1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2102
Nov.
501 1| tétova sétálással. Nem néztem az arcukba, csak a nevetésük
502 1| selymes simogatását éreztem az arcomon, ha elhaladtam mellettük.~...
503 1| elhaladtam mellettük.~... Pedig az arcom sápadt volt és közönyös.~
504 1| amelyet vacsora után ittam, az agyamba gyûltek, és könnyekkel
505 1| felkúszni a vörös teliholdat. Az étteremben, messze hegedû
506 1| ilyenkor, hogy ha Chloe az enyém lesz, nem kívánok
507 1| szívem vágyait.~Hogyan múlt az idõ, nem tudom elmondani.
508 1| nyugati szellõben megmosdattam az arcomat: az õ meleg lehelletét
509 1| megmosdattam az arcomat: az õ meleg lehelletét megéreztem
510 1| pillantás alatt, látni tudtam az arcát nyitott szemekkel
511 1| csak a fürdõorvos járt. Az utakat senki se seperte.~
512 1| se seperte.~A csónak lett az egyetlen mulatságom. Egész
513 1| hogy azok rászálljanak az arcomra. (Chloénak kellett
514 1| Chloénak kellett majd csókolnia az arcomat.)~Álomterhes mély
515 1| hosszú alvások után csúnya az arc és petyhüdt, ha az ember
516 1| csúnya az arc és petyhüdt, ha az ember ígéretekre vár. Mikor
517 1| késõ délután kerültem haza az ebédekre, s hogy nem néztem
518 1| ebédekre, s hogy nem néztem az emberek arcára, akikkel
519 1| apró hullámokat kevertem az ujjammal. A csónak fenekén
520 1| összerezzentem, nem követ-e valaki. Az állomáson leültem egy padra,
521 1| vonatot.~Végignéztem, amíg az érkezõk leszállnak, míg
522 1| érkezõk leszállnak, míg az utazók elrendezkednek, és
523 1| sállal a nyakában szállt ki az egyik kocsiból.~Nem álltam
524 1| figyeltem, hogy a mellemen, az arcomon és a nyakamon hogyan
525 1| dúltnak, kicsinek éreztem az arcomat. Emiatt nem is néztem
526 1| Lekerültünk a mezõre, majd az erdõbe értünk. Szótlanul
527 1| vittem Chloét. Lassan eveztem az ibolyaszínû vízen, szalmakalapom
528 1| locsogott, és muzsikált nekünk, az erdõ nagy körvonalait egy
529 1| és megvártam, hogy Chloe az ölembe üljön. A kék csónak
530 1| velünk a túlsó partok felé. Az újhold sarlója lassanként
531 1| volna meg benne.~Október - az a hervadó asszony, aki messze
532 1| hervadó asszony, aki messze az országúton valahol gyászruhában
533 1| szellõje símogatta végig az arcomat. A kék csónak a
534 1| erkölcstelen életet élt. Az asztalnál lehetőleg sokat
535 1| megtette azt is, hogy mielőtt az apja és anyja vettek volna,
536 1| tudniillik, hogy csak ez az egyetlen út és mód van arra,
537 1| láthatjuk, hogy fiatal költőnk az önzés egy különös, s ma
538 1| Krisztust mint utópistát és mint az élet művészetének ellenségét
539 1| rendszere fölött. Alig hinné az ember - ha nem tudná, hogy
540 1| málnaszörpöt ittak, parajt ettek és az evangéliumról beszélgettek.~
541 1| megfogadta, hogy leszokik az izgató szerekről, nőkre
542 1| zsebében levő cigarettákat az utcán rikkancsoknak elajándékozta,
543 1| történnie, mert különben az élet unalmas és sivár. Este
544 1| fülig szokott - mindezt az önmegtagadás gyakorlása
545 1| hogy reggel megsemmisíti az összes eddig írt verseit,
546 1| dátumot, és arra gondolt, hogy az irodalomtörténet-író így
547 1| ellentétes korszakra oszthatjuk. Az elsõ korszakba tartoznak
548 1| szép, és elismerte, hogy az élet így valóban többet
549 1| hazaindultak. Igen meleg volt az alkony, és Irén azt mondta,
550 1| csókolni. És künn leszállt az alkony.~Minek mondjam tovább.
551 1| hallani megfagyott emberekrõl. Az utcán nagy szemeteskocsik
552 1| metszõ, nedves szél fújt. Az ember nem tudta elgondolni,
553 1| kioltotta a kályhatüzet, s az ablakot kitárta. A kicsiny,
554 1| csörögve folyt a csatornákban. Az ég fényes, csillogó, kék
555 1| felhõgomolyagok rohantak át az udvar fölött nyíló kicsiny,
556 1| igen csendesen:~Kibotorkált az utcára. Irtózatos érzés
557 1| volt. Szaladni akart, de az izmai zsibbadtan megtagadták
558 1| izmai zsibbadtan megtagadták az engedelmességet. Ügyetlenül
559 1| tömeg nem engedte. Folyton az útjában állott, zajongott,
560 1| útjában állott, zajongott, az ellenkezõ irányba iparkodott.~
561 1| irányba iparkodott.~Kürtök:~Az ökleivel igyekezett magának
562 1| igyekezett magának utat csinálni az emberáradatban, mely a gyárváros
563 1| S õ nem szívhatta magába az édes, hideg, langyos levegõt.
