1-500 | 501-1000 | 1001-1313
Nov.
1 1| amilyenrõl nem lehet tudni, hogy huszonöt vagy negyvenéves-e.~
2 1| Nem megmondta édesszülém, hogy úgy járok, ha buta leszek...
3 1| CSÖND~Leírom ide, doktor úr, hogy mirõl van szó. Az öcsémrõl,
4 1| félelmes szemekkel. Ó, hogy fájt a szívem ezen a reggelen.
5 1| reggelen. Tudtam, éreztem... hogy jõ a fekete csönd. Óriási
6 1| én. Csak én. Én éreztem, hogy jõ a fekete csönd.~Richard,
7 1| bõre barnára pörkölõdött.~Hogy sírtunk mindannyian. Richard
8 1| ágyában aludt, amikor láttuk, hogy át van lõve a tenyere. A
9 1| Könnyes volt a szemük. Láttam, hogy apám halálsápadt, reszket.
10 1| az orvoshoz. Azt mondta, hogy Richard bolond.~Miért lenne
11 1| bolondokházába. Amikor észrevette, hogy az ápolók megfogják, nekik
12 1| tébolydából, észrevettem, hogy a vasúti kocsik sarkai is
13 1| lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat,
14 1| fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk
15 1| édesapánk szomorú arcára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja
16 1| kacagott.~Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt,
17 1| reggelt!~Észre se vette, hogy ez már átvetette magát a
18 1| a lányok arra ébredtek, hogy a barackfa virága megint
19 1| deli vitéz a szép lányt, hogy annak szinte a lélegzete
20 1| úgy vert ennek láttára, hogy majd kiugrott a mellükbõl.
21 1| néhány nap alatt megértették, hogy nem is jön többé.~Éjjel
22 1| mosolyogva bebocsátott a szobába, hogy édesapja íróasztalára lerakjuk
23 1| füzeteket, úgy tetszett, hogy körülölel bennünket a finom
24 1| a legjobb barátom volt. Hogy mért szép egyik lány, és
25 1| másik. Fölfedeztük például, hogy Jolánnak azért volt olyan
26 1| elõtt, és beszélgettünk, hogy mit csinálhat õ. Néha láttuk,
27 1| azt vitattuk meg Palival, hogy mit gondolhat rólunk Jolán.~
28 1| annyit sikerült kitudni, hogy Jolán elutazott.~A rokonait
29 1| legnagyobbrészt nagymamától -, hogy mi történt azóta Jolánnal.~
30 1| szidták is az öreg Koltait, hogy fösvénységbõl vagy mibõl,
31 1| sorakoztatott bennünket, hogy rend legyen. És leste, hogy
32 1| hogy rend legyen. És leste, hogy az úrfelmutatásnál ki nem
33 1| elvei diktálták neki azt is, hogy leánya udvarlóit egyenkint
34 1| elriogassa.~Azt mondják, hogy mindjárt a második, harmadik
35 1| látogatásnál megkérdezte tõlük, hogy komoly szándékkal járnak-e
36 1| állni!...~Elég az hozzá, hogy az utóbbi idõben csak Richter
37 1| ábrándjainkat, nem tudtuk, hogy mi történik benn a melegre
38 1| égetett el... Nem tudtuk, hogy a szobában, ahonnan halványan
39 1| igen, zongorázik, de úgy, hogy valakinek az ölében ül.
40 1| volt. Nagymama állítja, hogy ezt írta:~„Jere haza, ha
41 1| mielõtt elhatározom magam, hogy mit teszek. Még ne felelj
42 1| is meg akarnám mondani, hogy nem foglak rákényszeríteni
43 1| Zoltán pedig azt felelte, hogy nem.~A Jolán bátyja erre
44 1| a nagymama. (Azt hiszem, hogy õ sokat gondolkozott errõl,
45 1| igazán is így lehetett.)~Hogy tovább mi történt, azt is
46 1| anyját, és megmondta nekik, hogy úgy áll a dolog. Hogy Jolánnak
47 1| nekik, hogy úgy áll a dolog. Hogy Jolánnak hat-hét hónap múlva
48 1| erre elkezdett ordítozni, hogy rögtön kirúgja a házából
49 1| bátyja pedig azt felelte, hogy a Jolánt fel fogja vinni
50 1| punktum.~Az apja azt mondta, hogy:~- Pofozd fel azt a gazembert,
51 1| tenni a húgodat - félsz, hogy az lõ le téged, ugye! -
52 1| Valóban véletlenül történt, hogy a szobát kivette. Sötét
53 1| itt egy úr, azt mondta, hogy ilyen jó kályhát még nem
54 1| kinyitotta az ajtaját, nyilván, hogy jól meghallhassa a kályha
55 1| természetesnek találta, hogy a lány szemében a tûz fényesebb
56 1| De amint elnézte a fiút, hogy milyen fáradt és bús szép,
57 1| kötelességét teljesíteni, hogy csak úgy recsegett a nagy
58 1| Harminc álló esztendeje már, hogy nem látta az anyját Mariska.
59 1| háromnegyed óráig kocsin, hogy odaérjen az ember, s ez
60 1| Májkóról. Néha hírek jöttek, hogy kívánja a bort és mindennemû
61 1| utánanézek.~Hiába magyaráztam, hogy aki kilencvenöt éves, hát
62 1| fáradozásomnak vége az lett, hogy elment ez a levél:~Kedves
63 1| Mariska, hát nem tudod, hogy szegény öreg anyád beteges.
