PALI

1.

Apám még a vasútnál is lelkemre kötötte:

- Keress lakótársat!

Másnap kiírtam az egyetemen egy kis cédulán:

LAKÓTÁRS KERESTETIK.
CÍM A KAPUSNÁL.

Harmadnap jelentkezett Misi.

- Krapek Mihály vagyok - mondta azzal a közömbösséggel, amely engem, a vidéki fiút Budapesten az elsõ idõben különösen megdöbbentett.

- Ön keres lakótársat?

- Én.

- Éppen kapóra. Ma jöttem.

- Van már lakás?

- Van. Viola utca hat.

- Nézzük meg.

Megnéztük. Ebédelni mentünk. Testvérpoharat ittunk, és délután elrendezkedtünk. Misi másodéves volt. Bár filozopter, õ ajánlotta föl a te-tu-t, és õ foglalta le a szekrényben a felsõ polcokat. Kipróbálta az ágyakat, és ott is a jobbat választotta.

Mindez akkor föl se tûnt.

Krapek Misivel határozottan szimpatizáltam. Imponáló volt például a tájékozottsága.

- Budapesten csak egy nagy trafik van - mondta - a Váci utcában, legjobb azonban a tizenhetes dohány. Igazi dohányos csak csavart dohányt szí.

Vagy reggel, amikor iratkozni indultam, így szólt:

- Ne menj iratkozni. Egészen céltalan, gólya-dolog tolakodni. Majd az utolsó napon késõ este tartsd oda az orrod, és simán beiratkozhatsz. A tyúkszemeid épek maradnak.

Tyúkszemeim nem voltak, de tényleg, bizonyos fölényes mosollyal gyönyörködtem másnap az egyetemi aulában nyüzsgõ diákok tolongásán, akik az iratkozó helyiség vasajtaját botokkal döngették, és két óra hosszat is elvárakoztak a lélegzetfojtó, bordatörõ tolongásban, míg bejuthattak. E pillanatban már tiszteltem Misit, jóllehet reggel bizonyos visszatetszéssel konstatáltam, hogy fogát nem mossa, nincs is fogkeféje, és gallérját, amely legalábbis négynapos lehetett, teljes lelki nyugalommal gombolja a nyakára.

Misi határozottan piszkos fiú volt. De mosdatlanságában valami filozófia rejlett, amit csak késõbb ismertem meg egész teljességében.

Ha szennyesek voltak kézelõi, rongyos a nyakkendõje, és tisztátlanok a cipõi, ez nem bántotta õt. Semmi érzékenység nem volt a fiúban. Például amikor egy hét múlva hazulról elemózsiás csomagot kaptam és megkínáltam, így szólt:

- Ezt a húst estére tedd el, vacsorára. Elég lesz kettõnknek. De ne híjj senkit, mert akkor éhen maradunk.

A rétesbõl azonban mindjárt kivett három darabot, s ezzel mintegy jelezte, hogy semmi kifogása, ha én is eszem. Azután leheveredett a kanapéra, és lassan csámcsogva ette a tésztát.

2.

Általában hozzászoktatott ahhoz, hogy a kanapé az övé. Eleinte tudniillik ebéd után mindig hazasietett, és okkupálta a fekvõhelyet. Késõbb pedig, ha utánam is érkezett haza, úgy tûnt föl, mintha a kanapé a számára volna fönntartva. Ha nem keltem föl az elsõ percben, hanyagul így szólt:

- Kérlek, engedj lefeküdni, nagyon fáradt vagyok. A Menzában ma megint gyalázatos ebéd volt.

Állandóan a Menzában étkezett. Segély után járni lusta volt, hát ebédjegyeket lumpolt az ismerõseitõl; a néhány napra hazautazóktól, a fõvárosban mulató rokonokkal ebédelõktõl. Emellett szidta a kosztot, a kenyeret, a helyiséget. Ebédek után a Centrál Kávéházba ült be lapokat olvasni, hangosan kiabált, és mozgósította az egész pincértábort.

Hogy honnan szerezte a pénzt, nem tudom. Õ maga nem tanított és nem tanult. És semmi olyan tulajdonságát nem tudtam felfedezni, amivel e két munkálkodási ágon kívül pénzt szerezhetett volna. Az egyetemi hallgatók ugyanis, mint ezt kezdetben megállapítottam, vagy tanulnak, és e réven ösztöndíjakra pályáznak, vagy pedig tanítanak.

