MORFINIZMUSOM TÖRTÉNETE

1910. április 9-én történt, hogy Kuthy Dezsõ egyetemi tanár mellkasomon kopogtatva így szólt: „Egy kis jobboldali apicitis.” A félhomályos, carbolszagú rendelõben hirtelen kriptaillat csapott meg. Jéghideg szaladt át rajtam. „Tehát mégis elért az, amitõl legjobban rettegtem.” Erõt vettem magamon, bízni akartan, és összeszedtem minden energiámat. Kemény legény voltam akkor. Barátaim elõtt se mutattam megdöbbenést vagy kétségbeesést. De aznap nem tudtam aludni reggelig semmit. A múlt emlékei tódultak fel fejemben egymásra, a boldog óráim gyötrõ szépségei, és a bûneim, mindaz, amit helytelenül tettem, az önvádak, nõk ellen elkövetett apró, gaz dolgaim. Kató, Lyoa, Irénke!... 12 órakor vettem be az elsõ brómadagot, kettõkor a másodikat, ötkor a harmadikat, és reggel fél hatkor a gyönyörû, tavaszi nap sugaraiban fecskendeztem be az asztalomon levõ fecskendõvel az ugyan ott pihenõ oldatból az elsõ adagot, 0,02 M-et. (Akkor a nõi osztályon egy tabeses morfinista asszonyt kezeltünk.) Nem éreztem semmi különös hatását, nem is álmosodtam el, csak a belsõ gyötrelmek csillapultak gyorsan, meglepõ gyorsan. Megnyugodtam. Néhány perc múlva bejött a szobámba Winter, akitõl Veronalt kértem, és elmondtam neki, hogy gondolkoztam, fecskendezzek-e be morfint. Õ erre „majd adok neked” kiáltással elvitte az üveget és a fecskendõt. Ettõl kezdve nem éltem a méreggel. Újtátrafüredre utaztam, összeszedtem minden energiámat, és csak a Hypnobromidot tartottam meg, amellyel a toxikusnak vélt álmatlanság és közérzetzavarok ellen éjjel küzdöttem. Nem akartam gondolkodni a dolgomon, azok a rémes képzetek, amelyekkel a specif. megbetegedés nálam össze volt kötve, arra kényszerítettek, hogy meneküljek elõlük.

Újtátrafüreden május vége felé egy alkalommal igen erõs bélfájdalmak és gyomorfájás kínoztak. Ekkor vettem reggel felé 25 cs. ópiumot. Segített. Ez volt a második találkozásom a méreggel.

Június elején fõnököm, Szontagh 14 napra elutazott. Ebben az idõben igen rosszul éreztem magam. A túl sok munka, a sok nehéz beteg tarka haemoptoéi, s hogy emellett adnom kellett az erõs, tapasztalt, egészséges orvost, nagyon kimerítettek. A kimerülés lelki volt, mert fõképp azon alapult, hogy azt képzeltem, hogy minden nap, minden óra amit munkában töltök, reparálhatatlan károkat okoz. Ekkor egy szép délután, vizit elõtti idõben fecskendeztem egy centigrammot az ott készenlétben lévõ phiolák közül. Utána rögtön hánytam, majd nagy euphoria öntött el. Az alhasban édes melegséget éreztem, amely mint egy meleg áram, terjedt el a sympatikus ideghálózatban. Boldogan mentem vizitet tartani, türelmes voltam, kedves és Heinrichné nevû betegnél hosszú ideig elüldögéltem, beszélgettem. Ezalatt a tájat néztem, az eget. Minden rendkívül harmonikus, kedvezõ benyomást keltett bennem. Aznap Hypnobromid nélkül remekül aludtam. Másnap nem is gondoltam az egészre. Az élvezet megismétlése meg se fordult a fejemben. Gyorsan híztam, erõsödtem, étvágyam nagyszerûen fokozódott, úgyhogy jún. végéig 75-rõl (ápril.) 80 kg-ra híztam.