64 1| mintha egy hónapja lenne, hogy három volt.~- Én már egy
65 1| keresztülfutották aznap - estig.~... Hogy a Mariska volt barátnõje,
66 1| rákban halt meg tavaly... hogy a Mariska legkisebb leánya,
67 1| Pistikét megszülte... és hogy az orvosok voltak a hibásak...~
68 1| magát - komolyan hitte, hogy szervi baja van -, és nem
69 1| tényleg része volt benne, hogy az orvost csak késõn hítták.
70 1| Nemsokára Katalin jelentette, hogy asztalon van a leves. Berántott
71 1| összeráncolódott:~- De Mariskám, hogy eszel? Gyerekkorod óta nem
72 1| de lehetõleg titokban, hogy õ játszik az osztálysorsjátékon,
73 1| Lassan vallotta csak be, hogy miért sírt.~- Hát csak eszembe
74 1| Hát csak eszembe jutott... hogy ez a zöld lámpás volt nálunk,
75 1| Arra se emlékszel, Mariska, hogy az az ernyõ jóval cifrább
76 1| róla soha. Nem éreztem, hogy kellett lenni anyámnak,
77 1| kellett lenni anyámnak, s hogy õ, aki miattam fiatalon
78 1| Honnan? Most már tudom, hogy találkoznom kellett vele.~
79 1| áradt, arra késztetett, hogy odasiessek hozzá, és megöleljem,
80 1| megsímogatta az arcomat, hogy megbocsát.~Azután gyenge,
81 1| az édes hangú lányokat, hogy vele álmodjak - anyácskámmal,
82 1| akiket közösen jellemez, hogy mindannyian undorodnak a
83 1| egyszer - egy pillanatra csak, hogy érezze, milyen sima - a
84 1| rögtön tisztában voltam, hogy nem tartozik a közönséges
85 1| úgy taposta az aszfaltot, hogy az embernek, ha értett a
86 1| továbbá hallottam egyet-mást; hogy például a báró asszonyokkal
87 1| lesz.~... És megtudtam, hogy a báró mért használ olyan
88 1| már -, megelégedett azzal, hogy megejtette a lelkét valamennyinek.~
89 1| Parfûmözni kellett magát, hogy ne érezze senki rajta a
90 1| elmentem. Híreket hallottam, hogy a bárónak már csak napjai
91 1| Judittól sikerült megtudnom, hogy biztosan ott lesz. Megígérte
92 1| megállapítani. És én azt hiszem, hogy vékony ajkait is kifestette.~
93 1| emberek okosságával belátta, hogy neki, mint bárónak és huszár
94 1| vágyaival!... De õk ne sejtsék, hogy egy szerencsétlen ember
95 1| amikor majd megtudják, hogy az õ szemei kinyíltak, hogy
96 1| hogy az õ szemei kinyíltak, hogy neki, a szép, a kedves bárónak -
97 1| Igen, ha meghallják, hogy neki, a szép, kedves bárónak
98 1| beszélt, holott láttam, hogy minden egyes izmát csak
99 1| halálbamenés!~Hallottam, hogy színészek, akik a színpadon
100 1| ösztönszerûen rájött arra, hogy meg kell halnia, és hogy
101 1| hogy meg kell halnia, és hogy szépen kell meghalni. A
102 1| egyszer valóban elõ is adta, hogy „Hogyan kell a hazáért dicsõen
103 1| tiszthelyettes álmodta, hogy õt, mint Siegfriedet temetik.
104 1| Kétszer megállította a zenét, hogy „csendesebben és lassabban”.~
105 1| halkan és finoman játszott... hogy önkéntelenül is Baudelaire
106 1| a hegedû.”~Azután látom, hogy a báró meghajtja magát Judit
107 1| tettem ezt, mert tudtam, hogy a báró romantikus, mint
108 1| annyian: akik mind kívánjuk, hogy bekössék a szemünket és
109 1| tovább játszott. Beüzentem, hogy játsszanak; ez a báró utolsó
110 1| és csak azt várja akkor, hogy odaértessük hozzá a tüzes
111 1| maga körül.~De azt hiszem, hogy amikor benn alszik a füstös
112 1| is. Legalább erre vall, hogy a kanóc vörösen pislogó
113 1| A kis manó elõre örül, hogy valami szép dicsõ dolgot
114 1| dolgot lát. Reméli tán, hogy még karácsonyfára kerül,
115 1| szól:~- Mindig mondtam, hogy a kamrába is be kellett
116 1| varrtunk. Tudtuk is mi, hogy mi az a lámpa... az én stafírungomat
117 1| konyhába a gyertyatartókat, hogy megtisztítsák és kifényesítsék
118 1| többnyire panaszkodik, hogy a mai világban a gyertyának
119 1| nem visz be gyertyákat, hogy hangjegyekrõl a nagy mesterek
120 1| gyertyában lakó kis manót, hogy virrasszon vele. (Aki ezt
121 1| a kanócán. Azt gondolja, hogy a fény és meleg közül -
122 1| csak halkan, harisnyában, hogy meg ne hallják, lépked,
123 1| kótyagosan libeg-lobog, hogy a fiatalúr nevetne rajta,
124 1| kell azonban azt hinni, hogy a gyertyák szereplése az
125 1| szállóban alszom. Arra ébredek, hogy a szívem bolondul ver és
126 1| hajlamai voltak, de belátta, hogy az elérzékenyülések sok
127 1| az emberek érezték volna, hogy többé nem lesz soha ilyen
128 1| soha ilyen nap, mint ez. Hogy egyszer életükben imádkozniok
129 1| mi történt. Azt se tudta, hogy tulajdonképpen mirõl kell
130 1| mert az inasa jelentette, hogy kész a fürdõvize, és hogy
131 1| hogy kész a fürdõvize, és hogy a várószobában betegek ülnek.~
132 1| pillanatig még habozott, hogy törje-e a fejét a tegnapi
133 1| neki; gyönyörködött benne, hogy ruganyos, eleven, egészséges.