564 1| langyos levegõt. Ellopták tõle az emberek, a házak, a kõszénfüst,
565 1| nagy csomóban a diákok, az iskolába iparkodtak. Õ csúfolódva
566 1| lélegzettel, sántikálva folytatta az útját. Már csak apró házak
567 1| Csellók:~Egyedül voltak: az éggel, a földdel. Ameddig
568 1| ott tükrözõdnek a színükön az új égbolt, az örvendõ, nedves,
569 1| a színükön az új égbolt, az örvendõ, nedves, fekete
570 1| síkságon, s õ erre kigombolta az ingét, ledobta a kabátját,
571 1| nagyszerû színek - akárcsak az erõs illatok - megbénították
572 1| meg harmadnap a sárban, az olvadt hóban. A napsugár
573 1| én pedig megsimogattam az arcát - délután ott volt
574 1| milyen furcsa: ha valakinek az apja ennyire fiatal.~Apáék
575 1| és három házat épített az új játékkövekbõl, míg én
576 1| alá tettem.~Itt kezdõdött az ismeretségem Andersen bácsival.
577 1| Most is tudom, mik voltak az esetek. Egyszer, amikor
578 1| dajkájának, a vörös hajú Esztinek az ágyába szórtam. Ekkor a
579 1| tudtam, hogy kikapok, de az Eszti olyan gyönyörû volt!
580 1| lenne. S amikor a mesében az következik, hogy a hóhér
581 1| cipõkben vérezve táncoltak az erdõ felé. Csupán emiatt
582 1| alatt volt. A kis táncosnõ az álomban: Eszti volt, és
583 1| álomban: Eszti volt, és én az ólomkatona. A mese vége
584 1| ólomkatona. A mese vége az, hogy az ólomkatona és a
585 1| ólomkatona. A mese vége az, hogy az ólomkatona és a kis táncosnõ
586 1| pléh fejcsillag maradt meg, az is koromfeketére égve...
587 1| álmodott, Józsika? - és az ágyam szélére ült. Én akkor
588 1| Azután egyszerre fölültem az ágyban. Megöleltem a nyakát,
589 1| mertem kinyitni. Féltem, hogy az emlékek nagyon hatni fognak
590 1| algebrát kellett tanulnom. Az algebrai leckék után ismét
591 1| kertben, sokszor vártam, hogy az út valamelyik kanyarulatánál
592 1| jóságos kék szemekkel. Az esti levegõ miatt mindannyiszor
593 1| már lassan hidegre válik az idõ, és a magamfajta öreg
594 1| kezdtem nem hinni abban, hogy az emberek lelkei a halál után
595 1| végeztem gyónásaimat, és az áldozás elõtt szántszándékosan
596 1| részletesen figyelik meg az életet. Nem tudtam még,
597 1| még, hogy a bölcsesség nem az õszinteségben van, és nem
598 1| már Budapesten éltem, és az orvosegyetemen a bonctant,
599 1| éjszakák nem kezdették ki az arcom jó vidéki színét;
600 1| katonás célzásokat arra, hogy az ember tizennyolc éves korában
601 1| igyekezett megnyerni annak az eszmének, hogy házasságomig
602 1| híján valónak találtam azt az állítását, hogy a férfi
603 1| volt elég tanulnivalóm. Az anatómia eleinte sok bajlódást
604 1| megmosdva, mindannyiszor az újjászületés magabolondító
605 1| csöppet sem hasonlított az ilyen rossz életet élõ nõkéhez.
606 1| hagyott Eszti szépsége; talán az egész délutáni feszült figyelem
607 1| felejtette el azt se, hogy az ágyát egyszer rózsákkal
608 1| csapott a vér, beletemetkeztem az illatos hajába, és megint
609 1| megint úgy tetszett, hogy az öröm miatt, amely duzzadó
610 1| boldogsággal töltötte el az egész lényemet: sírni szeretnék.~
611 1| pillanatai után, különösen az elsõ napokon, volt egypár
612 1| oly szigorúan ítéli meg az embereket. Másrészt nem
613 1| levegõ megsûrûsödne, akár az olaj, és minden ebben a
614 1| szürke kis cica. A tárgyak és az emberek között pedig zöld
615 1| fölébredtem, lámpa égett az asztalon, és a szoba sarkaiban
616 1| ébredtem, és a tûzfal, amelyre az ablakon kiláttam, barnán,
617 1| Apa, mihelyt fölébred, az ágyamhoz jön, és megnézi
618 1| lábujjhegyen járnak át a szobán. Az ágyamból kilátok az utcára,
619 1| szobán. Az ágyamból kilátok az utcára, amint sorba nyitják
620 1| megkönnyebbülés érzése tölti el az embert, mert hiszen nem
621 1| terítenek, csörög a porcelán és az ezüst; a szobalány a kályhánál
622 1| lakásadó asszonyom zavart meg az emlékezésemben: meleg kávét
623 1| mindez nem is hasonlítható az otthoni boldog betegállapothoz.~
624 1| kopogtak. Eszti lebbent be az ajtón. Leült az ágyam szélére,
625 1| lebbent be az ajtón. Leült az ágyam szélére, megcsókolta
626 1| majd leült, hogy folytassa az olvasást. Ekkor künn csöngettek.
