõre.~Az egész éjjel irtózatos fáradt
400 1| el.~- Utól kell érnem, ha az életem bánja is - mondta
401 1| hajnal megérkezett. Amint az elsõ sugár végigsiklott
402 1| elhibáztam. Nem értem utól, és az életem is bánja!~És a hátára
403 1| amelyeknek ragyás törzsében az élet erõi ûzték-hajtották
404 1| ûzték-hajtották tova, föl az ágak felé a föld kövér,
405 1| nagyon szép mindez, ha az ember jól alszik, és sok
406 1| magát. Annyira benn élt az újraéledõ természetben,
407 1| pünkösdi rózsa meghozta az elsõ kinyílt virágot. Ugyanezen
408 1| reá; csupa véletlen volt az egész: hogyan is gondolhatna
409 1| suttogva beszélt, amint az orvosok szoktak a konzíliumokon.
410 1| amelyeket a kávéházi vendégekkel az újságok tartalma felõl folytatott,
411 1| nagyon érdekelte volna õt az illetõ. A véleményét mindig
412 1| Megkérdeztem a pincért:~- Ki az az úr?~- Orvos, valamikor
413 1| Megkérdeztem a pincért:~- Ki az az úr?~- Orvos, valamikor sebész
414 1| Megszólított. Dícsérte az orvosi foglalkozást, kérdezõsködött
415 1| foglalkozást, kérdezõsködött az egyetemrõl. Elbeszélgettünk,
416 1| olvastam. Nagyon lebilincselt az az éles elméjû és fantáziára
417 1| Nagyon lebilincselt az az éles elméjû és fantáziára
418 1| körülményekkel, mennyire megalkuszik az élettel, és hogy mennyire
419 1| Magában ült, és ivott.~Az abszintes poharat olyan
420 1| kicsinyeskedõ éleselméjûsége. Ez az ember valamikor nem volt
421 1| ilyen, nem lehetett ilyen. Az alkohol változtatta meg.~
422 1| Rövidesen észrevettem, hogy ez az ember ma ki akarja magát
423 1| kolléga úr? Miért kínlódik az ember? És miért eszik? Miért
424 1| Miért szeret? És miért örül? Az életért. Ugye, nevetséges,
425 1| elmúlik. De miért múlik el? Mi az az ok, amely megakadályozza,
426 1| De miért múlik el? Mi az az ok, amely megakadályozza,
427 1| mûvész kidolgozza terveit, az apák felneveljék gyermekeiket?
428 1| a dolog. Miért múlik el az idõ? - ez az elsõ kérdés.~
429 1| Miért múlik el az idõ? - ez az elsõ kérdés.~Hallgasson
430 1| ide. Hát elõször is, nem az idõ múlik, hanem - mi. Ez
431 1| nekünk egy tudási pontunk. Az a tudat, hogy a testünk
432 1| hogy a testünk kopik, hogy az agyvelõnk sorvad, hogy a
433 1| nincsen.~Honnan szereztük ezt az életrontó szempontot? -
434 1| a második kérdés.~Nos ez az agyvelõ fejlõdésének egy
435 1| egy ideiglenes maradványa.~Az embriológia halomszámra
436 1| halomszámra szolgál analógiákkal. Az ember, ugyebár, amikor kilépett
437 1| ugyebár, amikor kilépett az óvilági majmok sorából,
438 1| otthagyta a természetet. Az agyveleje erõs fejlõdésnek
439 1| diszpozíciókat szerzett, melyekkel az énnek és világnak a szemléletét
440 1| mint azelõtt. Talán ez az új nézõpont rontotta meg
441 1| új nézõpont rontotta meg az embernek a pszichikai boldogságát.
442 1| boldogságát. Talán így került be az idõ képzete az ember agyvelejébe.
443 1| került be az idõ képzete az ember agyvelejébe. Talán
444 1| ideiglenes-szemléleti pont az, amelybõl mi azt a természeti
445 1| ítéletet merítjük, hogy az idõ múlik. Azt mondtam,
446 1| Tehát odáig jutottunk, hogy az idõ ránehezedett az emberiségre.
