RÉGI LEVÉL

Vészi Margit asszonynak

Kedves bátyám uram!

Kelt levelem Visegrádon, 1330. április 21-én, Kedden. Kívánom, hogy ez a pár sor írásom a legjobb egészségben találjon valamennyieteket. Ámbátor legutóbbi levelemre még választ nem kaptam, sietve írok, mert hallom, holnap reggel indul Budára a kengyelfutó.

Ezt pedig azért teszem, mert rettentõ dolgok estek itt a palotában tegnapelõtt, azaz húsvétvasárnap után való vasárnapon.

E napon délben ugyanis a Király úr, nemkülönben a Királyasszony és gyermekeik, Lajos és Endre hercegek benn étkeztek a kicsiny ebédlõben. (Engem felszolgálásra rendelt ki az asztalnokmester.) Alig hozzuk a második fogást, hát az ajtó elõtt nagyot kiált ám Balázs Farkas fia, és ahogy odanézünk, Zách Felicián zászlós úr ront be az ajtón. Jól ismered õt, bátyám, Csák Máténak volt a nádora, és mióta urunkhoz, Róbert Károlyhoz szegõdött, elég bajt okozott mindenkoron. Mondom, beront nagy kiáltással; hüvely nélküli egyenes kard a kezében, és borzasztó káromkodásokkal a Királyasszonyra rohan, és feléje vág a karddal. Rettentõ erõs ember hírében állott ez a Zách úr, hát mindenki igen megrémült. Nálam nem volt a szablyám, mert fölszolgálásnál azt levetjük, de a hercegecskék nevelõi, Gyulafi és Miklós hamarosan kihúzott kardokkal nekitámadtak. Zách úr maga irtózatos erõvel csapott rájuk, úgy, hogy Gyulafinak behasította a fejét, ki ott mindjárt meg is halt. (Tegnap temették.) Miklós pedig a nyakán kapott egy mély sebet, melynek következtében õ is kiszenvedett. (Temetése holnap délelõtt lészen.) Képzelhetni a nagy ijedelmet; a hercegecskék sírtak, és a Királyasszony sikoltozott. A szomszéd szobából berohant Cselényi úr, a testõrök parancsnoka; õ szúrta le hátulról Zách urat igen hirtelen. Hát akkor derült csak ki, hogy a Királyasszony keze erõsen vérzik. Zách úr kardja elérte az ujjait, s közülük kettõt elvágott. Orvosokat híttak persze mindjárt, és Cornelius mester, akit a legtudósabbnak és legtapasztaltabbnak mondanak mindenfelé, úgy ítélt, hogy a Királyasszony két ujját le kell vágni. A többi orvos ugyanezt mondotta. A Király igen sápadt volt, és saját fülemmel hallottam, amikor Cselényi úrnak kiadta a parancsot, hogy Zách úr vejét, a leányát és a fiait lófarkon végezzék ki. És az egész rokonságot negyedízig irtsák ki, azontúl pedig börtönözzék be.

Úgy mondják, hogy Kázmér herceg úr, a Királyasszony öccse volt az oka mindennek. A királyasszony mégse haraguszik reá, mert nagyon szereti õtet. Õt nem ismered, bátyám; aranyos szõke haja van és gyönge, finom leányos arca. Beszélik, hogy Klárát becstelenségre õ taszította volna, és ezt akarta megbosszulni Felicián úr. Én ritkán láttam õket együtt, noha egyenként sûrûn láttam itt a palotában mindkettõjüket. Klára a hercegecskék körül volt. Õket mosdatta reggel, fésülte és öltöztette, Kázmér úr késõn kelt, mert Cornelius mester úgy hagyta meg. Tudom, hogy a Királyasszony naponta hosszasan kérdezõsködött Kázmér úr állapotáról, és õrködött, hogy az orvos rendeletei megtartassanak. Mindezt azért tette, mert - mint mondják - a herceg sorvadásban szenved. Ámbár, aki az õ ritka szép arcát látja, korántsem gondolna ilyet. Velem, ha olykor szóba ereszkedett, mindannyiszor igen kedves és szeretetreméltó volt. Csendes hangon beszélt mindenkivel és különösen lányokkal igen zavartan, mint ez a szûz fiúknál lenni szokott. Nem hiszem, hogy Zách Klára becstelenségét gonoszul okozta volna. Klára, akit legszebbnek tartottak az udvari kisasszonyok között, magasabb volt. És sokkal erõsebb is lehetett a hercegnél. (Õt láthattad, bátyám, gyakorta.) Csodálatos szépségû leány volt, termete és finomsága mindenkinek föltûnt. Kár, hogy túlságosan vad természet szorult belé, akár az apjába. Én magam többször próbálkoztam vele hosszabb ideig beszélni, de nem sikerült, jóllehet sok idõt áldoztam reá, hogy alkalmat találjak. Azt mondják itt némelyek - igen titokban -, hogy a Királyasszony kerítette meg õt az öccse számára. Én ezt azért nem hiszem, mert a Királyasszony sohase volt túlságosan bizalmas Klárához, hiszen az apja, Felicián úr, annyi bosszúságot okozott Királyunknak, amint ezt te is jól tudod.