Misi egyiket se tette. Nyolctól tízig újságot olvasott az ágyban. Közben felkelt, mosdatlanul vajaskenyeret reggelizett...

Gyermekkorom óta belém csepegtették az elvet, hogy mosdatlan kézzel és szájjal reggelizni egyike a legkiválóbb ízléstelenségeknek -, nem lehet csodálni tehát, hogy Misire így szóltam:

- Hogy lehetsz ilyen malac?

Misi nem felelt, hanem miközben tele szájjal falta a vajaskenyeret, újat kent föl, hozzá az ablakból kiszedte a mézes-üvegemet, mézet öntött a vajaskenyérre és kijelentette, hogy ez a legjobb és legegészségesebb étel. Azután ragadós kezekkel visszafeküdt az ágyba.

Céltalannak tartottam minden további vitatkozást.

3.

Esténkint, ha háziasszonyunk bejött ágyazni, Misi rendesen nem volt még otthon. A szegény öregasszony, aki elhagyottan és magányosan élt, ilyenkor fölhasználta az alkalmat, és elmesélte bajait és igénytelen életének szomorú folyását. A férje vesebaját, a temetést, a gyermekeinek hálátlanságát. Részvéttel hallgattam, mert nagy elhagyatottsága hasonlított az én magányomhoz, amely az idegen fõvárosban jó ideig mintegy rámnehezedett, és most kezdtem megérteni, hogy az élet jórészt nem örömökbõl és gyõzelmekbõl áll, hanem bánatból és küzdelembõl.

Misi egy ilyen alkalommal hazajött, leheveredett a kanapéra és fütyült. Nem vett tudomást a szánalomra méltó tisztes öreg nõrõl. Viselkedése oly bántó volt, mintha azt mondta volna:

- Takarodjon ki!

Úgy látszik, a türelmes lakásadóasszonyt, aki Misi késõn kelésével és nagy rendetlenségével szemben olyan elnézõ volt, szintén felbosszantotta a viselkedése:

- Kedves Krapek úr - mondotta -, igaz, szükségem volna a pénzre. Azt tetszett mondani, hogy a héten fizet. Legalább a múlt hónapot fizesse ki!

- Milyen nap van ma? - kérdezte Misi hangosan, szinte támadólag.

- Hétfõ - felelte az asszony.

- Szombaton megkapja! - kiabálta. - Most nem adhatok, mert sürgõsebb fizetnivalóim vannak.

Az asszony szerényen köszönt és kiment.

- Te tartozol ennek a szegény asszonynak, és emellett mindennap kávéházba jársz? - kérdeztem csodálkozva.

- Így kell az ilyennel bánni - mondta Misi. - Szemtelenség! Ide bejön nyávogni, hazudni az õ bajairól és nyavalyáiról, azt hallgassam, és még fizessek is pontosan. Fizetek, amikor jólesik.

Bámultam Misit, és megvetettem egyszersmind. Otthon azt tanultam, hogy tartozni szégyen, és szegény embernek tartozni kétszeresen az. A fiú udvariatlansága kétszeresen visszatetszett.

- Ez a gyerek nem dolgozik, és a körülményekhez képest elég jól él. Ez kétségtelenül olyan valami, amihez tehetség kell.

Így okoskodtam, amikor hirtelen Misi a vállamra ütött.

- Pali - mondotta -, szombatig adj kölcsön tíz koronát.

- Kérlek alássan - mondottam, és átadtam tíz koronát.

- Savanyú pofát azonban ne vágj, mert a pénzedet vissza fogod kapni hiány nélkül szombaton.

Azzal zsebregyûrte a bankót, és az ablakban megvacsorázott a sonkámból.

- Ne gondold - mondotta -, hogy ez mindig így lesz. Jövõ hónapban nem fogod gyõzni az evést. Az édesanyám most kissé beteges, de ha meggyógyul, ellát egész esztendõre való elemózsiával.

- Nem gondolok semmit - válaszoltam kissé hõsileg -, természetes, hogy minden elemózsia közös. - És magamban úgy latolgattam a dolgokat, hogy inkább egye föl Misi mindenemet, csak az én édesanyám maradjon egészséges.

Misi ezen a napon fokozott respektust keltett bennem. Hamarosan lefeküdt, telecigarettázta a szobát, azután kijelentette, hogy aludni kell, mert holnap nagy dolgai vannak. Sok volt a tanulnivalóm, nem feküdtem le hát, hanem tovább olvastam. Misi kisvártatva szó nélkül fölkelt az ágyból, s elfújta a lámpát.