627 1| hallani lehetett, amint az ajtót nyitják. A következõ
628 1| történetét - felelte Eszter.~- Ez az a történet, amelyet kisgyermek
629 1| hullámainak, és mereven az ajtót néztem, amely elõször
630 1| kék szemeivel, és megállt az ágyam mellett.~- Fiatal
631 1| szeretlek? Amint szeretem az ólomkatonát, a kis táncosnõt,
632 1| suttogtam.~- Hát emlékszel-e még az anya történetére? - kérdezte.~-
633 1| Emlékszem - feleltem -, ahol az anya gyermekéért a halál
634 1| országába megy.~- E mesében az anya odaadja mindenét, hogy
635 1| reszketõ, rábeszélõ hangon. - Az ifjúság és a vágy benned,
636 1| virítanak. És aki látja, az örvend neki... - Kis szünetet
637 1| csiklandóan végig húzta az arcomon. - De a hozzáértõ
638 1| egymást. Érted, hékás?...~Az öreg a szemeimbe nézett,
639 1| mert tudnod kell, hogy ha az egyik elhervad, elhervad
640 1| Isten veled.~Megfordult. Az ajtó a falakkal együtt most
641 1| kisebb lett. Végre elérte az ajtót, kinyitotta és eltûnt.~
642 1| homlokomon, anya kezét, aki az ágyam szélén ült. Mikor
643 1| kértem, hogy olvassa el az anya történetét. Csak másnap
644 1| a vasúthoz kísérhettem. Az indóházhól visszajövet Eszti
645 1| visszajövet Eszti lakására vitt az elsõ utam; azt mondották
646 1| azt mondották ottan, hogy az elõtte való nap költözött
647 1| Olykor soká elálldogáltam az utcán, azt várva, hogy Eszti
648 1| Hanyatt dőlt két székre az asztal mellett, és behunyta
649 1| és behunyta a szemeit.~Az apja, egy kedves, erős,
650 1| járású. - Megmondtam, hogy az ópiummal baj lesz. Hogy
651 1| éltem én. Egészen másképp.~Az anyja, egy sápadt, régen
652 1| zsebkendőjével takarta el az arcát, és zokogva magához
653 1| halott vagyok. Hol van most az a sok nõ, akik szerettek
654 1| varázsló. - Különben is csak az kellene még, hogy nõk elõtt
655 1| megfürdetni, és még ma kész lesz az új harisnya, amelyben el
656 1| biztos és kényelmes volt az ölében, hogy akár napokig
657 1| Sohase ültetett engem az ölébe. Õ ült mindig az én
658 1| engem az ölébe. Õ ült mindig az én ölembe.~- Egyenes, kevésszavú
659 1| Legyenek szívesek elmenni, az öreg arcotok kellemetlenül
660 1| kézi tükrében, elrendezte az ajkait - gúnyosan mosolygóra,
661 1| lefejtette róla zsebkésével az ezüst csipkedíszt, miután
662 1| eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen leány, akit életében
663 1| szólott.~- Belátom, hogy az ópium és a sok rossz csók
664 2| AZ ALBÍRÓÉK ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK~(
665 2| Valamelyik téli délelõttön az anatómiai intézet igazgatójának
666 2| beszélni a méltóságos úrral.~Az igazgató kiüzent, hogy csak
667 2| a tanterem zsongott már az orvosnövendékektõl.~A látogató
668 2| mélyen meghajtotta magát, és az izgatottságtól csaknem hadarva,
669 2| arcáról azt hihette volna az ember, hogy nem is magyar,
670 2| Mikor leszálltam a vonatról, az édesanyám azzal fogadott,
671 2| édesanyám azzal fogadott, hogy az apám már nem él. A halálát
672 2| Szóval megtudtam, hogy az apám kétségtelenül meghalt,
673 2| meghalt, mégpedig a klinikán. Az anyám, aki nagy nyomorban
674 2| eltemettetni. Szóval otthagyta az apám hulláját, mert azzal
675 2| tegnap megtudtam, hogy ide, az anatómiai intézetbe szállították
676 2| szállították a hulláját, hogy rajta az orvosnövendékek tanuljanak.
677 2| hogy ilyen sors érte-e az apámat, vagy amint a szolga
678 2| csontvázat vagy a koponyát, de az egész csontvázat inkább,
679 2| méltóztassék megnézetni, megvan-e az apám csontváza talán, a
680 2| hullákat szokták kiválogatni, az én apámnak pedig hatalmas
681 2| magas volt, mint én... És az intézet költségeit megtérítem...~
682 2| költségeit megtérítem...~Az igazgató e hosszú és izgatott
683 2| megnézhetem, hogy hívták, kérem, az apját?~- Gyetvás Pálnak,
684 2| Gyetvás Pálnak, mint engem.~- Az intézet ugyan nem ad ki
685 2| állítva, nem vonakodom, és az úrnak ki fogom adatni.~Az
686 2| az úrnak ki fogom adatni.~Az igazgató csöngetett. Egy
687 2| szépen, doktor úr - szólott az igazgató - nézesse meg,
688 2| meg, a múlt hónapban vagy az azelõttiben dolgoztak-e
689 2| belõle elõadási csontvázat.~Az asszisztens elsietett, a
690 2| pedig zsebredugott kezekkel az esõs utcára bámult ki -
691 2| utcára bámult ki - berontott az asszisztens.~- A hulla,
692 2| méltóztatott mondani - mert az elsõévesek a múlt hónapban
693 2| a múlt hónapban eltörték az egyik bonctermi csontvázat.~
694 2| tett. A professzor pedig az elõbbihez tökéletesen hasonló
695 2| urat, hogy adassa ki ennek az úrnak a kérdéses csontvázat.