134 1| Olykor azonban észrevette, hogy egy hangulatember lappang
135 1| benne. Rögtön elhatározta, hogy elnyomja a zsarnokot. És
136 1| csendesen könnyezik, anélkül, hogy okát tudná.~A szellõ elállott.
137 1| Évának, a szakácsnõnek, hogy mennyi kell. Akár apró halakat,
138 1| legalább azt hiszem, szeretnék, hogy mindig ilyen vacsora legyen,
139 1| kezdi. (Ráfogtuk Dezsõvel, hogy lánynak legelõször kell
140 1| mondta, amikor mutattuk neki, hogy az a kancsó árnyéka. S ha
141 1| áll, mozdulatlanul. Várja, hogy elaludjunk, s aludni is
142 1| azonban bizton lehet mondani, hogy szombat este a Homokember
143 1| magas fakerítés: olyan sûrû, hogy a kezet rajta bedugni nem
144 1| egészen közel kellett hajolni, hogy az ember megláthassa, mi
145 1| színû volt. Úgy tetszett, hogy ezek bocsátják azt az ismeretlen,
146 1| szomszédok közül senki se tudja, hogy ki lakik itt...~Néhány percig
147 1| különben azt gondolja az ember, hogy valami fátyolos, vörös csillogás
148 1| és a fiúk is úgy érzik, hogy a cimbalom bugyborékoló,
149 1| reszketni kezd a bokájuk. Úgy, hogy attól lehet félni, hogy
150 1| hogy attól lehet félni, hogy a finom selyem, lyukacsos
151 1| sötétvörös vércsepp van. Hogy hívják ezt a leányt, és
152 1| nincsen vér a homlokán. Hogy hívják ezt a leányt, és
153 1| véres a cipõje?~Már tudom, hogy ki ez a lány.~Már tudom,
154 1| ki ez a lány.~Már tudom, hogy kicsoda.~Jaj, már tudom,
155 1| kicsoda.~Jaj, már tudom, hogy mért jött.~ ~
156 1| Szeretek minden állatot, tudom, hogy egyformán fölséges alkotásai
157 1| undorodom.~Elmondom önöknek, hogy miért, bár ha csak ráemlékszem
158 1| aludni. Mégis elmondom, hogy miért iszonyodom a kicsiny
159 1| Tudom, azt gondolják majd, hogy mindazt, amit elmondok,
160 1| szeme káprázott; tudom, hogy legföljebb érdekesnek találják
161 1| De kérem, gondolják el, hogy ezt tenniök embertelenség
162 1| lélegzetét hallom.~Érzem, hogy ismeretlen félelem kerít
163 1| mindjobban a hatalmába, és hogy nincs ellene védekezés sehol
164 1| a hit van elterjesztve, hogy amely házban ilyen szõrös
165 1| gazdaember - mondta nekem, hogy saját szemével látta az
166 1| mely oly mély és erõs volt, hogy lónyerítéshez hasonlíthatnám.
167 1| hasonlíthatnám. Megrémültem, hogy a feleségem fölébred rá.
168 1| kezdtem, s nem engedtem, hogy talpra álljon. Zöld varangynedvet
169 1| baltát, s elhatároztam, hogy azzal pusztítom el a szörnyet.
170 1| fölkaptam a szerszámot, hogy gyorsan végezzek vele. Idõt
171 1| Idõt vesztettem-e, vagy hogy volt, nem tudom, de a varangy
172 1| az arcomra, és éreztem, hogy a tehetetlen állat micsoda
173 1| óriási erõfeszítést tesz, hogy elmeneküljön. Újra ütöttem,
174 1| Levágtam a lábát, a fejét, úgy, hogy a végén csak egy alaktalan,
175 1| vagyok - rémülve jut eszembe, hogy a béka tetemét, a véres
176 1| ágyból, és a konyhába sietek, hogy - ha lehet - még elejét
177 1| még elejét vegyem annak, hogy a cselédek vagy a gyerekek
178 1| most azt mondják, kérem, hogy álmodtam. Tudják meg tehát,
179 1| álmodtam. Tudják meg tehát, hogy a feleségem e nap után két
180 1| mégse volt annyira kicsiny, hogy egy leány szépségét meg
181 1| Nõgyûlölõ lett.~Megjegyzem, hogy József nem Budapesten élt.
182 1| élt. Komoly meggyõzõdésem, hogy Budapest megmentette volna
183 1| tökéletlenség! - nem bírják el, hogy egy Putifárnál házibarátként
184 1| Ezt csak azért mondom, hogy jellemezzem a kort.) Egy
185 1| komolyan kezdett gondolkodni, hogy megházasodik. Miért kezdett
186 1| váltottak.~Ekkor történt, hogy a leány megszúrta a kezét.
187 1| ez mellékes.~A fontos az, hogy másnap észrevette a vért
188 1| újraéledõ természetben, hogy a halálról nem is gondolkozhatott.
189 1| szárát, amikor úgy érezte, hogy nagyon gonosz dolgot cselekszik.