Július elején azonban Jolán iránti vonzalmam mind nagyobb és nagyobb hullámokat kezdett vetni. Az asszony nem akarta mutatni, hogy viszontszeret, én reszkettem érte. Amellett délutánonként a közérzésváltozások sokkal nagyobbak lettek, mint azelõtt. Vagy a spec. méregérzékenység növekedett, vagy új fertõzést kaptam (ez a valószínûbb), vagy pedig a fokozott, hatalmas anyagforgalom, a példátlan disznószerû étkezések okozták azt! A hideg-meleg érzések és paraesthesiók ellen ebédutánonként átlag másod-harmadnaponként júliusban 0,006 M-mel éltem. A viszontvallomás idejéig, különösen az ezt megelõzõ esõs, rémes napokon négyfelé osztottam a 0,01 g-os dosist. 10-kor, háromkor és hatkor vettem 0,0025 g-okat mindig a bal alsó karba adva. Akkor ez úgy hatott, mint ma 0,01. Jolán elutazása után újra megszüntettem a mérgezést. Augusztusban Olga következett. Édes napokat kezdtem élni anélkül, hogy tudatában lettem volna, milyen boldog is vagyok. A távollevõ asszony leveleit azonban százszor is elolvastam, és minden fortélyomat összeszedtem, hogy ott maradt barátnõjével, H-néval beszélhessek róla. - Olykor rossz hírek érkeztek felõle. Ilyenkor haladék nélkül mindannyiszor 0,01-0,007 grammot vettem magamhoz.

Csak szeptemberben és októberben kezdtem a hetenként 2-3-szori adagolásra rászokni. Rendesen ebéd után vettem, és Olgáékhoz mentem utána feküdni. Azzal az ürüggyel éltem, hogy így jobban képes vagyok nyugodtan feküdni, s az, amit ártok, kevesebb, mint amit ezzel használok. Megtörtént azonban, hogy az M helyett 10-20 csepp ópiumot vettem, s ennek hatása 1-2-szer tartósabbnak bizonyult. Lassanként azonban mind kevesebb és kevesebb élvezetet adott ez a kis adag, úgyhogy nyugtalanság és fejfájás jelentkeztek bizonyos bágyadtsággal kapcsolatban. Majd az M nélküli délutánokon mély levertség, szótlanság fogott el, úgyhogy Olga minden kedvessége, ügyessége se tudott jókedvre hangolni. Az altatószerek használatát sem hagytam abba. Codeint kombináltam paraldehyddal és brómmal, s az esti adagon körülbelül 1 g bróm, 1 g Paraldehyd és 0,01-0,02 g Codein volt 0,05 g Veronallal súlyosbítva. Ezt, ha éjjel 3 és 5 között felébredtem ami igen gyakori volt, megismételtem. Míg a hatás beállott, a Nyugatot, s ebbõl is különös elõszeretettel Halász Imre politikai visszaemlékezéseit olvastam. Sajátságos és feledhetetlen érzés volt ez. Tátrai éjjel. Nyitott ablak, künn sûrû köd. Csobogó vizek szerteszét. Villanylámpák alatt, nyakig ágyba bújva olvasok, mialatt a falon a pusztulás és gonosz sejtelmek árnyékai tolonganak szakadatlan mozgolódásban. Budapestre visszatérve az adaggal nem mentem föl, 0,07-0,008 g mellett maradtam, s ezt rendesen délután 2 és 6 között alkalmaztam. Jó szellemem megóvott a dosis növelésétõl. Az euphoria hatása alatt jól tudtam írni, dolgozni, majd aludtam 1-2 órát, s csak 5-6 tájban öltöztem föl, hogy a városba menjek, vagy Olgával sétálni, vagy hozzá ölelkezni és frottage-t tenni, vagy a Világhoz, hangversenyre stb. Ily módon szépen berendeztem az életemet, és átlag 300-400 koronát kerestem. Ezt a pénzt azonban Dezsõvel szépen elköltöttük, mert a kezembe vettem a fiú specifikus gyógyításának ügyét, és nagy örömömre szép eredményt sikerült elérni már rövid idõ alatt is.

Karácsonyra nem mentem haza. A szentestén 0,02 g-mal a bõröm alatt a Valériából bandukoltam haza, és valami méltóságos, embergyûlölõ érzéketlenséggel bújtam az ágyba.

A téli hónapokban Hültlhöz jártam. Testi egészem igen jó volt, de a reggeli állapotok gyenge suffobrilitással collapsusszerû lustaságot okoztak. Nem bírtam a mûtõterem nagy melegét, az állást, a mosdást. Az altatásban nagyon elfáradtam.