Azt gondolom, hogy Klára igen nagyon szerette a herceget. Valóban a többi leányok is, ha Kázmér úr atlaszselyem nadrágjában és kék bársony zekéjében szemlesütve elment mellettök, mindannyian gyönyörködve néztek finom arcára, piros szájára és selymes hullámú aranyosszõke hajára. Mindannyian kívánhatták õt, és bizonyára szívesen megcsókolták volna százszor is.

Úgy kellett lenni, hogy Zách úr leánya maga adta oda magát a hercegnek.

Ennek a leánynak sokszor csodáltam a termetét és tökéletes szépségû arcát. Tudtam, hogy mint a többi udvari leányok, nagyon buzgó az imádságban és a hetenként való szent áldozásban. És mégis volt egy okom, ami miatt arra gondoltam, de többször is, hogy idõvel szégyenbe fog kerülni. Õ ugyanis két varkocsba szokta fonni a haját, és ahogy hátul a nyakánál elválasztotta, sok látszott a meztelen, fehér bõrébõl, ahol már csak gyenge pihék maradtak meg a hajból. Ez a hely olyan szokatlanul ingerlõ volt, és annyira különbözött minden más leányokétól (pedig az udvari leányok legnagyobb része ugyanígy fésülködik), hogy a Király rajta feledé a szemét; nemkülönben Franciscus atya, az udvari gyóntató.

Azóta már a fejével együtt levágták a nyakának ezt a részét is, és ha jól hallottam, a budai kapura akasztották ki.

Tegnap reggel szaggatták õt szerte lovakkal. Vincze Farkas fia, József ottan volt, amikor a leányt paripára kötözték. De én nem bírtam meghallgatni, hogy elmondja, amiket látott, mert keserves sírásra fakadtam, és kifutottam. Tegnap este, együtt ittunk vele késõ éjfél utánig, hogy elfeledjük mindketten a Zách leány szörnyû halálát. (Cselényi úr most egész napon a Záchokat fogdossa össze, és ma is nyolc kivégzés volt a sáncokban. Emiatt este nem is igen mertünk kijárni a palotából, mert félõ, hogy boldogtalan lelkekkel találkozunk.)

Szándékom különben a palotából a seregbe kéredzkedni (jóllehet itten nagyon jó dolgom van), mert a palotai szolgálat nem jár elég mozgással, és minthogy csak a fáradtság okozhatja az álmot - ha különben az ember gondolatai bosszantóak és nyugtalanok -, attól tartok, sûrûn fogok álmodni Zách úr leányával, minthogy õ tetszett nekem legjobban az összes leányok közül.

Meg azután Kázmér herceg urat se jó ám látni. Egyszer láttam csupán azóta. Sápadt volt, mint a mész, és szomorú, mint a halál. Most ágyban fekszik naphosszat. Cornelius mester és a Királyasszony vannak mellette éjjel-nappal, ezenkívül egy olasz orvos, bizonyos Benedetti nevû, aki csak ma érkezett meg, egyenesen Nápolyból. Azt állítják róla, hogy a sorvadást is tudja gyógyítani.

+++ Isten legyen irgalmas mindannyiunknak. +++

Kedves bátyám levelét a jövõ heti visegrádi postával várom. Talán a sógorasszonykának nem jó lesz mindezeket elmondani, minthogy jó reménységben van.