- Értsd meg, hogy holnap sok dolgom van, és aludnom kell.

Ennyi szemtelenség valósággal megdöbbentett. Lefeküdtem tehát.

4.

Másnap Misi három fiúval jött haza.

- Barátaim - mutatta be õket.

Úgy tûnt fel, mintha a három „barát” egészen egyforma fiziognómia lett volna. Alacsony homlokú, cvikkeres fiatalemberek, pattanásokkal és rosszanyagú szõke hajjal. Leültek, lefoglalták az asztalt, kártyát vettek elõ és kalábereztek. Bosszantották egymást, szemenszedett kártyás kifejezésekkel mint csatakiáltásokkal növelték a küzdelem érdekességét, és hangosan kiabálva vitatták meg az érdekesebb vagy kétes játszmákat. Telefüstölték a szobát, és hatalmas zajt csaptak. Szegény háziasszony riadtan nyitott be, és arra kérte „szépen Krapek urat, hogy kicsit csendesebben legyenek”.

- Ez hallatlan - mondta Misi felugorva, amikor az ajtó becsukódott - hallatlan arcátlanság, az én lakásomba be mer nyitni! Mi köze hozzá, hogy mit csinálok... Az én szobámba! No megállj, te vén utálatos banya!

Érthetetlen volt elõttem, hogyan bosszankodhatik fel valaki ennyire efféle semmiségért. Misi valósággal tajtékzott. Még fél óra múlva, amikor már újra nyakig voltak a kártyázásban, közben fel-felkiáltott.

- No, majd adok én neked!

Sejtelmem sem volt, hogy mit akarhat. Elmentem hazulról, mert nem bírtam a zajt és ellenszenves lármás emberek társaságát, fölvonultam az egyetemi könyvtárba, levelet írtam apának, lefestettem Misi komiszságait, és hogy mennyire kellemetlen a vele való együttélés. A tíz koronáról azonban óvatosan hallgattam. Eszembe jutott t.i. apám egy régebbi figyelmeztetése:

- Megpumpolni ne hagyd magad. A pénzt ne verd a fogadhoz, mert ez utálatos, de azt se felejtsd el, hogy a balekot kinevetik.

5.

Aznap este Misi vacsora után felszedelõzködött. Egy cilinderskatulyát vett elõ a szekrénybõl, az ablakpárkányra tette, majd így szólt:

- Pali, ehhez ne nyúlj!

Azzal elment. Az utcán azonban megállt, fölnyúlt az ablakba, levette a skatulyát és elvitte. Nem volt idõm gondolkodni, hogy mindez miért történik, az analízis misztériumai foglaltak le.

Misi egy óra múlva visszatért a skatulyával.

- Hol voltál?

- Mi közöd hozzá? - felelte gorombán, és kotorászni kezdett a szekrényben.

Ezen az estén kissé fáradt voltam, szerettem volna beszélgetni pihenésképpen. De Misi nem volt rá kapható. Nem felelt a kérdéseimre.

- Krapek - mondtam -, azt hiszem, nem mondok titkot, ha kijelentem, miszerint komisz ember vagy.

Misi nem felelt, szennyes fehérnemûit dobálta ki a szoba közepére. Soha nem láttam hasonló gyûjteményt. Nem volt benne két egyforma darab. Minden ing, minden harisnya más és más színû volt, nagyrészt foltozottak, és lehetõleg elütõ színû vászonnal, vagy pamuttal stoppolva. Azt gondoltam magamban, hogy Misi anyja okvetlenül hanyag és nembánom nõ lehet, mert különben lehetetlen, hogy ennyire magára hagyja gyermekét a filozófikus piszokban. Utólag el kell ismernem, hogy ez a következtetés nem volt egészen jogosult. Misit t.i. azok közé az emberek közé soroltam, akiket befolyásolni nehéz, akik a saját külön gusztusok szerint élik életüket.

Másnap ismétlõdött a manipuláció a cilinderskatulyával. Harmadnap is. Negyednap is. Az ötödik napon így szólt Misi a háziasszonyhoz:

- A poloskák miatt két éjjel nem aludtam. Pedig maga azt mondta, hogy a lakásában nincsenek poloskák.