Nagy baj volt, hogy már hónapok óta nem közösültem. Kuthy nem tiltotta meg, de a gondolat képtelenné tett nemi lelkesedésre egy puella publicával szemben. Aggódtam a sikerért, és így a kísérletek nem sikerültek. Emellett mindenféle bonyodalmak jöttek. O. iránti vonzalmamba beleszólt a féltékenység is. Az M megvigasztalt. Márciusban mégis elhagytam. Egy egész hónapig mellõztem. Mikor újra vettem, ismét nagy hányingert okozott, és Olgáék klosettjén kiadtam az egész vasárnapi ebédemet. Májusban jöttem rá elõször, hogy milyen jólesik a reggeli adag, és milyen könnyûvé teszi a nap megkezdését. Ekkor reggelenként 0,015 g-mot vettem, s az ágyban Siklós hangszereléstanát olvasgattam. Valami sajátságos improduktív élvezettel, amelynek pontos analysiséhez hosszabb idõ kellene. Darabomat, a Janikát akkor készítette elõ a Magyar Színház. A próbák fárasztó idején a napi adagom 0,04-0,05 g lett, s hozzá még euphoirát alig okozott. Ellenben izzadást, fáradtságot és étvágytalanságot annál inkább. Mégis a premierre egészen formához jöttem, s ha jól emlékszem, aznap könnyûszerrel megálltam, hogy csak este, mielõtt a színházba indultam volna, vegyek 0,01 g-mot.

A nyarat Stószon töltöttem. Júniusban írtam meg könyvemet a fürdõn. „Az elmebetegségek psychikus mechanizmusát”. Folyton ezen dolgoztam 4 hétig. Ez alatt az idõ alatt mentem fel az adaggal egészen 0,20 g-ig. Rendesen reggel, felébredéskor vettem 0,04 g-mot. Megreggeliztem, Kingre, vagy Sepheard’ a Hotelre gyújtottam, azután dolgoztam ³/₄ 8-ig. Megmosdottam; dolgozni mentem ¹/₂ 9-tõl 11-ig. Írtam egy órát. Ebéd. Utána 0,03 g. Írtam 3-ig. 3-¹/₂ 5-ig újra villamozás. 5-7-ig munka. 5-kor is 0,03. - Vacsora után hasonlóképp 0,03-0,05. Ilyen módon a munka nagyszerûen haladt. Türelemmel és élvezettel írtam. Nagy baj az volt csupán, hogy erõs szívfájdalmak és székrekedés jelentkeztek. Elõbbi ellen étert és coffeint, utóbbi ellen klysmát alkalmaztam.

E hó 11-én látogattam meg Jolánt Újfüreden. A viszontlátás nagy csalódással járt. Tisztán éreztem, hogy ez a nõ képtelen arra a nagy és Izolda-szerû odaadásra, amelyet neki szupponáltam, s folyton attól fél, hogy bennem egy professzionátus nõcsábász rejlik, és az az elhatározása torzítja vonzalmát, hogy egy bravúrvállalkozásnak esik áldozatául. Csak este, amikor könnyû, nyitott nyakú selyemblúzban átölelt, és éreztem, hogy nincs rajta nadrág, se alsószoknya, akkor tudtam meg kétségbeesett és mohó csókjából, hogy az enyém akar lenni. Most már nem kellett. Menni akartam. Nem volt kedvem, vágyam, impulzusom és condome-om. Féltem, hogy helyre nem hozható károkat okozok neki, és nem lesz képes többé a családjában megmaradni. Ma is úgy érzem, hogy jól cselekedtem, hogy nem coitáltam meg.

Július elején megérkezett Dezsõ. Holtsápadt voltam már akkorra a méregtõl. Az elvonást haladéktalanul elkezdtük. Azt is fölfedeztem, hogy a Pantopon nagyszerûen helyettesíti az eredeti szert. Pár nap alatt 0,06, majd 0,05 g volt az adag, fele P és fele M-bõl. Néhány hét múlva már 0,04 P-nél tartottam. Ha akkor nem jut eszembe egy tuberkulinkúrát csinálni, ami a közérzést lényegesen megzavarta, még ott elvonhattam volna teljesen. De a féltékenységi és tehetetlenségi kényszergondolatok se engedtek. Még nyár végén is 0,03 P-nél voltam.