696 2| összeállítás harmincöt korona.~Az ember gyorsan kivette az
697 2| Az ember gyorsan kivette az erszényét, és gyorsan fizetett.
698 2| boncterembe vezették, ahol az egyik sarokban ott állt
699 2| porcelánfehérre fõzött skeletum.~Az idegen egy ideig csodálkozva
700 2| elölrõl-hátulról, megforgatta az állványán, végigsiklottak
701 2| megtapogatta a rugókat, amelyek az állkapcsot kötötték a fejhez,
702 2| gyámoltalanul nézett a szolgára és az asszisztensére.~Az asszisztens
703 2| szolgára és az asszisztensére.~Az asszisztens dícsérni kezdte
704 2| kezdte a koponyát, mire az idegen hirtelen kíváncsi
705 2| idegen hirtelen kíváncsi lett az anatómiai tanulságokra.
706 2| hamarosan elbúcsúzott, mert az elõadáson volt dolga.~Az
707 2| az elõadáson volt dolga.~Az öreg szolga úgy érezte,
708 2| szeretném elvinni maguktól.~Az idegen lehorgasztotta a
709 2| kezdte a csontváz lábát. Az csörögve lengett ide-oda.
710 2| nézett sokáig, kezdte rágni az ajkát.~Az öreg cinikus Mátyás,
711 2| kezdte rágni az ajkát.~Az öreg cinikus Mátyás, aki
712 2| se tett, jól látta, hogy az úrnak könnyezik a szeme,
713 2| lenni a nagyságos úrnak?~- Az édesapám volt!~- Az apja.
714 2| úrnak?~- Az édesapám volt!~- Az apja. Hm, hm. Hát bizony... -
715 2| magát, megfogta a csontvázat az állvány vasrúdjánál, és
716 2| vasrúdjánál, és cipelni kezdte az ajtó felé. Elszántan sietett
717 2| lesütötte, mintha pirult volna az édesapja miatt.~Keresztülment
718 2| ügyetlenül magához ölelte. A fiú az apját.~ ~
719 2| AZ ALBÍRÓÉK~1.~Petrovics albíróné
720 2| albíróné nagyot nyújtózott az ágyában, azután kinyitotta
721 2| Semmi kétség - reggel volt. Az ura már mosdott, az asszonyka
722 2| volt. Az ura már mosdott, az asszonyka a mosdóvíz locsogására
723 2| szólította:~- János, János.~Az albíró - csupa víz volt -
724 2| megint képzelõdöl - felelte az albíró ruganyosan és egyszerûen,
725 2| nagyon fáj - bizonygatta az albíróné majdnem sírásba
726 2| sírásba fúló hangon.~Eközben az albíró megtörülközött, rövidre
727 2| természetes, ami a személyéhez, az arcához tartozik. Az íróasztalán,
728 2| személyéhez, az arcához tartozik. Az íróasztalán, a hivatalban
729 2| csiptetõ, s a tükör elõtt az orrára tette, azután odament
730 2| felesége ágyához, megcsókolta az asszonyt, és így szólt:~-
731 2| lépéseivel elsietett.~2.~Az albíróné nagyon elkeseredett
732 2| nõnek, nõnek a mandulái, õt az ágyba szegezik, minden nyelésnél
733 2| azt megteszi, hogy elküldi az orvost (a hivatali orvost,
734 2| olyan szánalmasnak találta az állapotát, hogy majdnem
735 2| hozatnak, olcsóbb). Odahozatta az ágya mellé a mosdótálat,
736 2| a törülközõt. Megvizezte az arcát, megsimította a haját,
737 2| nem olyan borzasztó, és az ágyban jóízûen megreggelizett.
738 2| annyiszor játszott, s amelyben az orvos kicsiklandozta az
739 2| az orvos kicsiklandozta az ágyból a beteget. Azután
740 2| Azután tisztára húzatta az ágyat, kiszellõztette a
741 2| szomszéd szobát, átnyittatta az ajtókat, megigazította a
742 2| megigazította a haját, s elõvette az éjjeliszekrényrõl azt az
743 2| az éjjeliszekrényrõl azt az új Magyar könyvtár füzetet,
744 2| oldalon, amikor megszólalt az elõszoba csengõje. Az orvos
745 2| megszólalt az elõszoba csengõje. Az orvos jött.~- Kezét csókolom,
746 2| úr!~- No, mi baj?~Ennél az obligát orvosi kérdésnél
747 2| orvosi mozdulattal leült az ágy mellett álló székre.