190 1| reszketõ öreg ember arra, hogy valakit megöljön.~A rózsa
191 1| csodálatos. És abban sincs, hogy a nagyapó a következõ tavaszon
192 1| érdeklõdéssel beszélt. Bámultam, hogy mennyire számolni tud a
193 1| megalkuszik az élettel, és hogy mennyire jól érzi magát
194 1| itta a zöld pálinkát, hogy nem lehetett kétség: a sebész
195 1| összerezzent. Láttam rajta, hogy elõttem - a kolléga elõtt -
196 1| Rövidesen észrevettem, hogy ez az ember ma ki akarja
197 1| ok, amely megakadályozza, hogy a tudós befejezze munkáját,
198 1| gyermekeiket? Én rájöttem, hogy mi. Végtelen egyszerû a
199 1| tudási pontunk. Az a tudat, hogy a testünk kopik, hogy az
200 1| tudat, hogy a testünk kopik, hogy az agyvelõnk sorvad, hogy
201 1| hogy az agyvelõnk sorvad, hogy a betegség megöl... hogy
202 1| hogy a betegség megöl... hogy idõ van. Pedig mondom, idõ
203 1| természeti ítéletet merítjük, hogy az idõ múlik. Azt mondtam,
204 1| idõ múlik. Azt mondtam, hogy ideiglenes. Ezt nem kell
205 1| Tehát odáig jutottunk, hogy az idõ ránehezedett az emberiségre.
206 1| a kezemben. Azt mondtam, hogy ez az idõképzet csak gyermekkor
207 1| amely számára csak út volt, hogy eljusson a fejlõdés azon
208 1| kezdõdik. Nem nehéz belátni, hogy lesz egy olyan idõ is, amikor
209 1| orvostudomány hivatott arra, hogy ezt a szenvedést, ezt a
210 1| tudja megmenteni attól, hogy bele ne essen ebbe a szomorúsági
211 1| nincs arra kárhoztatva, hogy összetett kézzel bámulja
212 1| egyszerû. Csak azt kell tudni, hogy mit vágjunk. Én tudom, és
213 1| behatolok az egyik hasadékba, hogy melyikbe, azt én tudom -
214 1| világ összes fejedelmei, hogy végezzem rajtuk a mûtevést. -
215 1| dolgom, õt vártam. Megígérte, hogy kora õszre eljõ. Az egész
216 1| én megesküdtem ilyenkor, hogy ha Chloe az enyém lesz,
217 1| elmondani. Chloét vártam. Hogy el kell jönnie, bizonyosan
218 1| rózsaszínû párákat bocsátott, hogy azok rászálljanak az arcomra. (
219 1| reggelre kilép, úgy érzi, hogy nem bírja el a lélegzés
220 1| nehézkedéssel. Ilyenkor úgy tetszik, hogy a szõlõ illata, amely a
221 1| sejtelmem sincs. Azt hiszem, hogy késõ délután kerültem haza
222 1| kerültem haza az ebédekre, s hogy nem néztem az emberek arcára,
223 1| gomolygott a levegõben, hogy azt hihettem: a nyárfák
224 1| kocsiból.~Nem álltam fel, hogy üdvözöljem, mert mereven
225 1| elé néztem, és figyeltem, hogy a mellemen, az arcomon és
226 1| mennünk, amíg megéreztük, hogy szemlátásnyira nincsen ember
227 1| szemeimet, és megvártam, hogy Chloe az ölembe üljön. A
228 1| Kamaszkodásában azt hitte, hogy verseket írni a szerelmi
229 1| Nietzschét, megtette azt is, hogy mielőtt az apja és anyja
230 1| akart. Azt hitte tudniillik, hogy csak ez az egyetlen út és
231 1| egyetlen út és mód van arra, hogy valaki nagy ember legyen.~
232 1| elolvasta, annyira vitte, hogy naponként fölkereste a háziorvost,
233 1| fojtani.~Ezekből láthatjuk, hogy fiatal költőnk az önzés
234 1| az ember - ha nem tudná, hogy emberünk fiatal és költő
235 1| és neuraszténiás volt -, hogy mindez egy napon gyökeresen
236 1| csodálkozni, ha megmondom, hogy a fiatal költő fél óra múlva
237 1| közöttük ült, megfogadta, hogy leszokik az izgató szerekről,
238 1| elajándékozta, és úgy bölcselkedett, hogy változásoknak kell történnie,
239 1| elalvás előtt elhatározta, hogy reggel megsemmisíti az összes
240 1| A szerkesztő azt írta, hogy a verset, amelyet előre
241 1| betelefonált a nyomdába, hogy tegyék a vers alá a dátumot,
242 1| dátumot, és arra gondolt, hogy az irodalomtörténet-író
243 1| visszautasította ezt és elmesélte, hogy erkölcsös életet fog kezdeni,
244 1| impresszionista, azt mondotta, hogy ez mind igen szép, és elismerte,
245 1| igen szép, és elismerte, hogy az élet így valóban többet
246 1| Irénnek annyira tetszett, hogy ott a nyílt utcán megcsókolta
247 1| alkony, és Irén azt mondta, hogy szeretné hallani ama dalt,
248 1| háziasszonyok panaszkodtak, hogy képtelenség gyõzni a fûtést.