Majd itthon, Budapesten sikerült teljesen megoldani az impotencia ügyét. Sikerrel és teljes kéjérzéssel coitáltam Szidit és Olgát. Örömem határtalan volt. A szerencse érzése és a boldogság tartottak megszállva. Még fél év múlva is, ha visszagondoltam erre az estre, amelyben akarattal, ügyességgel, kitartással és találékonysággal rendeztem ezt a rendezhetetlennek látszó ügyet, nagy örömérzés fogott el. Ennek az örömére azután újra fecskendeztem. Való igaz, hogy az öröm és a fájdalom egyformán elviselhetetlenek egy igazi M-istának.

Októberben és novemberben napi 0,05 g volt az adagom. 2%-osra kevert P- és M-oldatból reggel vettem ágyban 0,016-ot, ebéd után vagy coitus után következett a második adag, és coitus után vagy este 5-6 közt a harmadik. Olykor egy negyedik 0,012 g-mos adagot is elhelyeztem este 9 tájban. Ebben az idõben sohasem kerültem ki a túlmérgezettség állapotából, alig élveztem valamit, és szívizgatókkal voltam kénytelen élni, hogy ellensúlyozzam collaptoid állapotomat. Végre egy este, november 27-én, amikor a New York kávéházban egy feleslegesen adott kis adaggal nagyon sokat rontottam a máris rossz közérzésen, rendkívüli elkeseredés fogott el. Osváthnak beszédébõl lebecsülést éreztem. A fiatal írók úgy néztek rám, mint egy lejárt emberre, hiszen nem írtam már hónapok óta semmit. Hazamenve a tükörben leköptem magam, és majdnem síró hangon, könyörtelenül szidtam magam.

Másnap történt hosszú idõ után elõször, hogy reggel méreg nélkül mentem munkába. Ezen a napon csak este ¹/₂ 6 felé fecskendeztem 0,02 g Pantopont, mely nagyszerû euphoriát okozott, és kielégített 24 órára. Másnap, harmadnap ugyanúgy cselekedtem. Fõ elv volt a naponta egyszeri adag. Már a második éjjel nem ment az alvás. Az alkoholnak, brómnak, aszpirinnek hideg víznek és meleg fürdõnek ügyes kombinálásával és a szakadatlan, erõs elhatározás fenntartásával sikerült elvonni a mérget teljesen. Dec. 5-én fecskendeztem az utolsó az évi adagot. Legnehezebbek voltak az éjjelek. Ilyenkor, ha felébredtem, rémes szívszenzációk gyötörtek. Álltam õket. Fürödtem órákig, majd 50-100 hideg szívmosást csináltam, s csak ezek után fecskendeztem 0,01 P-t 1%-os oldatban. Ily módon az álom hamarosan helyreállt. Csak kevés brómot vettem esténként.

1912. januárban és februárban, márciusban, áprilisban, egész május 5-éig tehát, öt teljes hónapig méreg nélkül éltem. Csak átlag kéthetenként történt, hogy belsõleg 5-6 cseppet vettem egy 2%-os oldatból, mely Gyula szobájában állt (ami mindössze 0,005-0,006 g-nak felel meg). Ez a kis adag 5 percen belül hatott, majdnem úgy, mint egy injectio. Amiatt is szükségem volt erre, mert Olga bátyja, akit halálos betegen Pestre hoztak, lehetetlenné tette a szabad és gond nélküli nemi életet, és nemegyszer csak ily módon akadályozhattam meg az onaniát. Ma is vallom, hogy a két rossz közül az M kisebb rossz. Másik motívuma volt ezeknek az apró visszaeséseknek a cigaretta. Ha a dohány nem jól esett, mindig eszembe jutottak az M-euphoriák, amelyeknek közepette a dohányzást nagyszerû és hasonlíthatatlan élvezet.

Május 5-én, amikor elhatároztam, hogy Stubnyára megyek, tértem újra vissza a méreghez. Az utazgatások alatt 0,015 P-t vettem. Ezáltal az egy helyben ülést tettem lehetõvé, és képes voltam azt az idõt értékesíteni, olvasásra stb. felhasználni. Cagliostro életrajzát ekkor olvastam, de korántsem csinált olyan nagyszabású élvezetet, mint Casanova iratai, amelyek az M-mentes hónapok közül a márciust tették feledhetetlenné. Reggel fürdõ után, megmosott szívvel, kávézva és szájamba egy nagyszerû Luxorral vagy Gianacliddal, szürcsöltem ezeket a vidám, kedves és bölcs füzeteket, amelyek megkétszerezték életkedvemet, lecsökkentették féltékenységemet, és a nemi komplikációk elõidézésére irányuló hajlamaimat.