748 2| joviális. Amikor beszél, az egész arca kissé mosolyog.~-
749 2| nagyságos asszonyom, hiszen az arca nem lázas!~A vidám
750 2| vidám orvos végigsimította az asszonyka homlokát. De ha
751 2| nemcsak a homlokát, hanem az arcát is. Ezt azonban nem
752 2| Köszönöm, elmehet!~Azután az albírónénak fel kellett
753 2| albírónénak fel kellett ülni az ágyban. Az orvos pedig leült
754 2| kellett ülni az ágyban. Az orvos pedig leült az ágy
755 2| ágyban. Az orvos pedig leült az ágy szélére, és úgy bámult
756 2| sápadt, hegyes nyelvecskéjét. Az albíróné hamar elfáradt
757 2| albíróné hamar elfáradt az erõltetett ülésbe, de a
758 2| hátulról kezével, de úgy, hogy az ölelésnek is beillett. Mikor
759 2| lassan visszaeresztette az asszonyt a párnákra... És
760 2| pillanatban hirtelen megcsókolta.~Az albírónénak sikoltani sem
761 2| fordított és kiment. Már kívül az elõszoba ajtaját csukta
762 2| ajtaját csukta be, mire az albíróné magához tért a
763 2| csinos asszonypácienseit, de az albíróné nem gondolt rá,
764 2| helyett csókot adott.~3.~Az albírónénak nem volt ideje,
765 2| mondta a szõke asszony, azon az édeskésen elõkelõ hangon,
766 2| hangon, amely *** városban az hautevoléenak egyik ismertetõjele.~-
767 2| hozzá.~- Hát kérlek, nem az, amire te gondolsz - kezdte
768 2| amire te gondolsz - kezdte az albíróné igen komolyan -,
769 2| egészen más... Képzeld, az uram reggel mondja, maradjál
770 2| elküldi Hamvayt, és majd az megvizsgálja, mi a bajom.
771 2| Részletesen megvitattatik az ügy. Végre Kovácsné, aki
772 2| semmit. Hamvay hallgat. Az urad nem tud vívni, és pisztoly
773 2| megsebesül. Másfelõl megint az urad téged is kérdõre vonhat,
774 2| jobb lesz hallgatni.~És az albíróné megfogadta a tanácsot.
775 2| volt öltözve. Nem szólt az urának a dologról semmit.~(
776 2| hanem össze is bújtak. Az ismerõs asszonyok ilyenkor
777 2| humoros, és nem felel meg az õ komoly, bírói állásának.
778 2| nyert meg a kaszinóban. Az a tény, hogy a felesége
779 2| már azt is megcsókolta az a huncut Hamvay. (Az ördög
780 2| megcsókolta az a huncut Hamvay. (Az ördög vinné el, hogy olyan
781 2| hebegve, hadarva vonta kérdõre az asszonyt. Amint a küszöbön
782 2| nagyon szereti Jánost. Az albíró elõször ellenkezni
783 2| tulajdonképp? - aggodalmaskodott az albíróné.~- Majd meglátod
784 2| holnap reggel.~6.~Reggel az albírónét férje harsány
785 2| hangja ébresztette föl.~Az albíróné az ágyban feküdt,
786 2| ébresztette föl.~Az albíróné az ágyban feküdt, a reggeli
787 2| János törvényszéki albíró.~Az albíró kétszer is hangosan
788 2| hála istennek - mondta az albíróné -, csakhogy most
789 2| azt kérdezte: - Te, mi az a nagy Galeotto?~Az albíró
790 2| mi az a nagy Galeotto?~Az albíró hosszú magyarázásba
791 2| vigasztaló sorait. Mellõztetésem az elõléptetésnél nem lepett
792 2| Különben is, valahányszor az élet komiszul - bocsánat
793 2| kivehetjük. Használhatjuk az éles, gyönyörûen csillogó
794 2| bicska szóra elém tárult az öreg Steszadlek bácsi kirakata,
795 2| kerekét megindítsam: megkaptam az óhajtva óhajtott bicskát.
796 2| összefaragni, hogy vigyázok az ujjamra és a ruhámra, hanem
797 2| röviden megemlítem, hogy az én gyöngyháznyelû, háromélû,
798 2| holmi kiábrándulások nélkül.~Az osztálytársaim között egyik
799 2| senki. Ilyen Gyuri volt az én Gyurim is, amint mindjárt
800 2| és azt mondta, hogy ezért az árért szebbet is lehetett
801 2| visszaadom.~Odaadtam. Amikor az óra végén visszakaptam tõle,
802 2| gyõzõdve, hogy a bicskám az élesség tekintetében az
803 2| az élesség tekintetében az osztályban az utolsó bicskák
804 2| tekintetében az osztályban az utolsó bicskák között foglal
805 2| vasárnap reggel szoktam kapni az édesapámtól, már hétfõn
806 2| hétfõn meg fogom fizetni az adósságomat Gyurinak.~Az
807 2| az adósságomat Gyurinak.~Az adósságomat - képzelheti -
808 2| csináltatása, és Gyuritól kellett az összeget felvennem, hogy
809 2| tekintve azon körülményt, hogy az intézeti udvarban egy igazgatói
810 2| tartózkodni szigorúan tilos”. - Az „engedetlen” tanulóifjak
811 2| tanulóifjak feljelentés esetén az osztályfõnöki megrovást
812 2| egykönnyen kerülhették ki. És az osztályfõnöki megrovásról
813 2| magam! -, amely a könnyelmû, az ostoba szegény embert jellemzi,
814 2| okoznak, mint semmi más az életben. Nos, ilyenkor fájt
815 2| tizennégy krajcárt, meg odaadom az én bicskámat, és kvitt.~
816 2| bicskát. És akkor láttam, hogy az egyik éle törött, továbbá
817 2| sok bicskával, amelyeket az élettõl ajándékba kaptam,
818 2| természetesnek találtam, hogy az élet - küzdelem az efféle
819 2| hogy az élet - küzdelem az efféle bicskák körül, amelyeket
820 2| közönséges történetért. Az ön kegyeit nem akarom elvesztegetni,
821 3| pillanatra még fölnéztem az órára, két óra múlt tíz
822 3| ott imbolygott, torlódott az utamon összekeveredve a
823 3| leányarcon - úgy omlott el az ég tündöklő kékségén az
824 3| az ég tündöklő kékségén az alkonyat narancsszínű fátyla.
