Nov.

1   1|       Idõnként fölkelt, nagyokat sóhajtott, s le-föl járt a szobában
2   1|         mint benne.~A fiú nagyot sóhajtott, fejét a tenyerei közé fogta,
3   1|         meghalt. Nehezet, nagyot sóhajtott, mert szerette az apámat,
4   1|       Levette kalapját és nagyot sóhajtott. A fák lombjai már régen
5   1|  vonatunk - mondotta, és könnyen sóhajtott.~- Mennünk kell - mondta
6   1|       megcsókoltam, mire gyengén sóhajtott. Egy ideig szorongva néztem
7   3|          éspedig méreggel. Egyet sóhajtott Johanna, azután vége volt.
8   5| szenvedõen. És azután egy nagyot sóhajtott Rozi, és lehunyta a szemét.~