Hasonlíthatatlan élvezetek között, de minden lelki vonatkozás nélkül közösültem ebben az idõben, és dec. 5-étõl kezdve minden hónapban szerencsésen teherbe is ejtettem a leányt.

Májusban tehát az utazgatások hajtottak újra a méreghez. Átlag minden 3. nap délután vagy reggel, de csak egyszer fecskendeztem 0,02 g P-t.

Júniusban hasonlóképpen cselekedtem. Egyrészt az unalom az üres fürdõn, másrészt az aggodalom az orvosi siker, karrier miatt és a biztos, nyugodt fellépés elérésének vágya vittek rá, hogy abba ne hagyjam. A szert úgy állítottam elõ, hogy a magammal hozott pasztillákat forralt vízben glycerinnel és abs. alkohollal feloldottam, azután pedig a vizeletszûrõ tölcséren megszûrtem. Így 3%-os oldatból vettem ¹/₂ -³/₄ cm³-t.

A július hóban is csak minden másnap éltem a méreggel. Ily módon teljesen kielégített, és elég könnyen végezhettem el sok munkámat, amit különben nem bírtam volna. Voltak betegek, akik idegessé tettek. Pl. Kovácsné hasi faradizálása éppen az asszony túlzott szemérmessége, öregkora, kedvessége, süketsége miatt. Mindenáron igen [...] reggeli elõtt vettem az elsõ adagokat 0,01 M alakjában. Ezzel a felöltözés, munka megkezdése a legkínosabb, sõt borzalmas aktusokká változtak. Így a délelõtt depresszió sokkal nagyobb volt, mint bármikor. Azután úgy rendeztem a dolgokat, hogy egész estig vagy késõ délutánig nem fecskendeztem, de itthon, vacsora után, rövid idõközökben még 2, sõt 3 adagot is alkalmaztam. A mai dosis nagyságát tisztán mai influenzás állapotom indokolja, mert míg az elõzõ napokban 0,03-0,04 M-et vettem, ma 0,045 P és 0,013 M-re volt szükség. Mit csináljak. Ez a hét az utolsó, amelyhez minden reményemet fûzöm.

Január 31. Egymás után számolok be a véres kudarcokról, amelyet saját magammal való ütközeteimben szenvedtem. A szerencse még így sem akar kedvezni nekem. A hét elég jól indult 0,044 és 0,046-os napi adagokkal, amelyeket 3- és 4-felé osztottam el, de tegnap és ma ismét belejutottam abba az iszonyú circulus vitiosusba, amely a legszégyenletesebb önvádlások forrása. Ilyenkor mindig onnan ered a baj, hogy nincs erõm bevárni a délelõtti defecatiót. Mert ha ez sikerült, és a bélbõl újra felszívódó M-mennyiség távozott, akkor mindig jelentkezik egy egész napos és kellemes M-éhség, mely a rendes adaggal csillapítható. Ha ellenben reggel még ágyban, vagy székelés elõtt megtörténik az elsõ bûn, akkor az adag rendesen nem érvényesül, nem is okoz euphoriát, a tetejében a székelés is elmarad (ebéd után csak nagy kínnal tudok valamit napvilágra hozni), és a végbélbõl újra felszívódó méreg teszi kétségbeesetté a délelõttöt. Vétkezni is és ártani, és még nem is élvezni - ez a keserves gondolat üldöz ilyenkor, és sokszor ha pisztoly volna a közelben, egy mp alatt szétrobbantanám ilyenkor a fejemet. Ehelyett azonban mit teszek?... Rendesen még idõ elõtt, 3-4 órával az elsõ adag után veszem a másodikat. Ez rendesen 20-30 percig tartó euphoriát ad, azután ismét jõ a legszánalmasabb, legnyomorultabb közérzés, amelyben: 1.) Minden emberi cselekedet iparkodás, szorgalom, munka kinevetni- és gyûlölnivalónak tûnik fel. 2.) Minden beszéd fárasztó és buta. 3.) Minden terv kivihetetlen és rettenetes. 4.) Minden nagyszerû, szép és nemes elérhetetlen és céltalan.