825 3| Zöld fátyol a vállain. Az arca gyengén rózsaszínûre
826 3| szemei bágyadtan révedeztek az alkonyégen. Finom, hideg,
827 3| hallottam rólad, hogy az ajkaid némák, és beszélni
828 3| és homlokomat megkente az illatos olajjal.~- Jól ismersz
829 3| bólintott, és mosolyogtak az ajkai.~- Hazugság - mondtam
830 3| eltûntek már a horizontról, az ég mély, szédítõ nyugalmú,
831 3| már fenn ragyogott, és az Aldebaran és Antares úgy
832 3| halotti leplet.~- Hosszú lesz az utazás és álom nélküli -
833 3| amelyet mindörökre elhagytam.~Az éjszaka mindinkább sötétedett.
834 3| megfordítottam gyûrûmet az ujjamon. Erre a csónakom
835 3| nagy csodalámpa, felbújt az égre a hold.~Enyhe szellõ
836 3| Harmatos, selymes fûben vitt az utam, holdfényes nagy mezõn
837 3| bennem a vér.~A hátam megett, az úton, három árnyékom rajzolódott
838 3| pillanatban a holdvilág megmozdult az égen. Szédítõ hirtelenséggel,
839 3| nagyon ismerõsnek tetszett. Az út mentén fehér mérföldkõ
840 3| porfelhõben egy szekér ballagott. Az ellenkezõ irányban folytattam
841 3| saját lelki üdvösségéért. Az örökmécses átszûrt fénye
842 3| Lassan fölmentem a lépcsõn. Az oltár elõtt ott térdelt
843 3| Beléptem és megállottam az ajtó mellett. A leány fehér
844 3| elõreléptem, úgyhogy láthattam az arcát is. Jobb kezében kis
845 3| mosolyogva rám nézett, és az ajkai csókot kínáltak.~-
846 3| megnedvesítette nyelvével az ujjait, és kisimította velök
847 3| szóródott szét a fákon, az úton és a kisasszony arcán.
848 3| kezemre, azután belebbent az ajtón, és belülrõl elreteszelte.
849 3| grófkisasszonyról. Ebben az órában nem szerettem õt,
850 3| de hidegek és ruganyosak az ujjai, és a szemeinek változik
851 3| Még néhány órám volt csak, az éjjel aludni akartam. Késõ
852 3| és csúfolódó mosoly volt az ajkain.~- Nem vártál rám,
853 3| Nyakamba csimpaszkodott és az ajkait kínálta.~- Azt hiszed -
854 3| mintha húsz évet vénült volna az arca. Azután intett, hogy
855 3| kell szabadítanod magad az átoktól! - mondottam.~Kérdõleg
856 3| Hevesen megdobbant a szívem: az arca e pillanatban olyan
857 3| volt, mint egy kisleányé. Az írószereket kérte:~- Ma
858 3| Bólintott, hajából kivette az egyik hervadt, rózsaszínû
859 3| hogy várnunk kell, míg az átok magától elmúlik a rossz,
860 3| Nem várt, nem tartotta meg az ígéretét. Megkerestem a
861 3| kerítésen. Elhagyottak voltak az utak, száraz levelek csörögtek
862 3| kastély bontakozott ki. Az ajtók mindenütt csukva voltak,
863 3| volna a ház. Körüljártam az épületet. A hátsó homlokzaton
864 3| Benézhettem; a grófkisasszony az ablakban ült egy ingben,
865 3| ablakban ült egy ingben, szemei az ég felhõit nézték, éppen
866 3| mosolygott, és egy széket tett ki az ablakon. Nyugodtan fölkúsztam
867 3| A kisasszony átölelt, és az ölelése olyan heves, ernyesztõ,
868 3| mondottam -, még nem érkezett el az idõ. Most egy ideig úgy
869 3| Itt fölemelt karokkal állt az egyik, ott a másik a háta
870 3| fogok küzdeni mindennel. Az egyik sarokban ráakadtam
871 3| léptem. Nem kép volt, hanem az igazi grófkisasszony. Hamar
872 3| gyémántos csepp lefutott az arcon, az állnál fölfogtam,
873 3| csepp lefutott az arcon, az állnál fölfogtam, és gondosan
874 3| fölírta, hogy elkísér, mert az övéi csak késõ este fognak
875 3| a szívem megszabaduljon az öreg hercegnõ átkától.~Szemei
876 3| jó könny. Pedig nem volt az. A varázsló, mikor odaadtam
877 3| hogy terád is átragadt az öreg hercegnõ átka. Rámnézett,
878 3| érkeztem, eszembe jutott az idõ, amikor elõször életemben
879 3| kihallgatott, és soká vizsgálta az arcomat, bölcs, nyugodt,
880 3| hogy súlyosnak találta az esetet.~- A grófkisasszony
881 3| arcát vizsgáltuk. Folyton az az érzés kísértett közöttünk,
882 3| arcát vizsgáltuk. Folyton az az érzés kísértett közöttünk,
883 3| biztossággal rabolja el az átok ereje.~- Grófkisasszony -
884 3| egyszer is éreztük volna az õszinte, nagy szerelem forróságát;
885 3| szenvedéseiben is, és jóllehet az utolsó pillanatig általában
886 3| szoptatni a kicsit, és csak az elválasztás után szándékozott
887 3| még rettentõbbek voltak az éjszakák. Sokszor ébredtem
888 3| karjaiban. És elém tette az ágyra. A kicsiny test hideg,
889 3| Akkor azt mondtam:~- Még az éjjel temetni visszük a
890 3| térdeinkre véve, elindultunk. Az éjszaka sötét volt és csillagtalan.