249 1| ember nem tudta elgondolni, hogy lehetett valaha más idõ
250 1| hegedûk halkan:~Azt hallotta, hogy a város aszfaltba burkolt,
251 1| igen csendesen:~Úgy érezte, hogy amint ott áll, megsemmisíti,
252 1| Komolyan beszélt, de anélkül, hogy a homlokát összeráncolta
253 1| borbély -, és azt gondoltam, hogy milyen furcsa: ha valakinek
254 1| Ekkor a nagyapa kívánta, hogy meglakoljak, mert a rózsákat
255 1| És én jó elõre tudtam, hogy kikapok, de az Eszti olyan
256 1| nem szerette. Észrevettem, hogy ennek más oka is lehetett,
257 1| más oka is lehetett, mint hogy Eszti úgy érezte, hogy a
258 1| mint hogy Eszti úgy érezte, hogy a szép Katerina - akinek
259 1| a mesében az következik, hogy a hóhér elvágja a szép Katerina
260 1| ólomkatona. A mese vége az, hogy az ólomkatona és a kis táncosnõ
261 1| finom szagát, és azt is, hogy reggel friss hideg vízben
262 1| szorított. Olyan boldog voltam, hogy szerettem volna sírni örömömben.~
263 1| mertem kinyitni. Féltem, hogy az emlékek nagyon hatni
264 1| vettem elõ, úgy éreztem, hogy mindaz a szépség és igazság,
265 1| kertben, sokszor vártam, hogy az út valamelyik kanyarulatánál
266 1| kétségtelennek látszott, hogy ráncos, tiszta arcával mosolyogva
267 1| embernek vigyázni kell magára. Hogy vagy különben? Hallom, hogy
268 1| Hogy vagy különben? Hallom, hogy nagyon tetszenek neked a
269 1| is mondtam a reményrõl, hogy találkozzam vele. Mi több,
270 1| kezdtem nem hinni abban, hogy az emberek lelkei a halál
271 1| érdeklõdtem, és azt képzeltem, hogy Andersen bácsi, mint mûvész,
272 1| életet. Nem tudtam még, hogy a bölcsesség nem az õszinteségben
273 1| bácsihoz is. Azt lehetne hinni, hogy eközben nagy dolgok estek.
274 1| azt írta egy levelében, hogy ismerkedjem meg a pesti
275 1| töltöttem, akik kijelentették, hogy szolíd és jó fiú vagyok,
276 1| vidéki színét; nyilvánvaló, hogy korán fekszem, kávéházakba
277 1| katonás célzásokat arra, hogy az ember tizennyolc éves
278 1| nõk nélkül; azt hiszem, hogy csupán feleségét, a féltékeny
279 1| megnyerni annak az eszmének, hogy házasságomig maradjak meg
280 1| találtam azt az állítását, hogy a férfi és nõ e tekintetben
281 1| Hamar kivettem a beszédébõl, hogy másfél éve Pestre jött szolgálni,
282 1| ruháját, mire elmondotta, hogy ízléstelenségekre nem képes,
283 1| ízléstelenségekre nem képes, és hogy csak olyan ruhákat hord,
284 1| de megelõzött; arra kért, hogy látogassam meg. Teát fõzött
285 1| nem felejtette el azt se, hogy az ágyát egyszer rózsákkal
286 1| kezdett a szívem, és éreztem, hogy elsápadok. Szó nélkül odajött
287 1| és megint úgy tetszett, hogy az öröm miatt, amely duzzadó
288 1| tisztességtelen dolog-e, hogy egy ilyen nõ szerelmét elfogadom,
289 1| tisztességes és ragaszkodó volt, hogy nem tudtam elgondolni a
290 1| vagy hogyan történhetett, hogy emellett nem durvult el.~
291 1| szerettem. Eleinte terveztem, hogy hosszú levelet írok apámnak,
292 1| azzal a bevallott céllal, hogy kitartom Esztit. Hozzá is
293 1| és hagytam a dolgokat, hogy haladjanak a maguk útján.~
294 1| maradtam. Csodálkoztam, hogy a leány lelke mennyire kimûvelõdött.
295 1| beszéltem. Azt állapítottam meg, hogy Esztit nem a kíváncsiság,
296 1| lelke. Bizonyosan érezte, hogy többre született, mint hogy
297 1| hogy többre született, mint hogy egyszerû paraszt vagy szolga
298 1| õt, mert éreznem kellett, hogy remekbeformált testénél
299 1| második hónapjában történt, hogy egy napon hirtelenül megbetegedtem.
300 1| levelezõlapon megírtam, hogy ágyban kell maradnom. Influenzám
301 1| folyadékban úsznék. Innen érthetõ, hogy a szekrények féloldalra
302 1| skatulyámat, és írtam neki is, hogy ne haragudjon, amiért hiába
303 1| hogyan aludtam, és megígéri, hogy délelõtt fel fog olvasni.
304 1| felvidított. Azt mondta, hogy nem szabad sokat beszélnem,
305 1| nyakig betakart, és kért, hogy izzadjak. Szívesen engedelmeskedtem
306 1| engedelmeskedtem neki, de kikötöttem, hogy fel fog olvasni. Andersen
307 1| tálcán elém adta, majd leült, hogy folytassa az olvasást. Ekkor
308 1| szemembe nézett. Láttam, hogy nem aggódik, könnyûnek találja
309 1| azért, mert úgy képzeltem, hogy Katerina tulajdonképpen
310 1| feküdtem, azt álmodtam, hogy a Rettenthetetlen ólomkatona
311 1| Mikor már olyan messze volt, hogy szinte egészen összetöpörödött,
312 1| megismersz engem? Tudod, ugye, hogy én szeretlek? Amint szeretem
313 1| Valójában örülök annak, hogy õ szintén szeret téged.