Ilyenkor szívom egyik cigarettát a másik után, míg azután az ízét sem érzem többé a füstnek. Eszem a narancsokat, míg bele nem unok. Undorral zongorázom. Megmosdom. Olgához megyek. Az életet tûrhetetlennek találom. Igyekszem õt mulattatni, de hiányzik belõlem az igazi szexuális érdeklõdés, tehát csakhamar nagyon unom magam nála. Miután a szexuális érdeklõdés majdnem nulla, és tudom, hogy miért - tehát erõvel túlzom azt, folyton ölelem, csókolom, és ha kell, ha nem, forszírozom a coitust, amely szégyenletes félerectióban folyik le, és részérõl 2-3, részemrõl 1 ejaculatiót eredményez. Utána legjobban szeretnék eljönni, hogy tehát elviselhetõvé tegyem ottmaradásomat, újra 0,02-0,03 g-mot helyezek el undorral a WC-ben. Este, vacsora után ismét 0,02, majd 0,01 és újra 0,01 következik. Ez utóbbi azon ürüggyel, hogy ez már a holnapi napba számít.

Mérhetetlenül undok, megvetni való élet ez. Oly undok, gyenge és szánalmas vagyok, hogy valósággal csodálkoznom kell Olgán, hogy még szeret, és nem csal meg. Hogy nem undorodik még végképp gyenge, fátyolozott hangomtól, folytonos tükörbe való nézegetésemtõl (amely az egészségcomplex természetes reflexmozgása), cinikus és töpörödött penisemtõl, ványadt pofámtól, szellemtelen beszédemtõl, impotens, munka nélküli életemtõl, gyanús egzisztenciámtól, szemérmetlenségemtõl, amellyel mindennap elég hosszú idõre a WC-re vonulok, butaságomtól. Azt hiszem, büdös is vagyok, mert a szaglásom romlott lévén, sem a rosszul kitörölt seggemnek, se az odvas szájamnak a szagát nem érezhetem.

Ma pedig erõs voltam. Reggel szépen öltözni kezdtem méreg nélkül. Dolgoztam. Egész 1-ig semmit se vettem. Mikor az átkos PVZ-hez akartam nyúlni, mindig eszembe hoztam, hogy Pista bácsi 68 éves, és még hetenként coitál. Tehát nekem is biztos reményem van rá, hogy 60 éves koromig aktív férfi leszek. Istenem, még 34 év, mennyi élvezet, mennyi jó nap, mennyi könyv, mennyi szép eszme, mennyi táj, szag, tej, cigaretta, virág, vagyon, pénz, dicsõség, zene, gyermek, boldogság, újságolvasás, az élet teljessége, még 34 évi élet, élet, amelynek minden napja többet ér, mint ez az álgyönyörrel és valódi, keserves szenvedésekkel telített élet, amely csak 5 évre van tervezve, de amelybõl 100 év se ér fel ennek a 34-nek a reális, igazi élvezeteivel.

Szóval ezen az alapon kilátásom volt, hogy a mai napot sikeresen végzem, csak este és ágyban veszem be a nap egyetlen adagját.

Mi történik. Bözsi, aki ebédre ígérte magát, késik. Nem szívesen vártam, de ha már jön, jöjjön rendesen. Mit bontja meg a rendet az elbizakodott taknyos-szegény! Kis jasszlány. Jó, míg jön, komponálok. Leülök a Naplegenda mellé, amelyet tegnap kezdtem, és hogy jobban élvezzem, és tovább tudjak menni az expozíció megkonstruálásával, veszek 0,02 P-t 4% oldatban. Mindez egészen jó volt, de csakhamar megbántam, mert szellemem élénksége elveszett. O-nál újabb kellemetlenség. Gardy Aranka cselédje és kisfia ott voltak, a fürdõszobába vittem tehát a lányt, mert hamar túl akartam esni a +-on, hogy az újabb P-dagot beadhassam. O. rettegett, akadékoskodott, alig volt élvezetem, 7 órakor eljöttem, azzal az ürüggyel, hogy a .......-ba megyek. Útközben azonban 4% M-oldatot csináltattam. Még vacsora elõtt itthon 0,03 M-et helyeztem el. Irkáltam, apró-cseprõ számításokat, tervezgetéseket a jövõ hónapra, öncsaló, ostoba kis listák ezek, életem hitvány voltának ragyogóan komikus bizonyítványai. Közben bejõ Póli ágyazni. Nekiugrok. Akarom látni experimentumképpen, hogyan viselkedik az ágyra döntve, alattam. Megszúrom magam egy gombostûjében. Õ vörös, liheg a vágytól, de a hajamba kapaszkodik, a professzort emlegeti, és kiált. Abbahagyom - kilépek, a folyosón Mariska leselkedik. Elmondja - újabb kellemetlenség, hogy Vajda kórrajzának gépírásával még mindig nincsen készen, mert egy helyen kétsége volt a beszúrásra vonatkozólag. - Megvacsorázom, de a küzdelemben elveszett a méreg langyos, egyenletes hatása. Utána újabb 0,03 M két adagban (0,015) 10 percnyi intervallummal. Naplóírás, elkeseredés. Undorérzés.