891 3| váratlanul egy folyó keresztezte az utunkat. Most megállottunk,
892 3| megfordítottam gyûrûmet az ujjamon. Nemsokára, szemben
893 3| ujjamon. Nemsokára, szemben az ég alján, valami gyenge
894 3| nagy csodalámpa, felbújt az égre a hold. A part mellé
895 3| csókjában érezhettem, hogy az átok elmúlt rólunk.~- Újra
896 3| rólunk.~- Újra fogjuk kezdeni az életet - mondottam.~Boldogan
897 3| gyermekeknek korán meghal az apjok, abból rendesen baj
898 3| hagyott maga után. A felesége, az özvegye szép asszony volt,
899 3| sõt értékessé is teszi az ilyen erõs, bár sok tekintetben
900 3| erõs fiút hozott a világra. Az utcában, ahol egy kétemeletes
901 3| csípõjû és gyerekszemû volt ez az asszony. Mondom, mint ember:
902 3| közük volt egymáshoz, amint az lassanként mindjobban kiderült.~
903 3| kis szemeikben Witmannak, az apjoknak lelke csillogott.
904 3| folyóhoz, és madarakat fogtak az erdõben. Witmanné enni adott
905 3| tiszta alsót szombaton este. Az iskolába is velök ment,
906 3| Witman fiai keveset törõdtek az anyjokkal meg a szeretõjével;
907 3| felkelés után, negyedóra alatt. Az iskola egyáltalán nem játszott
908 3| egyáltalán nem játszott szerepet az életükben. Nagyúri foglalkozásnak
909 3| foglalkozásnak ismerték föl az élést, s öntudatlanul és
910 3| szükségleteikhez formálták az idõt.~A padlás egyik rejtett
911 3| ha megették a vacsorát - az anyjok egy piroskötésû német
912 3| gyors léptekkel lesuhantak az utcára, futásnak eredtek,
913 3| hazacipelték. Bekötötték az állat száját, és deszkára
914 3| húzták. Apró lámpájuk, mint az erdõ elátkozott kastélyának
915 3| munkájuk közben hallgatták az állat rettenetes, tehetetlen
916 3| veréssel vagy csipkedéssel. Az állatkínzás pedig komoly
917 3| kevesen törõdtek velük. Az elsõ emeleten egy öreg törvényszéki
918 3| sohase lehetett embert látni. Az egyetlen ecetfa, amely az
919 3| Az egyetlen ecetfa, amely az udvar közepén állott, és
920 3| hogy mindez nem jól van. Az élet azonban a kis emeletes
921 3| olyan, mint két nagy szem. Az agyában csodálatos régi
922 3| úgy izgalmas és szép lesz az ágybafekvés. Valóban, izgatottan
923 3| reájuk; könnyen ugrottak ki az ágyból. A cselédtõl elkérték
924 3| dolgokat, a kivégzést és az elásást, mert félni lehetett,
925 3| megérte a fáradságot.~Délután az idõsebb fiú egyedül ment
926 3| Félig mezítelen lányt látott az ablakon keresztül az egyik
927 3| látott az ablakon keresztül az egyik szobában, aki rózsaszínû
928 3| rózsaszínû ingben fésülködött. Az utcasarokról visszafordult,
929 3| jött felé, de ugyanakkor az oldalfolyosó végén megjelent
930 3| és ajkaival hozzátapadt az arcához. Ezalatt körös-körül
931 3| bagolyra gondolt, és átvillant az eszében az, hogy mindaz,
932 3| és átvillant az eszében az, hogy mindaz, ami az életben
933 3| eszében az, hogy mindaz, ami az életben szép, nagyszerû
934 3| levegõben lények laknak, amelyek az emberekhez hasonlítanak,
935 3| kiterjesztették karjaikat. Az idõsebb fiú azt állította,
936 3| a hátukkal és mellükkel az arcához érnek. Néhány perc
937 3| érnek. Néhány perc múlva az öccse jelentette, hogy szintén
938 3| jelentette, hogy szintén érzi az asszonyokat. Otthon, az
939 3| az asszonyokat. Otthon, az ágyban is még a lég asszonyairól
940 3| Nesz nélkül siklottak be, az ablaküveget alig érintették
941 3| mosolygó arccal lebegtek az ablak felé, majd újra feléjük
942 3| betört a szobába, távoztak el az ablakon keresztül, lassú,
943 3| leányhoz. Meleg májusi délben, az iskolából jövet arra kerültek,
944 3| hogy amit tapasztaltak, az összehasonlíthatatlanul
945 3| mondta a kisebbik.~- Ez az, amit annyi fáradsággal
946 3| könyvek nélkül indultak az iskola felé. De egyenesen