314 1| az anya odaadja mindenét, hogy föltalálhassa a halál országát.~-
315 1| szemeimbe nézett, nem tudtam, hogy nevessek-e a szavain, mint
316 1| térdét, és én attól féltem, hogy eldõl vagy szertefoszlik,
317 1| virágra, mert tudnod kell, hogy ha az egyik elhervad, elhervad
318 1| szemeimet, azt kérdezte, hogy nem vagyok-e éhes. Arra
319 1| vagyok-e éhes. Arra kértem, hogy olvassa el az anya történetét.
320 1| másnap reggel jutott eszembe, hogy Eszti már ekkor nem volt
321 1| utam; azt mondották ottan, hogy az elõtte való nap költözött
322 1| elálldogáltam az utcán, azt várva, hogy Eszti mégis jönni fog. De
323 1| Kétség nem férhet hozzá, hogy mire a nap felkel, már ki
324 1| kemény járású. - Megmondtam, hogy az ópiummal baj lesz. Hogy
325 1| hogy az ópiummal baj lesz. Hogy tönkre fog tenni. Nézz meg
326 1| is csak az kellene még, hogy nõk elõtt haldokoljak.~A
327 1| Kétségbeesetten sírt, úgy, hogy le kellett venni a pápaszemét
328 1| kényelmes volt az ölében, hogy akár napokig elüldögéltem
329 1| volt, úgy tudott haragudni, hogy jaj annak, aki a kezébe
330 1| könyökére, mert eszébe jutott, hogy ez volt az egyetlen leány,
331 1| varázsló. - Kellemesen lep meg, hogy halálom elõtt még egy szép,
332 1| megölelte, és kérlelni kezdte, hogy keljen föl.~- Das ewig weibliche
333 1| újra szólott.~- Belátom, hogy az ópium és a sok rossz
334 1| tekintet nélkül arra, hogy drága koporsóm ki van fizetve -,
335 1| nem bírok. Veszem észre, hogy nem bírok. Igazítsd hát
336 1| szemüvege, amelyet azért viselt, hogy mások ne lássanak a szemébe,
337 1| meglátta a varázsló szemében, hogy nagyon szereti õt, és csakugyan
338 1| párnát, és ügyelj majd rá, hogy rendesen csukják le a fedelet.
339 2| úrral.~Az igazgató kiüzent, hogy csak pár percig fogadhatja,
340 2| hihette volna az ember, hogy nem is magyar, pedig tiszta
341 2| kérek, méltóságos uram, hogy háborgatom, de a dolog annyira
342 2| édesanyám azzal fogadott, hogy az apám már nem él. A halálát
343 2| amikor hajóra szálltam, hogy hazajöjjek... Szóval megtudtam,
344 2| hazajöjjek... Szóval megtudtam, hogy az apám kétségtelenül meghalt,
345 2| hulláját, mert azzal bíztatták, hogy a klinika eltemeti. Most
346 2| dolognak, és tegnap megtudtam, hogy ide, az anatómiai intézetbe
347 2| szállították a hulláját, hogy rajta az orvosnövendékek
348 2| tanuljanak. Azt is megtudtam, hogy csak akkor temetik el a
349 2| Azt szeretném már tudni, hogy ilyen sors érte-e az apámat,
350 2| egész csontvázat inkább, hogy eltemethessem... Szóval,
351 2| talán, a szolga azt mondta, hogy e célra a szép, erõs csontú
352 2| Hát kérem, én megnézhetem, hogy hívták, kérem, az apját?~-
353 2| Kérem akkor a doktor urat, hogy adassa ki ennek az úrnak
354 2| szívességét, bocsánatot kérek, hogy alkalmatlankodtam. Ajánlom
355 2| csodálkozva nézett rá. Valószínû, hogy csontvázat még nem is látott.
356 2| öreg szolga úgy érezte, hogy vígasztalni kell. A tudományát
357 2| mást se tett, jól látta, hogy az úrnak könnyezik a szeme,
358 2| néhány pillanatig azt hitte, hogy mondania kell valamit, azt
359 2| kell valamit, azt hitte, hogy azt a különös kevert gondolat-
360 2| ébredt föl.~Meg kell adni, hogy Petrovics albíró nagy zajt
361 2| joggyakornok korában elhatározta, hogy karriert fog csinálni, s
362 2| elkeseredett volt. Úgy érezte, hogy a torkában nõnek, nõnek
363 2| mindezzel, azt megteszi, hogy elküldi az orvost (a hivatali
364 2| azután vége. Siet-siet, hogy pontos legyen, és még azzal
365 2| és még azzal vádolja õt, hogy képzelõdik. A kis albíróné
366 2| szánalmasnak találta az állapotát, hogy majdnem sírva fakadt. Kétéves
367 2| fõztek otthon, kiszámították, hogy ha hozatnak, olcsóbb). Odahozatta
368 2| torkát, úgy vette észre, hogy a fájdalom, amit a nyelésnél
369 2| Maga is kezdte belátni, hogy a helyzet nem olyan borzasztó,
370 2| hátulról kezével, de úgy, hogy az ölelésnek is beillett.
371 2| férfi.~Mások is beszélték, hogy ez a Hamvay doktor megcsókolgatja
372 2| albíróné nem gondolt rá, hogy majd õt is.~És íme, egyszerûen
373 2| albírónénak nem volt ideje, hogy átadja magát a kikerülhetetlen
374 2| nincs, van; nem is tudom, hogy mondjam el neked...~- Ebbõl
375 2| megvizsgál, kijelenti, hogy nincs semmi bajom, azzal
376 2| gondolnod. Mindenesetre világos, hogy senki se gyanít semmit.