A holnapi nap programja. Semmi „M”. Semmi pótszex. Semmi alkohol. Semmi nicotin. Csinos szenvedésekre van kilátás, de mindegy. Most már szenvedj, kutya, ronda, szemét ember, szenvedj, és rágd a falat. Éjjelre, de csak 12 után, engedélyezve van 0,03 P subcutan.

Édesanyám halála napjára, febr. 6-ára teljesen szabad leszek. Utolsó injectio február 5-én. A legutolsó az életben.

Mérleg 1913. januárról:

Kerestem: 260 koronát.

Költöttem: 390 koronát.

Coitus: 45-ször.

Olga élvezett: 58-szor.

Vele való életemben coitus történt eddig 424 - éspedig végbement 345 nap alatt, ami annyit mond, hogy naponta 1,268 coitus történt ezen 345 nap alatt. (1911. szeptember 15.-1912. január 31-jéig, leszámítva a nyári 100 napos távollétet, a 20 vasárnapot és Frédi betegsége idejébõl 30 napot (tulajdonképpen 42), amikor nem találkozhattunk, s így más nõvel voltam kénytelen élni. (Óriási bánatomra.)

Elhasznált

M: 170 centigramm

átlag naponta tehát

5,6 cg=0,056

1913. február 6.

Mosolyogva olvasom az utolsó, elkeseredett naplójegyzeteket. Tulajdonképpen igen komoly dolog, ami bennük van. Kétségbeesett küszködés, erõlködés a méregtõl való megszabadulás érdekében.

Ezt a másnapot természetesen nem sikerült méregmentesen átélni, de az eredmény mégis igen szép volt. Délben vettem 0,02 P-t, és este 0,03 M-et. Alig dohányoztam. A következõ napon azonban 0,08, majd február 4-én 0,16 g-ra mentem fel. Ez utóbbit menti, hogy belõle 6 P volt. Ez idõ alatt a depresszió állandóan üldözött, a legkeservesebb érzéseket éltem át. Szexuális érdeklõdésem a nullára süllyedt le, és közeli korai megrokkanásomra gondoltam. Tegnap azonban megembereltem magam. Ti. egy szerencsés körülmény jött közbe. Éjjel változott az idõ. A fagyból enyhe, tavaszi, ködös, de jó szagú állapotba ment át az atmoszféra. Nem tudtam aludni. Bár a napi adag 0,10 volt, éjjel egymás után vettem 0,02-0,02-0,02 adagokat 2 és 3 között, hogy aludni tudjak. Hiába volt minden, félálomban, bódultan fetrengtem az ágyamban. Ma is az a véleményem, hogy az álmatlanság igazi oka az idõváltozás volt. De ez lett okozójává azután a szerencsés másnapnak is. Ti. bár csak keveset aludtam 12-2, 5-9 igen frissnek éreztem magam, fürödtem, hánytam, és egészen este ¹/₂ 8-ig semmit se vettem. Ekkor 1 órán belül kétszer 0,02 P-t fecskendeztem 3%-os oldatban. Határozottan rosszabbította az állapotot. Így azután éjfél után ismét 0,04 P-t helyeztem el. Az éjszaka nem volt valami kitûnõ, ¹/₂ 3-tól ¹/₂ 11-ig aludtam. Ma ismét hõsiesen viseltem magam, bár az ébredés sokkal rosszabb volt. Hányás, fürdés segítettek. Most látom tisztán, hogy miért nem sikerültek az õszi elvonási próbák, amelyek ugyan nem voltak komolyak, de mégis szerencsés esetben hozhattak volna sikert, mert a hányást mellõzhetõnek véltem, holott enélkül hiábavaló minden fáradság. Reggelre ti. a kiválasztott méreg a gyomorban gyûlik össze, ha el nem távolítjuk szépen, újra felszívódik, és ekkor nem narkotizál, hanem - aránylag kis adag lévén - az éhséget csak fokozza. Ugyanez a hibája a Pantoponnak is. Tehát szabályul lehet felállítani, hogy a fájdalom nélküli elvonásnál leghelyesebb elv:

1.) Napi egy adag, amely azonban legalább 20 órára nyugalmat teremtsen, azaz a legközelebbi éhezés legfeljebb 4 óráig tartson. (Éhezés akkor áll be, ha megindul a salivatio, és beáll a gyomor hypersesthesiája.)