947 3| Megálltak. A leány kinyitotta az ablakot.~- Holnap délben
948 3| valamit. - Intett, és becsukta az ablakot.~A fiúk elpirultak,
949 3| kérünk tõle.~- Nem ad.~- Az üvegszekrény kulcsát megszerezzük.~-
950 3| van, és hét gyûrûje van.~- Az ujján is hord három gyûrût.~
951 3| mutassa meg nekik a holmit. Az asszony - nyakas természetû,
952 3| érezte õket magától.~A fiúk az utcára szaladtak tanácskozni.~-
953 3| megkínozni.~- Én betöröm az egyik kis üvegfalat a késem
954 3| tolvajlámpával, benyúlok, és kiszedem az összes karcsatokat és gyûrûket.~-
955 3| Elõbb azonban átnéztek az ajtó alatti résen, és láthatták,
956 3| résen, és láthatták, hogy az anyjuk szobájában már sötét
957 3| le, éberen, de nyugodtan. Az ágyaikban felkönyökölve,
958 3| ha majd nem fogja találni az ékszereket. Egy pillanatra
959 3| fölébredhet. Majd fölkeltek az ágyból, kinyitották az ablakot,
960 3| fölkeltek az ágyból, kinyitották az ablakot, és kihajoltak a
961 3| fölhangzásukkal szakaszokra tagolták az éjszakát, nem rövidítették
962 3| éjszakát, nem rövidítették meg az órák lassú múlását.~Mikor
963 3| toronyóra lassan elverte az éjfélt, készülõdni kezdtek.
964 3| hálószobájába vezetõ ajtót. Az ajtósarok semmit se nyikorgott.
965 3| habozott, azután rácsapott az üvegre. A csörömpölés nagy,
966 3| felkönyökölve, kinyitotta a szemeit. Az arca bosszúságot és csökönyös
967 3| nem jutott Witmanné, mert az öregebbik Witman fiú odaugrott
968 3| öregebbik Witman fiú odaugrott az ágyhoz, és késével a mellébe
969 3| késével a mellébe döfött. Az asszony hátrahanyatlott,
970 3| hadonászott. A kisebbik már akkor az ágyon volt, és lefogta a
971 3| nagyobbik kihúzta a véres kést az anyja mellébõl, és még egyszer
972 3| ez rendben van - mondotta az idõsebbik -, most szedjük
973 3| Kirakták a szekrénybõl az ékszereket, a karcsatokat,
974 3| a melltûket, a gyûrûket, az órát és a hosszú arany óraláncot.
975 3| óraláncot. Nyugodtan kirakták az asztalra a megszerzett,
976 3| szobáját belülrõl bezárta, és az ablakból a párkányra kilépve,
977 3| bejött a nyitott ablakon.~Az utca koromsötét volt, halálos
978 3| Levetkõztek, ágyba bújtak, és az izgalmaktól holtra fáradva,
979 3| a szobájába nem is ment. Az ebédlõ tisztogatása után
980 3| Még iskola elõtt!~- Jó!~- Az elõadáson pontosan ott kell
981 3| búcsúztak, és elsiettek az iskolába.~ ~
982 3| sajnálkozás fokozódott bennem, de az utálat eltûnt.~Helyzete
983 3| hogy menjek ki a szobából. Az asszony könyörögve, ijedten
984 3| beteggel. Félt, reszketett ez az egészséges, tiszta nõ. És
985 3| viselnie a férje csókjait.~Ez az igazság tisztán jelent meg
986 3| meggyõzõdésemet tudtára adjam az asszonynak. Késõbb hallottam,
987 3| perc múlva mégis csengetett az ápolónõnek.~Azóta Fülöp
988 3| imaszerûen hangsúlyozta az utolsó mondatot, mint egy
989 3| igazi jó barátom vagy.~- Az óra vagy a kisasszony?~-
990 3| kisasszony?~- A kisasszony. Az óra hangjaival beszél hozzám.
991 3| hangjaival beszél hozzám. Az órából hallom a hangját.
992 3| szótagolva mond mindent együtt az órával, amint az óra tikk-takkol.~-
993 3| együtt az órával, amint az óra tikk-takkol.~- És miket
994 3| kedves! Most azt mondja, hogy az elsõ nap este, mikor idehoztak,
995 3| mikor idehoztak, sírtam az ágyban, és hogy ez gyerekesség
996 3| segédorvosnak se mondtam meg. Az sokat beszélget a feleségemmel
997 3| megmondaná neki. Nem jól esnék az asszonynak. Kérlek téged
998 3| muzsikálnak, a fülembe éneklik az õ üzeneteit. Mindig tud
999 3| azután. - Nem hinnéd, és az orvos nem is tudja, tele
1000 3| És érzem, hogy gyógyulok. Az ágy lábain keresztül feljön
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2102 |