377 2| téged is kérdõre vonhat, hogy miért nem csináltál lármát.
378 2| táncolni. Azt mondja esetleg, hogy neked pofon kellett volna
379 2| dologról semmit.~(Azt hiszem, hogy Kovács ügyvédné okos és
380 2| megítélni. Például azt sem, hogy ez a viselkedés kissé humoros,
381 2| a kaszinóban. Az a tény, hogy a felesége nem tud sakkozni,
382 2| se figyelt, csupán azért, hogy tisztában legyen a mesével.
383 2| biztosan terjedt a hír, hogy Petrovicsnét, a fiatal,
384 2| Hamvay. (Az ördög vinné el, hogy olyan jó gusztusa van!)~
385 2| Mariska zokogva bevallotta, hogy ki akarta kerülni a párbajt,
386 2| terjesztõit és koholóit, hogy minden effajta rágalmazást
387 2| egy bicskát. Nem mondom, hogy zsebkés, s ön meg fog ezért
388 2| alkalmazhatjuk.~Õszintén megvallom, hogy fantáziámban a bicska kezdettõl
389 2| csodabirodalom ecsetelésére.~Szóval, hogy történetem kerekét megindítsam:
390 2| tetszett. Nem részletezem, hogy milyen szent ígéretet tettem,
391 2| milyen szent ígéretet tettem, hogy a bicskával nem fogok házi
392 2| padlót stb. összefaragni, hogy vigyázok az ujjamra és a
393 2| hanem röviden megemlítem, hogy az én gyöngyháznyelû, háromélû,
394 2| élelmesek és ravaszok, anélkül, hogy magok is tudnának errõl.
395 2| Megnézte, megkérdezte, hogy mennyibe került, és azt
396 2| mennyibe került, és azt mondta, hogy ezért az árért szebbet is
397 2| kapni!~Egy hétre rá történt, hogy Gyuri ceruzájának hegye
398 2| szólt: jó bicska, de kár, hogy egészen életlen.~Becsületemre
399 2| Becsületemre mondom, asszonyom, hogy a bicska éles volt, de én
400 2| már meg voltam gyõzõdve, hogy a bicskám az élesség tekintetében
401 2| ajánlatot, és elhatároztam, hogy a heti pénzembõl, ama húsz
402 2| kellett az összeget felvennem, hogy a pedellus kárát megtéríthessem,
403 2| tekintve azon körülményt, hogy az intézeti udvarban egy
404 2| értesíteni!...~Világos, hogy nem riadtam vissza a legmesszebb
405 2| Többször komolyan gondoltam rá, hogy a hetipénzembõl összespórolom
406 2| elõhozni. Most már tudom, hogy attól féltem, hogy Gyuri
407 2| tudom, hogy attól féltem, hogy Gyuri ki fogja jelenteni,
408 2| kérdeztem meg. Azt mondta, hogy hat hatosért bármikor hoz
409 2| mondta ezt Gyuri. Úgy mondta, hogy meg voltam gyõzõdve, hogy
410 2| hogy meg voltam gyõzõdve, hogy kitûnõ üzletet csinálok.
411 2| bicskát. És akkor láttam, hogy az egyik éle törött, továbbá
412 2| szomorkodni. Elõször éreztem, hogy csúnyául becsaptak.~Így
413 2| Így történt, asszonyom, hogy igen korán bele tudtam nyugodni,
414 2| korán bele tudtam nyugodni, hogy vannak a világon Gyurkák
415 2| természetesnek találtam, hogy az élet - küzdelem az efféle
416 3| mondottam -, hallottam rólad, hogy az ajkaid némák, és beszélni
417 3| szemeid megmondják nekem, hogy a legtöbb bölcsesség benned
418 3| mondottam -, azért jöttem ide, hogy tõled egy csókot kapjak,
419 3| nõket, és azt is tudod, hogy csak miattad jöttem ezer
420 3| jöttem ezer mérföldrõl, hogy csak miattad születtem,
421 3| csak miattad születtem, és hogy miattad fogok meghalni,
422 3| átnyújtotta, azután anélkül, hogy reám nézett volna, továbbment.
423 3| fölöttem lebegtek. Tudtam, hogy nem szabad szólanom, mert
424 3| magát. Mindjárt észrevette, hogy ott vagyok, de csak késõbb
425 3| Elrejtette a tükröt, és intett, hogy valami közölnivalója van.
426 3| Ezt írta:~- Imádkoztam, hogy szeretni tudjam magát.~-
427 3| mondottam -, olyan szép vagy, hogy száz esztendeig szeretnék
428 3| szerettem õt, mert azt hittem, hogy sohase fog tudni szeretni,
429 3| szeretni, és elhatároztam, hogy inkább lemondok a csókjáról.
430 3| nyitotta ki a kaput.~- Tudtam, hogy jönni fogsz - mondotta -
431 3| kristályszelencét, és megmagyarázta, hogy kell a könnyeket eltenni.~
432 3| Azt hiszed - kérdeztem -, hogy ez elég kárpótlás azért,
433 3| ez elég kárpótlás azért, hogy annyit kerestelek? Te elbújtál,
434 3| elbújtál, és azt akartad, hogy késõbb annál jobban essék
435 3| akkor bele kéne nyugodnom, hogy nem tudsz sírni, ez pedig
436 3| az arca. Azután intett, hogy írni akar. Ezt írta:~- Võlegényemnek,
437 3| le kell mondanod arról, hogy én valaha is sírjak miattad.~
438 3| néztem, és azon gondolkodtam, hogy a szépségem el fog múlni.~-
439 3| Azt írtam a kisasszonynak, hogy várnunk kell, míg az átok
440 3| kemény szívérõl. Azt írta, hogy maga is belátja ezt, s szívesen
441 3| délutánon végre elutaztam, hogy megnézzem, mi van a kisasszonnyal.