2.) A napi egy adag legalább ²/₄ része legyen kezdetben a napi összdózisnak.

3.) Reggel még az elvonás után is napokig hánytatás.

4.) Az elvonás megkezdésével Assycodile-kúrát; mindig ebéd után adandó az adag subcutan.

Hõsiességemnek meg is volt a jutalma. Délután Olgával feledhetetlen örömöket éltünk át. A coitus equinus olyan maró és szent gyönyört adott, amire alig emlékszem. ¹/₂ órán belül még egy - Cleopatra és Antonius pozíciójában. Királyi élvezet volt ez is. A ++-ok után vett 0,03 P (3%) semmit se elégített ki, sõt az éhséget fokozta. Ezért hazajövet, mert a kis mamát hazakísértem, 3%-os M-phiolákat vásároltam, és ezekbõl egy 0,02 M-adaggal ajándékoztam meg magam. Most azt hiszem, eltaláltam, jó lesz az éjszakám, és az ébredés is. Holnapi terv délután 6 órakor 0,02 P, és ágybafekvéskor 0,01 M.

Az utolsó napok eszerint így festenek:

Február 4. - 0,10 M

Február 5. - 0,02 M+0,08 P=0,10

Február 6. - 0,07 P+0,02 M=0,9

A holnapi nap tehát: 0,05

Szombat: 0,03

Vasárnap: 0,02 P

Hétfõre pedig: szabadság.

1913. Február 7.

A mai nap sikeres és szép eredménnyel vitte elõre az ügyet. Hányás, fürdés és székelés után 0,02 M-et adtam. Azután estefelé ismét 0,015 M-et. Így értem el ma a tegnapi 0,09 után 0,035-öt. Természetesen a AyAyAyt is este betartottam. + nem volt, de holnap annál jobb lesz.

1913. Március 12.

Gyalázatos kudarcok. Kudarcok. Nem tudtam végrehajtani a tervem. S most, amikor Sándor (akit pleuritisével minden támogatás nélkül csaknem az öngyilkosságba engedtem rút nemtörõdömségem révén), Gyula sírva és káromkodva és kétségbeesetten kérnek, amikor Olga sóhajtva, halkan, panaszkodva, aggódva zokog a fülembe: „És fiam, te azt jobban szereted, mint engem!” - most nehezebb munka elõtt állok, mint valaha. Mert az utolsó héten 0,22-0,36 g-ra szökött fel az adagom. Oly horribilis mennyiség ez, amely sokszorosan felülmúlja az eddigi legnagyobb adagokat. És mégis sokkal inkább, mint valaha, hozzá kell fognom végleg, és visszavonhatatlanul, mert ha 20-ig nincs eredmény, teljes eredmény, akkor már csak a zárt intézetbeni elvonás marad számomra, ami klinikai existenciám teljes elvesztését vonná maga után.

Tehát holnap a legutolsó próba, amely élet-halálra megy.

1.) Csak arra kell gondolnom, mily simán ment az 1911. decemberi elvonás, holott akkor a sikerben nagyon is kételkedtem, míg most tudom, hogy nem vállalkozom lehetetlenre.

2.) Gondolj József, szegény Olga kétségbeesésére, és rettegõ, esdõ tekintetére.

3.) Gondolj rá, mily örömteli, nagyszerû napok fognak következni, épp mint akkor (1911. XII-1912.)

4.) Gondolj rá, mily szép lesz visszatérni az életbe, dolgozni, örülni mindennek, élni, való életet.

5.) Gondolj rá, hogy 68 évig kell élned, mint Pista bácsinak, aki most is +-él.

6.) Gondolj rá, hogy micsoda hatalmas szellemi fejlõdés várható a Mansfeld-féle terv értelmében.

7.) Gondolj a vidám, szép Casanova-reggelekre és óriási sonkavacsorákra.

8.) Gondolj a jövõdre, amelyet teljesen semmivé tehetsz, vagy nagyszerûvé, gyönyörûvé építsz ki.-