447 1| hogy az idõ ránehezedett az emberiségre. S itt tört
448 1| itt tört reánk a halál, az öregség degenerációja, a
449 1| fájdalom.~Súlyos dolog ez. Az idõnek a mérge beleette
450 1| mûvészetünkbe, a napi beszédbe. Az embernek, amint kinõtt a
451 1| gyermekkorból, társává válik az idõ gondolata, s el nem
452 1| a lenni vagy nem lennit. Az idõnek köszönhetjük az V.
453 1| Az idõnek köszönhetjük az V. szimfóniát is, a Beethoven
454 1| fejez ki többet, mint amikor az egész közönséges emberek
455 1| kezemben. Azt mondtam, hogy ez az idõképzet csak gyermekkor
456 1| kisgyereket egyáltalán nem bántja az idõ múlása. Nemcsak azért,
457 1| Ugye, a leendõ embernek az embrionális életben egyszerû
458 1| kezdetlegesség - mondjuk, az emberi faj szempontjából:
459 1| fejlõdés. Lesz idõ, amikor az ember még az embrionális
460 1| idõ, amikor az ember még az embrionális életben keresztül
461 1| szellemi embrionális állapot az idõvel nem számoló gyerek
462 1| pszichéje kifejlõdik: már az idõ behálózza agyvelejét.
463 1| olyan idõ is, amikor ezen az idõszakon még gyermekkorában,
464 1| még gyermekkorában, sõt az embrionális állapotban át
465 1| embrionális állapotban át fog esni az ember. Akkor már jó lesz.
466 1| s itt meg kell állanunk. Az orvostudomány hivatott arra,
467 1| fiziologikus betegséget az emberi nemrõl elhárítsa.
468 1| elementáris erõvel; amikor az embereket az idõ gondolata
469 1| erõvel; amikor az embereket az idõ gondolata jobban elfoglalja,
470 1| patológiai jelenséget. Ha az idõ-õrület valamikor nem
471 1| Megkeresem a helyét a velõben, az agyvelõben. Hangoztatom
472 1| és szükségességét. Végre az eljárást magát nyilvánosságra
473 1| elé állok.~Én megtaláltam az agyban az idõt. Külsõleg
474 1| Én megtaláltam az agyban az idõt. Külsõleg nem különbözik
475 1| betegségnek, a nyomornak, az elmúlás oktalan bánatának.
476 1| elmúlás oktalan bánatának. Az egyik emberben nagyobb tömegû,
477 1| mindenáron szabadulni akar az idõtõl, akit terhesen szorít
478 1| idõtõl, akit terhesen szorít az elmúlás gondolata. Segíteni
479 1| asszisztens foglalatoskodik az elõkészületekkel. A teremben
480 1| kezemet, kiadom: kezdjék az altatást. Felkötöm a kötényt,
481 1| kesztyûket. - Alszik? - Jó! - Az érverés rendben van? Helyes!
482 1| kihajtom a csontléket. Az agyhártyánál vagyok már.
483 1| és a kezemmel behatolok az egyik hasadékba, hogy melyikbe,
484 1| azt én tudom - és kiszedem az idõt.~Egyszerûen kikanalazom
485 1| Egyszerûen kikanalazom az emberi bánat átkozott darázsfészkét.
486 1| perc, és minden készen van. Az idõsejteket körüladatom
487 1| tálcán. Azután bevarrom az agyburkot, beillesztem a
488 1| beillesztem a csontléket. Az ereket elkötöm. A csonthártyát
489 1| vagyok, és fölébresztem az embert. (A sebész most fölkelt
490 1| folytatta.) Ez a jövõ embere, az igazi új ember, aki friss,
491 1| múlnak el számára, hanem az öntudatban, mint egyenrangú
492 1| ruhámban meghajtom magam. Az emberiség boldogsága szól
493 1| Hiszen nincs többé idõ! Az a sok szellemi energia,
494 1| szellemi energia, amelyet az elmúlás csendes õrülete
495 1| elõbb kell végeznem, mert az esetük súlyosabb. A császárok
496 1| belgyógyászati szerünk van az idõ ellen. Ez az abszint.
497 1| szerünk van az idõ ellen. Ez az abszint. Tisztán tüneti
498 1| Megígérte, hogy kora õszre eljõ. Az egész nyaramat részeggé
499 1| részeggé és álmatlanná tette ez az ígéret. Meleg, gyönyörû
500 1| édes leányok lézengtek az erdõ útjain, a sétatereken
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2102 |