442 3| Fölvillanó szemekkel integetett, hogy jó lesz, azután kézenfogott.
443 3| alkonyodott. Valószínû, hogy a tükrös teremben veszett
444 3| megigazította haját, és fölírta, hogy elkísér, mert az övéi csak
445 3| vasúthoz, megmondtam neki, hogy mindjárt a varázslóhoz fogok
446 3| fel:~- Imádkozni fogok, hogy a könnyem jó legyen, és
447 3| a könnyem jó legyen, és hogy a szívem megszabaduljon
448 3| integet felém, szentül hittem, hogy a könnye jó könny. Pedig
449 3| megkóstolta, és már akkor mondta, hogy nem bízik hozzá. De azért
450 3| Attól félek - mondotta -, hogy terád is átragadt az öreg
451 3| csóválta a fejét, látszott, hogy súlyosnak találta az esetet.~-
452 3| lángjai nem alkalmasak arra, hogy belõlük új sarj bimbózzék.
453 3| érzés kísértett közöttünk, hogy a jövõnk boldogságát napról
454 3| mind a ketten, anélkül, hogy csak egyszer is éreztük
455 3| mást, és gyermeket akarunk, hogy - miként Szindbád varázsló
456 3| vártunk, s akirõl tudtuk, hogy érettünk meg kell halnia.
457 3| megszületett, és olyan szép volt, hogy órákig csodálkozva néztük.
458 3| felett, és azt terveztük, hogy mindörökre elválunk, csakhogy
459 3| éjszakák. Sokszor ébredtem reá, hogy a kisasszony gyertyavilágnál
460 3| sírni. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem alszik, kétségbeesett
461 3| hátunkat... És észrevettem, hogy a testünk a holdfényben
462 3| és csókjában érezhettem, hogy az átok elmúlt rólunk.~-
463 3| rõfösüzlet volt. Senki se tudta, hogy ezekben a boltokban mikor
464 3| virágait, valószínûleg érezte, hogy mindez nem jól van. Az élet
465 3| bámulták. Arról beszéltek, hogy a madár tulajdonképpen csak
466 3| fejében. Azután elhatározták, hogy éjjelre otthagyják, mert
467 3| azután csak arra hallgattak, hogy a padlásról jön-e valami
468 3| valami nesz. Úgy érezték, hogy valami feszes ruganyosság
469 3| elásást, mert félni lehetett, hogy meghallják a házban. Egészben
470 3| feléje ment, és azt mondta, hogy közelebbrõl látni akarta
471 3| átvillant az eszében az, hogy mindaz, ami az életben szép,
472 3| elbúcsúzott azután, de megígérte, hogy máskor is eljön. Megkérdezte
473 3| A nagyobbik azt mesélte, hogy a levegõben lények laknak,
474 3| idõsebb fiú azt állította, hogy hatalmas, puha testû légi
475 3| múlva az öccse jelentette, hogy szintén érzi az asszonyokat.
476 3| mozdulatlanul, lihegve engedte, hogy tegyenek vele, amit akarnak.
477 3| azt mondták a leánynak, hogy õ a legszebb nõ mindazok
478 3| láttak. Irén azt felelte, hogy szereti õket, de ha másszor
479 3| nagyobbik Witman kijelentette, hogy meg lesz elégedve azzal,
480 3| beszéltek; megállapodtak abban, hogy amit tapasztaltak, az összehasonlíthatatlanul
481 3| alatti résen, és láthatták, hogy az anyjuk szobájában már
482 3| Vetkõzés közben elhatározták, hogy csak éjféltájban mennek
483 3| suttogva tervezgették, hogy délben, iskola után, szaladva
484 3| éreztek arra a gondolatra, hogy õ dühös lesz, tehetetlenül
485 3| szó arról a lehetõségrõl, hogy fölébredhet. Majd fölkeltek
486 3| A fiú fölemelte a kést, hogy beüsse a szekrény kis üvegfalát.
487 3| érkezett. Megszokta már, hogy Witmanné tízkor kel, és
488 3| összevissza írásával azt írta, hogy okvetlen, minél hamarabb
489 3| mutatkoztam. De azután, hogy sûrûn találkoztam ott a
490 3| olyan idõben, amikor tudtam, hogy a feleségét nem találom
491 3| párját, és integetett nekem, hogy menjek ki a szobából. Az
492 3| könyörögve, ijedten nézett reám, hogy ne hagyjam magára a beteggel.
493 3| volna neki, de jól éreztem, hogy félelmének rugója a gonosz,
494 3| most be nem akarta látni, hogy hõsileg el kell viselnie
495 3| és kimentem a szobából, hogy ebbeli meggyõzõdésemet tudtára
496 3| asszonynak. Késõbb hallottam, hogy pár perc múlva mégis csengetett
497 3| Barátom, na... nagyon örülök, hogy... hogy eljöttél. Fo...
498 3| nagyon örülök, hogy... hogy eljöttél. Fo... fogok neked
499 3| egy hét óta vettem észre, hogy van itt nekem valakim. Egy
500 3| elmosolyodott.~- Azt mondja, hogy te igazi jó barátom vagy.~-
1-500 | 501-1000 | 1001-1313 |