Az asszony majdnem sírva tiltakozott. Kijelentette, hogy nála poloska sohse volt, õ nem szokott hazudni, mutassanak neki egyetlenegy poloskát.

- Jó - mondta Misi -, az éjjel össze fogok szedni egy csomót, majd azután megmutatom, és gyönyörködhetik benne.

6.

Este egyik barátjával jött haza, megkínálta a sonkáimmal és almáimmal, megvacsoráztak, és kártyázni kezdtek, közben nagyokat nevettek. Nem avattak bele, hogy min mulatnak, és emiatt csaknem bosszankodni kezdtem.

Éjjel világosságra ébredtem. Misi gyertyafény mellett piszmogott az éjjeliszekrényen. Egy gyufaskatulyából szedett ki holmi apró tárgyakat, és gombostûre szurkálva egy dugóra tûzdelte õket. Fölültem az ágyamban. Misi megrezzent, és dühösen nézett rám.

- Vigyen el az ördög! - mondotta -, neked is most kell fölébredni.

- Igen - mondottam - most, mert nem érdektelen nézni, hogyan rendezed be a poloskagyûjteményedet.

- Remek példányok, mi? - szólt Misi, és megmutatta õket mintegy lekenyerezõen.

- És még remekebb példány vagy te - mondottam ez alkalommal az idõsebbet megilletõ tisztelet nélkül.

Tízet-húszat készített így ki Misi; vígan mozogtak a tûkön valamennyien. Aztán eloltotta a gyertyát, és hamarosan elaludt.

Reggel felöltözött. Fölhúzta az õszi kabátját, behítta a háziasszonyt a szobába, és a következõ kis beszédet tartotta:

- Hallgasson ide. Maga azt mondta nekem, hogy itt nincs poloska. Azért vettem ki a lakást, mert reméltem, hogy egy ilyen megállapodott, öreg nõ már nem hazudik, nem csapja be az embereket. Hát most nézzen ide. (És az asszony orra elé tartotta a gyûjteményt.) Ha én egy éjszaka ennyit fogok, mennyi lehet ebben az ágyban? Ezt le nem tagadhatja. Ezeket mind az éjjel fogtam. Ez a lakás egy poloskafészek. Én itt tovább nem maradok. És a lakáspénzt ki nem fizetem, mert becsapott. Zsákban macskát árult. Becsapott.

A szegény asszony olyan vörös volt a méregtõl, mint a fõtt rák. Kiabált.

- Hát tudja meg az úr, hogy amíg nem fizet, innen ki nem megy. A holmiját itt fogom tartani.

- A holmim - mondta Misi - tessék.

És kinyitotta a szekrényének az ajtaját.

A szekrény üres volt. Misi, mint aki pompásan rendezte a tablót - nagy lépésekkel távozott.

7.

Misivel nem sikerült találkoznom vagy egy hétig; pedig szerettem volna. Nem személye, hanem az összeg miatt, amellyel tartozott, s amelyre mindinkább szükségem lett volna. Végre összeakadtam vele a Kecskeméti utcában.

- Hol vagy - mondta -, ott lakol még annál az utálatos banyánál?

- Igen - feleltem -, és arra kérlek, sürgõsen add meg a pénzemet, mert ma nem fogok tudni ebédelni.

- Miféle pénzedet? - kérdezte Misi.

- Amit kölcsönadtam. A tíz koronát.

- Te nekem sohse adtál semmiféle pénzt. De nem is kértem. Van nekem elég. (Kivette az erszényét, és megmutatta, hogy egy húszkoronás kuksol benne.) Húsz korona! Minek nekem kölcsön? Sohse tartoztam én senkinek.

Erre már kijöttem a béketûrésbõl, és lassan szótagolva ezt mondtam:

- Kedves Misi, bámullak. Ekkora gazembert, mint te, még nem láttam. Örülök, hogy megismerhettelek.

- Én is örülök - mondta Misi -, mert ekkora Palit, mint te vagy, cirkuszban kéne mutogatni.

Aznap kölcsönpénzbõl kellett ebédelnem. De sokat gondolkodtam az esetrõl bosszankodás nélkül és igen komolyan. Rájöttem, hogy pompás leckét kaptam csekély tíz koronáért. Megírtam tapasztalataimat és tanulságomat apámnak.

Apám beleegyezett, hogy magam lakjam, és így lassanként tanulhattam meg az életnek azt a nehéz tantárgyát, amelyben elsõ kiváló tanárom Krapek Misi volt.